Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Hungarian sörfőzdék menni Bukarest

Március 7-én a Bukaresti Magyar Nagykövetség Külgazdasági Intézetének meghívására 9 magyar és egy erdélyi magyar kisüzemi sörfőzde (szigorúan ABC-rendben - Beerfort, Big Foot, Csíki, Fóti, Horizont, Kissler, Monyo, Stari, Synthesis Brewlab, Szent András) mutatkozott be a román szakmának (sajtó, italnagyker, éttermek) és a meghívott belső körnek. Rövid élménybeszámoló következik.

217.JPG

Gyenge Zsolt (Fóti Sörfőzde) a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke kért meg, hogy tartsak velük Bukarestbe, és én mutassam be a vendégeknek a magyar főzdéket és egy kis gasztrós sörkóstolóval is megörvendeztessük őket a hivatalos rész vége felé. Kis zökkenőkkel tarkítva készen is álltunk vasárnap délután a Ferihegyi Liszt Ferenc Repülőtéren, hogy rohammal bevegyük a végeket, de a becsekkolásig még volt egy-két sörre idő. Mivel a tranzit-zónában csak Heinekent és Sopronit mérnek, maradtunk a BL-szponzor sörénél, de már fogalmazom a levelet valami magas helyre, hogy egy igaz magyar reptérre Csíki Tiltott Sör kell.

Érkezés után szemrevételeztük a helyszínt, a Petőfi Intézetet, majd a Magyar Nagykövetség vendégei voltunk egy 1879-ben alapított patinás és lenyűgöző belvárosi sörözőben, a Caru' cu Bere-ben. Itt Ursust (SAB-Miller, azaz most már Asahi tulajdon, mint a Dreher) mérnek és nem csak a világos meg az Ursus Black, hanem a szűretlen is csapon van. A klasszikus helyi előételek - padlizsánkrém, zakuszka, sajtok, orda - után érkezett a remek grill csirke és mics, meg jóféle kolbászkáktól és további söröktől eltelve tértünk nyugovóra.

Másnap 8-ra már jött is a busz, mert volt egy lyukas napunk, aminek keretében a csapat felkereste a Csíki csíkszentsimoni sörfőzdéjét. Reggel persze Bukarestben is óriási a dugó, ráadásul azért, hogy ne érezzük túl nyugaton magunkat a városból épphogy kiérve a buszunk is lerobbant, így romantikus benzínkutas sörözéssel múlattuk időnket, míg a pótjárat be nem futott. A Kárpátokon átkelve kora délután érkeztünk Csikszentsimonba, ahol már várt a gyári fogadóbizottság, ha nem is kenyérrel és sóval, de sörpárlattal és sörrel. A Csíki Sör-re lehet jót is rosszat is mondani, de az ott dolgozók kedvességére, a vendéglátásra és a sörfőzde felszereltségére csak nagyon nagy pozitívumokkal lehet tekinteni. A Csíki ugyanis megvásárolt egy überkomoly Zip főzőrendszert, ami nemcsak a legdrágább kisüzemi főzdeberendezéseket készíti az országban, de az elérhető egyik legjobb is a világon. A kezdeti 4000 literes főzőkapacitás mellé épített új részleg, ami kétszer akkora, már 12 ezer literes főzőkapacitást kínál, és óránként akár 6500 palack sör is legördülhet a gépsorról. És a sokat látott határon inneni kisüzemi főzők is leesett állal nézték, hogy milyen gépparkkal büszkélkedhet a Csíki Sörfőzde laborja. Az egyik itthoni gerilla főző kicsit keserűen jegyezte meg, hogy ilyen gépparkkal miért nem főznek valami rendes sört. Sörgeek szemmel a világosok eggyel jobbak, mint a nagyüzemi lágerek, a szűretlen másféllel, sajnos a mézes továbbra is nagyon gyenge, a barna viszont, főleg frissen csapolva szerintem egy tisztességes barna sör (üvegben azért a festőmaláta kikandikál belőle), és csodásan csúszott az elképesztően finom és verhetetlen cipóban sült csülök mellé. Már csak ezért az egyért is érdemes a gyárat felkeresni.

Március 7-én kedden már mindenki a helyszínen sürgött-forgott. Aztán délután kettőkor nagyköveti és KSE-elnöki köszöntővel bevezetve elkezdtem a showműsort. Az első részben 6 sört (Kissler: Ninkaszi - fügés láger; Synthesis: Hoplager for Hitchhikers - maraujás hopláger; Szent András: Bandi bá - IPA; Monyo: BLK IPA; Beerfort: Búzabak és Big Foot: Alcatraz - Porter) kóstoltunk a gyümölcsös-komlós-malátás irányból megközelítve a kisüzemi sörök világát. Kis szakhatósági betét következett (helyi adók és élelmiszerbiztonság) majd jött a 4 felvonásos gasztro-sörkóstolás.

Mivel az előkészületeknél nem voltam ott, a követségi szakács hölgy készítette a beszélgetésünk és a receptek alapján leírt menüt, egyszerűbb de azért elég markáns kóstolómenüt raktam össze.

Sörkoktéllal indítottunk. A Kir Royal (Créme de Cassis-feketeribizli likőr és száraz pezsgő) helyett a Beer Royal - Stari Feketeribizlis és száraz pezsgő - volt az aperitif, majd a klasszikus, de bevált világos sör túrós-szalonnás pogácsa (hozzá Csíki Tiltott) következett, jelezvén, hogy a hagyományos korcsolyák sem mentek ki a divatból. A Horizont Gentle Bastard IPA-hoz egy rozskenyeres falatkán parasztsonka, kecskesajt és ananász jött, és a végén a jól bevált, de megunhatatlan R.I.S. (Fóti: Romanov) és francia csokitorta. Ezután meg szabad program, ami a kiszállított kb. 70 féle sör kedélyes elpusztítását jelentette a felszabadultabb beszélgetés során.

Itt találkoztam a temesvári illetőségű gerilla főzdével, a Hop Hooligans-szal, akik meg is örvendeztettek egy palack sörrel, és a záróra után örömmel vágtunk neki a bukaresti éjszakának, ahol a belváros egyik (egyetlen) craft sör helyét a Beer'o Clock-ot vettük célba. A nagyjából a Felni-NekedcsakDezső méretű és berendezésű helyen olyan kővárigergős helyi sörarc csapolta a már emlegetett Hop Hooligans egészen kiváló söreit, és a hűtőben is elég komoly hazai és nemzetközi kínálat volt. A huligán-csapat mellett még a már korábban a stoutjáról ismerős bukaresti Sikaru sörét próbáltam ki, és ez is nagyon rendben volt.

Másnap kicsit megfáradva indultunk a repülőtér irányába, de még nem a becsekkolás járt a fejünkben. Gyenge Zsolt (Fót) nemcsak sörfőzéssel, hanem főzdeépítéssel is foglalkozik, és egy korábbi kuncsaftja hívta meg magához. Christian Becker - aki mellesleg a Scorpions gitárosa is volt és a város peremén egy helikopteres magáncége van - a bukaresti belvárosból ide telepítette a látványfőzdéjét, ami jelenleg csak úgy van, nem termel, viszont próbafőzetek azért készülnek. A meggyes nem emlékezetes, de a barna és a világos mindkettő tisztességes, friss házisör. Persze nem hagytuk ki és körbejártuk a gépparkot, az 5 helikoptert a 280-as kupé Mercit és a rokkerhez méltó choppert. Ebéd a közeli Zöld lagúna nevű étteremben egy tóparton, majd check-in és irány Budapest.

Izgalmas "osztálykirándulás" volt és reméljük, hogy a jó hangulaton és remek élményeken kívül lesz is eredménye, és a magyar kisüzemi sörexpanzió beindul a keleti irányba is. Az egyesület ideológusai már fogalmazzák is a magyar sörkultúrfölény-elméletet...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr4912336785

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Akkor látott vizet először 2017.03.27. 13:21:46

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. Nem iszom vizet, mert abban halak basznak - mondta Jóska-Pista, ki egy fél deci kevert és egy vice mellett olvasgatta, a Heti sajtó hogy is adja. Hétszentség'17/12 2017. 03. 20. Interjú Áts Ká...

Trackback: Akkor látott vizet először 2017.03.27. 13:21:46

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. Nem iszom vizet, mert abban halak basznak - mondta Jóska-Pista, ki egy fél deci kevert és egy vice mellett olvasgatta, a Heti sajtó hogy is adja. Hétszentség'17/12 2017. 03. 20. Interjú Áts Ká...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sal Bandy 2017.03.22. 21:17:52

Én úgy tudom, csak a kezdeti 4000-es része a zips, az új nem. De valóban jogos a kérdés, miért nem csinálnak jobb sört? Erre mondtak valamit?

rambo13 2017.03.24. 10:08:52

@pif: kár, h Düsi már nem aktív ezen az oldalon...
ő sztem kifejtené sommás véleményét Csíki vs Heineken ügyben :)

apropos, a Rákóczi-Fiumei sarkon van egy kis CBA. Náluk két tábla jelzi, h az üzlet nyitva van -e : egy Csíkis és egy Heinekenes, mindkettőt aktívan használják :) . Kész csoda, h a franchise tulajdonos még nem vetette le velük az egyiket...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2017.03.24. 21:12:13

@rambo13: Csíki ügyben majd mesélek Neked, ha találkozunk vhol

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2017.03.28. 06:09:45

@rambo13: annyira nem vagyok tájékozott :)

Utolsó kommentek

  • pif: @kocsmablog: hát azért az elég cseh volt - a gyártás is (2021.12.02. 09:33) Borsodi lesz a Guinness!
  • Árpa Jankó: Hosszú-hosszú éves kihagyás után nemrég ittam egy Guinnesst. Nem tudom hol főzött volt, de nagy-na... (2021.11.30. 14:46) Borsodi lesz a Guinness!
  • kocsmablog: A Borsodi nitro már majdnem Hop House 13 volt. Vagy nem? :) (2021.11.25. 15:27) Borsodi lesz a Guinness!
  • gigabursch: Csak remélem, hogy kukoricamentes marad. (2021.11.25. 11:46) Borsodi lesz a Guinness!
  • Árpa Jankó: Azért a nácik bármennyire harcos antialkoholisták is voltak, a sörrel kivételt tettek! drinkunion.... (2021.11.11. 14:52) A sör és a nácik
  • szanisz: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: :D:D Most már mindenkinek egyértelmű lesz az első kommentem alapüzenet... (2021.09.16. 12:48) A sör és a nácik
  • ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @szanisz: Teljesen érthető, hogy mint liberális irtózol az orosz elnöktől. (2021.09.16. 12:46) A sör és a nácik
  • Utolsó 20

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (6) baltika (1) balti porter (3) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (54) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (20) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (2) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (3) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (58) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (38) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (5) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (10) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (9) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (25) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (71) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (276) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (28) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (49) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (317) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (4) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (24) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (2) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (1) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása