Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Kraft - Genezis Kőbányán

Kőbányán tegnap új időszámítás kezdődött a hazai söréletben. Az Első Kraft Sörfesztivál nem csak arról szólt, hogy remek főzdék jobbnál jobb söreit kóstolhattuk, hanem egy régi-új üzenet is megfogalmazódott. Ez az üzenet pedig az eredeti kézműves-filozófia üzenete, csak "sörnyelvújítás" után, hogy nem tömegtermékeket, nem a sör illúzióját akarjuk előállítani, hanem jó alapanyagból, értékes sört akarunk értő közönségnek átadni, és megvan hozzá az egyre tökéletesedő technikai hátterünk, a szaktudásunk, de a szellemünk és a szívünk is. Ezzel nem a többi hasonló felfogású - ezen a fesztiválon nem részt vevő - főzdének üzentek, hanem újrafogalmaztak a hazai sör-felvilágosodás 5 évvel ezelőtti gondolatait, és egy magasabb szintről szeretnék újrakezdeni.

A fesztiválon meglátogattam mind a négy főzdét az M47 Parkban (M47 = Maglódi út 47.), és úgy éreztem magam, mintha egy művész-szigeten négy remek festő vászna mögött állnék, akik ugyanazt a témát festik teljesen különböző ecsetkezeléssel, mégis hasonló felfogásban. A Mad Scientist sörfőzés-technikai, mikrobiológiai tökéletességre törekvő precizitása, a Monyo mesterszakácsokra jellemző nagyívű receptjei, amikben a kis pluszok adják az élményt. Megismerhettem a Hop Top főzde (akikhez Reczer Gábor is csatlakozott) egyedi felfogását (a négyes közül ők saját tervezésű, gőzzel dolgozó eszközökön dolgoznak, a végletekig biztosítva a tökéletes technikai hátteret a sörfőzéshez), a Horizont tudatos filozófiája és közérthetősége mind azt sugallják, hogy egy irányban haladnak. A főzdéket körbejárva láthattuk, hogy ideális a hely arra, hogy ha fejlődnek, van lehetőség bővíteni az erjesztőkapacitást, a főzőházat és folyamatosan megújulhatnak technológiailag is.

Mint minden "művésztelepen", így itt is vannak vendégek, akik egyetértenek az irányokkal és igyekeznek hasonló alkotásokat letenni a műélvezők elé. A Rothbeer-t és a Távoli Galaxist mindenki ismeri, a Balkezes, akik a Hopsterrel és a Greyjoy-jal (lásd az untapped éllistát) megmutatták, hogy ott a helyük a legjobbak között, és a külföldi vendégművész az Alltech volt, akik a már ismert Kentucky Ale mellett egy új brandet, az Írországban megvásárolt The Foxes Rock főzde söreit - köztük egy unikumnak számító 4,5%-os Stout-ot is, melyet a Guinness egyik volt termékfejlesztő sörfőzője alkotott meg - elhozták.

Sajnos - ahogy ez már fesztiválokon lenni szokott, a sok ismerős és még több sörmegálló miatt - az Uradalmi Sörfőzdéig nem jutottam el, de rengeteg dolgot kóstoltam, és persze sokadmagammal betekinthettem néhány műhelytitokba is. Mindent ajánlok, de - a teljesség igénye nélkül - néhány emlékezetes momentumot azért visszaidézek. A Mad Scientist Limerickje, amit Németh Grabovszky Gábor sörkoktél felelős felturbózott egy kis mandulával, tárkonnyal és szellem chilivel, egészen különleges élmény, a Monyó Black Alligator és a könnyed Summer Syndrome, a Hop Top Foreign Extra Stout-ja, a Balkezes Hopster, ami nekem most a Greyjoynál is jobban bejött. És persze sikerült tartályból is kóstolnunk. A legizgalmasabb ezek között a még nagyon fiatalon az erjesztőben csücsülő, de már most is kerek és sokat ígérő Mad Scientist Quadrupel volt, ami a tél egyik sztársöre lehet.

És mindenhol tervek, jövőbe néző gondolkodásmód, a szakma és a sör szeretetének visszacsillogása, és remek bensőséges hangulat. A sörjövő elkezdődött, legyetek a részesei!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr5510517016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rush4you 2016.08.22. 22:18:46

csak tudnám ez a mondat mit jelent?

(a négyes közül ők saját tervezésű, gőzzel dolgozó eszközökön dolgoznak, a végletekig biztosítva a tökéletes technikai hátteret a sörfőzéshez)
biztos csak vmi steampunk cucc lehet ;)

2016.08.24. 14:54:02

Nem figyelem eléggé a feedet, lemaradtam erről... :(

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása