Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Sörévértékelő 2019

Megint elszelelt egy év, és újfent nekiduráltam magam, hogy összegezzem, mi is történt idén a magyar sörös berkekben, kis- és nagyüzemi szinten. Kicsit hosszú lesz, de sűrű évünk volt...

1. Kezdjük a nagyokkal! A Heineken (Soproni) még 2018-ban meghirdetett egy házi sörfőző versenyt, melynek győzterse Stubna Ágoston lett, és ebből a kapcsolatból idén ősszel meg is született a várva várt Soproni Óvatos Duhaj Porter, ami egészen kellemesre sikeredett. Még egy összevetésben is jól teljesített, bár a Szent András Hathárom mellett azért stílusosan nem rúgott labdába... A Heineken másik innovációja, hogy a Mort Subite - a belga meggyes lambic - mellé beemelték az Óvatos Duhaj családba a Meggy Ale-t, ami bombasiker lett, hisz nagyon ügyesen egyensúlyozva talált rá a közönségigényre és a még megfelelő minőségi szintre.

soproniporterimg_20191009_081227.jpg

A Borsodi idén óriás innovációba nem kezdett, a Staropramen lett 150 éves, amit egy új dobozdizájnnal tettek emlékezetessé, viszont történt egy örvendetesebb lépés is, a tulajdonos konszern végre hivatalosan importálni kezdte a Franziskaner szűretlen és barna búzáját, amivel a hiperekben kapható jobb német búzák aránya nőtt egy kicsit, és végre nem csak a Löwenweisse-Edelweiss-HB Búza "nagy" hármasra kell fanyalodnunk az Erdinger búzái mellett. Össze is vetettem a Pécsi - immár kisüzemi - Sörfőzde Búzájával, és a Franziskaner nem meglepően sokkal jobban vizsgázott.

pecsibuzacsataimg_8534.jpg

A Drehernél Kőbányán az új tulajdonos Asahi sem unatkozott. Idén kukoricamentesítették és egy Balling-fokkal feljebb is csavarták a világos alap-Kozelt, ami Svétly-ből Premium-má avanzsált, és a kukoricamentesítést megkapta a Dreher-család is, élén a Classic-kal, ami az elegánsabb Gold nevet kapta, de a Hidegkomlós és a Pale Ale is követte az új időket. A 165 éves kőbányai gyár méltóképp ünnepelte az évfordulót. A Jászberényi út adott szakaszát átnevezték Dreher Antal útra, Dreher Antal poszthumusz megkapta a kerület díszpolgári címét és készült egy Hidegkomlós Félbarna is, a bécsi láger feltalálójának tiszteletére, mely elég kellemesre sikerült. A Drehertől az idei kedvencem azonban  Red Ale volt, ami sajnos a piacon nem hozott annyit, mint megérdemelné, így dobozos-üveges változatban marad, a csapokról sajnos - a hírek szerint - hamarosan eltűnik. Kár érte!

redaleimg_8481.JPG

A fentieket összevetve az év magyar nagyüzemi söre a Sörbúvárnál a Red Ale-t inkább a házi sörfőző versenyes kúlság faktorral és nem a minőségével legyőző Soproni Óvatos Duhaj Porter lett.

csikiipa4.jpg

2. Közepes üzemeknél a Pécsi ott lohol a nagyüzemek nyomában, de idén nem tudott sok újat felmutatni, a Csíki is inkább csak a málna-díjat hozhatná el a balul sikeredett nyereményakciójával, ami a hírek szerint sok bosszús vásárlót, csíkszentsimoni megadugót, Edda-koncertet és egy boldog, - egész véletlkenül a helyi polgármesteri hivatalban dolgozó - újdonsült autótulajdonost hozott. A Csíki Pimasz IPA sem tudta ezt feledtetni, bár a Ciuc IPA-ját azért felülmúlta.

3. A kicsiknél - ahogy megszokhattuk - volt hír bőven, szinte minden héten rengeteg bemutató, csapfoglalás és egyéb nyalánkság adódott. A rengeteg NE IPA-ra, különlegesen csavart főzetre nem is lehet egy ilyen blogbejegyzésben kitérni, de néhányat azért felsorakoztatok. A Mad Scientist idén nyitotta meg a mézsör-főzdét a Mead Scientist-et, ahol sok izgalmas, de ugyanakkor felemás visszhanggal érkezett sör készült, nekem az abszolút kedvencem egy white mead, azaz szőlőmusttal erjesztett mézsör az Irsai Olivér. Az Őrült Tudósok másik nagy dobása idén a Barrel Projekt volt, melynek keretében hordóban érleltek amúgy is szép csavarral ellátott söröket, mint például a Lumbersexual, egy fenyőgyantás csak csapoltan kapható remek brut IPA, aminek a kóstolására is odasodort a véletlen. A Mad Scientist a Pamela Black-kel mellesleg megnyerte a Kisüzemi Sörfőzdék idei versenyét is.

De volt itt Rákóczi Túrós, Szilvás gombóc is, és a Kraft-feszt híján - amit nagyon sajnáltunk, hogy idén elmaradt - megrendezték a Mad Fest-et,és további Taproom Event-eket ahol a sorok ellenére is volt mit nézni és kóstolni.

Az idei nagy hír, hogy a Brew Your Mind a szentesi gerilláskodás után végre megnyitotta Szekszárdon a saját főzdéjét, ahonnan továbbra is csodás sörökkel látja el a csapokat és keddfi napokon a Neked csak Dezső-ben a dobozos változatokat is megvehetik a budapesti sörfanok. A BYM mellett a Hübris is főzdét nyitott, ők Székesfehérvárott telepedtek meg.

UPDATE: Egy fontos dolgot kihagytam: Nagy hír volt, szintén 2019-ben, hogy Utassy Rolli (Sörspecialista, Legenda, Beerfort, Green Sheep) barátunk a Zirci Apátsági Sörfőzdéhez igazolt és azóta több remek sör is kikerült a főzdéből, reméljük sokáig marad, és szállítja a köznek az új zirci söröket.

zirc-kostold-meg-zirci-apatsagi-sorok.png

A Szent András Sörfőzde tovább folytatta az Ogre Bácsi Egyetem eseményeit, ahol a szakmai és sörkulturális estéken tudhat meg az Ogre bácsiban sok érdekességet a sörös társaság, és folytatták a gasztro-párosításokat is a sikeres sör-süti után a sör és sajt párosok kerültek terítékre. Elindult a Beerporn szervezésében a HUBA, a Hungarian Beer Academy, ahol sörkóstolással, sörfőzési alapokkal és a Borganika és Piszkor Norbi ételremekeivel ismerkedhetnek a "hallgatók".

Új sörös helyek is nyíltak, persze ismét Budapesten. Közülük a cseh új hullámos söröket felvonultató Hetedik Lépcső izgalmas, ahol a megszokott lágerek helyett mellett rengeteg IPA, APA és még savanyított sörökkel és stoutokkal is bizonyítják, hogy a csehek nem csak lágert tudnak főzni. Budán is hódít a sör, megújult a legnagyobb budai sörös hely, a Jégkert, ahol nyáron 24 (télen 12 )csapról folyik a magyar kisüzemi sörök krémje, és mellé remek konyha is társul. A sör már nem csak a benzínkutakon, és a szupermarketek polcain, hanem kávézókban is hódít, és az egyik legsikeresebb lánc, a Café Frei beemelte a kínálatába a Hop Top söreit, sőt egy remek kávés ale-t is készítettek közösen. És év végére érkezett egy félig szomorú, félig vidám hír. Kővári Csakajósör Gergő "visszavonul", és a Csakajósör és a Hopaholic már soha nem lesz ugyanaz, mint eddig. A jó hír az, hogy a BPBW szervezői veszik át a két helyet és Gergő még pár hónapig aktívan is segít, hogy a hazai és nemzetközi sörbarátok két tuti helye jó kezekben maradjon.

A sok esemény mellett külön galaxis a Monyo, akik idén lettek öt évesek és idén nyílt meg második egységük, a Monyo Grand is a körúton, és már harmadik alkalommal hívták meg őket a Boreftsre, a De Molen házi fesztiváljára, ami igen nagy szó... A másik világjáró főzdénk a Reketye, Zoli, "szent őrültként" idén sem ült a babérokon, hanem bejárta az USA-t és itthon is alkotott, például egy izgalmas szarvasgombás portert, amit Péter Anna gasztrobloggerrel és a Trifla gombaszaküzlettel közösen jegyeztek.

A sörös videoblogok bulvársztárja, Winkler Totálkár Róbert idén sem pihent, és a sok "érdekes adat" mellett végre rájött, hogy ő a sörök helyett a médiában való szerepléshez és a közönséghez ért, így elkezdte meghívni a "showba" a csakugyan szakértő sörfőzőket, például Turóczi Józsit a Zips-től, akik szerencsére szakmailag megalapozzák a szórakoztató beergeekszakállas semmitmondást.

És akkor a 2019-es legek:

  • "Életmű" díj - a leköszönö Kővári Gergőnek mindenképp jár, reméljük, további sörös élményeket is tartogatsz számunkra!
  • A Sörbúvárnak sok kedves hazai söre volt a pl. a Mad Scientist Irsai Olivér, a Zentus Too many Players on the Ice, a Monyo Brewing After Sex is very Relaxing, a Tenessee whiskey-s hordós Horizont Night Shift és még sok más, de talán a leginkább kedvelt és nem mellékesen a legtöbb helyre eljutó, nem rétegsör, hanem általánosan is kedvenc a Horizont NE IPA-ja a Hazy Queen lett az év söre nálam.
  • Az év sörfőzdéje - már nem első alkalommal - a Mad Scientist, akik a hagyományos sörvonal mellett meghonosították a mead-eket és a Barrel Projekt-tel új dimenziókat is nyitottak.
  • Az év új innovációja és induló sörfőzdéje egyértelműen a Brew Yourt Mind új szekszárdi főzdéje. brewyourmind.jpg
  • Az év sörfesztiválja idén is a Budapest Beer Week - és említsük meg a szervezőket: Parinczár Péter, Rebák Tibor és Sefcsik Marci és a fővédnököt, Ian Lindsay, brit nagykövetet is.bpbw2019logo_1.jpg
  • Az év külföldi söre lehetett volna a kedvenc Wild Beer csodás B.A.B.S. 2 - nevű Russian Imperial Stoutja, de különlegessége miatt a BPBW-n kóstolt Druif (hollandul: szőlőszem), ami Tommie Sjef (balra) Den Helder-i főzdéjében részben magyar Kékfrankos szőlő felhasználásával készült. img_9238.JPG9f032ac5-d480-4160-bd2d-2a6bb3aa21e0.JPG
  • A nagy főzdék mellett a kisüzemek is nagyon figyelnek a környezetükre, és sokan tanúbizonyságot tesznek arról, hogy a szőrős sörfőző archoz cseppet sem szőrös szív társul. A Mad Scientist rendszeresen szervez véradást, a Szent András Sörfőzde is megmutatta már, hogy megmozdítja a népes rajongótáborát jó ügyekért, de talán az év legmeghatóbb sörös jótékonysági kampánya a Monyo-é volt, akik a My Forest alapítvánnyal a közösségi erdőkért tesznek és minden eladott Snowman Selfie IPA után egy fát ültetnek

Gratulálunk mindenkinek és sörre föl 2020-ban is, sörhabban gazdag boldog új évet kíván a Sörbúvár!!!

várad01.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr115368864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hallójárat 2020.01.06. 15:49:41

A legnagyobb budai sörös hely nem a jégkert, hanem a KEG. Ahol ráadásul a felhozatal is jóval sokszínűbb.

A Hetedik Lépcsőnél a koncepció jó. Kár, hogy a kiszolgálás kritikán aluli - az életben nem találkoztam még ekkora rugalmatlan-arrogáns-bunkó-balfasz csapossal, mint az ottani. És akkor erre a színvonalta még volt képük utólag bevezetni szervizdíjat is, a pofám leszakad :D

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2020.01.06. 20:13:13

@hallójárat: a legtöbb sör valóban a KEG-ben van, de a Jégkert messze nagyobb hely, és a terasz miatt a tavaszi-nyári szezonban sztem sokkal kellemesebb, mint egy pincehelyiség.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2020.01.06. 20:15:25

@hallójárat: szervízdíjat általában azért vezetnek be a vendéglátóhelyek, mert 1. burkolt áremelés 2. sokkal kedvezőbb adózása van, mint a 27%-os ÁFA-tartalmú alkoholos italoknak

hallójárat 2020.01.07. 21:35:54

@pif: értem már hogy hogy érted :)

hallójárat 2020.01.07. 21:58:50

@pif: általában nincs bajom a szervizdíjjal, ha értékelhető szolgáltatást kapok érte és ez jól láthatóan fel is van tüntetve valahol. Itt ezt szerintem semmi nem indokolja - az alap sörárak egálban vannak a többi hasonló helyével és a kiszolgálás mind tempójában, mind stílusában botrányos. Sajnos.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2020.01.08. 16:42:20

@hallójárat: én is azt gondolom, hogy egy ilyen sörözőben kicsit visszás élmény, főleg, ha Te viszed el a pulttól a sört...

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása