Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Sör a bornapokon - Márton-nap a Gellértben

A tavalyi első alkalom óta idén már "hagyománnyá" vált, hogy a Márton-napi boros rendezvényeket a Gellért Hotelben megelőzi egy nulladik napon a sör. Ráadásul egész kedvező áron be lehetett jutni - 3990 Ft - amiért korlátlan sörfogyasztás és három kóstolófalatka is járt, meg egy előadás Katona Csaba történésztől, aki a tőle megszokott lendületes és informatív tartalommal és fanyar humorral, frappáns csavarral bőven megáldott sörtörténeti előadásával ismét megalapozta az est színvonalát.

A sörös kínálatban a Gellért Brasserie saját sörein (ezek közül kettőt a Big Foot szállít nekik és átnevezve - Giorgio ill. Gerardo néven kapható , a Hedon Balatonvilágosi és Charlie Firpo, valamint Zirci Belga és Búza) kívül, több kiállító is megjelent. A Kupak és Dugó hozta a Kecskeméti Sörmesterek söreit (Pils, Búza, IPA és Stout), mellettük ott volt a külön standdal a Zirci Apátsági Sörfőzde a söreivel, köztük az új főzettel, a Levendulással, a - többek mellett - a Holba és a Permon söröket hivatalosan is importáló érdi vállalkozás, a Beerboard, akik a Csehvegő Sörözőt is üzemeltetik Érden, a Stari az Ír vörössel és a Fekete Ribizlis sörrel, a Liquid Gold az általa importált Bombardier-vel, a Csíki Sörfőzde az Igazi Csíki Szűretlen változatával, s a viszonylag frissen a piacon megjelent Fűtőház Sörfőzde, Rétságról.

img_8275.JPG

Az estét kollégámmal a Krak'n Town-ban indítottuk, ahol a Mad Scientist Smooth Hoperator sörét még a premier előtt föltették a kedvünkért a csapra (köszönet a Krak'n Town-nak és Szilágyi Tominak-Mad Scientist érte). A Smooth Hoperator New England IPA-nak készült, ami alapból a komlójátékról szól. Egy szép és nagyon kellemesen iható IPA-t kaptunk, a komlójátékon talán még egy kicsit lehet finomítani, de enyhe iróniával megjegyeztem társaságunknak, hogy készüljenek föl arra, hogy ez volt az este legjobb söre...

img_8278.JPG

A Gellértben az említett kiállítók közül indításként egy Holba Specialra esett a választás, ami egy korrekt erősebb cseh láger és megörültem a Permonoknak, mert a cseh és más fesztiválokon megjelenő szürkeimportos (és rohadt drága) Permon-sörök után végre megtaláltam a hazai "ősforrását" ezeknek a nagyszerű söröknek. A később kóstolt PIPA is egy korrekt darab, bár a Permonok közül a Sherpa és a Black IPA meg a Zarzikavac is finomabbak ennél. A Hedon, a Zirci és a Big Foot a sörözőben kapható söreit most nem kóstoltuk, tartogattuk az energiáinkat a még ismeretlen főzetekre.

img_8295.JPG

Kezdem a szomorúbb dolgokkal. A Kecskeméti Sörmanufaktúra, (NEM A KECSKEMÉTI SÖRMESTEREK, AKIKNEK madaras söreit - Vörösbegy, Kolibri - nagyon kedvelem, a Szalonkának, grodziskie-nek a bemutatóján még falatkát is készítettem a sörhöz.) söreivel. A jó kecskeméti emlékek után épp ezért volt óriási csalódás az az IPA és a Stout, amit kóstoltunk. A stout csak egyszerűen gyenge közepes volt, semmi karaktere nem volt, egy sötét ale-szerű folyadék kis zaccos mellékízzel, az IPA azonban fertőzött volt, klóros kénes "ízekkel" a komló gyümölcsösségének a nyomai sem köszöntek vissza belőle. Ilyen sörrel, főleg egy ilyen környezetben, ahol a kíváncsi boros közönség ki-kikacsint a sörök felé, nem szabad megjelenni. A Pilst és a búzát már nem volt kedvünk ezek után megkóstolni. Hogy ez a kiállító Kupak és Dugó vagy a kecskemétiek hibája, hogy ennyire élvezhetetlen sört hoztak el, ezt nem tisztem eldönteni. Kár!

img_8292.JPG

A Bombardier biztos intermezzonak tűnt, leöblítettük vele a rossz élményeket, és máris a mozdonyos sörök felé vettük utunkat. Egész nyáron tervezgettem, hogy lelátogatok Rétságra, a Fűtőház Sörfőzdébe, egyrészt az újdonság miatt, másrészt személyes kedvencem a 424-es gőzmozdony mellett, az M61-es NOHAB, ami az egyik sör címkéjén szerepel, és ez megfogta gyermeki lelkemet... A főzde egy Agrometál-szetten dolgozik, és István a főzőmester igazi lelkes amatőr főzőből vált profi főzdetulajdonossá, és nagyon személyes megjelenést bevetve alakította ki az arculatot és kínálja söreit. A V43-as Szili, Summer Ale a belépő darab. Utána következik az M61 NOHAB, egy vöröses beütésű AIPA, majd a 327-139 pályaszámú gőzmozdony, mely István édesapjának a mozdony-szépségversenyt nyert szolgálati mozdonya volt, így nosztalgikus személyes kötődés is kapcsolódott a sörökhöz. A Gellértben debütált az M63 Bulldog, egy Belgian Strong Ale is. Természetesen végigkóstoltuk a szortimentet. István nem engedi KEG-be a söreit, csak palackozott formában elérhetőek. A Summer Ale egy kicsit semmitmondó, főleg egy Bombardier után. Nincs meg benne az üde friss gyümölcsös komló, vagy legalább az angolos almás-körtés-birses illatvilág és egy jellegzetes gyümölcsös eszteresség. A kekszes malátalap és a Bitterekre jellemző enyhe fanyarság a helyén van, de a komlózás még nem elég határozottan zár. Még van ezen a sörön csiszolni való. A NOHAB, a vöröses IPA a Szarvasiak Maharadzsa IPA-ját juttatta eszembe, de ez nem annyira "baltával faragott" mint a békésieké, hanem finomabban operál az ízekkel, és jól adagolja a sütis sötétebb malátákat és a komlót. Egy telt őszi-téli időben is kellemesen csúszó inkább malátaközpontú IPA, jelenleg a főzde legjobb söre. A Stout illatra kellemes, ízben is hozza a szándékolt Guinness-es Dry Stoutos enyhe fanyar kávés aromákat, de sajnos a szénsavja nem elég krémes, hanem a buborékok elég lágeresek, így a kortyérzet visszavesz az élményből. A helyszínen debütáló M63 Bulldog a jövő. Egy nagyon ígéretes Belga Erős Ale, de még nagyon-nagyon fiatalon került el erre a fesztiválra. Még hónapok kellenek, hogy megmutassa igazán mit tud, de most, így tinédzserkorúan is vannak erényei, és egy nagyon színvonalas kiváló sört kóstolhatunk majd január-február idején, ha visszatérünk hozzá. A Permon-Holba sörök mellett a Fűtőház söreiért érdemes volt idelátogatni.

A Zirciek által a fesztiválra hozott Levendulás-t is megkóstoltuk, de - az apátsági főzde más sörei mellett - a csapon és a palackban kóstolt sörök mintha nem is ugyanonnan érkeztek volna, és olyan béta-verziós próbálkozásnak tűntek, nem kész kiforrott terméknek. Ha már levendulást akarunk kóstolni, akkor válasszuk inkább a Kapucinus Lavender-t.

Néhány szó a Frideczky András séf és Horváth Boldizsár blogger által összeállított sörkorcsolyákról. Mindkét séf inkább klasszikus korcsolyákkal operált (marhanyak, csülök, töltött káposzta), de üdvösen megjelent a - pilsnerek mellé nagyon szépen muzsikáló - kecskesajt és a füstösebb ízvilághoz, búzasörökhöz is kiváló padlizsánkrém, valamint egy sajttorta is, desszertként, bár hozzá való sör nemigen akadt. Minden remek volt és jó kóstolómennyiségek voltak. A belépővel járó három kóstolójegyen felül fogyasztott korcsolyák ára is elfogadható volt. Milyen kár, hogy az ősz elején lezárult Év Sörkorcsolyája-verseny nem mozgatta meg őket, lett volna keresnivalójuk...

Mindent összevetve dicséretes, hogy a Gellért Hotelben - köszönhetően a fiatal és lelkes sörözői menedzsmentnek - ilyen patinás közegben kapott lehetőséget a sör, ami egy komolyabb lépés - az általam annyira és sokszor hangsúlyozott - fine dining és annak alapvetően "boros"közönsége felé. Más kérdés, hogy ilyen buktatók, és viszonylag szerény kiállítói paletta, valamint a gyengétől a közepes és jó határáig terjedő sörökkel ez milyen eredménnyel valósul meg. Jó lehetőség, profi kivitelezés a szervező Gellért részéről, de az sör-alapanyag sok helyütt nem volt az igazi. Korlátlanul sörözni és kicsit eszegetni egyet négy csillagos szállodában négyezerért jó ajánlat, de katartikus sörélményeket, ha nem lesznek újabb kiállítók, keveset találunk majd jövőre a Gellértben...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr5311972348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása