Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Sör mi több szezonnyitó - celebek és sör

Celebekkel, csinos szőke csajokkal szinte mindent el lehet adni. És valahogy így működik a világ, a pletykalapok, a bulvár, a sztárvetélkedők érdeklik az emberek nagy részét. Ez is munkálhatott idén a már két éve aktív Sör mi több csapat fejében, amikor az idei sör-szezonnyitóra a sajtó képviselőin és más szakmai vendégeken kívül játszani hívott néhány "celeb"-kategóriájú hírességet.

sor_mi_tobb-3.jpg

Ha fellengzősek akarunk lenni, akkor hasonló logikán alapul ez a gondolkodásmód, mint Karinthy Frigyes: Cirkusz című novellája, melyben egy szívszorítóan szép hegedűszólóra csak akkor kíváncsi a széles közönség, ha előtte mindenféle mutatvány és körítés vezeti föl a cirkuszban. Valahogy így voltam ezzel az idei szezonnyitóval. A hegedűjáték jelen esetben egy háromfogásos sörös BBQ-menü volt, amit - hogy az emberek felkapják a fejüket rá - egy jó hangulatú vetélkedő és öt országosan ismert sztár vezetett föl. Együtt volt a 2 csinos szőke csaj (Mádai Vivien, Kiss Ramóna), a vicces reggeli műsorsávos arc (Lukács Miki), a gasztrosztár, a Konyhafőnök bloggerarca (Fördős Zé), és a ceremóniamester  rádiós sztár (Rákóczi Feri). Ők kvízeltek, mosolyogtak, vicceltek, és mi tagadás profik voltak, így nagyon remélem, hogy az arcukon kívül sokakhoz eljutott az üzenet, enni és sörözni jó.

És én mit adtam ehhez hozzá? A Kopaszi-gáton, a Fruska Bisztró nyújtotta a remek helyszínt, a Sörszövetség a söröket, én meg sörös menüt komponáltam, amit Norbi a séf öntött formába. Hogyan is néz ki egy szezonnyitó sörmenű?

sor_mi_tobb-sorkoktel.jpg

Welcome Drink: Violet Wit - sörkoktél. Tavaly sokat kísérleteztem a levendulával és a sörrel, és arra a következtetésre jutottam, hogy a búzasörökhöz megy a legjobban a levendulás íz. Ezúttal egy belga búzasört választottam, melynek az aljára került a csábítóan lila levendulaszirup. 0,33 l (1 üveg) sör jégre töltve koktélos kehelyben és egy tölcsérrel az aljára juttatott 2 cl levendulaszirup. Uborkakarika, szívószál és a csajok meg vannak véve. Vagy valami ilyesmi...

Wecome Drink2: Sörpárlat - Sok kisüzemi főzde készít sörpárlatot, azonban sokan közülük kármentésként egy-egy hibás, vagy tönkremenőben lévő tételt ment meg és készül el a sörpárlat, ami jobb-rosszabb. Még a Rizmajer megnyitóján találkoztam Krisztiánnal, aki a Czetis-Ház pálinkamestere és képzett sörfőző is egyben, és elhozott egy Porterből (ezzel nemrég arany oklevelet is nyert) illetve egy barna búzasörből készített csodás sörpárlatot. Ezeken a párlatokon valóban érződik a bennük rejlő - tökéletes minőségű - sörök karaktere, és csodás dimenziók is nyílnak a sörszeretők előtt, ha megkóstolnak egyet-egyet.

img_0282.JPG

Előétel: Fűszeres paprikakrém és Gouda-sajtkrém - félbarna, cseh lágersör (a Sör mi több márkafüggetlen eseménysorozat, nem sörmárkákat, hanem a sört népszerűsítik - a megadott ételekhez szinte bármilyen hasonló kategóriájú sör passzol, így otthon is bárki megkóstolhatja olcsóbb vagy drágább sörével). A mézzel és fűszerekkel kikevert kápiapaprika-krém és az 54 hónapos érlelésű Goudából és natúr sajtkrémből kikevert sajtkrém a friss bagettel remekül ment a malátásan szirupos félbarna cseh láger édeskés ízeihez, és a fűszeres komlók a paprika illetve a sajt aromáihoz.

Főétel 1.: Sör mi több-burger narancsos chutney-val és kecskesajttal - egzotikus komlókkal főzött Session IPA. A fűszeres húspogácsa és az édes-fanyar-csípős chutney, meg a karakteres kecskesajt remekül áll az IPA egzotikus illatú, fűszeres komlójának és egy igazi trendi párost alkotnak együtt.

Főétel 2.: Barna sörben pácolt karaj sörös jus-vel ízesített édesburgonyapürével - Malátás, telt nehéz barna baksörrel. A sörrel beforralt páclé elképesztően szépen összesimította az ízeket az édesburgonyapürével, és hozzá az enyhe kérget kapott hús a sör pörkölt, kicsit karamelles, grillázsos ízeivel adott harmóniát.

Mivel indul a grillszezon, bárkinek ajánlom a fenti menüt egészben vagy részeiben való otthoni kipróbálásra (pénztárcától és vérmérséklettől függő sörválasztással az adott kategórián belül), és remélem, hogy a sztárok mellett ez az üzenet is eljut azokhoz, akik velem együtt elsősorban inkább a terített asztalnál, teli söröspoharak előtt ülnek, semmint a TV-előtt...

(Fotók: Szűretlen (előétel - köszi!!!) és Sör mi több)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr4812472531

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hosszú meséje van az iszákosnak 2017.05.08. 13:10:14

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. A Szomszédok Janka nénije szerette az italt. Kicsit mi is Janka nénik vagyunk, mert szeretjük mi is. De a Heti sajtó bizonyítja, sokan mások is szeretik, és mi durva, írnak is róla! Hétszentség'...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása