Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

A Nagy Barnakozel-ütközet

Ma egy olyan söripari jelenségről fogok írni, ami egyfelől már két hónapja elvesztette az aktualitását, másfelől pedig már három hónapja készülök rá, ezért mégsem hagyhatom ki a lehetőséget.

cerny1.jpg

A történet a barna Kozel magyarországi jelenlétéről szól, és a következő idővonal keretezi:

Mindeközben május elején a párkányi Billában vettem egy cseh Kozelt, azzal a szándékkal, hogy majd itthon veszek egy lengyelt mellé, és összekóstolom a kettőt – majd meglepve láttam, hogy már itthon is plzeňi van az Intersparban. Sebaj, egy közeli kisboltban volt még lengyel licencpéldány is, így a feltételek rendelkezésre álltak, és már csak az a két és fél hónap időhúzás volt hátra, amivel elérkezhettünk mostanáig, a teszt időpontjáig.

Az eddigi leíráson kívül túl sok keretezni valót igazából nem kínál a helyzet: az eredeti és a licencváltozat is ugyanazokból az alapanyagokból készül és ugyanakkora az alkoholtartalma, különbséget csak a gyártási helyre utaló felirat, meg némi bizarr, „vedd észre a különbséget”-féle játék jelent, amiben a lengyel doboz teteje ezüstszínű, viszont a „Velkopopovický” és a „Černý” feliratok aranyszínűek, míg a cseh dobozon ugyanez fordítva jelenik meg. Ezeken felül csak a saját restségem bír megkülönböztető erővel: a lengyel licencsör szavatossága május 9-én lejárt, míg a cseh eredetié csak szeptember 29-én fog.

cerny2.jpg

Némi házastársi segítséggel előkészítettem vaktesztre a két sört, egy „1”, illetve egy „2” fantázianevű pohárba töltve azokat; következhet a kóstolás, az átláthatóság és a kockaság jegyében táblázatos formában.

1. pohár 2. pohár
Hab Bézs, egy kicsit gyorsabban illan Ugyanolyan bézs, de egy kicsit dúsabb és tartósabb
Illat Tompa, kicsit festőmalátás (ami alatt most enyhén savanykás pörköltséget értek), hígan árpás alapokkal és egy morzsányi borsos fenolossággal, valamint melegedve csokoládéval Hasonlóan híg, de kevésbé éles, a híg árpás alapon kisebb erővel üt át a festőmalátaszerű illat, és nincs rajta fenol, illetve a csokoládésság is kevésbé van jelen
Szín Barna, tükrös, rubinvörösen töri a fényt Pontosan ugyanolyan, talán egy fél hajszálnyival sötétebb
Íz Híg, malátaédeskés, a pörkölt ízeket csak épphogy megjelenítő barna sör, enyhén savanykás felhanggal, halvány kakaóporossággal és mérsékelt kortyvégi komlókeserűvel Ugyanaz, de minden egy fokkal visszafogottabb venne, a savanykás felhangot leszámítva, ami ugyanolyan, de így relatív erősebbnek tűnik
Szájérzet Híg, nem tapad, a szénsav nem túlzóan intenzív Ugyanolyan, de még kevésbé érződő szénsavval

 

A különbségek, mint látható, nem valami nagyok, leginkább annyival foglalhatók össze, hogy az 1. pohár minden tekintetben valamivel intenzívebb. A licencfőzés a jelek szerint alapvetően működött, különösebb csorbát nem szenvedett az alaptermék imázsa – ha pedig tippelem kell, azt mondom, hogy a 2. pohár a cseh verzió, hiszen a barna Kozel igazán visszafogott, könnyen iható, lágy sörként él az emlékeimben, az intenzívség antitéziseként.

Drámai elemként, dobpergéssel kísérve megnézem a kódlapot, és... eltaláltam, valóban az egyes pohárhoz tartozó doboz készült Lengyelországban, a kettes pohárhoz tartozó pedig Plzeňben. Túl sok tanulságot mindazonáltal nem szolgáltat a kóstolás, hiszen zongorázható különbség egyáltalán nem volt, amennyi hátrányt pedig mégis észrevettünk a licenckiadásban (hátrány alatt itt az etalontól való eltérést, azaz esetünkben a kisebb mértékű visszafogottságot értve), azt akár arra is ráfoghatnánk, hogy az egyes sör szavatossági ideje már hónapokkal ezelőtt lejárt, a kettesé meg még nem. A saját, személyes fő tragédiám inkább a barna Kozel demisztifikálásában áll: ugyan már régen tudtam valahol mélyen, hogy az a lelkesedés, amivel tizenegypár évvel ezelőtt először ittam a Fekete Ökörben, az legalább annyira szólt a kisebb tapasztalati alapnak és a kiváló minőségű csapolásnak, mint amennyire az alapanyagnak; meg azt is tudtam, hogy maga a barna Kozel sem változott időközben épp a javára. Főleg azóta, hogy valamikor 2007 táján megjelent a cseh SABMiller berkeiben a háromféle Master is, deklaráltan prémium sörökként végérvényesen átrendezve az erőviszonyokat, és a lakossági alapsör kategóriájába száműzve a barna Kozelt, ami mindaddig a magában álló Pilsner Urquell alapértelmezett barna párjaként (is) tudott létezni.

Ettől még biztosan fogom fogyasztani, csapon aztán végképp, de az a fajta rituális lelkesedés, amit korábban sokáig meg tudtam körülötte őrizni, már biztosan a múlté, megette a Bieredämmerung (pontosabban Soumrak piv, ha stílszerű próbálnék lenni az öncélú nyelvi poénok alkotta regiszteren belül).

cerny3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr6612670941

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Igyál vizet, a főnök fizet 2017.07.24. 21:46:14

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények. Ezt a kört én állom! Már ami a Heti sajtóba belefér. Hétszentség'17/29 2017. 07. 17. Egy friss tanulmány annak járt utána, hogy vajon hány évesen öregszünk ki a féktelen partizásból. Kiderü...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2017.07.18. 14:07:50

Én végérvényesen leírtam a Kozelt, mely egyik kiváltója volt annak, hogy a csehek közül, csak azt iszom, amit nem gyártanak SEHOL licencben. Meg is írtam: drinkunion.hu/cikk/sort_csehorszagbol
Egy Ferdinandban, egy Bernardban, egy Primátorban, egy Postriznyben, egy Jezekben, de még a Dudákban is jobban bízom, mint bármelyik multi bármelyik licence sörében!

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása