Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

2 éves az Élesztő - "Wo sind die schönen, alten Zeiten" - (cseppet sem könnyes) sörnosztalgia

"Als das Kind, Kind war" ("Mikor még gyermek volt a gyermek") - kezdi Wim Wenders a Berlin fölött az ég című alapfilmjét - akkor - és ezt már én teszem hozzá - még ő változott és a világ volt állandó, aztán így - részemről persze - 40+-osan az ember önmagát érzi állandónak, aki körül a világ rohan, és csak azon méri az idő múlását, hogy újabb és újabb évfordulókat ünnepel. A kis magyar "sörforradalom" is felnőtt és kezdődnek az évfordulók nálunk is. 3 éves volt nemrég a Sörmanufaktúra és ki tudja mennyi naptárbejegyzés van-lenne még. 4 éve még vártunk egy-egy sör elkészültére, most szinte minden hétre 2-3 bemutató esik.

Berlin Bart Daniról jutott eszembe, aki a Szimplával karöltve paradox mód Németországba exportált sörfesztivált (Braufest) Mert Bart Dani nélkül nem lenne Élesztő, vagy legalábbis biztos más lenne. 2009-ben a Folyékony Kenyér blogon egy pályázatot tett közzé, hogy írjunk valami pozitívat a téli sörözésről. Írtam is két rövidet, (->ezt meg -> ezt) aztán találkoztunk, majd a sörös bloggerekből és boltosokból, főzőkből megalakult a Magyar Sörgasztronómiai Egyesület. Aztán tettük a dolgunkat, és az elmúlt 5-6 évben lezajlott a magyar "sörforradalom", melyben Dani - minden heroizálás nélkül - embléma, védjegy és tartóoszlop.

eleszto.png

Volt még a történetben Tóth Imi, aki a Skanzen, a "közösségi dohányzóhellyel" fityiszt mutatott a hivataloknak, és friss alternatív szellemben nekiállt tervezni, majd nem sokkal később a sörforradalom szelével együtt olyannyira szárnyra kapott, hogy az újjáformálódó 9. kerületben, a Tűzoltó utcában, a Trafó mellett 2 éve a sörforradalom pörölye lecsapott és látványosan átvette a Dreheres cégér helyét az Élesztő, az első angol-holland-amerikai mintájú multitap-bár, 17 sörcsappal. Felidézhetjük, akár a nagymamák parki padon a kisunokák sokéves fényképeit nézegetve, hogy mennyi esemény köthető ide, Brew Stúdió a Hara Punk gerilláival, ahol megfőzheted a saját söröd, aztán itt mutatkozott be magyar földön - Takács Hatodik Íz Péter segítségével - az első Hopinátor, azóta Németh Gábor vezetésével van már sörkoktélos részleg és sörölhetném, azaz izé sorolhatnám a sörbemutatók hosszú sorát. Idén a 4. Házi Sörfőző Versenyt is itt rendezték, és két év se kellett, hogy Guardian listáján Európa 10 legjobb sörözőjébe is beválogassák.

eleszto2.jpg

Két év egy vendéglátóhely életében általában a sorsfordító időpont. Ennyi idő alatt bukhat, tönkremehet, de fel is futhat, és ha friss és innovatív tud maradni, és a minőség is megmarad, akkor hosszú időn át kedvenc lesz. Az Élesztő már felnőtt, állandó biztos pont a hazai söréletben, és mindent megtett eddig is a sikerért. Ezen a születésnapon ők adnak ajándékot a sörszerető honpolgároknak, holnaptól 1 héten át napi 3 ingyen hordó is csapra kerül. Bemutatják a Grabovski új meggyes-kávés sörét, lesz kultúrprogram, street food és jó sör minden mennyiségben. Igazi sörmajális vár ránk a következő héten, úgyhogy kifogás nem nagyon lehet, valamelyik nap ott kell lenni.

Éljen a sör! Hajrá Élesztő! Csak így tovább!

(képek az FK-ról és a Városban blogról kölcsönvéve)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr727390944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kortyondiak 2015.04.23. 20:52:00

Én a Mastodon fan-ság feltalálója biztos, hogy szombaton :))

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása