Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Kézműves vadhajtás - Rizotto - a Rízmajer és az OK Brewery alkoholmentes söre

Az alkoholmentes sört általában a guminővel egy kategóriába sorolja sok sörszerető, de tény és való, hogy piaci igény az van rá, hiszen mi döntünk, iszunk, vagy vezetünk. Részemről inkább iszom és megkérek valakit, hogy vigyen haza, de ez más lapra tartozik. A hazai kisüzemi paletta eddig egy alkoholmentest adott a köznek, a Legenda gyömbéres alkoholmentes sörét, a Zérót. Hát megjött a második is. Ezután már csak a gyümölcsös változat hiányzik - már akinek.

rizotto4.JPG

A Corvinus Egyetemen a sörtanszéken napvilágot látott egy szakdolgozat, aminek a címe nagyon tudományos, és valami olyasmi, hogy Alkoholmentes sörök készítése laborkörülmények között kisüzemi sörfőzdék számára. (Elnézést a szerzőtől a pongyolaságért.) A történet ott folytatódik, hogy Rízmajer Józsit kérték fel bírálónak, aki maga is végzős sörmester, így elhatározta,- ilyen az amikor egy hallgatónak már van saját "játszótere" - hogy a gyakorlati megvalósításból meg ő szakdolgozik. De ehhez ám sokat kell méricskélni, molyolni, amire egy sörfőzőnek nem mindig akad ideje. Így Józsi segítséget kért a nem olyan rég végzett Kelemen Ottótól, aki az egyetem kísérleti főzdéjében nekiállt a kutyulásnakk és addig pepecselt, amíg egy jó alap kijött.

Józsi Csepelen színesen előadta, hogy jó minőségű Weyermann-malátával kezdték, de abban annyi már önmagában is az erjeszthető cukor, hogy esély sincs alkoholmentes sörre, így egy egyszerűbb szlovák maláta az alap. Az első és legfontosabb lépés a kisüzemi alkoholmentes főzésénél, hogy a 63 Celsius fokon lévő cukorbontási lépcső kimarad, és így csak minimálisan keletkeznek erjeszthető cukrok. Aztán olyan felsőerjesztésű élesztőt használtak, aminek elég magas az erjesztési hőmérséklete, és ennek a hőmérsékletnek a felén erjesztették a sört, és amikor még így is beindulni látszott hűtötték és sörlével hígították, hogy a 0,5% alkoholtartalmat ne lépje túl. Látszik, hogy milyen leleményes egy kis főzde serfőzője, hiszen neki nem állnak csilivili szupermembránok a rendelkezésére, mint a multiknak, és a negatív ozmózisos eljárás, kifagyasztás és hasonló költséges eljárások sincsenek meg ezen a szinten..

És megszületett a RIZOTTO (ééérted? Rízmajer és Kelemen Ottó) koprodukciója, amit tegnap sok más kíváncsi (sors)társunkkal egyetemben ingyen kóstoltunk, és cserébe kitöltöttük a szakdolgozathoz szükséges kérdőívet, így ivás közben a tudomány szolgálatába szegődtünk. És felmerül a kérdés, milyen a kézműves alkoholmentes?

A színe gyönyörű, bécsi lágerekre, Oktoberfest-Märzenekre hajazó rezes borostyán, és elég komoly - cseppet sem mosószeres-hatású és viszonylag tartós - fehér hab is csücsül a tetején, Megjelenés szempontjából messzemenőkig a legszebb alkoholmentes sör, amit valaha láttam. Az illatában már ott van a jellegzetes malátacukros édeskés - "alkoholmentes" - jelleg, ami az első pár kortyban is érződik. Azonban kis melegedés után egy kevés citrus is megjelenik és egy - kicsit erőtlen - keserű is megmutatja magát. A jelen lévő Komlókutató kollégával és Józsival egyetemben megállapítottuk, hogy egy jól eltalált, illó olajban gazdagabb, szuperalfa komlóval sokkal jobb lenne a végeredmény, de szégyenkezni azért így sem kell, mert a nagyüzemi alkoholmentes szegmens (Stella, Gösser, Soproni Szűz, Schlossgold, Buckler stb.) derékhadát simán veri a Rizottó. Ha rendes komlózást kapna, akkor az egyébként viszonylag jó - elég nagy szégyen ez -  Dreher 24-el is felvenné a versenyt. Számomra - ha már mindenképp ragaszkodunk az alkoholmenteshez - továbbra is az Erdinger alkoholmentes búzája a csúcstermék ebben a kategóriában.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr27375228

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Alkoholmentes sörök 2016.02.08. 16:27:21

> Az alkoholmentes sör az első lépés a guminő felé, mondják a maszkulin férfiak. Ugyanakkor vannak élethelyzetek, amikor nem megengedhető az alkohol fogyasztása, és mégis jól esne egy sör. Olyankor ér? Mitől más az íze az alkoholmentes sörnek? H...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gérard Duchemin 2015.04.20. 14:57:36

Bocsi, de említetted a kifagyasztást, mint eljárást. No de az nem kizárólag arra szolgál, hogy egy adott sörben növeljék az alkoholszázalékot (kifagyott víz kidobva, többi marad), vagy pedig arra, hogy sörlében növeljék az erjeszthető cukor mennyiségét (jégbak sörök)? Márpedig az alkoholmentes söröknél (tudomásom szerint) nem az alkoholtartalom növelése, hanem a csökkentése a cél.

BNati 2015.04.20. 19:46:42

A cikk érdekes, de én is inkább maradnék az alkoholos söröknél. Tegnap, ahogy videókat nézegettünk, megtaláltuk ezt a Budapest szélén található kézműves kocsmáról készült videót. www.youtube.com/watch?v=pN6svFUL61c Érdekesnek találtuk és úgy döntöttünk, hogy pénteken el is megyünk oda.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.04.22. 22:43:08

@Gérard Duchemin: az inkább a jégbakokra és a "taktikai pingvinekre" jellemző, igazad van abszolúte :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.04.22. 22:45:11

@BNati: Van a Dob utcában is Legenda Söröző, ugyan drágább, mint a Szlovák úti egység, viszont jóval közelebb van www.legendasorfozde.hu/legenda-sorfozde-pub/#

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.04.22. 22:46:34

@BNati: És ha már a dob utcáig eljutottatok, akkor a Hunyadi téren a Hopfanatic Pub is kínálja magát - www.kezmuvessorok.hu/hopfanaticpub.php Folytassam? :)

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása