A dolgok közepe helyett egy kis confessio-s kitérő. Az elmúlt évben már sokadszor hasít belém az érzés, hogy a hazai sörszcéna átlépett egy dimenziókapun, legalábbis itt Budapest környékén. Túl járunk már azon, hogy heteket várunk egy-egy izgalmas főzetre, eseményre. Minden héten fesztivál, sörbemutató és újabb trendi vagy annak szánt helyek nyílnak, amik nem kis mértékben a mainstream vonaltól eltérő sörökre alapoznak.

A sör falunapon, romkocsmában, falatozóban, cukrászdában és még a Márton-napi borfesztiválon is hívószóvá avanzsált. Blogként már nem tudunk fizikailag minden új főzetet, minden világraszóló sört megkóstolni - még a Fenékig több tagú stábja se. Egyszerűen túlnőtt rajtunk az elüzletiesedő "sörforradalom". Egy sörblognak, ha egyfajta gasztro-kultúrmisszióként is felfogjuk a blogírást, változott a feladata. Lehetne minden elfogyasztott sörről kartoték-szerű kis kóstolójegyzetet írni, de arra ott az Untapped, vagy a ratebeer. Ez valahogy sohasem vonzott igazán. Tarthatnék már én is 4-5000 kóstolásnál, de sem kedvem, sem türelmem nincs ehhez. A sört nem lehet mindig küldetéstudattal inni. Sőt, önmagért inni sokkal kellemesebb, és néha ez indítja be a fantáziát, költészetet, ami a sörből jön. Nem az alkoholszázalékból, mert a sör (és a bor) nem alkohol. Amikor már a Dreher gyár a hidegkomlózott lágert, a Heineken a karamell-malátás barna sört, a Borsodi a cseh komlókat reklámozza, akkor már a köztudatba is egy magasabb szintű tudás van a sörről. Akár a 90-es években a bornál, amikor bejött a barrique, elkezdett a sörivó társadalom egy nyitottabb (sznob?) része megismerkedni a sörökkel. A sör "barrique"-ja az IPA. Egy jól értesült, magát valamire is tartó sörivó már IPA-t kér, érzi a citrusos illatot, néhányan az alfasavat is sejtik. Ennek a tábornak már mással lehet újat mondani. Nagyobb összefüggéseket, kultúr-párhuzamokat és történeti távlatot kell keresni, hogy elmélyíthessük a sörkultúrát. Árpa Jankó Sertepertéje vagy mostanság Zsombibácsi Mesehabbal blogja ezeket a tereket kezdi kitölteni. Én meg igyekszem ezt egy kis gasztronómiával nyakon önteni.

Ha ősz, akkor jön a testes sörök ideje, a könnyű világos helyébe a nehezebb és sötétebb sörök lépnek. A láger sörök világában ez a baksörök szférája. Most kihagyom persze a történetet meg a Bock-etimológiát, mindenki utánanézhet a wikin. És hiába gondolják sokan a Dreher Bak miatt, de neeem!!!, a baksör nem csak sötét, hanem lehet világos is, sőt. Az igazi bak-kultúrkörben Németországban, Ausztriában az ősz beálltával megjelennek a testes sörök, a világos és sötét bak, duplabak sörök, Weizenbock-ok, és az egész robusztus jégbakok. Ausztriában tavaly 9 regionális családi sörfőzde (magyar viszonylatban ezek már komoly üzemnek számítanának) összeállt - mikor lesz vajon ilyen közös marketing Magyarországon? - és létrejött a Culturbrauen, akik több válogatás közül egy baksöröst is kínálnak a nagyérdeműnek. Ezt a Billaban, Sparban, Metroban a dobozon jó osztrákos, gemütlich marketingszósszal nyakon öntve árulják a népnek, akik megízlelgethetik a baksörök sokféleségét és lokálpatrióta lelkesedéssel ajnározhatják vagy éppen ócsmázhatják a tiroli vagy éppen a stájer főzde bakját. A kilences merítésből több sörnek szentelhetnék külön posztot, de most beérem egy kis kedvcsinálóval. (Labancföldre látogatók figyelmébe ajánlanám, hogy már kijött az új Craft-Bier Box és a Craft-Bier Box Winter Edition is.)

Akkor hát lássuk: A legkevésbé karakteres darabok a Mohren Bockbier, egy elég egysíkú sör, amit - ez mindegyikükre elmondható - azért nálunk boldogan inna a köz. A Freistädter Black Bock sem túl nagy élmény, talán ez a leggyengébb, nyomokban kakós ízek, de főleg festőmalátás kesernyésség, kis alkoholos vizesség, malátacukor, ám semmi földindító fíling.

Az Eggenberg Urbock 23-at már korábban is kóstoltam és nekem továbbra sem jön be ez a folyékony rágógumival keresztezett sör, ami negédes és bumfordi, mint egy alpesi tehenészlány. Egyszerűen összeragad tőle az ember szája. Kis single malt Whiskyvel - épp egy Aberlour 10 volt otthon - azonban meglepően kellemes párost alkot.

A Hirter Festbock szépen ötvözi a zöldségesen markáns és muskotályosan üde virágos német komlós, malátás ízvonalat. Ez a "legsörebb" sör, bár a salzburgi lépcsős főzde a Stiglbock (ami nem a 9-es tagja) darabjai ebben a kategóriában jóval szebbek. Csakúgy, mint a Murauer Bock Beat, ami már egy kis mézeskalácsos utóízzel is megfejeli a fentieket. És erre dob rá még egy kis almáspités mézes illatot és ízt a Schremser Weihnachtsbräu, ami - nomen est omen - tényleg mutatja az ünnepi sütis világ teljes arzenálját.

A Zwettler Momentum, egy sötét duplabak már az izgalmasabb darabok sorát kezdi. Black IPA-s citrusos illatok, és a jellegzetes pörkölt aromák mellett egy abszolút nem édeskés, citromfüves, citrusosan telt malátaízzel nyit. Aztán már zöldségesebb, hagyományosabb a komló, és melegedve kicsit ellaposodik a kezdeti tűzijáték, de a cukrosságnak továbbra sincs nyoma, hanem egy balti porteres unikumos vonal mellett egy vörösborosan tanninos zárással csengeti le a kortyot.

A 2014-es bécsi Craft Bier Festen az egyik sarokban egy kilences multicsapon ott voltak a Kulturbrau-főzdék, és már ott is megcsodáltuk a salzburgi Trumer pilzenijét. Ezt megcsinálták kicsit izmosabb, Imperial Pils formában is, ahol a 6,8% alkoholos malátaédes mellett bevetették a komlós nehézfegyverzetet. A Cascade muskotályos szőlőözönje, a Simcoe virágos rétje mellé a Hallertauer Mittelfrüh utánozhatatlan tavaszi zöldséges, friss illatai nyomulnak előre. malátás édes és szép komlókeserű áll egymás mellett, és alkot jó harmóniát. Melegedve a muskotály illan, és jön egy száraz pils édeskés felhangokkal. Nagyon izgalmas darab, rendkívül natúr, letisztult illatokkal, ízekkel, élménynek olyan, akár egy szépen megmunkált tenyérnyi bronzplasztika a Kunsthistorisches Museum etruszk gyűjteményéből.

A legszebb, legkomplexebb darab - szerintem - a Zillertal Weissbockja, egy izmos 7,8%-os búza duplabak, ami a szokásos banán, szegfűszeg, kandírozott ananászos irány mellett egy nem várt vörös áfonya, vaníliás krémmel bolondított szedres pite illatokat szállít. A kellemes fanyarság végig megmarad az édes maláta mögött, utóízén a szegfűszeg mellé egy kis pikáns szegfűbors érkezik, és melegedve egy angol ale körtés-birses illatait majd szilvás, ringlós vonalat is mutat. A kedvenc Hopfenweisse-mat nem nyomta le a csúcsról, de igen jól szerepelt és emlékezetes is maradt.

Hát itt állnak a sógorok. Nálunk meg - az egyébként remek - Gösser Bock kivezetése után marad a hiperekben a Dreher sötét baksöre, és most már egy ideje a békésszentandrási Fekete és Black Rose, ami azért igencsak versenyképes. Így hirtelen végiggondolva, Miskolc mellől a Gyertyános Kazamatája, Budapestről a Legenda Vier Sterne, Fótról a Hammurapi, Csepelről a Rizmajer Búza(bak) szállhat be ebbe a versenybe, és azt kell mondjam, nem is rossz esélyekkel. Csak míg az osztrák jóember a MIlka csoki és az OMO mosópor mellé egy ilyen Bock-Packungot is unottan a kosarába helyezhet a vidéki sarki közértben, itthon ez nem elérhető egyszerre, hanem még a magam fajta bennfentesnek is össze kell mazsoláznia, ha éppen egyesével kapható egyáltalán. Van még mit tanulnunk sörkultúrából és marketingből...