Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Hordárverseny - Porterkóstoló - Szent András, Maltman, Soproni

Természetesen nem csomagcipelésről szól a poszt, hanem a lelkes beharangozó után a nagyüzemi kontextusból kiemelve is megnéztem, mit nyújt az új Sopron Óvatos Duhaj Porter kisüzemi versenytársak mellé állítva.

porterimg_20191027_170947_resized_20191106_104722632.jpg

A piacon több kisebb főzdének is van Portere (Pl. a Vaskakasnak egy nagyon szépen összerakott darabva), de - márcsak a neve és a terítés miatt is - legismertebb a szintén idén debütált Szent András 6:3, ami csakúgy ivós, azaz Brown Porter. Aztán ott a Monyo Invisible Bikini is, meg még sok más. Én betérve az madaras tecsóba sajnos nem akadtam csak a Maltman Porterére, pedig egy Fuller's London Porterre nagyon kíváncsi lettem volna ebben a kontextusban. Helyette a Szent András 6:3 lesz az úgymond etalon. Természetesen árban nem lesz jobb a palackos változat a nagyüzeminél egy hiperben, de egy sörözőben már akár ugyanannyiba is kerülhet, vagy kb. 100-150-Ft-ra apadhat az árkülönbözet egy korsó esetében, amit már bárki szívesen feláldoz a minőség oltárán, ha valóban érdemes. Erre kerestem a választ. Vakkóstolást tartottam, gyermekeim töltötték ki a színfalak mögött a söröket, A kóstolás a BJCP 2015 - 13C Angol Porter (ez a 2008-as verzió Brown Portere helyett került be) alapján történt.

porterimg_20191027_171323_resized_20191106_104724906.jpg

A három pohár szerint az alábbi tapasztalatok voltak.

Sima pohár:
Vizes, kávé, kis kakaó, nagyon halványan mogyoró, kis keksz, tejkaramell 7
Megj 3
Íz-korty vizes kávés nagyon egysíkú (festőmalátás) a pörköltség, szájösszehúzó az asztringencia, kicsit szúrósabb szénsav, de  még elég apró és krémes 13 + 3
Össz 6 kicsit kellemetlen utóíz, de egy krémes, enyhén jellegtelen, de elfogadható porter

Szumma: 32/50 - általában megfelel típusának, kisebb hibái vannak

Arany szélű pohár:
Kakaós tejkaramelles kekszes mogyorós vizeskávés, kenyér-kalácshéj, pörkölt 10
Megjel.2/3 a másik habja sokkal szebb
Íz száraz, kekszes, kávés, itt is van pörkölt és asztringens hatás, a krémesség, a kávés utóíz nem megy át bántó csersavasságba 16/20 + 4/5
Össz: jól iható száraz hatású klasszik brown porter 8

Szumma: 40/50 - Jó példája a típusának, apróbb módosításokat igényel

Craftfest Wien-pohár

Illat vizes kávé, pörköltség 6/12
Megj 2/3 túl nagy hab sok CO
Íz-korty Kávés pörkölt ízvilág üres-vizes utóíz, túl sok szénsav, csersavas astringens, túl sok pörkölt malátás utóíz 12+3
Össz A festőmalátás ízek minden más finomságot eltakarnak, egysíkú, de technikai hiba nélküli porter, bár a szénsav az túl van tolva benne 6
Szumma: 29/50 - Hiányoznak a típus jellemzői és / vagy kisebb hibái vannak (ennek a kategóriának a felső széle)

porterimg_20191027_173909_resized_20191106_104723701.jpg

Ha lerántjuk a leplet, akkor a craft-festes pohár a Maltman Portert rejti, a sima a Soproni Óvatos Duhaj Portert és az arany szegélyű a Szent András 6:3-at. Árakat tekintve palackosan (dobozosan) a Soproni (300 Ft) kb. csak 150 forinttal olcsóbb, mint a Szent András (700 Ft körül a a főzde helyesbített - 460-490 Ft / 0,5 l) és a Maltman árán 2 Óvatos Duhajt vehetünk (399 Ft / 0,25 l). A Soproni Porter tehát tud annyit, sőt többet, mint egy közepes minőségű kisüzemi, azonban a patikamérlegen adagolt költséghatékonyság miatt egy igényesebben komponált kisüzemi sör (akár a Monyo vagy a Vaskakas portere is) azért messze nagyobb élményt nyújt, mint a Soproni Porter.

Tanulság: Nem minden kézműves tud többet a nagyüzemnél.

Tanulság2: Ha igényesek vagyunk és pénzünk is van rá, akkor van jobb alternatíva az Óvatos Duhajkodásnál, kérdés, hogy meg tudjuk-e - van-e a kisboltban? - vagy meg akarjuk-e - rászánunk-e annyi pénzt és időt? -  vásárolni. Én az akarás mellett vagyok...

porterimg_20191027_180715_resized_20191106_113201271.jpg

Tanulság3: A maradékokból meg - kizárólag a hidegre való tekintettel - gyorsan összedobtam egy forralt, narancsos-csokis portert. Egs!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr3815249454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beer Ninja 2019.11.06. 16:06:25

Jók ezek a kis összehasonlító írások, csak így tovább!

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása