Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Hetedik Lépcső - Cseh sör-újhullám a Rákóczi úton

A cseh sörökre gondolva mindenkinek a zamatos pilzenik és könnyedén csúszó prágai barnák ötlenek először eszükbe, pedig a sörforradalom ott sem állt meg a határokon, hanem egyre több kis főzde igyekszik a fiatalok megváltozott ízlésvilágát kielégíteni, és az új sörtrendek által nyitott piaci réseket befoltozni.

img_8042.JPG

A Rákóczi úti Hrabal tőszomszédságában - azonos tulajdonosi körrel - nemrég nyitotta meg kapuját és sörcsapjait a Menzel-filmből ihletett kedvelt sörmárkáról (Sedmý Schod) Hetedik Lépcsőnek elnevezett új egység, ahol most már valódi újhullámos cseh söröket is kóstolhatunk. Az állandóan csapon lévő "Hetedik lépcső" mellett hét további sörcsapon ismerkedhetunk a cseh sörforradalmár főzdékkel, és a hűtőkből palackosan is kérhetünk a pilzeni Purkmistr IPA-jából, karácsonyi Imperial Pilsneréből, az Xmas Special Barrique-ból, vagy a nepomuki Zlatá Kravá különleges főzeteiből. De itt van a szintén pilzeni Raven és a zichoveci sörfőzde is számtalan újdonsággal.

purkmistr_xmasbarrique.jpg

(Fotó: Vétek György - Facebook)

Az étlapon inkább a hagyományos utopenec-hermelin irányt találjuk, de a csapon ott jártunkkor a félbarna láger mellett jól megfért az IPA vagy éppen a sour ale is. A tulajdonosok gondoltak a kóstolgató "sörgyíkokra" és a badge-hajhász untapped-nemzedékre, mert egyrészt folyamatosan pörög a kínálat, másrészt nem kell mindenből fél litert vagy három decit rendelni, kis 1,5 dl-es helyre craft-poharakban bárki bármiből kérhet 350-450 Ft-os -   craft sörös boltokhoz képest mindenképp baráti - áron kóstolót, és így akár 5-6 sörsoros flight-ot (sörkóstoló-sor) is összerakhatunk kedvünk szerint.

img_8043.JPG

Mi a zichoveci főzde Sour Passion Fruit-tal nyitottunk, ami egy kellems kis könnyed gyümölcsös sour, majd a Raven Orange Infused IPA-jat kóstoltuk, ami engem egy karácsonyi illatgyertya narancsolajos világára emlékeztetett, nem volt olyan friss és üde, mint vártam. Utána a Raven nehézbombázó DBC (Double Black Cream) IPA-ja volt soron, végül egy Zlatá Kravá félbarnával öblítöttük le a komlós, enyhén pörkölt ízeket. Akinek csak otthon maradna ideje kóstolgatni vagy éppen születésnapi ajándékon töri a fejét is betérhet, mert működik egy bottle shop, ahol a hagyományos kínálat és az új sörök mellett klasszik cseh pálinkák és egyéb sörcsomagok is kaphatóak.

img_8044.JPG

Holnaptól meg, tekintettel a havas téli időjárásra, egy januári Black Friday-ra invitálnak bennünket a Rákóczi útra, amely keretében bevetik a cseh új hullámos sörfőzés teljes nehézfegyverzetét, 8+%-os alkohol és stoutok, Black IPA-k fognak durrogni. Aki kíváncsi a cseh sörvilág egy másik arcára, ne hagyja ki, ha meg túlcsordult az új hullámtól, a pár lépésre található Hrabalban kedvére visszakóstolhatja a Postřižinské-söröket vagy a vendégcsapon állomásozó lágerek valamelyikét. Na zdravi!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr9014587174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása