Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Főzdefeszt után, 5. Budavári és 8. Cseh Sörfeszt előtt

A hétvégén természetesen én sem hagytam ki a Főzdefesztet, aminek a romantikusságát egy kicsit 1509_1.JPGmegkönnyeztem, de az új helyszín egész egyszerűen telitalálat volt. Hangulatos, árnyas, benn is volt a városban, de mégis kiszakadtunk a rengetegből, igazi sörmajálisos porondot kaptak a magyar kisüzemi sörök. Az üvegpohár önmagában ismét egy óriás előrelépés, azt továbbra sem tartom szerencsésnek, hogy 1000 Ft-ért - Bécsben 3 EUR-ért egy míves, kétdecis kóstolópoharat kaptunk - egy gyenge minőségű poharat kellett megváltani, melyet a végén vissza sem lehet váltani, hanem nem túl elegáns manőverrel a Léhűtőben és az Élesztőben iható le az 1000 Ft az elkövetkezendő 4 hétben, azaz aki nem tenné el emlékbe a poharat, annak kétszer is meg kell sétáltatnia. A WC 100 forintja is morgolódásra adott okot, de ezt a problémát a legtöbb esetben - férfiak lévén - a közeli bokrok enyhítették.

A szűk délután és este alatt Impavidus Mortallium kolléga kíséretében jókat derültünk a Szent András Főzde és Marosvári Ogre László és Kővári Csakajósör Gergő - a Vári Nővérek - a némafilmes hőskort és a 20. század eleji vurstli hangulatát idéző szupershowján, felkerestük a Kapucinus Főzdét, és megkóstoltuk az Illuminátor kistestvérét, egy könnyedebb Amarillo-s hoplágert, az Amarilla nővérkét, megcsodáltuk Kiss Hopfanatic Tomi remek új dizájnű címkéit és belekortyoltunk az upgradelt receptúrájú sörökbe, megízleltük, mennyire szépen összeérett Rizmajer Józsi Maibockja, tanulságos eszmecserét folytattunk a Belgaco-standjánál egy pohár Guillotine mellett, megnéztük az első magyar 100% rouge-malátás Saisont a Zip's-nél, elkövettük újra a Hübrist, megnéztük a Hunyadi Lakásbisztro standján Róth Zoli újabb söreit és... lemaradtunk egy csomó gerilla és más sörről, de így is talán túlzott fáradtsággal tértünk haza az éjszakába. Mindent összevetve: Az új helyszín, az Olof Palme sétány remek volt, a hangulat kitűnő, a pár emlegetett bosszúságot meg elviseltük. A Főzdefeszt egyelőre őrzi a magyar sörfesztiválok között a vezető helyét.

A héten, csütörtöktől induló V. Budavári Sörfeszten ugyan minden nem lesz elérhető a Főzdefesztes kínálatból, de pár dolgot azért be lehet pótolni, és még Csepregi Éva sem veheti el tőlünk a jó sört, bár tény és való oda belépőt kell fizetni, viszont ingyen a WC és a korsó is visszaváltható a végén.

Június 24-től pedig 10 napon keresztül újra élvezhetjük a finom cseh söröket a 8. Cseh Sörfesztiválon. Végre a Városház Park helyett új helyszínen, a Szabadság téren, ami az új Belváros egyik legjobb tere lett a felújítások óta. Itt se belépő, se korsódíj, se vécésnéni nem fog a sörözőkre lesni, csak a sör kerül pénzbe, és biztos lesz ott is sok új, vagy ritkán fellelhető sör, mint például tavaly a Purkmistr tormás lágere.

Addig meg ne feledjük, a sör segít a nagy hőségben, hogy a vízháztartásunk megfelelő egyensúlya fennmaradjon, pótoljon fontos vitaminokat és ásványi anyagokat, és természetesen legyünk mértéktartóak, csak annyit igyunk, amennyi jól esik...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr787526228

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Főzdefeszt a Ligetben 2015.06.08. 15:09:22

Természetesen idén is tiszteletemet tettem a Főzdefeszten. Eddig csak a tavaly őszi maradt ki, nem is emlékszem, miért, talán nem voltam itthon. Szóval törzsvendég vagyok a kezdetektől. Nem mintha tökéletes rendezvény lenne, most se volt az, de azt m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása