Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Külföldi tudósítónk jelenti - sörkóstolás Alexandriában (USA)

A Sörök a Möszjö Vödréből formáció egyik oszlopos tagja hosszabb kiküldetésre a Washington DC-től délre eső Alexandriában eszi a kiküldetésben lévők jelen esetben nem is oly szomorú - folyékony - kenyerét. Rambo13 - folytatásos, vágatlan beszámolója - következik az USA-ból.

"Alexandriát, ezt a nyüzsgő kis kikötői várost, 1750-ben skót kereskedők és ír bevándorlók alapították. Ivóvíz nem lévén a lakosok és a kikötői munkások legszívesebben sörrel oltották szomjukat, így a városka igen hamar az amerikai sörfőzés egyik központjává vált. Itt működött a prohibiton előtti idők legnagyobb déli sörfőzde, Alexandria büszkesége, a sörtörténelmileg igencsak jelentős Robert Portner sörfőzde, vagy más néven, a Tivoli.

Sajnos azonban az alkoholtillalom majden 100 évre száműzte a sörfőzdéket a városból és csak 2011-ben nyitott meg a város óvárosától messzebb a Port City brewing company, illetve idénre tervezik a Portner sörfőzde felélesztését is.

A város történelmi, óvárosi részében számos sörtörténetileg jelentős épületetet (illetve annak maradványát) lehet megtekinteni egy egyéni gyalogtúra keretében, amihez egy nagyon szépen szerkesztett és igen csak informatív füzetecske áll a rendelkezésünkre, ami az emlékek mellet természetesen a legjobb kocsmákat/éttermeket is felsorolja.

rambo1.jpg

Elsőként mi a helyi Paradiso Pizzeriát kerestük fel, ami egy furcsa, de rendkívül hangulatos elegye egy sörözőnek és egy pizzériának. Három éttermük van DC-ben és Alexandriában, 15 féle sört tartanak csapon, amiből az egyik mindig egy cask ale és ezen felül több, mint 200 üveges/dobozos sör közül választhatunk. Az amerikai tételek mellett leginkább a belga vonal dominál, valamint igen széles a ciderek listája is (természetesen helyi, kézműves tételekről van szó). Figyelemre méltó a wild/farmhouse ale/ saison felhozatal.

Mivel elsőként valami könnyedre vágytunk a D.C. Brau pale alejét, a Publicot kóstoltuk, vesztünkre. Kitöltve szép, óarany színe van, kellemes déli gyümölcsös illat, malátával és némi élesztővel megtámogatva. Mior a sörbe belekortyolunk először a komlók gyülmölcsösségét és némi karamellt érzünk, majd egy hirtelen vágással mintha csak citrom és grapefruit magra harapnánk, megjelenik egy nagyon kellemetlen ízű, kaparó keserűség. A sör darabjaira hullik, a kezdeti szép malátaalap teljesen eltűnik.

rambo2.jpg

Mivel nem akartunk hasonló fiaskóba beleszaladni, ezért folytatásnak egy ún flight-ot választottuk. Ez arról szól, hogy egy általunk választott kóstoló sort kérhetünk (ezen a helyen 4 darabból állót) a csapon lévő tételekből (ezt itthon is jó lenne ha végre bevezetnék a helyek, nagy igény lenne rá szerintünk). Egyetlen hátránya, hogy a mini poharakból élvezhetetlen a sör, mindig át kell tölteni egy nagyobb pohárba. Aznap alapvetően könnyedebb tételekre voltunk kíváncsiak.

Elsőnek az Off color Troublesome gosejét kóstoltuk. Szép, szalmasárga szín, édeskés és citromos illat jellemzi, ami az ízében is végig domináns . Rendkívül üdítő hatású, kiegyensúlyozott korty, a só csak megtámogatja az ízeket. Nagyon kellemes, talán egy picit több koriandert elbírna.

Másodiknak a LCCB Till sunset névre keresztelt session IPA-ját vettük kézbe. Szalmasárga, teljesen áttetsző színű, illatában egyeduralkodó a Centennial mézes-virágos aromája. A korty szépen indul, először jönnek a gyümölcsös, mézes jegyek, de nem támogatja meg test, kicsit gyorsan csap át száraz keserűbe. Noha magát a komlót szépen bemutatja, túl vizes és gyenge a test.

Harmadiknak érkezett a cask ale, a 3 Notch’d No veto-ja. Papíron brown ale szerepel, de színe inkább vöröses, borostyán, a negyedikként rendelt ESB-nél világosabb. Illata nagyon malátás, jó adag melanoidinnel és gyümölcsös észterrel, már-már belgás jegyeket mutat. Telt, maláta domináns kerek korty, egy jó adag karamellel és pörkölt dióval megtámogatva, kellemesen visszafogott szénsavval, kicsit több komlót elbírna.

Negyedikként kóstoltuk az The Civil Life Angel & Sword névre keresztelt ESB-jét. Az este legkomplexebb söre, gyönyörű, izgalmas malátadomináns illat, gyümölcsökkel,némi pörköltséggel a háttérben. Ízében is maláta, karamell, keksz és aszalt gyümölcsök, egy nem túl tolakodó, kissé száraz pörkölt lezárással, kellemes virágos brit komlózással. Nagyon szépen összerakott tétel. A 4.6% ellenére nagyon telt, kerek kortyérzet.

Természetesen folytatjuk, és köszönjük!

(Képek és szöveg Rambo13)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr68074934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2015.11.13. 12:41:08

kedves Rambo, még több fotót kérünk szépen!

rambo13 2015.11.13. 14:11:48

@Pável: hello!
sajnos ezen az estén a fényképező nem volt kéznél, csak egy nagyon régi mobil,azért is ilyen gyengék a képek. a következő rész(ek)ben már több fotó lesz, megígérem.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (61) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (6) baltika (1) balti porter (2) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (3) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (53) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (19) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (2) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (3) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (58) csíki (9) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (37) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (5) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (10) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (4) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (8) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (13) horizont (25) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (71) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (13) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (272) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (28) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (49) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (21) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (313) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (3) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (41) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (3) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (6) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (24) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (2) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (36) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (1) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (35) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (4) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása