Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Főzdefeszt már a 10. - De merre tovább?

Mindenekelőtt egy fontos időpontváltozás! Szept 11-13-án lesz a Főzdefeszt, mert esőt mondanak a mostani hétvégére.

139.JPG

És akkor néhány szakmai irányultságú gondolat a 10. Főzdefesztről és a további fesztekről. A Főzdefesztről már a júniusi beharangozóban is írtam, hogy sok változás volt az elmúlt évhez képest, amelyek - a sok pozitívum mellett - sokak szerint rossz irányba terelték a Főzdefesztet. Ilyenek a kezdeti ingyenesség helyett a kötelező pohár, amely - legjobb tudomásom szerint ismét - nem visszaváltható a helyszínen, tehát 1000 Ft burkolt belépő biztos van már az ingyenes fesztiválon. Ha legalább egy normális minőségű pohár volna, de a júniusi egy csúnya fél literes lágeres volt, ez ügyben egy kicsit több igényességet vártam volna. A Metapay-ről megvan a véleményem, de kezdek lassan hozzászokni és júniusban valóban nem volt különösebb sorbanállós probléma vele, ráadásul egyre többünknek van PayPass-os bankkártyája, ami szintén használható fizetőeszközként, úgyhogy ehhez hozzászoktam/tunk. A sörárakkal kapcsolatban: Vannak olyan sörök, amelyeket év közben bárhol, bármikor megkapni, és ehhez képest valóban drágák, de vannak kifejezetten olyan főzetek, amiket csak itt a fesztiválon kaphat meg a sörszerető ember, így megéri egy kicsit többet perkálni értük. És az bármilyen fesztiválon elfogadott, hogy drágábbak az áruk, mint egy normál kocsmában, bárban, üzletben, mert az esemény és a fíling mellett azt is ki kell fizetni, hogy sokfélét lehet egy helyszínen megkapni. Azonban a minimumáras egyszerű világos sörök, melyek feleannyiba kerülnek máshol év közben, sokaknak szintén nem tetszettek.

Akkor itt kezdődik sok tény után a még több ha. Mi lehet a szervezők fejében, milyen irányba viszik tovább a fesztivált, milyen lesz jövőre? Noha a Főzdefeszt még mindig elsősorban a magyar kisüzemi főzdék seregszemléje, az elmúlt 1-2 évben a sörfőzés divat és üzlet lett, és eddig nem látott számú gerilla-főző jelent meg a piacon, akik társulva, vagy valamelyik sörbolt-sörpub égisze alatt jelennek meg a feszten, kifejezetten alkalmi főzetekkel. A megemelkedett helypénzek és egyéb kondíciók miatt sok kisüzemi főzde nem tud, vagy nem akar részt venni a fesztiválon, hiszen a reklámértéken kívül nem sok hasznot hoz neki a fesztivál (sem a Főzdefeszt, sem a Budavári), A gerilláknak nincs állandó költségük egy főzdében, sokkal kisebb a kockázatuk, és sokszor jobban és naprakészebben reagálnak a piaci igényekre (sörfajta, palackdizájn stb.), mint egy főzde, akiknek ki kell szolgálnia az állandó vevőket, és a repertoáron sok állandó sört kell tartani. A Főzdefeszt már egy teljesen üzleti alapokon szerveződő vállalkozás, így csaknem megszűnt a "nagy közös célért" való romantika, legalábbis a résztvevő sörfőzdék-boltok szempontjából, és a szervezés még - az általam hallott visszajelzések szerint - nem volt annyira gördülékeny, mint a legnagyobb konkurens Budavári Sörfesztiválnál. Bár a Főzdefeszten továbbra sem kell multikkal versenyezni. A látogatóknak ez az üzleti szemlélet részben jó, hiszen az újonnan érkezett befektető stabil hátteret biztosít, és végre - miután a Palotanegyedet kinőtte a feszt, két kitérővel remek új helyszínt találtak a Városligetben, ami valóban nagyszerű választásnak bizonyult.

067.JPG

A főzdék szempontjából már nem ilyen egyértelmű a helyzet. A megnövekedett költségek, egyre több üzleti vitát eredményezhetnek a fesztiválszervezőkkel, valamint a növekedhet a kínálati verseny a gerillákkal illetve a sörkocsmák kitelepült pultjaival, és ha nem állnak a szervezők politikusan a kérdéshez, előfordulhat, hogy jövőre - a Palotanegyedben már most, második alkalommal megrendezendő "konkurens" sörfesztivál mellé - más, hasonlóan sok főzdét tömörítő sörfesztiválok) is felbukkan(nak) a budapesti eseménynaptárban. A gerillák mellett a kisüzemi főzdék távolmaradását a Főzdefeszt nemzetközi sörújdonságokkal, vendégfőzdékkel és trendi vendégekkel is pótolja-pótolhatja, hiszen nem is olyan nehéz a prosperáló európai craft-beer piacról menő söröket behozni a fesztre.

A másik irány a szakmaiság felé tolódhat el. Előbb-utóbb szükséges volna a Főzdefeszt keretében szakmai délutánt, napot szervezni a feszt első (nulladik) napjára, ahol a romkocsmáknak, éttermeknek mutathatná be egy-két főzde, mik lehetnek a trendek, milyen söröket vehetnek be a kínálatba az új és régi sörös helyek. Ezt össze lehetne hozni gasztro-bemutatókkal is a jövőben, hiszen az egyik legjobban felívelő gasztro-trend a sör-ételpárosítás az elmúlt évben. A másik, szerintem üdvösebb irány a téli "holt időszak" idején szervezett 1-2 napos fesztivál lenne, fedett kiállítóhelyen, magasabb árú "all you can drink" belépővel, igényes környezetben 1-2 decis adagokkal. Erre remek példát szolgáltatott a tavaly Bécsben Michael Klemsch szervezésében megrendezett Craft Biier Fest Wien, ahol tavaly már kétszer óriási érdeklődő tömeg volt jelen. Ez a forma pedig garantálhatná a jó minőséget, és bevonzaná a fizetőképes boros közönséget, akik kíváncsiak és fogékonyak is az újra.

Mindent összegezve a Főzdefeszt tavaly óta változóban van. A felhalmozódott kapcsolati háttér, a befektető garantálta anyagi biztonság és a szervezők szakértelme garantálhatja a minőséget, ha jó irányba lépnek tovább. Azonban a felerősödő piaci versenyben előbb-utóbb szembe kell majd nézniük a konkurenciával, ami - a sörszeretők nevében is - remélem, még több pozitív változást hoz, példát adva jobbá teszi a hazai sörfesztiválokat és élményt nyújt a sörszerető közönségnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr787748018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rambo13 2015.09.01. 17:28:14

"Noha a Főzdefeszt még mindig elsősorban a magyar kisüzemi főzdék seregszemléje"

Sztem ez nem így van. mégha tényszerűen igaz is, h a kisüzemiek itt mutatják meg magukat és ők vannak többségben.
És sztem soha sem volt ez deklarálva anak ellenére, h a feszt neve is erre utal.

az én értelmezésemben ez a fesztivál (nem mintha bárkit érdekelne :)) nem a főzdékről, hanem a sörökről szól (illetve erről kéne, h szóljon). Sztem a feszt célja mindig is az volt, h megmutassa milyen alternatívák vannak a nagyüzemi sörökhöz képest és milyen izgalmas is valójában ez az ital. természetesen ahogy a dolog fejlődött, arra is hivatottá vált, h bemutassa milyen trendek vannak, milyen irányba lehet gondolkodni.

Mikor a feszt indult, akkor csak a még életben maradt kis főzdék voltak amik kiállítóként szóba jöhettek, mint az unalmas nagyüzemek itthoni alternatívái(nomeg persze az ötletgazda armando mester, akiről még nem is sejtettük akkor, hogy valójában egy gerillafőző.:) )

"hiszen a reklámértéken kívül nem sok hasznot hoz neki a fesztivál"

az is magánvélemény, h a fesztiváloknak nem is kéne másról szólnia, csak a reklámról.
Ráadásul, ez hatványozottan igaz egy kisüzemre. Nem a nyerség sztem a cél, (mmint kiállítói szempontból) hanem az, h a kiállító meg tudja mutatni, h ő miben gondolkodik, mit tud, ezek alapján pedig felkeltse (fenntartsa) az érdeklődést a portéka iránt. A feszten nem azon nyer a kiállító, h ott jól fogy a söre, hanem azon, h utána mennyire fogják keresni a terméket.

az én szememben a szervező gyakorlatilag egy olyan ügynökség, ami reklámfelületet biztosít. azon viszont már lehet vitatkozni, h ér-e ez az ügynöki tevékenység ennyi pénzt, mint amennyit elkérnek érte.

sztem nem szerencsés a kisüzem - gerilla párhuzam a cikkben, de abszolút értem mire gondolsz. viszont az a baj, h ha el kezdjük kapargatni, akkor már jön a következő lépcsőfok, h ugyan annak van-e értelme,h egy újhullámos kisüzem együtt szerepljen egy klasszkius kisüzemmel...és akkor mivan, ha vki egyszerre mindkettő, mint pl a Lados...

viszont az import cuccokat én sem értem. egáltalán. épp ezért is furcsállottam, h a múltkori feszten egy belgával zártál :)

a sör-étel párosítás, bármennyire is szeretnénk mindketten, sajnos még nem "egyik legjobban felívelő gasztro-trend". ezen viszont jó lenne változtatni és full respekt azért a munkáért amit ebbe teszel.

és a streed food tök jó ötletnek tűnt amikor behozták, de sztem akkor lenne igazán értelme, ha szimbiózisban lenne a feszttel, és kifejezetten lenne sör-étel párosban való gondokodás (nem feltétlenül adott sörre, de jól meghatározható karakterek mellett, mint a GO könyvben)

Serkoptató 2015.09.01. 19:01:46

Miért baj, ha vannak import cuccok, és külföldi főzdék is?
Legalább van mihez viszonyítani.
Nehogy úgy járjunk, mint a magyar borral, ami világhírű, de csak Magyarországon.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2015.09.01. 21:42:12

Ipafai Pap! Pipa vagyok az utolsó előtti mondatért, segíts, hogy megértsem.

Hogy halmozódik a kapcsolati háttér?
Kik azok az "új tulajdonosi kör"? És miért volt rájuk szükség? Azt, hogy új a tulajdonos kommunikálta valaki?
A szervezők szakértelme milyen minőséget garantál? Ők adják a receptet az igazi Csíki sörhöz? Vagy önkezükkel törlik tisztára a poharunkat?
És mi az, hogy jó irányba lépnek tovább?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.09.02. 07:02:19

@Árpa Jankó: Kicsit kötekedésnek érzem a kérdéseid. Most tényleg megmagyarázzam? Kapcsolati háttér - egyrészt a Dani 9 év alatt összeszedett kapcsolatai; másrészt az új befektető gazd és politikai kapcsolatai, akivel társultak, hogy miért volt szükség rá(juk), ezt a Kolostól és a Danitól kell megkérdezni, én nem akarok helyettük találgatni. Ha megcsinálsz 10-szer egy rendezvényt, akkor lesz egyfajta rutinod a szervezésben, kiküszöbölöd a gyermekbetegségeket egy idő után, és ha tanulsz a hibáidból, akkor az pozitív. A fesztivál minősége a jó irány, nekem van véleményem erről, de ez nem azon múlik, hogy én, Te stb. mit szeretnék. Én csak hangosan gondolkodom.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.09.02. 07:10:13

@rambo13: a Főzdefeszt alapja a kisüzemi főzdék VOLTAK. 2 éve kb ez már jelentősen megváltozott, amikor az Élesztő standja megjelent a feszten.
Persze, felfoghatjuk ezt egy kiállításnak-vásárnak, ahol "aki számít" megjelenik, de azért mindenki szeret jól járni. És persze mérlegeli, megéri-e kimenni. A Budaváriról nagyon sok kis főzde is elmaradt már, hisz átrendeződött a piac, rengeteg bolt, kocsma stb nyílt, akik stabilan felvesznek még mindent. 1-2 év lesz, amíg egy idő után túlkínálat lesz a sörpiacon, és akkor nagyon fontos lesz az ismertség, a reklám, és reméljük a MINŐSÉG.
A belgaconál csak egy nagyot beszélgettem, nem belgával zártam. A Budavári "vendégországa" nekem szimpatikus, bár nem úgy, ahogy ők csinálják. Az étel-sör sajnos nem ez a közönség, sőt egyelőre semmilyen komoly közönség, egy szakmai feszten kéne ezt megmutatni...

loggoll 2015.09.02. 07:10:32

"az új befektető gazd és politikai kapcsolatai,"

Az új befektetőről mit lehet tudni?

rambo13 2015.09.02. 08:17:48

@pif: azok voltak, ezt mondtam én is, de nem a deklaráltság miatt, hanem mert nem volt más alternatíva a nagyüzemhez képest csak ők, illetve az import sörök, de nekem pozitív volt, h nem utóbbiban gondolkodtak (csak részben ugye a gösser támogatás miatt).

aztán meg jöttek a gerillák is, node ez sem volt újdonság, hiszen ahogy írtam, már az első feszten is a legnépszerűbb egy gerilla (armando)volt, csak még nem tudtuk, h az:)

jó-jó akkor én értettem ezt félre:)
"tanulságos eszmecserét folytattunk a Belgaco-standjánál egy pohár Guillotine mellett"

de összességében én is azt gondolom, h vmi keretet kéne adni az egésznek, mert így egy nagy massza lesz az egészből. de persze ez azt is jelentheti, amit te is írsz, h más jellegű, a ffeszttől tök különböző, esetleg vmi mentén tematizált sörfesztek jöhetnek létre, de az nagyon is látszik, h egyelőre nincs olyan szervező, aki ezt a ffeszteseken kívül jól csinálná, de látjuk, h ők sincsenek mindig a helyzet magaslatán.

és a kisüzemek: nyilván nem jó, sem nekünk sem nekik, ha nem tudnak mindig ott lenni az általad ismertetett okok miatt. nomost egyrészt a gerillákat ők engedik be magukhoz, tehát maguknak csinálnak versenytársat (köszönet érte). másrészt még egyszer: a kisüzemnek nincs pénze komoly marketingre, kivéve, ha van mögötte egy igen tőkeerős befektető, ezért számára az egyetlen reklámlehetőség, ha fesztiválra megy.

de miért azt várják, h majd lesz valaki aki szervez egy fesztet nekik? miért nem alulról jön egy ilyen kezdeményezés? ha nem tetszik nekik az amit az egyetlen "ügynökség" kínál (amit,meg is értek) akkor miért nem fognak össze és érvényesítik a saját érdekeiket?
miért nem csinálnak ők egy alternatív fesztet? ott van a kisüzemiek országos szövetsége, meg volt régen az általuk szervezett miskolci dolgok....

jó persze azt elismerem, h fura, h pont azok nehezítik meg most az életüket, akiknek az ismertségüket köszönhetik...

"de azért mindenki szeret jól járni"

de nem a feszttel kell jól járni, hanem az abból adódó hírnévvel. még egyszer ez az egyetlen reklámlehetőség egy kisüzemi főzdének ebbe pénzt kell tennie és örülnie, ha az megtérül.

csak egy párhuzam: van a budai gourmet fesztivál, ami talán mondhatjuk egy hasonló kajás rendezvény. ott sokkal kedvezőbbek a kiállítókat terhelő költségek, de az sem egy olcsó fesztivál ami a portékák árát illeti, és így is örülnek a csúcséttermek, h ha kijönnek 0-ra, de ők úgy is fogják fel, h azért csinálják, h a következő évi forgalmukat növeljék ezzel és nem ott akarnak pénzt csinálni belőle.

sztem kár azon keseregni, h a feszt egy gazdasági vállalkozás. már miért nem lenne az? iszonyat népszerű lett amit csináltak, ilyenkor nyilván vérszemet kap az ember és annyi pénzt próbál belőle csinálni amennyit tud. a sörfőzde sem előállítási költségen adja a sörét nyilván...

nem tisztem védeni a ffeszt szervezőit és nem is értek egyet rengeteg dologgal, de sztem gazdasági szempontból teljesen racionálisan viselkednek abban, h profitot maximalizálnak egy olyan korlát mellett, h igyekeznek jó söröket megmutatni. ez nem egy jótékonysági szervezet.
amíg annyi ember kimegy a fesztre, mint most legutóbb a ligetbe, addig nem fog változni ez a dolog, sőt lehet, h még inkább elszáll. akkor lesz csak ebben gondolkodás, ha baromi nagy bukó lenne nekik vmiért.

ha a cél az volt, h minél több ember érdeklődését felkeltsék és fenntartsák a nagyüzemitől különböző jobb minőségű sörök iránt akkor sztem ezt a célt elég jól elérték úgy, h közben még pénzt is csinálnak vele...

és ha ez a rendszer vkinek nem tetszik (amit még egyszer: 100%-ig megértek), vagy nem tud élni bizonyos dolgok miatt a lehetőséggel, akkor biza jelenleg az egyetlen alternatíva, ha a kiszoruló szereplők maguknak generálnak ilyen eseményeket, mert nekik is az az érdekük...

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2015.09.02. 09:08:17

@rambo13: a sör-étel párosítást szerintem a sört és ételt árusítóktól függetlenül is meg lehetne oldani, ha sikerül megtudni, hogy ki milyen sört és ki milyen kaját hoz. Az újdonságokra természetesen nem lehet felkészülni, de a már meglévő söröket a már meglévő kajákkal össze lehetne kóstolni, és a párosításokat egy-két csodaszép fotóval ki lehetne rakni valami könnyen elérhető albumba, vagy egy blogposztba, némi leírással, mi miért olyan, amilyen, mire kell figyelni. Ez csak idő meg elhatározás kérdése, és mielőtt visszapattan hozzám a labda, nekem egyik sincs :)

rambo13 2015.09.02. 09:26:34

@lilakutyak: abszolút, ahogy a pif mester is megcsinálta a grabancszútrát pl.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2015.09.02. 09:30:54

Ami a szervezést illeti, ez az őszi egyelőre elég távol van a profitól. Eleve elég későn hirdettek időpontot, aztán azt is eltolták (az indoklás pedig szerintem ad teret a találgatásoknak), sörlistának egyelőre se híre, se hamva. A honlapon kb. két dolgot írtak át tavaszhoz képest (a dátumot, meg azt, hogy még nem tudják, hogyan váltható majd vissza a csodapohár a feszt után), de még a gyakorlati infók közül is hiányzik annak az egyértelmű leírása, hogy lehet-e a tavaszi poharakat használni (tudom, hogy nem lehet, de ezt félreérthetetlenül le kellene írni).

Egyébként májustól tele volt a város sörfesztiválokkal, múlt hét végén is volt, ezen a hétvégén is lesz. Lehet, hogy nem olyan legendásak és nem nyújtanak akkora választékot, mint a Főzdefeszt, de majd' mindegyiken volt-lesz kisüzemi jelenlét is.

Ami a rejtélyes befektetőt illeti, szerintem felesleges olyan infókra utalgatni, amiket csak bennfentesek tudhatnak. Ha nem tudod-akarod elmondani, hogy ki az új befektető, akkor jobb nem is megemlíteni: a rejtéyeskedés csak idegesíti a tájékozatlan olvasót.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2015.09.02. 10:59:37

Az, hogy a Főzdefeszt átállt a profittermelésre nyilvánvaló. De akkor már az eredeti cél, a kisüzemi főzdék megjelenése kevésbé lesz lényeges. Pont ha kevesebb tud ott lenni, felértékelődik a jelenlét, lehet több helypénzt kérni.
A termelők, hogy kigazdálkodják a költségeket, esetlegesen gyengébb minőséget szállítanak le, nem vállalják be a veszteséget, mert nem engedhetik meg maguknak, ahogy a Budavári Sörfesztiválon való részvételt is csak kevesen, vagy irreális árakon árulnak. A végén van 400-700 forintért 2-3 deci sör, amilyen minőséget akár a németek palackozva, boltba jobbat szállítanak. (Persze nem magyar boltba.) Sok emberben kezd megfordulni a gondolat, hogy akkor mi a fészkes fenének menjen ki?
Igen vannak kiváló sörök, melyek megérik az árukat, de ne kelljen már hármat megvennem, hogy egy jót is igyak!
A pohár újra megvétele, amit egyelőre titkolnak, de a rákérdezésre nem reagálnak, meg egy olyan primitív lehúzós szint, amire még egy jómódú, fesztiválra kijáró ismerősöm is az apjuk nemi szervét emlegette.
Az egyetemisták már idén is leginkább az áraktól és nem az alkoholtól tántorogtak.
Azt meg, hogy kinőtte a Palotanegyedet, azt már hagyjuk! Mekkora volt a fesztivál és mekkora a negyed?!
Ezt a vállalkozást nem egy blog fogja helyretenni, hanem a vevők hiánya, vagy a konkurencia. Addig azonban szabadon diktálhatnak.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2015.09.02. 11:43:25

@rambo13: nem így értettem. A streetfoodosok kajáit párosítani.

pl. Zing Guitarhero + Rizmajer Maibock: a burgerbe pakolt brutális koleszterin és zsír remekül felszívja a baksör magas alkoholtartalmát, a pörköltmalátás ízjegyek összesimulnak a pirított zsömlével, míg az édeskés-alkoholos jelleg kontrasztot ad a dupla cheddarnak...

És akkor az ember ezt letöltené a mobiljára, és a fesztiválon már csak elmenne a Rizmajerhez, venne sört, elmenne burgerért, majd vissza a Rizmajerhez, hogy a sorbanállás közben mintegy véletlen felhörpölt sör helyett vegyen egy másikat, mert nem csak bebaszni akar, de ízkombinációkat is tesztel.

Ezt még meglehetne krosszmarketingelni azzal, hogy a főzde ad egy kupont, amitől a sörhöz való kaja kedvezményes, ill. a kajás ad egy kupont, amitől a sör lesz kedvezményes, és persze a személyzet is bőszen ajánlja az étel/ital párját. De nem is muszáj ez, csak eszembe jutott, szerintem egy étel-sör kisokos is elég lenne.

rambo13 2015.09.02. 12:52:13

@lilakutyak:

ezt írtad: "a sör-étel párosítást szerintem a sört és ételt árusítóktól függetlenül is meg lehetne oldani"

amit te írsz az meg pont, h a street foodos és a sörös összekapcsolása, amire én is céloztam :)

rambo13 2015.09.02. 13:08:42

@Madnezz:
"Sok emberben kezd megfordulni a gondolat, hogy akkor mi a fészkes fenének menjen ki?"
"Ezt a vállalkozást nem egy blog fogja helyretenni, hanem a vevők hiánya, vagy a konkurencia. Addig azonban szabadon diktálhatnak."

így van, monopol helyzetben vannak, de ezt maguknak vívták ki és nem is teljesen érdemtelenül. miért ne használnák ki??? én sem örülök neki, de tök logikus, és racionális ahogy viselkednek.

csak akor lesz másmilyen, ha már nem éri meg ebben a formában, viszont ahogy néztem a Ligetben, ez sokára fog eljönni.

(amúgy megjegyzem, h sztem a blog nem akarja őket helyretenni, csak gondolkodik a jövőről.)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.09.02. 13:08:43

@promontor: én is csak annyit tudok, hogy a Kolos és a Dani mellé jött egy kvázi csendestárs, aki sok pénzt és kapcsolatot hozott, meg üzleti szemléletet - nem sejtelmeskedni akarok. Sztem ez egy lehetőség, hogy nyugodt és kulturált körülmények között lehessen megszervezni a fesztivált, jó helyszínen. Ezzel hogy élnek, az is a felvetés tárgya. Kis kóbor, kéretlen swot-ot csináltam - részben helyettük...

rambo13 2015.09.02. 14:53:10

@pif: és ennek van köze a Zircit övező hypehoz?

Kafferbivaly Balambér 2015.09.02. 16:06:24

@Madnezz: kereslet-kinalat ordogi kore... Egy fesztivalnak a kostolasrol kellene szolnia, nem abbol, hogy helyben megcsinalod az eves forgalmat: megkostolod, ha tetszik helyben vessel tobbet meg keresed mashol is. Az elejen errol is szolt a Fozdefeszt meg a Budavari Borfeszt mellett egy csomo fesztival. Az ingyenesek aprankent kihulltak tamogatok hianyaban (Borfesztival Vajdahunyad var kornyeken)... Aztan az esos buktak ellenere kezdett felporogni a dolog, VIII ker lenyulta a helyet (Mikszath ter) es az otletet... Jofejsegbol nem lehet megelni es par ev alatt a Fozdefeszten felnevelodott egy fizetokepes reteg akinek nem gond 800 HUF a korso sorert... Aztan persze elkezdotott a kurvulas/tisztulas: Foti sorfozde 4 decis korso ugyanannyiert, hiszti hogy nem mondom meg miert, de nem megyunk Fozdefesztre... Szerintem dontse el a piac mire van igeny: aki sokallja penzt a korsoert, kerjen egy tisztat es adja el a sorbanallonak 800-ert... Mindenki jol jar es kevesebb poharat kell hazavinni...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.09.03. 10:23:25

@rambo13: nincs, az teljesen külön történet, csak gondolom a sör után az első név Magyarországon jelenleg Danié, amit kidob a komputer, ami azért nem véletlen... :)

NomAAd 2015.09.03. 12:12:53

@Madnezz: Nagyon hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem is. Előre is bocsánat a következő "romantikázásért". Én először csak a 4. feszten voltam, de ott még egyértelműen az volt az érzésem, hogy ez töményen az izgalmas sörökről szól, hogy ez egy kultúrált rendezvény, többségében komoly érdeklődőkkel - csendes, derűs, barátságos. Olyan közönséggel, akik értékelik az igényes söröket és olyan sörfőzőkkel, akik büszkék a remek söreikre. Ez ismétlődött még kettőször, mielőtt más helyszínre került volna.

Idén nyár elején már egyáltalán nem ilyen érzésem volt a feszten. Sok volt az átlagos sör, kevés "nagy", lenyűgöző. Az is lehet, hogy a 4. óta hozzászoktam a szinthez... Azok tudnák ezt megerősíteni vagy cáfolni, akik már az 1. feszt előtt is komolyan foglalkoztak a jó sörökkel és nagyobb rálátásuk van. Az árak elszálltak, lehet ezért is volt kevés a nagy sör. Hányan fizetnek 2-3 deciért majd 1000 forintot? Mert feltételezem, hogy a mostani keretek között kb. ennyiért kínálnának egy nagy sört a főzdék. A közönségben egyre több a bulizós arc vagy aki azt élvezi, hogy ő most divatos és nem igazán érdeklik a komoly sörök. Értem én, hogy "everything counts in large amounts", hogy annál több lehetőség lesz minél több zs döl be, csak számomra, mint közönség ez annyira nem élmény. Kicsit visszás, hogy arról hallok, hogy kisüzemi, kézműves, és a hangulata tolódik el a tömeges jelleg irányába. Lehet, hogy ez egy természetes fejlődése a helyzetnek. Tagadhatatlanul nagy szerepe van benne annak, amit és ahogyan Bart Dani csinált idáig. De számomra is és úgy tűnik mások számára is ott tart már, hogy a hangulat tömeges irányba változását már egyre kevésbé tudja a kiváló sörök élménye ellensúlyozni (nem az ABV-re gondolok :-) ). Visszhangozni tudom: lenne inkább "szakmaibb", vagy sörközpontúbb rendezvény, mint ez a tömegmágnes. Nekem úgy tűnik, hogy azon már túl vagyunk, hogy az emberek többségével tudatni kellene, hogy létezik az igényes, magyar (tényleg) kézműves sör - főleg azok esetében, akik megengedhetik, hogy azt az összeget ráköltsék, amennyibe rendesen kerül.

És nagyon furcsa, hogy nincsen még sörlista, ahogyan szokott... annyit tudunk hogy ott lesznek a "vallásos" sörök. Ez nekem kevés ahhoz, hogy érdemes legyen menni. A pohár dolog is több, mint furcsa... de felesleges lenne nekem is ismételni.

Világos, hogy nem mindenkinek van ahhoz ideje, pénze és képessége, hogy leszervezzen egy hasonló eseményt, de én (is) várom, hogy legyen egy olyan sörös rendezvény, feszt, ahova azért mennek az emberek, amit ott kapni lehet, nem azért, mert útba esik vagy mert közel van a bulis helyekhez.

60 km-re lakok a fővárostól és nem nagyon van ott dolgom, időnként "zarándokolok" el Budapestre sörös élményeket szerezni. Sajnos messze nincs annyi lehetőségem izgalmas sörökkel találkozni mint a többieknek akik itt hozzászóltak, lelkes amatőr vagyok. :-D Nem igazán fér bele, hogy elmenjek megnézni, kísérletezni különböző "ilyen-olyan" sörös fesztiválokkal, hogy milyen szintet hoznak, még ha van is kézműves vagy kisüzemi jelenlét. A Palóc/Stari/Szarvasi/Fóti már sok helyen ott van, főleg palackban, de ha már kimozdulok akkor (bocsánat a szóhasználatért) érdekesebbeket is keresek. Ami esemény, mozgás van a kézműves sörök körül arról sajnos többnyire csak az internetről értesülök. És úgy tűnik, hogy nem nagyon van már olyan hely Pesten, ahova érdemes menni, ahol valamennyire még a régi hangulat visszaköszön. Nagyon szívesem veszem ennek a cáfolását.

Köszönöm a lehetőséget a "szentimentalizálásra". :-D Várom a változást...

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2015.09.03. 12:21:43

@rambo13: hát, mert én nem a kajáktól ill. söröktől függetlenül, hanem az azokat előállítóktól ill. forgalmazóktól függetlenül gondoltam.

Arra gondoltam, hogy nem kell összehangolni az érdekeket, egyeztetni, kapcsolatot tartani, hanem csak elmenni egy-két helyre magánemberként enni meg inni (azt úgyis kell rendszeresen), aztán feltölteni a netre, kicsit megszellőztetni olyanoknak, akik majd továbbadják, és ennyi. Mert az ilyenek összeszervezésénél mindenki lelkes meg nyitott, de sose lesz belőle semmi, nekem legalábbis még sose sikerült, pedig próbálkoztam.

rambo13 2015.09.03. 12:26:08

@lilakutyak: ah, így értem, de utána azt írtad, h a sörös adjon kupont, innentől kezdve meg ugyan az, amit én gondoltam...

elmeherceg 2015.09.03. 13:18:40

A Főzdefesztet szervező cég neve (Komló és Maláta Kft.) olvasható a Főzdefeszt oldalán.

Az Index mai cikkéből
index.hu/gazdasag/2015/09/03/sorgyartasba_vag_orbanek_fogasza/

pedig a tulajdonosi háttér is felsejlik.

rambo13 2015.09.04. 16:29:16

@lilakutyak: @pif: hát eddig ez eddig nem is tudatosult bennem, de persze nem meglepő, h a mostani főzdefeszt így már nem is a streed fodd showal közös lesz...
szóval:
www.diningguide.hu/itt-a-9-street-food-show-ujra-az-andrassy-uton/

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.09.06. 22:12:48

@rambo13: lesz azért ott kajás placc. Csak nem a pompos-vattacukor vonal.

rambo13 2015.09.07. 09:17:26

@pif: értem én azt, csak az a fura nekem, h lesz egy ffeszt pár jó kajással (sf market az eddigi show helyett), dining guide támogatással (akik ugye a sfs szervezői). meg egy street food show pár (nem is olyan kevés) sörös kiállítóval, mindezt egy hét különbséggel. ráadásul ami nagyon furi, h a dg úgy kommunikál, mint ha a ffeszt az a sf show kísérő fesztje lett volna....

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2015.09.07. 10:29:01

hu, érdekes volt a hvg/index linkje után menni...
akár lehetne egy ilyen stand is, átalakítva a Dhangó-ból: design-newyork.com/blog/wp-content/uploads/2013/01/tooth.jpg :DDD

alehunter 2015.09.12. 23:38:05

igazán nem szívesen mondom, de nagyon nem jó irányba mennek a dolgok a főzdefeszt kapcsán.
a last minute bejelentett egy hét csúszás mérhetetlen amatőrség és hiba, aminél azt odatolni magyarázatnak, hogy az időjárás miatt történt, a vendégek teljesen hülyének nézése.
a zirciek árusai olyan mérhetetlen bunkó parasztok, hogy nehéz eldöntenem, hogy a létezésük az egyház, vagy a 'hegyi' levegő műve.
a Brew Age sörök magyar csapolója meg fogalmatlanul csapolja a black IPA-t annak,aki az imperial IPA-t kéri - és mikor visszakérdeznek, hogy de biztos, hogy ez a fekete sör itten az imperial IPA, akkor váltig állítja, hogy ja.
és mivel ő csapolja a Van De Streek söröket is, döntsem el, hogy a Dewitt tényleg ennyire nem tipikus German Hefeweizen, vagy ezt is elb_szta és tulajdonképpen Broeders-t ittam.
értem én a profitorientált hozzáállást és fizetek szívesen a huggyantásért, meg a pohárért is, de amikor oda jut az egész, hogy a pohárba sem az kerül, amit kér az ember, akkor azt gondolom, hogy valami homokszem azért került a gépezetbe...ja, és az, aki egy citrával komlózott sörről annyi infot tud megosztani a fogyasztóval kérésre, hogy ebbe citrusokat főztek, annak nem poharat, meg sörcsapot nyomnék a kezébe, hanem sündisznót, hogy fájjon...messzire jutotttatok és most elindultatok visszafelé...

rambo13 2015.09.13. 08:55:09

@alehunter: akkor úgy látszik volt vmi tegnap a levegőben, a bátyám a Dezsőnél Chorongit kért de Puerh-t kapott.pedig ott igen profinak tűnt a kiszolgálás.

Viszont: hibás, fertőzött sörrel nem igazán találkoztam, egy-kettő nyerssel igen. kicsit kevés az izgalmas érdekes vagy igazán szépen összerakott sör, sőt vannak kifejezetten egyszerű és semmilyen sörök igen csak sok pénzért.

alehunter 2015.09.13. 15:37:48

@rambo13: @Pável: @alehunter:

és folytatásként: valami mazoizmustól hajtva ma ismét kilátogattam - életem legrövidebb főzdefeszt részvétele volt! Mivel gyűjtöm a poharakat, mindig megragadom az alkalmat Főzdefesztekkor, hogy begyűjtsem a nem budapesti főzdék poharait. ma is így akartam eljárni, mikor az egyik nevesebb magyar főzde árusa közölte, hogy sajnos nem adhat el a poharaiból, mert tegnap egy magát látogatónak kiadó szervező vett tőle egyet és utána oltári botrányt rendezett, hogy azt neki eladni tilos. szóval nagyon kedvesen, de csak annyit tudott felajánlani, hogy küld postán, ha megadom a címem.
vettem néhány külföldi sört és ennyi.
azt hiszem a forradalom halott és épül szépen a jakobinus diktatúra a gyermekei, a kis magyar sörfőzdék nyakába...ha udvarias akarok lenni, akkor is nehéz megállnom, hogy elküldjem az anyjába az egész mocskos élősködő szervező bandát! :-(

Gérard Duchemin 2015.09.14. 10:33:37

@alehunter: "azt odatolni magyarázatnak, hogy az időjárás miatt történt, a vendégek teljesen hülyének nézése."

És láss csudát, pif is elhitte az elhihetetlen hazugságot.

Gérard Duchemin 2015.09.14. 10:39:47

@rambo13: "hibás, fertőzött sörrel nem igazán találkoztam, egy-kettő nyerssel igen"

Két darab erősen romlott savanyú, ecetszagú sörrel találkoztam, az egyik az a bizonyos amerikai bourbon hordóban érlelt ale volt. Nagy nehezen kaptam helyette egy olcsóbbat (IPA). Arra hivatkozott a csapos, hogy most az Írországban főzöttet hozták hordóban. Amúgy szerintem mindig is onnan hozták, eddig több éve nem volt ilyen baj, csak most.

rambo13 2015.09.14. 10:42:54

@Gérard Duchemin: hát én annál a standnál már nem járok. sztem meg az van, h amikor pár éve berobbantak behoztak egy csomó cuccot, aztán hiába tolták ne ment annyira és rajtuk ragadt egy pár....

Gérard Duchemin 2015.09.14. 10:43:27

@elmeherceg: Szóval a fasz orbánbanda lenyúlta a főzdefesztet, amelynek a vezetése megalkuvó? Értem.

Gérard Duchemin 2015.09.14. 10:45:30

@rambo13: és rohasztott szart illik eladni?

rambo13 2015.09.14. 10:48:24

@Gérard Duchemin: nem, kvára nem és a jó édes anyjukat.

Gérard Duchemin 2015.09.14. 10:50:15

@Kafferbivaly Balambér: "aki sokallja penzt a korsoert, kerjen egy tisztat es adja el a sorbanallonak 800-ert... Mindenki jol jar es kevesebb poharat kell hazavinni... "

Nem, nem mindenki jár jól, mert ha én veszek egy szar korsót 1000-ért, majd úgy jövök jól ki abból, hogy szemét módon becsaptak, hogy eladom 800-ért, akkor buktam rajta 200 Ft-ot. Nem nagy bukás, de bukás.

Gérard Duchemin 2015.09.14. 10:51:19

@Árpa Jankó: "Kik azok az "új tulajdonosi kör"?"

Kik? Faszorbánék.

Gérard Duchemin 2015.09.14. 10:54:03

@Árpa Jankó: "És mi az, hogy jó irányba lépnek tovább?"

Az az, hogy vagy ...ott, vagy tévedett pif, mert egy nagy szart lépnek jó irányba tovább.

Gérard Duchemin 2015.09.14. 10:55:54

@pif: "másrészt az új befektető gazd és politikai kapcsolatai"

Politikai kapcsolataiiii?? Hol élünk? Fasz rákosi-rendszerben? Igen, abban.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.09.14. 17:43:37

@Gérard Duchemin: Drága Düsi! Én egy elgondolkodtató vitaindítót írtam ide, igyekeztem a lehető legobjektívebben mindezt. Ha nem minősítek egyértelműen vmit, attól gondolkodom. Sajnos idén pont az egy hét csúszás miatt nem jutottam el a fesztre... Ezek nem jó visszhangok. Ezért is szeretném, ha lenne egy szakmai kiállítás, sokkal üdvösebb volna, mert a Főzdefeszt már a tömegeknek szól, annak a tömegnek, ami mindent fölszippantyúz, még ha savanyú, vagy romlott, akkor is...

Gérard Duchemin 2015.09.14. 18:28:58

@pif: "Ha nem minősítek egyértelműen vmit, attól gondolkodom."

Ez bizony lehetséges. Ám én ammondó vagyok, olykor bizony hiba, sőt vétkes mulasztás bizonyos ocsmány lenyúlások nem ócsárlása, nem szidalmazása. Én bizony lelkesen szidalmazom az olyanfajta lenyúlásokat, mint amilyen a mostani főzdefeszt.

Gérard Duchemin 2015.09.14. 18:46:21

"mert a Főzdefeszt már a tömegeknek szól, annak a tömegnek, ami mindent fölszippantyúz, még ha savanyú, vagy romlott, akkor is..."

Akkor van egy szakmai javaslatom. A Főzdefeszt ne a minden szart felszippantyúzó és berúgni vágyó gazdag tömegeknek szóljon, hanem azoknak a laikusoknak (kispénzűeknek és gazdagoknak egyaránt), akik igénylik a minőséget.
A minden szart felszippantyúzó tömegeknek pedig hozzanak létre egy gagyifesztet. Ne főzdefesztet, hanem gagyifesztet. Ilyen gagyifeszt amúgy már most is több van az országban, tehát nincs belőle hiány, a főzdefesztet ezért hódítsuk vissza a minden szart felszippantyúzó tömegektől.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.09.15. 10:48:15

@Gérard Duchemin: Ha figyelmesen olvasol ez benne van. Megvan a polpularizálódásnak ez a veszélye, amitől óvnám a szervezőket, de ebben az esetben ott a lehetőség másnak jobbat, szakmaibbat tetszetősebbet tető alá hozni.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2015.09.15. 10:52:49

@pif: @Gérard Duchemin: drága falafeleim, ki mondta, hogy a cégéren derekasan hörpölő munkásember nem egy szippantókocsin dolgozik?! :D

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2015.09.15. 23:43:19

Jól látom a honlapon, hogy időközben az is eldőlt, hogy ezúttal a pohár nem lesz visszaváltható?

(Már nem mintha tavasszal túlzottan rokonszenvesen kezelte volna a kérdést az Élesztő, de legalább eldönthettem, hogy ha nem akarom megtartani azt a csodaszép poharat, akkor egy korsó sört még kaphattam érte...)

Beer Ninja 2015.09.16. 18:47:52

Bocs, hogy történészként hozzászólok, de olyanról álmodoztok, amit nem lehet megvalósítani. Minden elitnek induló próbálkozás elmegy tömegirányba, és nem is lehet visszafordítani, csak egy újabb, még elitebb dolgot létrehozni, ami idővel majd megint elmegy tömegirányba és így tovább...
Ezen nem érdemes hőbörögni. Én nem tenném. :) Marad elég sok komoly probléma a világon enélkül is. :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.09.19. 11:44:26

@dr. dodó: sztem is az út egy új fesztivál, ha mást akarsz

alehunter 2015.09.19. 22:51:08

@dr. dodó: már ne is haragudj, de én kizárólag arról álmodozom, hogy egy sörfesztiválon megvehessem azokat a poharakat, amiket a kiállítók magukkal hoztak, illetve, hogy azokat a söröket kapjam a poharamba, amiket kértem és amikért fizettem. ha ez nem megy kicsiny, handicap-es hazánk sörfesztiváljain és főzőivel, akkor maradok a külföldi söröknél és hatalmas ívben sz_rok a főzdefesztekre. én csak jó söröket akarok inni és sem turulvér, sem horthysta nosztalgia nem lüktet bennem, úgyhogy ha mindezt magyar sörből nem kapom meg, akkor maradok a külföldieknél.

alehunter 2015.09.19. 22:54:46

@pif: szerintem meg az út ha mást akarok akkor egyrészt a Kertész utca, másrészt meg az interneten elérhető sör webshopok. szóval hagyjuk ezt! nekem fogyasztóként semmi dolgom abban, hogy főzdefeszt fogyasztóbarát legyen. ha a hazai kis főzdék ezt a híg fost tudják kihozni magukból, az pont az ő fájdalmuk, nem az enyém

alehunter 2015.09.19. 23:44:14

úgy tűnik nekem, hogy van itt egy brutális nagy félreértés. engem fogyasztóként egyáltalán nem a magyar sörforradalom érdekel, de különösebben a magyar főzdék fejlődése sem. engem csak az érdekel, hogy jó sör kerüljön poharamba. és (mivel én pont lesz_rom, hogy az éppen magyar, belga, amerikai, vagy pápua) az legyen a magyar főzdék problémája, hogy sikerül-e meggyőzniük róla, hogy érdemes arra költenem, hogy ez az ő főzetük legyen. semmiféle honi tűz nem lobog sörök kapcsán bennem és a fesztre kijutni számomra csak plusz teher. szóval nehogymár én legyek az, aki megerőltesse magát, hogy komoly pénzeket fizessen azért a zsákbmacskáért, amit a magyar főzők kínálnak egy-egy főzdefeszten!
egyáltzlán semmi nem motivál, hogy bart dániel profitját gyarapítsam, szóval lépjenek a főzdék, ha azt szeretnék, hogy elhiggyem, a feszt nem egy kiskirály és bandája gazdagodását szolgáló rendezvény,hanem valami tényleg értékes dolog

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.09.21. 09:06:35

@alehunter: pontosan. De a Főzdefeszten sokszor azért kaptál más sört, mert tanulatlan, sörnemértő ember állt a pult túloldalán. Ez meg összefügg azzal, hogy sokszor nem a főzde, hanem egy pub hozza ki a söröket. Sztem 2 év és lesz a kisüzemi főzdéknek fesztiválja. És ez a "vérfrissítés" a Főzdefesztnek is jót tesz majd.

Gérard Duchemin 2015.09.21. 18:11:30

@pif: "De a Főzdefeszten sokszor azért kaptál más sört, mert tanulatlan, sörnemértő ember állt a pult túloldalán."

És még sokkal gyakrabban azért, mert maga a főzde főzött gagyit.

"Sztem 2 év és lesz a kisüzemi főzdéknek fesztiválja."

És ott szerintem főképp ócskaság lesz kapható.

"És ez a "vérfrissítés" a Főzdefesztnek is jót tesz majd."

A főzdefeszt, ha csoda nem történik, akkor pont olyan szar marad, mint amilyen szar most. De lehet hogy még a mostanihoz képest is romlik. Mondjuk egy módon lehetne a mostaninál lényegesen szarabb. Ha kizárólag bőcsi és kőbányai söröket mérnének. Ugyanis a hazai főzdék bármennyire is ÁTLAGOSAN gagyik, azért több mint 50 %-uk egészen jó, ellenben a bőcsi és kőbányai sörök 90-95 %-a rossz.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.09.23. 09:58:41

@Gérard Duchemin: Ahogy egy sörfőző sem, úgy egy fesztiválszervező sem akar direkt szart adni. De hogy a tömegigények kiszolgálása és a szakmaiság között hol a határ, az már meghatároz egy fesztivált. Ebből a szempontból a Craft Beer Fest Bécsben irányadó...

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása