Június elején megkeresett a Borsodi PR-cége, hogy volna-e kedvem meglátogatni a bőcsi gyárat egy sajtóesemény keretein belül. Bár a saját blogomra pillantva hamar kiderülhet, hogy, khm, jelentős felfogásbeli különbségek húzódnak a Borsodi által kínált, illetve az általam keresett sörgasztronómiai értékek között, ez cseppet sem változtat a tényen, hogy sörgyárakat látogatni jó móka. Persze nem bármelyiket és nem akárhányat, hiszen alapvetően elég egyforma üzemekről van szó, de ha már Magyarországon speciel összesen van négy darab működő nagyüzemi sörgyár, azokat végiglátogatni azért mindenképp érdekes. Legalábbis szerintem.

És ha már erre a négyes mezőnyre szűkítjük a gondolkozást, a Borsodi annyiban mindenképp különlegességnek számít köztük, hogy míg a soproni, a pécsi és a kőbányai sörgyárak egyaránt a XIX. és a XX. század fordulója környékén épültek (vagy hát legalábbis az épületeik zöme akkortájtra datálható), addig Bőcsön 1973-ban adták át az utóbb Borsodira keresztelt üzemet. Ezzel pedig kapásból a legújabb ma üzemelő nagyüzemi sörgyár lehet, hiszen a máskülönben később épült – egyaránt nyolcvanas évekbeli – komáromi és martfűi sörgyár kevesebb ideig húzta, és időközben bezárt.

Magán a gyárlátogatáson olyan iszonyat sok izgalmas dolog nem hangzott el: nem jelentettek be új termékeket, se gyárnyitást, se gyárbezárást; nóvumként mindössze egy új palackozó gépsort és egy, elsősorban az alkalmazottak szórakoztatását szolgáló aprócska játéksörfőzdét tekinthettünk meg. Valamint tetemes mennyiségű univerzális jövőkép- és marketingszöveget, megerősítve az érzést, hogy a gyárlátogatásnak nem volt különösebb apropója, inkább csak a gyár és a sajtó közti érzelmi kötelékek acélozását volt hívatott szolgálni.

Mivel a magam részéről ebben elsősorban izgalmas kóstolási élményt kínáló sörök tudnának segíteni, amik sajnos ez alkalommal sem jöttek szóba, inkább a gyárat mutatnám be, hátha vannak rajtam kívül is olyan Sörbúvár-felhasználók, akiket érdekel az ilyesmi. Ebben némi korlátozást jelent, hogy a Borsodinál nem csak az építési időben érhető nyomon a hetvenes évek, hanem abban is, hogy a gyár területének tetemes hányadán nem szabad fotózni. Ahol igen, ott – egyebek mellett – a következők láthatók:

Látogatóközpont-bejárat: a Borsodi a kétezres évek elején új főzőházat épített, a régiben pedig pár éve látogatóközpontot rendezett be.

A látogatóközpontban markánsan jelen vannak a főzőházi múlt vizuális emlékei, az oldschool réz üsthéjak körül inkább csak a formát továbbvivő csempefal utal 1973-ra.

Időhurok-sarok a látogatóközpontban, merthogy 1973.

Az aktuális szortiment.

A korábbi szortiment egy darabja.

Átadáskori relikviák.

A Borsodi korábban eléggé rajta volt az üdítőgyártáson is, a Pepsi mellett egy csomó obskúrus dizájnú gyümölcsös termékkel.

Egyedi vászonterítő.

Nanosörfőzde, átadás előtt, üvegen át fotózva, meteorológiai állomásnak álcázott erjesztővel.

A kétezres évek elején épült új főzőház külön épületben kapott helyet, gigantikus főzőüstökkel és egy még gigantikusabb szűrőkáddal.

Ún. keretes szűrő.

Új palackozó gépsor, számos Borsodival.

Friss Borsodi Mester és klasszik Borsodi, a látogatóközpont csapjáról. Így, két napja fejtve, természetesen jobbak, mint többet tárolt-mozgatott formájukban, de minőségsorrendet nehéz lenne állítani a kettő között.