Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Pécsi Szűretlen Búza - Mit tud a legnagyobb kisüzem?

Az Ottakringer még 2017 nyár elején adta el a Pécsi Sörgyárat a Matolcsy-rokonságból érkező befektetőknek, majd a legkisebb sörgyárból kis törvényalakítással hamar megalakult a legnagyobb kisüzemi sörfőzde. A Szalon sörök mellett nemsokára megjelent a piacon az új termékpaletta is.

A Pécsi Prémium Láger szépen mutat, amíg meg nem kóstoljuk, utána azonban a kukoricamentes magyar márkás lágerek (Soproni 1895-Heineken, Borsodi Mester-Borsodi és újabban a Dreher Gold-Dreher) szintjét hozza. Se jobb, se rosszabb, árban és értékben egyaránt. Ügyes üzleti húzás volt ugyanannek a sörnek a gluténmentes változata, de nagy visszhangot azért ez sem keltett, azon kívül, hogy a gluténérzékenyek már választhatnak a Lidl időszakosan boltokban lévő és az Estrella Damm gluténmentese, meg a pécsi között. Persze kis boltokban akad jobb is, no meg a Mad Scientist és a Mikkeller is csinált már, amik azért kellemesebb darabok, bár tagadhatatlan, nem ez az árkategória. A Pécsi Prémium Pils egy érthetetlen darab, mintha a Staropramen Unfiltered narancsos witbier-re hajazó sikereit próbálták volna lemásolni erre mutat ez a narancsos opálosság, de nem mertek ennyire elszakadni a hagyományos pilzenitől, így egy se füle se farka sör lett. A pécsiek is megszülték a saját APA-jukat, de azért az sem hagyott maradandót. Viszont a Pécsi Premium Barna mellett a Premium Búza is bekerült a pécsiek portfóliójába, ami olyan szempontból dicséretes, hogy a hazai sörgyáraknak nincsen saját (a már elfeledett Borsodi Búza-utánzat nem ér), csak import márkák. És ráadásul az a hír járja a socialmedia-s sörös berkekben, hogy a többi ugyan nem igazán jó, de a pécsi búza és a barna igen. Erre kerestem a választ kétrészes kóstolásomban, vajon tényleg jók-e ezek a sörök. Kezdjük a búzával!

pecsibuzacsataimg_8529.jpg

Mit szeretünk egy búzasörben, mit várunk tőle? Egy tökéletes bajor stílusú búzasör értéke a citrusos üde frissességben, jól pezsgő buborékban, a kellemes élesztősségben és a banános gyümölcsösség (észteresség - izoamil-acetát) és a szegfűszeges-szegfűborsos fűszeresség (fenolosság - 4-vinil guaiacol) megfelelő harmóniájában rejlik. Lehet malátásabb, édeskésebb ízű, vagy szárazabb, elegánsabb, de mindig megvan benne a kellemes egyensúly. Ezt a jól eltalált árpamaláta-búzamaláta aránynak, a speciális búzaélesztőnek és az ideális hőfokon megfelelő ideig történő erjesztésnek köszönheti. Igazán jó búzasört csak speciális búzasör-élesztővel készíthetünk, de a jóval olcsóbb sima ale-élesztő is alkalmas erre, csak ez már kompromisszumos végeredményt hoz.

pecsibuzacsataimg_8530.jpg

Hogy a Pécsi Prémium Búza ne csak a levegőben lógjon összekóstoltam vele egy nagyjából azonos árú (250-300 Ft között) búzasört, a Valentins Hefeweissbier-t , ami már egy vállalható darab. Referenciaként pedig lepontoztam az itthon 600-750 Ft-ért kapható bajor búzát a Franziskaner Hefe-Weizent is, ami a Ratebeer top50 bajor búzasör-listáján a 17. helyen tanyázik, tehát egy korrekt búzasörnek mondhatjuk. Mindegyik pontozásnál a BJCP-sztenderdek szerint pontoztam - Összesen 50 pont adható, Illat: 12 - Megjelenés:3 - Íz: 20 - Kortyérzet: 5 Összbenyomás - 10

Pécsi Prémium Búza - 5,1% - 12B ; Valentins Hefeweissbier - 5,3% - 11,8 B - A prémium sorozatban a pécsiek dicséretesen csak 12+ Ballingos söröket főznek. A Valentinsbräu csak picivel tér el ezektől az értékektől.

Illat: A Pécsi narancs, ananász, enyhe távoli banánosság és élesztő és a fűszeresség is gyengécske. Valentins-ben több fenolosság, és utána az enyhén szappanos élesztős háttérből jön a banán szárazabb, az egész kicsit elegánsabb. P: 7/12 - V: 8/12

Megjelenés: A Pécsi egy leheletnyit narancsosabb a Valentins opálosabb, viszont a habtartósság terén a német kommersz búza mindenképpen jobb, egy perc elteltével még meggyőzőbb a habja. P: 2 - V: 3

Íz: A Pécsi Búza egy banános-narancsos mosószappan, minimális fűszeresség, mindent a szappanos élesztő ural és túlment benne a fenol, egyszerűen kellemetlen. A Valentinsben a fűszeres ízek vannak előtérben, utána az élesztő szárazon jelentkezik, de a gyümölcsös üde citrusosság ebben nincs meg, tapadós egy picit, de nem kellemetlen, csak nem fergeteges. P: 10 - V: 14

Korty: Egy kicsit mindkét búza buborékjai haloványabbak, nem olyan frissek, mint elvárnánk. A Pécsi mosószeres utóíze és gejl, kicsit körömlakkosba hajló fenolossága kellemetlen. A német búza tapadóüs egy picit és a fenolos keserűség rátelepszik a szájpadlásra. P: 3 - V: 4

Öszbenyomás: A Pécsi egy kellemetlen, nem friss darab, rossz egyensúllyal, édeskésen gejl mellékszállal, még hidegen sem ízlett. A Valentins egy kicsit túltolja az élesztős ízeket és a fenolosságot, nem elég elegáns, de nagy vonalakban megfelel egy bajor búzasör kívánalmainak. Azért van hová fejlődni. P: 3 - V: 7

Mindösszesen: Pécsi: 26/ 50 - (21-29 Hiányoznak a típus védjegyei, és/vagy kisebb hibái vannak) Valentins: 35/50 (30-37 - Általában megfelel a típusának, apróbb hibái vannak)

pecsibuzacsataimg_8534.jpg

A beígért Franziskaner Hefe Weissbier pontozása is röviden. Illat: Kellemes élesztős illat, jól adagolt banánosság, a háttérben fűszeres szegfűszeg aromák. 10/12 - Megjelenés: Opálos aranysárga, a habtartósság is ok. 3/3 - Íz: Enyhe citrusos gyümölcsösség, ananász, narancs, hangsúlyosabb banánosság, kellemes élesztősség és kicsit hangsúlyosabb fenolok, száraz fűszeres utóíz, kicsit túltolt fűszeríz 16/20 - Korty: Friss buborékok, kellemes testesség, 4/5 Összbenyomás: Jól hangolt, frissítő, enyhén fűszeres, fenolos búza 8/10 - Mindösszesen: 41/50 - (38-44 - Jó példája a típusának, apróbb módosításokat igényel)

Vagyis az első facebookos pécsi sörös toposz megdőlt, a Pécsi Búza szerintem nem éri meg az árát, Ha beérjük az alappal, akkor a Lidl, Penny, Aldi olcsó német import búzáival jobban járunk, ha kisüzemit szeretnénk, van már abból is választék, és ha igazán jót keresünk, akkor ehhez az Erdinger és a Paulaner is csak a belépődarab, a Franziskaner már egy ígéretes, de drágább választás, és a csúcs a Schneider Weisse és a Weihenstephaner Hefe Weissbier.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr4114701634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2019.03.20. 12:36:36

Én a Kárpi búzasöréből vettem kéthete Soltvadkerten. Nem merek árat írni, mert gyanúsan olcsó volt, de szerintem jó helyről beszerezve versenyzik ezekkel árban, és emlékeim szerint rég ittam ennyire eltalált bajor búzát. (Igaz ritkán iszom ezt a stílust.)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2019.03.21. 15:17:35

@lilakutyak: Ugyan az inkább búzabak, de én a RTiziét is kedvelem, az is jó áron van, bár ennél drágább

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2019.03.25. 15:04:39

@pif: A belepakolt gabona mennyiségétől vagy az erjesztett alkoholtól függ a bakság? Mert a Kárpi 13/4,5.

rambo13 2019.03.26. 12:00:44

@lilakutyak: azt hiszem a bakság itt a Rizmajer búzára vonatkozott ami 6.5%-es

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2019.03.26. 16:28:50

@rambo13: Lehet. Engem a Kárpin is meglepett a 13 Balling, ezért érthettem félre. Meg mert többé-kevésbé részegen olvastam, csak részegen már igyekszem nem válaszolni. De úgy tűnik ez sem jó, mert a válaszom ugyan már józan, de a helyzetértékelés megmarad a bebaszásból :D

Meg ha ügyesen elkerülik az erjedést 0% ABV-t bármekkora Balling mellett lehet hozni.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2019.03.27. 06:41:49

@lilakutyak: bakság az - és itt sztem a német Bier-törvényt vegyük alapul - 16os "Stammvurc"-nál kezdődik. Duplabakság 18-tól. Lásd a németeknél, még a duplabakok sem mind olyan erősek. (Pl. Andechs, Asam Bock, Ayinger Celebrator) Amúgy a csehek is így nagyjából kategorizálnak, egy 13,5-es sör az Special. (németeknél Vollbier - csak megkapja az Export vagy a Spezial melléknevet)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2019.03.27. 11:42:33

@rambo13: amúgy igen - bár azt nem baknak hívják :)

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2019.03.30. 23:37:16

Pécs nem kisüzem! A haveroknak kitalált adókedvezmény nem teszi azzá.
@lilakutyak: Bebaszva írni a legjobb, ez teszi hitelessé az élményt. Ezt javasolnám Pifnek is!

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2019.04.02. 15:50:35

@Árpa Jankó: Nem is az írással van a baj, hanem az előzmény megértésével. Kurva hitelesen tudok félreérteni dolgokat.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása