Nem is olyan rég jelent meg az Erdélyi Napló internetes "hasábjain" egy interjú a hazai sörkultúráról, a Sörbúvárról, Csíki Sörről és a "hőskorról" is beszélgettünk Borbély Zsolt barátommal:
– Mikor kezdtél a sörök iránt érdeklődni és mikor vetted észre, hogy a sör nem azonos azzal a nagyipari arctalan tucattermékkel, amellyel a multinacionális cégek elárasztják a világot?– Az első nagy találkozás a sörrel legtöbbünknek, így nekem is Prága, ami a főiskolás évekre nyúlik vissza. Ekkor még a hangulatot, az együttlétet jelentette a sör, bár magyar–történelem szakosokként már hozzákapcsoltunk irodalmat (Hrabal) és történelmet is, és persze „szakirodalommal” a kezünkben, a prágai sörkalauz alapján jártuk be a kultuszhelyeket, a „Pinkas”-t, az „u Tomasu”-t, az „u Fleku”-t vagy az „u Medvidku”-t. A második, már érettebb rácsodálkozásom a sörre egy kölni kiránduláshoz kötődött, ahol a sokféle Kölsch (Früh vagy a Päffgen) mellett betévedtünk a Biermuseumba és – többek között – egy Magnum-palackos, kék címkés Chimay-t is ittunk, ami alapvetően megváltoztatta a sörről alkotott addigi gondolkodásunkat. A sör és a gasztronómia összekapcsolódásának gondolati csírája is talán itt fogant meg bennünk, amikor elstoppoltunk Maastrichtba és a helyi fűszeresnél vettünk két friss zsemlét, egy-egy háromszög Brie-t és egy-egy palack Duvelt, amit jóízűen elfogyasztottunk a Maas partján a szeptemberi napsütésben. Azután sorra jöttek az angol és skót élmények.
(a többit az Erdélyi Naplóban elolvashatjátok - ----->)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
