Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

6. Belga Sörfesztivál - új szelek és tradíció a belga sörök világában

Idén május 15-17. között már hatodszorra kerül megrendezésre a Belga Sörfesztivál Budapesten. Már tavaly áttelepültek a Vajdahunyad Várból a sokkal kellemesebb Bálnába, ahol a belső tér is tágasabb, és amellett, hogy szabad téren is lehet sörözni, a sörök mellé gyárilag adott a Gellért-hegy és a Budai Vár panorámája.

4468-belga-sorfesztival.jpg

A Belgaco tárházában kapható hagyományos belga sörstílusok (belga blonde-ok, dubbelek, trappisták, lambicok stb.) természetesen felvonulnak a feszten, de felettébb érdekes, hogy az idei sajtóanyagban a cég inkább a nem-belga belga sörökre koncentrál. Mivel nem szeretem szolgaian besmittelni az - amúgy idén is igencsak informatív - sajtóanyagot egy kicsit jobban körüljártam, mit is kínálnak a Bálna gyomrában idén a sörre éhes fogyasztóknak. "Kutakodásaim" alapján három markáns üzenet és irány állapítható meg.

1. Szeretnének a hagyományos európai söröket kedvelőknek is kedveskedni és bevonzani őket - A netes elővételben váltott kóstolójegyek mellé gyárilag kap a kedves látogató egy pohár Gallica Premium Pilst, amelyről nem találtam semmilyen további infot, így be kellett érnem avval, hogy: "pilseni típusú új belga sör, amelyet tiszta, aranyló szín és könnyű, komlós ízjegyek jellemeznek." A cseh sörök barátai nem ezért fogják ostromolni a fesztivált az tuti, de tovább is lépek.

2. Új hullámos sörök - Kihagyhatatlan ziccer, az IPA-n edződött sörforradalmi nemzedéknek az új, erősen duvel_tripel_hop_2015.jpgkomlózott sörstílus, ennek is emblematikus belga képviselője, a Duvel Triple Hop, amelybe minden évben más sztárkomlót kevernek a sörmesterek. A Citra (2012), a Soraci Ace (2013) és a Mosaic (2014) után idén az Equinox ("lánykori nevén HBC 366), a Hop Breeding Company (amúgy ők jegyzik a Citra - HBC 394, és a Mosaic - HBC 369 komlókat is) brendnyú komlója került sorra, azaz sörre. Amit olvasni lehet róla, hogy trópusi gyümölcsözön, papaya-, lime-, dinnye-, alma- és zöldbors-aromákkal bír, amik ráadásul intenzívek is, hisz 2,5-4,5 ml /100g az illó-olajtartalma, ami brutál érték, kb. a két-háromszorosa egy nemeskomlóénak, és az alfasav-tartalom is 14-15,5% között mozog. Hopheadeknek delirium_argentum_jpg.jpgmindenképp kötelező tétel. És ezzel még nincs vége, mert a Delirium 25 éves évfordulójára egy Delirium Argentum fantázianevű 7,8% alkohollal bíró IPA-t főzött. Amit kiderítettem róla, hogy hidegkomlózott és búzamalátát is raktak bele, így méltón ünnepelhetjük a főzde és fogyasztó "ezüstlakodalmát" (Argentum - Ag - ezüst) a Delirium sörrel.

3. Tradíciók felé is veszik az irányt - Aki meg a hagyományos belga "ancien regime"-sörízeket kutatja, az biztos elmélázott már, milyen sört ittak a derék barátok a középkorban. Egy történelmi üzenetű malátázással érkezik a Deliriumot is gyártó Huyghe-sörfőzde söre, az Abdij Averbode. Averbode premontrei apátság Flandriában, averbode_bier_sfeer_-zonder_handen_jpg.jpgés ennek a középkori tradíciónak a 2014-es felélesztése és tribute-söre ez az árpa-zab-tönkölymalátából főzött 7,5%-os erős belga ale. És persze lesz hordós 8,5%-os strong ale, a Palm Cornet, amibe Saaz és Target komlók kerültek, egy gazdag, gyümölcsös észtereket produkáló élesztővel van erjesztve, és ráadásként a - vélhetően barrique - hordóból egy kis vaníliaaroma is hozzáadódik az ízélményhez.

cornet_uveg_es_pohar_jpg.jpg

Akinek meg ez az újdonság-tűzijáték sem elég, az a 196 féle sörből, köztük az 55 féle csapoltból tuti megtalálja a magáét. Én biztos, hogy - mivel küszöbön a nyár - körbe fogok nézni, milyen jó minőségű Gueuze-ök és Saisonok vannak a Belgaco tarsolyában.

Ja és, hogy mindezt mennyiért?

Jegyárak:  Sörkedvelő 2800 HUF (pohár és 3 zseton)
                 Sörrajongó 4000 HUF (pohár és 5 zseton)
                 Minden további zseton 600 Ft/db

Nyitva tartás: pénteken 17:00-23:00
                                                             szombaton 12:00-23:00
                                                             vasárnap 12:00-20:00

Egy tipp: A - szokásosan középmagas - árak miatt érdemes a csapolt sörökre és a különlegességekre koncentrálni, mert a többi az jó eséllyel megvásárolható Budán, a Halász utcai belga sörös boltban.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr207440240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rambo13 2015.05.08. 11:40:21

üdvözlendő az újítás és, h jelentősen növekedett a sörkínálat!
a hivatalos sörlista alapján végre van esély értelmes gueuze-öket is inni

pl,lesz boon oude(mondjuk nem tudjuk sajnos, h mikori évjárat), saisonból, csak a bocq-ot láttam...
www.belgasor-fesztival.hu/hu

rambo13 2015.05.08. 11:50:53

amúgy azt írják, h a belépő a söröspohár. nomost az elmúlt két évben tök ugyan az a pohár volt, szóval ha idén is az marad, akkor elég lesz csak zsetont venni és vinni magunkkal a régi poharakat...

Eddie Roberts 2015.05.08. 14:16:01

A Delirium Argent(in)um elérhető egy ideje a Belga Sörök Házában.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2015.05.08. 16:47:35

Sörkedvelő 3x600+1000, sörrajongó 5x600+1000. Ennek mi értelme?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.05.08. 21:30:59

@lilakutyak: gondolom, hogy egyszer kelljen csak sorba állni...

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2015.05.10. 10:30:18

@pif: de miért pont három és öt? Inkább tíz kellene:)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.05.11. 06:55:21

@lilakutyak: túl drágának gondolnák a népek - amúgy a Borfesztiválhoz képest sztem nem is drága, mert kvázi leihatod a belépőt

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2015.05.11. 08:07:08

@pif: Nekem ezzel az a gondom, hogy mi értelme csomagot kialakítani, ha egyszer semmilyen kedvezményt nem jelent. A belépő (pohár) mindenképp egy ezres. Egy zseton mindenképp hatszáz. A csomag azért lehet jó, mert biztosít egy minimális költést - ezért cserébe adhatnának némi kedvezményt. Viszont a csomag feletti költés meg még nagyobb fogyasztást jelent - azt is értékelhetnék. Igazából mindkettőre lenne filozófia, és akkor értelme is lenne. Az ötös csomagot oda kellene adni 3700-ért, és ha valaki nem egyesével veszi a pluszt zsetont, hanem ötösével, akkor 3000 helyett 2700. És mondjuk a szóló belépő/pohár lehetne 1200. Akkor már érezné az ember, hogy érdemes a szervezők által biztosított csomagokat választani.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.05.11. 09:08:12

@lilakutyak: engem meggyőztél - nem értem én sem - tényleg csak a sorbanállás, amit megnyersz, más semmi...

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2015.05.11. 12:29:07

@pif: a múltkor valahol a pohár sör volt arányosan olcsóbb, mint a korsó.

Gérard Duchemin 2015.05.11. 16:19:49

@rambo13: Bocs, de mit jelent az általad írt rejtélyes "h" betű? ;-)

rambo13 2015.05.11. 16:33:36

@Gérard Duchemin: ezt már egyszer kitárgyaltuk mi itt ezen a blogon, ha jól emlékszem...

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (61) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (6) baltika (1) balti porter (2) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (3) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (53) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (19) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (2) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (3) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (58) csíki (9) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (37) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (5) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (10) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (4) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (8) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (13) horizont (25) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (71) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (13) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (272) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (28) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (49) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (21) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (313) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (3) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (41) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (3) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (6) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (24) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (2) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (36) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (1) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (35) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (4) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása