Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Dreher Pale Ale - Dimenzióhatárok

Nem is olyan régen, egy évvel a nagyot robbanó Soproni Óvatos Duhaj IPA után debütált első felső erjesztésű sörével a kőbányai sörgyár. A Dreher Pale Ale ráadásul három komlóval (Citra, Chinook, Kazbek) és a Hidegkomlós Dreherekkel ellentétben kukoricamentesen került az új(?) és tetszetős dizájnú dobozokba és palackokba. Nem kérdés, hogy egy normál KKK-sörös APA minőségben felette áll, de saját ligájában, hazai és a nemzetközi nagyüzemi viszonylatban mennyire előremutató a Dreher innovációja? Szubjektív házi kóstolósor következik.

img_5032.JPG

A kísérletnek két fordulója volt, az elsőben természetesen a Soproni IPA volt az ellenfél, a másodikban meg a szomszédos Ausztria két neves sörgyárának a Zipfernek és a salzburgi Stiegl-nek az osztrák hiperekben szinte mindenhol kapható American Pale Ale-jével vetettem össze, mit tudnak a kuruc sörfőzők ezek ellenében. Csapjunk is bele!

Első menet: Dreher Pale Ale vs. Soproni Óvatos Duhaj IPA

img_5033.JPG

A Soproni IPA teljesen átformálta a hazai sörkultúrát, előtte jó ha minden tizedik sörivó honpolgár tudta mi fán terem az IPA, most meg szinte megfordult az arány. A Dreher Pale Ale nem ilyen úttörő-mód érkezett, és a soproniak által kitaposott ösvény miatt pont a meglepetés ereje volt jóval kisebb bemutatásakor. Néhány tőmondat a sörről, A 4,8%-os felső erjesztésű Pale Ale, új hullámos amerikai komlókkal Chinook (aroma+keserű), Citra (aroma) és egy cseh, kicsit a zateci (lásd Pilsner Urquell) komlóra hajazó Kazbek hagyományos cseh ízvilágot ad a sörnek. A Soproni szintén 4,8%-os abban Citra komlóval csalogatták elő az craftos illatot-ízeket.

A Soproni IPA-ról korábban már megemlékeztem, de álljon itt emlékeztetőül, az akkori kóstolójegyzet:

Soproni Óvatos Duhaj IPA - Már kibontáskor is érződik az amerikai komló (Citra) citrusos, grapefruitos keserűbe és nyers zöldséges gyantásságba hajló illata. A jó előszelek után azért valahogy odalibben egy kis zavaros, megfáradt komlósság is, mint amikor a pellet sokat ázott. Tudom, hogy nincs benne kukorica, de rögtön az első Dreher Hidegkomlós illatvilága jutott az eszembe, amikor beleszagoltam. Látványra a hab tisztességes, a sör azonban nemcsak opálos, hanem elég zavaros, nem letisztult. Ízében a citrusos felütés után zöldséges gyantásság, majd zárásként egy zöldalmás, vecsési káposztás arcát is mutatja. Kortyérzetben érződik a leginkább, hogy a malátaképlete a sörnek nem nagyon rafinált. A kezdeti citrusos tűzijáték után hirtelen eltűnik minden, és marad az olcsósörös utóérzet, amit - vélhetően a belefőzött komló viszonylag magas kariofillén-tartalma miatt - egy kellemetlenbe hajló borsosan csípős utóíz vezet le.

Sokszor előfordul, hogy a sörreceptekhez óvatosan hozzányúlnak a nagyüzemek, és kisebb módosításokat végeznek a főzeten, általában költségkímélő okokból. A frissen újrakóstolt Soproni IPA-nál azt éreztem, hogy a korty végi keserű egy picit lágyabb lett, és ezáltal kicsit kiegyensúlyozottabbá vált a sör, így a rossz nyelvekkel ellentétben pont pozitív irányú változás történt.

img_5034.JPG

A Dreher Pale Ale a Soproni IPA után talán már nem robbantott akkorát a hazai piacon, de az mindenképpen nagy előrelépés, hogy a kőbányai sörgyárban is készül már felső erjesztésű sör.

Dreher Pale Ale - Illatában a citrusos (citrom, mandarin) és a lágersörörs, kicsit ázott malátás aromák keverednek, és még egy kevés diacetil is visszaköszön, tartva a csehes vonalat. Megjelenésében inkább egy lágerre hajaz, aranyszín és elég hamar illan a habja. A Craft Master pohárban legalábbis, a Tekubanjobban tartja magát. Ízében viszont elsőre olyan, mintha valami jó tündér kilopta volna a kukoricát a Dreher Classic cefrézőüstjéből, eltűnnek a savanykás felhangok. A lágeres indítás után azért jelentkezik a Chinook és a Citra haloványabb, enyhén füves, kicsit citrusos ízvilága, mely nagyon visszafogott keserűvel zár. Kortyérzetben egy kis tapadós vajasság (diacetil) érezhető, de a buborékok kellemesen lágyak (köszönhetően a felső erejesztésű élesztőnek) és elegánsabbak. Csapról kóstolva, a komlók dominánsabbak, mind a zöldséges-füves-citrusos amerikai, mind a spenótosabb cseh komló intenzívebben érezhető volt. Jól iható, inkább láger-érzetű sör, kis újvilági komlóillattal és -ízzel.

A Soproni IPA, ahogy a bevezetőben is írtam, egy korszakos magyar sör a közgondolkodásra és -ízlésre való hatását tekintve. Azért mielőtt nagyon hátradőlne mindenki, ha Kraft-főzde nyílik Sopronban, a Vándor Sándor utcában is feltűnhet egy-két troll óriásplakát IPA-recepttel...

A Dreher Pale Ale a hétköznapi lágeres értelemben vett sörként sikeresebb lehet, a hagyományos ízlésvilágú fogyasztóknak mindenképpen jobban be fog jönni, mint a Soproni IPA. Gondolom, nem véletlen a belőtt irány, inkább a 'járt utat járatlanért'-filozófia tükröződik benne, ami pont annyira újít, hogy felkapja a fejét a kézműves forradalmon nevelkedett átlaghipszter. Kihagyták belőle a kukoricát meg egy kis plusz izgalmas komlóízt is csepegtettek bele, de azért 'elég óvatos duhajként' jellemezhető.

Mindent összevetve láthatóan elindult a nagy gyárak lassú, mammutléptű felzárkózása a söripari trendek felé, de még el kell teljen pár év, hogy a felső kategóriában a profit-orientáltság mellett a craft-sörök felé tartó minőség is megérkezzen Magyarországra, Persze ezt a 250 Ft-os nagyfogyasztói tűréshatár alatti költségszinten továbbra is lehetetlen kivitelezni, így a multik vélhetően továbbra is import külhoni prémium-márkáikkal enyhítik ezt a nyomást.

Hamarosan folytatom a Dreher Pale Ale-lel és osztrák kihívóival, lássuk, hol tart a hagyományos sörös Ausztria a nagyüzemi craft-beer-fronton...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr4613954282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hallójárat 2018.07.03. 15:27:59

Mi köze van a felső erjesztésű élesztőnek a lágy buborékokhoz pláne olyan sör esetében ahol gyárilag erőltetik bele a széndioxidot, nem természetes úton keletkezik? De egyébként is, régen olvastam ekkora baromságot :D A klasszik búzasör az pl. egy tipikusan felsőerjesztésű élesztővel készült ital, azt lágy benne a szénsav? Hát messze nem... Amúgy meg már bocs, de ez a pohár -bár messziről, félszemmel hasonlít rá-, de nem Teku.

Beer Ninja 2018.07.04. 09:16:08

@hallójárat: A felsőerjesztésű sör - elvileg - lágyabb, kevesebb CO2-vel jár, és ez akkor is igaz (oda kellene figyelni rá), ha mesterségesen nyomják hozzá (momentán az esetek 98%-ában). Jó esetben tehát ez tényleg így működik.
A pontos pohárformán vitatkozni pedig a létező legkispályásabb dolog. A lényeg, hogy ugyanolyanból történt az összekóstolás. Gondolkodni sosem késő. :) Hibát meg sajnos mindenhol lehet találni.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2018.07.04. 10:50:53

Csak beszállok trollkodni:)

Mit vitatkoztok egy eleve idióta clickbait cikken? A Dreher szarának van annyi előny a Soproni szarával szemben, hogy rendesen lehűtve inkább csak ízetlen, mint konkrétan szar.

hallójárat 2018.07.04. 14:42:40

@dr. dodó: ez nettó baromságnak hangzik. Az igaz, hogy egy ale-be (jó esetben) kevesebb szénsav dukál, ahogy az is, hogy a felső erjesztésű élesztő több észtert termel, ami lágyíthat a kortyérzeten. De ugyan úgy túl lehet tolni a bubi szintet, érzetre is, ez nem élesztő típus függő. Ittam már nem egy szúrós búzasört, ipát ahogy rettenetesen lágy balti portert is. Mimdez csak attól függ, mennyi térfogategység CO2-t oldanak a sörbe. A tekus megjegyzés valóban lehet, hogy kicsit szőrszálhasogató volt, de ha már így, nagy betűvel Tekunak hívja a hozzáértő szerző és nem az, kérlek nézd el nekem, hogy szóvátettem :)
Ha találsz bármilyen cikket, ami párhuzamot von az élesztő típusa/szénsav milyensége közt, linkeld be ide, szívesen elolvasom

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2018.07.05. 21:17:26

Az én meglátásom a két emlegetett sör kapcsán az, hogy mindketten annyira óvatosak, hogy a Soproni nem IPA, a Dreher meg nem APA, max. jóindulattal valami átmenet.

Ha ezt elfogadjuk akkor ezek után ízlés kérdése, hogy melyik iható, nálam a Soproni IPA elmegy (azaz egy Sopronis kocsmában akár ezt is hajlandó leszek választani és mondjuk évente egyszer leveszem a polcról a közértben), a Dreher Pale Ale helyett meg mindig Urquellt vagy Bakot fogok inni, ha egy Dreheres helyre vet a sors.

Beer Ninja 2018.07.09. 11:46:30

Számomra mind a két sör vállalható (vessetek rám követ), bár az tény, hogy egyik sem a meghirdetett kategóriájának versenyzője. Ugyanígy mondjuk a pécsi pilsner sem éppen pilsner. Ettől függetlenül a nagy magyar rögvalóság sörei között az iható szintet képviselik a sok lefolyószökevénnyel szemben.
Hallójáratnak pedig a kért link:
tapintohach.files.wordpress.com/2013/01/untitled2.png (ha nem sikerül értelmezni, szívesen segítek)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2018.07.09. 21:09:39

@hallójárat: Természetesen mindenki hibázhat, meg természetesen mindenki betarthat bizonyos kulturált kommunikációs normákat, de hát nem vagyunk - szerencsére - egyformák... Két megjegyzés: 1. Azért mert nem Origin Rastal Teku - azért a forma miatt ehhez áll a legközelebb, de ha Neked úgy jobban tetszik, akkor Teku-jellegű kóstolópohár- helyettesítsd be. 2. A lágy szénsav és a pale ale, az meg már úgy látom dr dodo által megválaszolásra került. Egy búzasört ne hasonlítsunk már egy pale ale-lel össze, az élesztő is más (jó esetben nem S04-gyel készül) meg a szénsav karaktere is. Még esetleg vmi?

hallójárat 2018.07.09. 22:08:59

@dr. dodó: kösz, de a segitségedet szeretném kérni. Ez a grafikon az én olvasatomban semmi mást nem támaszt alá, mint hogy adott hőmérsélleten mekkora mennyiségű szénsav elnyelésére képes a víz illetve a sör, illetve hogy a beoldható CO2 mennyiség a hőmérséklet emelkedésével csökken. Ezt eddig is tudtam. Ahogy azt is, hogy a víz sűrűsége kissebb. A tanulmány kivonatát is elolvastam, az se sokat segít. Tényezőként csak az alkohol, illetve szárazanyag tartalmat hozza fel. Ergó egy több maradékcukrot tartalmazó, ezáltal sűrűbb sörben másképp áll össze ugyan az a mennyiségű buborék, mint egy csontszáraz saisonben. Ez se lep meg. A tényként kezelt felvetést mindenesetre - már ne is haragudj - semmilyen téren nem támasztja alá. Szóval várom a magyarázatot.

@pif: mint ahogy azt már korábban elismertem, szőrszálhasogató voltam. Ennek az az oka, mert a Teku egy kecses, vékonyfalú kóstolópohár, ez meg egy sokkal nehezebb, vastagfalú böszme utánzat. A külső - nem túl nagy - hasonlóságot leszámítva semmi közük egymáshoz. Egyszer szívesen megnéznék egy összehasonlító tesztet ez és egy eredeti Teku közt, simán el tudom képzelni, hogy más élményt ad ;) Mindettől függetlenül bocs, nem akartam a lelkedbe taposni, de ha peldául egy autós blogon szerzőként összekeverném ezt a két autót, ugyan így belém szállnának - teljesen jogosan
i.pinimg.com/originals/34/fb/2f/34fb2fa1ff114e64c6bbde437621ca88.jpg

Remélem nincs harag :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2018.07.09. 22:43:17

@dr. dodó: Én óriási eredménynek tartom, hogy 4 év alatt eljutottunk oda, hogy mind3 nagy gyárnak van már olyan sör, ami vállalható (a Borsodi Mester azért csak "szódával"), ha nincsen jobb, persze lehetne jobbat főzni.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2018.07.09. 22:45:15

@hallójárat: a rendes Teku atomjaira szedné ezt a sört és sokkal több hibát kihozna belőle, ezt a komlóillatok miatt vettem elő, ami a pilzeni kehelyből azért csak nagyon haloványan jön.

Beer Ninja 2018.07.12. 09:04:33

@hallójárat: Annyi csupán a lényeg szerintem, hogy a felsőerjesztésű sör az élesztő miatt magasabb hőfokon (mondjuk 15 C fokon) erjed mint az alsóerjesztésű (pl. 5 C fokon), ergo ahogy az ábrán is látszik, kevesebb Co2 tud megmaradni benne.
Azt nem írtam, hogy maga a felsőerjesztésű élesztő gerjesztene kevesebb Co2-t, szerintem azt csak te láttad bele a hsz-embe. Szó szerint annyit írtam, hogy a felsőerjesztésű sörben kevesebb a Co2 természetes formában. Ehhez most is tartom magam.

hallójárat 2018.07.16. 14:59:26

@dr. dodó: nem állok le vitatkozni, de mivel azt állítottad, hogy "ez akkor is igaz, ha mesterségesen nyomják hozzá" ezért szerintem felesleges is lenne :) Természetes úton, a magasabb erjedési hőmérsélletnek köszönhetően valóban több szénsav távozik a felső erjesztésű sörből, de ha csak nem nyomás alatt erjesztik és palackozzák, ennek a végtermék szempontjából semmi jelentősége nincs, a sörben maradó szénsav (10 vagy 20 fokon is) meglehetősen lapos sört eredményezne. Ezért szoktak utólag szénsavasítani, palack erjesztéssel (többek közt jellemzően belga sörök esetében), vagy beleerőltetett szénsavval (force carbonating).

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása