Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Sörévértékelő 2020

Kicsit keserédes hangulatban érkeztünk meg az év végi szokásos visszapillantós poszthoz. A modern kínai horoszkópban ugyanis a sárkány évét a járvány évére cserélték. Pedig olyan biztatóan indult ez az év. A hazai sörtermelés azonban jelentősen (előre láthatóan kb. 8-10 százalékkal) csökkent. A sörözők és vendéglátóhelyek bezártak, átalakultak "italbolttá", vagy házhoz szállítással, webshop-kiszolgálással kénytelenek foglalkozni. És ami a legszomorúbb, nem lehet a haverokkal beülni egy sörre...

Mi történt a nagyok háza táján?

A három nagy sörgyár (Borsodi, Dreher, Soproni-Heineken) idén is olyan multis-óvatosan, de haladt és újabb sörök jelentek meg a kínálatban.

img_20201008_164249.jpg

A Heineken még februárban megtartotta a második házi sörfőző versenyét, aminek a hozadéka egy Hopláger lesz, ami bizonnyal népszerűbb lesz, mint a korábbi Porter, amit egyébként én még mindig szeretek. Az Óvatos Duhaj család idén két új darabbal is bővült. A sikeres Meggyet idén a megúszós Málna Ale követte, de ősszel - kicsit lekésve a nyári idényről - új craftos sörfőzővel (Lados Péter - ex-Yeath Side) kihozták az Óvatos Duhaj Búzát, ami a Heineken idei legnagyobb durranása volt.

borsodiipaimg_20200627_142140.jpg

Borsodinál mertek nagyot álmodni és felcsücsültek a komlóvonatra. Az óvatoskodó Hoppy még szárnypróbálgatás volt, de aztán nem sokkal később előrukkoltak a - nagyüzemi mértékkel - egészen helyre-mód elkészített Borsodi IPA-val, ami le is hagyta tesztünkön a konkurenciát.

img_20200721_230429.jpg

A Drehernél a menedzsment a jóval korábbi Hidegkomlós és a kukoricátlanított Pale Ale után idén szintén elszánta magát, hogy egy - kicsit angolosabb, malátásabb - IPA-t tegyen a polcokra. Az alkoholmentes trend jegyében bekerült a kínálatba a félbarna alkoholmentes Kozel, de a kőbányai gyár a tűzijátékot a nyárra időzítette. A Mad Scientisttel, a talán legismertebb kraft-főzdével közös projekt, a Kőbánya X keretében főztek egy modernebb lágert és egy specialty kávés stoutot. Megnyílt (most sajna az is zárva) a Török Róbert (a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum új igazgatója) által gondozott, felújított Dreher Sörmúzeum és még Kolodkó Mihály is megtisztelte a gyárat két kis szobrocskával.

img_20200529_174726.jpg

A közepes - kézműves főzde és sörgyár határán lévő - főzdék, a Pécsi és a Csíki nem erőltette nagyon meg magát. Pécsett készült egy igencsak feledhető "Craft" Meggy Ale, a Csíki meg a - most már csak a kifinomult sörízléssel rendelkezőknek "tiltott" - Csíki Sörből ötlötte ki, hogy 45 napig kondicionálják, és igazi nagyipari innovációként megszülték a Csíki Gold-ot. Emellett a Rózsadomb lábánál megnyílt az új márkasörözőjük is, ami jelenleg szintén kényszerszünetet tart.

KKK-sörfőzdék

Az leginkább várt főzdenyitás egyértelműen a Pannonhalmi Főapátság új sörfőzdéje volt, ahol a klasszikus belga stílusú sörök (Blonde, Dubbel, Tripel, Quadrupel) hazai verziói készülnek. Az idei év a sörfőzdék helyett inkább a webshopok éve. Akinek volt, az csiszolgatta, fejlesztette, akinek nem volt, az pánikszerű gyorsasággal gründolta a sajátját, hogy a vírushelyzetet úgy ahogy túlélje. Ebben a kényszerhelyzetben talán ez az egyetlen pozitív hozadék, hogy a netes felületen keresztül még jobban eljutnak a KKK-sörök a fogyasztókhoz, nem csak a budapesti sörgeekek és hipszterek élvezhetik az igazán jót. Minden eddiginél szélesebb KKK-sör kínálat van a hiperekben is, ami egy újabb lépés a nagyobb ismertség és a sörkultúra emelkedése felé. Bár az ár-érzékeny magyar fogyasztóknak még mindig a csapnivaló Steam Brew és a gyenge közepes Sörművek "craft" sörei, lágerben meg az Argus 12 és a Stella Artois jelentik a nagy kedvenceket, azért van változás.

monyoraspberryralphimg_20200607_093422.jpg

2020 itthon a savanyú sörök és a hordós érlelés éve volt. Soha ennyi Berliner Weisse, Gose és egyéb sour, wild ale vagy brettes sör nem jelent meg a piacon, népszerű volt a borral-musttal vagy specialty kávéval bolondított sör, és a nagyobb főzdék igencsak betáraztak whiskey-s és rumos hordókból, hogy egyre másra jelenjenek meg télre a szuper barley- és wheatwine-ok és RIS-ek.

img_20201129_174830_813.jpgA Hop Topnál Szamiék piacra dobták az első magyar Eisbockot, a szentesi Zentus meg kipróbálta a házi sörfőzők új kedvencét, a kveik-élesztővel erjesztett IPA-t illetve meggyes sört. A Monyo háza táján is vannak hírek. Év elején a Liss patrongyártó egyik cége 30% részesedést szerzett a főzdében, és nemrég már jöttek hírek, hogy már betonoznak az új - szintén kőbányán található - üzemben és hamarosan már ott fognak főzni. Addig meg év végi sziporkaként elkészítették Magyarország - eddigi - legerősebb sörét, a Watery Spirit - 6th Anniversary Barley Wine-t, ami egy 22%-os árpabor. A sör alapja a One-Handed Stuntman, amiből 90 litert vettek el és kifagyasztással érték el ezt a magas alkoholfokot. 75 palack készült, és - természetesen - 20 6 perccel a webshopos árusítás kezdete után már el is kapkodták a sörrajongók.

horizont_double_hazy_queen.jpg

Idén rengeteg főzde tért át - részben - a dobozolásra. Az alumínium dobozok jobban védik a sört a fénytől és megóvják a friss komlós aromákat is, valamint könnyebben szállíthatóak és tárolhatóak, és a címkére is több info ráfér.

futohazimg_20200821_121221.jpg

A sörfőzdék közül sokan építettek Tap-roomot. A First mellett a Brew Your Mind is fontosnak tartja, hogy autentikus környezetben mutassa be a söreit. A kicsik is igyekeznek őket követni. A martonvásári Vandál is kellemes környezetben várja a látogatókat és a rétsági Fűtőház Sörfőzde is megnyitotta a saját kis Óvóhelyét, ahol már a sörök mellett kultúrprogram és sörpárlat is várja a látogatókat.

img_20200429_173245_1.jpg

Viszonylag sok új főzde is hallatott magáról. a Dunántúltól a Viharsarokig számos kis sörfőzde idén debütált vagy jelent meg a szélesebb nyilvánosság előtt. Már szerencsére újra növekvőben van a vidéki főzdék száma, kérdés, hogy a válságban meddig bírják finanszírozni a forgalomkiesést. Persze vannak olyan sörfőzdék is, ahol az állami támogatás biztos hátteret biztosít...

Fontos törvényt is elfogadtak idén, ami segítheti a KKK-főzdék bekerülését az éttermekbe, sörözőkbe. Más kérdés, hogy ez mennyire a legkisebbek érdekeit szolgálja, és mennyire a sörös vagy üdítős NER-vállalkozók miatt került be a törvények közé. Összeült egy minisztériumi bizottság is, ami az Élelmiszerkönyv jelentősen elavult sörös fejezetét igyekszik megújítani, reméljük, sikerrel.

Sörboltok, sörözők

Februárban végleg átvette a Budapest Beer Week managementje a Csakajósört és a Hopaholicot és a járványügyi tiltások után kicsit késve, de annál nagyobb lendülettel indult meg május 18-án a teraszos élet Budapesten. A Jégkert bővített és 36 csappal a legnagyobb csapolt kínálattal rendelkező budapesti söröző lett. A Taproom-eventek a First-ben és a Mad Scientist Madkert rendezvényei is folytatódtak, amíg lehetett.

A pörgős nyár után a szeptemberi beutazási és a novemberi kijárási korlátozások azonban a 7-8. kerületi sörözőknek bevitték a kegyelemdöfést. Egyik kedves sörözőnk, a Neked csak Dezső is ennek esett áldozatul, helyén a Crafthead nyitott, ami egyelőre bottle shopként üzemel. A Hunyadi téri Ogre bácsi sem fogad tavasz óta. Aki csapolt békésszentandrási sörökből gazdagabb kínálatra vágyik a körúti volt Csíki söröző helyén nyitott Beerstro 14-ben vígasztalódhat (ha újra kinyithat).

A legizgalmasabb és legbátrabb nyitás a Mad Scientisthez kötődik, hiszen a bezárt Brew Dog Bar helyén - nem kis üzleti bátorságot tanusítva - kinyitott a MadHouse, ahol a gazdag Mad-es kínálat és más remek sörök mellett a Piszkor Norbi nevével fémjelzett konyha végre beindított egy teljesen sörközpontú gasztronómiára épülő bisztrót.

És egy kis személyes jubileum. Bár Sörbúvár már létezett előttem is, de idén 10 éve írok a Sörbúvár blogra, és most már több, mint 500 posztot jegyzek a blogon, úgyhogy összegyűjtöttem egy kis sörtörténelmi arcképcsarnokot.

És akkor jöjjenek a LEG-ek:

A nagyüzemiek közül a Soproni Óvatos Duhaj Búza és a Dreher IPA is versenyben volt, de a Borsodi IPA akkora meglepetés, hogy megérdemli az év nagyüzemi sörét.

A kisüzemi sörök között olyan elképesztő felhozatal volt, hogy nagyon nehéz a választás. Nagyon szerettem a pl. Monyo Mange Tak-ot, A rengeteg übersör közül nem feltétlenül csak a beltartalom, hanem a hozzáadott érték miatt a Sörbúvár favoritja a Zip's Dobos desszert söre lett, ami úttörőként a gasztronómiát, a képzőművészetet, a zenét és az irodalmat emelte a sör mellé. Ez a boros rendezvényeket felülmúló kulturális sörbemutató igazi kuriózum volt. Nem véletlen lett az év kisüzemi söre.

img_20201014_172640_resized_20201014_053030267.jpg

Az év sörfőzdéje Budapesten a MadHouse alapításával és sörcentrikus konyhájával (Piszkor Norbi séf!!!) és a Mad Taproom Eventek meghonosításával 2019 után újra a Mad Scientist.

zentuskattegatkitty.png

A vidéki sörfőzdéknek most már illik külön kategóriát nyitni. A szekszárdi Brew Your Mind is esélyes volt nálam, mert csodás sörei és dobozai dizájnja lehengerlőek. Az év vidéki sörfőzdéje mégis a szentesi Zentus talán közérthetőbb, és zászlóshajó-sörei mellett populáris (ivó-)sörökkel is folyamatosan jelen van a piacon. Emellett a házi sörfőzőket is támogatja, az idei főzőverseny győztesének a sörét nagyban is lefőzik Szentesen.

A gerilla sörök közül nagy esélyes volt nálam a B-Bop Fermentory Dilla, egy nagyszerű gines koktélokat felidéző gines-borókabogyós sour ale, De a Berliner Weisse + kávé idén még inkább bejött nekem már a Monyo Mange Tak-nál is. Egy hasonló stílusú sört választottam év gerilla-sörének, a Dealbreaker Impresso kávépörkölővel készített vérnarancsos-kávés Berliner Weisse-ját, a Berlin Showdown-t.

horizontnightshiftsorozat.jpg

Több sörfőzde már külön márkacsaládokat is készít az alapsöreiken felül. A Mad X vagy a Barrel Projekt a Mad Scientistnél, a Radical vagy a Hungarian Terroir a Monyonál, vagy a Playground és a Sour Series a Horizontnál limitált szériás sörök, és speciális fogyasztói kört céloznak meg. A csúcssörök és exkluzív kiszerelések-csomagolások között letisztultságával az év sörcsaládja a Horizont Night Shift Series, amit hordóérlelt russian imperial stoutok és wheatwineok alkotnak. Már ránézni is gyönyörűség erre a sorozatra.

duckponddarkwing_1.jpg

Külföldi sörökben elképesztő kínálat van. Számtalan főzde, trend érlelés, stílus megtalálható már a sörszakboltokban, vagy rendelhető külföldről. Könnyedén el lehet veszni a jóságban. Legjobbról itt aztán végképp nem lehet beszélni, hiszen ízlés, habitus és sok egyéb tényező határozza meg a legjobbat. Így maradjunk az év legemlékezetesebb külföldi söre címnél, amit nálam idén a svéd Duckpond Brewery Dark Wing nevű söre vitt el, egy feketeribizlis-vaníliás Gose, ami nem annyira különleges első hallásra és nem olyan lehengerlő, mint egy DIPA vagy egy RIS, de nagyon szép, kifinomult darab, amihez letisztult dizájn is párosul. Ráadásul nyáron és télen egyaránt megvannak a szépségei. Sőt (nem a reklám helye...) most a Csakában a többi sörét is meg lehet venni a Duckpondnak.

Különdíjasok: Az év sörfotósa nálam Vigh Balázs. öröm nézni instás képeit. A járványidőszak legszimpatikusabb magyar kezdeményezése a Monyo #mentsmegegycsapost felajánlása. Jár nekik az év sörös közösségi különdíja. Sörös eseményekben fesztiválokban idén nem bővelkedtünk, még az Oktoberfest is elmaradt. A Belvárosi Sörfesztivál volt talán az egyetlen szabadtéri nagy esemény. Sörközösségi élményben a legemlékezetesebb a Monyo és az Uradalmi Sörfőzde komlószürete volt.

img_20200827_195324.jpg

Hát ez volt a - nemcsak komlótól - keserű 2020 sörben elbeszélve. Hogy mit hoz 2021? Reméljük a legjobbakat, de leginkább egy jó hangulatú sörözést, ami már nagyon hiányzik minden sörszeretőnek. Még utoljára november 10-én körbejártam a kedvenc sörözőimet, azóta sajnos csak zoomon és max az otthoni teraszon sörözünk.

 

3179.JPG

A mihamarabbi találkozás reményében kívánok mindenkinek békés karácsonyt,sörhabban és főleg közös sörözésekben gazdag új évet! Egs!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr8616351590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beer Ninja 2020.12.31. 06:41:22

Sokszor kattintottam, és idén is tanultam a blogokból. BÚÉK!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2021.01.22. 17:21:24

@dr. dodó: Oh - ez vhogy kikerülte a figyelmem - Köszi és viszont! :)

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása