Érdekes dolog Bécs és Budapest hasonlósága és kontrasztja. Tegnap a Lövölde téren és környékén ("ott mindig hideg van") céltalan bóklászva a klasszicista, akadémista házakat nézve az járt a fejemben, hogy tisztára mintha Bécsben lennék, Aztán este volt gimis osztálytársaimmal találkoztunk Óbudán, és mindjárt ennek a kontrasztját is érzékeltem. Bécsben gyönyörűen megőrizték Grinzinget a kiskocsmáknak, kockás terítőnek, Heurigereknek (a friss savankás fehér bort és Spritzert mérő vendéglők), Budapest meg elébb a Tabánt nyírta ki, aztán lassacskán széttiporta Krúdy volt "felségterületét", Óbudát is. Nem sok autentikus épület és étterem maradt meg.

Ezidáig a Mókusban és a Kerékben foglaltak a barátok asztalt, de most arra kértem őket, hogy szálljunk ki a mókuskerékből (tocc!), mert a sörkínálatuk elég hmm! nagyüzemi. A Szőlő utcában, a tízezer lakót - egy kisebb városkát - bújtató szürke panel sorház árnyékában azonban szerencsére még találunk ilyen sörből is minőségit kínáló rejtett szegletet a múlt század békeéveinek Óbudájából. Ez a Zöld Kapu, ahol a dizájn - a régi képeslapok másolataival a falon - ügyesen keveri a boldog békeévekbe visszamerengő nosztalgiát a Kádár-korszak kiskocsmás hangulatával - világvevő rádió. Itt nincsenek finomkodó, franciás adagok, jól megkomponált műalkotások, szuvidolás, konfitálás, aki ilyesmire vágyik, rossz helyre jött. Itt Schneider úr kocsisa, Tóbiás, aki nem szereti a franciás konyhát is talál kedvére való fogásokat.

A kisvendéglők kötelező ujjgyakorlatai, a klasszik túrós csusza, a vega rántott camembert is olyan adag, hogy Haraszti Mici legyen a talpán, ha ezután még kér desszertet. A welcome drink egy jóféle Lobkowitz Pils volt, a gyomorban a helyet egy Panyolai szilvapálinka készíti elő. De a rántott sajt helyett valami tartalmasabb cuccra vágyik a férfigyomor. A Szőlőkert rostélyos - mustáros, épp kellemesen zaftosra sütött hátszín, kolbászos gombás lecsóval és hasábbal, fatányéron - a legszigorúbb fogyókúrákat is egy szekundum alatt felülírja. Ehhez már a szívemnek és ínyemnek nagyon kedves Uhersky Brod (Magyarbród) inkább sötét arany, mint borostyánszín félbarnája a volt tulajdonos főúri családról elnevezett Kounic dukál. Aki szereti az édeskés malátás ízeket egy sörben, és nem csak a jóféle zateci komló zöldséges keserűjére indul el a nyálelválasztása, annak rögtön ezt javaslom. Szép mézeskenyeres malátával induló cseh 11-es világos, amit nem pasztőröznek, hanem mikrofilteres eljárással szűrnek, így jóval több ízanyag is benne marad a finom sörben. Az Uhersky Brod 12-es lezakjával együtt minden ratebeeres lepontozás ellenére nagy kedvenceim.

Csak pislogtam a többiek töretlen lelkesedésén, amikor bevállalták a desszertet. Bár a fagylaltkelyhek, palacsintás édességek nem igazán az én világom, a három túró gombóccal szemeztem egy ideig, de a gyomrom jelezte, hogy telt ház miatt átmenetileg zárva, így az egy következő alkalomra maradt. Majd tavasszal, amikor már ki lehet ülni a régi vágású sváb ház kerthelyiségébe és a jó sörök, a kellemes beszélgetés mellett a lágy szellővel újra elábrándozhatunk a regénybeli Szindbád hajdanvolt világáról...

PS: Plusz piros pont a Kapunak. Amikor hazaértem, örömmel konstatáltam, hogy a kiskocsmákban uralkodó jellegzetes zsíros konyhaszag nem ivódott bele a ruháimba, a kabátomat sem kell 2-3 napig szellőztetni, mert egyáltalán nem lett semmim büdös.