Bár már nagyon közeleg az év vége, de évzáró-összegzés helyett még egy kis aktuál-sörtrend következik az ünnepek alatti pihentető sörözés mellé szóló elmetorna gyanánt. Aki fáradt ilyesmire, annak nemsokára érkezik a szokásos évzáró képriport a 2014-es évről.

A szlovén Laško az ljubljanai Union mellett dél-nyugati szomszédunk tömegsör-márkája, úgy is mondhatnánk, hogy "az utca hírmondója" Alsó-Krajna Borsodija. Szóval nem egy nagy élmény, se a láger, se a Zlatorog névre hallgató másik gyártmány. Említésre méltó - persze csak a magyar Soproni Démon, Szalon Barna relációban - a Lasko Dark, amiben a festőmaláta nem annyira bántó és a duplabakjuk, az Eliksir, melyekről korábban (uppsz, több, mint 4 éve, hogy rohan az idő) értekeztem a blogon. A sörgyár 190 éves évfordulójára kihoztak egy hármas sorozatot,(saját weboldallal, ahogy dukál)  amiből Bud Taste szerető gondoskodása révén (köszönöm!) kettőt kóstolhattam, a szlovén komlókkal turbózott lágert, a  Golding-ot, és Striptis névre hallgató duplabakot. A harmadik, a  No. 01, a  Citra-val komlózott láger egyelőre kimaradt.

Mielőtt a közvetlen kóstolásnak nekirontanék, egy kis általános elmélkedés következik. Miért is? Mert a nagykanállal habzsoló fogyasztói társadalomban új trendek kezdik felütni a fejüket. A multik kezdenek észbe kapni, hogy a kézműves, kis szériás, extrákkal felszerelt darabok - legyen az autó (pl. Toyota-Lexus) vagy élelmiszer - kell a népnek, hogy érezze magát valakinek, elhiggye, hogy az ő személyes megtiszteltetése, hogy olyan szépen becsomagolva, felturbózva kapja meg a vágyott valamit, amiről messzire látszik, hogy gazdájának nem csak átlagon felüli, kifinomult ízlése van, hanem egzisztenciálisan is megengedheti magának, hogy ne a pórnépnek csomagolt tucatot egye-igya, mert neki jár 'A' minőség. Ott tartunk, hogy már a Tesco is odateszi az occsóért mért "gazdaságos" termékek mellé a 'Tesco Value-t Finest-et, a Lidl a DeLuxe-ot, és a Penny, az Aldi és a Spar is megalkotta a maga emelt kategóriás termékcsaládját. Nem is beszélve az extra kínálattal rendelkező a CBA-üzletekről. Borban is láttunk már ilyet Magyarországon, a Varga Pincészet tipikus tucatborokat előállító kombinát, akik az "Aranymetszés" fantázianevű exkluzív(?) termékcsaládjukat pont ilyen tervekkel dobták piacra.

Az USA-ban - ahol a kisüzemi sörfőzdék már 12-14%-os részt hasítottak ki a sörpiacból - a nagy konszernek hamarabb észbe kaptak, és több kis főzde multi által tulajdonolt cég kezében van, (a Brewers's Association-nél a tagság egyik feltétele is ezért, hogy independent - azaz tulajdonilag max. 25%-ban függjön egy multitól) ahol legtöbbször saját márkás, exkluzívabb söröket készítenek. Ám ezek a kis(ebb) szériás sörök a "nagytestvér" által disztribúcióval, reklámmal megtámogatott darabok, melyekkel igyekeznek az elveszített piaci rész által keletkezett sebeket gyógyítani és kis píárt adni a lenézett tucatterméknek, hogy lám!, mi ilyet is tudunk, ha megrázzuk magunkat. Már a magyar sörgyárak marketinges-csapata is rácsoffant a technikára. Nem lehet elfeledni a Budavári Sörfesztiválon elhíresült "kézműves Arany Ászokot", vagy a "háromféle komlóval készült" Dreher Summer Momentet, a staneclis "frissen csapolt" Soproni, és a "különleges komlónak" köszönhető utóíz nélküli Borsodi Super Dry. Egyszóval érzik, hogy mocorog valami, de a hangzatos hívószavakon és a csillogó fél literes dobozon kívül csak reklám van, innováció nincs a beltartalomban. Nem úgy a szlovák piacon! A Kozelnél is csináltak egy extra friss Citra-komlós világoszöld, könnyű darabot, ami egész kellemes a maga kategóriájában.

És persze itt van a fent említett szlovén példa. Szlovéniában - ők voltak az első EURO-s ország a volt keleti blokkból - van vásárlóerő és igény is a jobbra, náluk is beindult a kisüzemi sörfőzés, és a nagy gyárak rögtön kapcsoltak, és ráálltak a trendre. Szépen tervezett új címke, 0,33-as dizájnos formájú palack, és még a beltartalom is jobb, mint az alap. A Golding azonban a pasztőrözés és a nagyüzemi lágeralap miatt elveszíti az értékeit, fáradtan jön a szlovén komlók (Styrian Golding, Aurora, Celea) világa, és inkább a konzervzöldség szaga és az egyenláger íz dominál. A Striptis egy fokkal jobb, egész tisztességesen összerakott duplabak, de semmi különleges. A Citrától Bud Taste sem volt agyonájulva, sőt. Tehát szép-szép a külcsín, de a belbecs egyelőre messze van a német vagy az angol nagy sörgyárak jól megkomponált söreitől.

A tendencia azonban azt vetíti előre, - és ezért is kezdtem bele ebbe az okfejtésbe - hogy a nagy magyar sörgyárak, meglovagolva persze a sör jelenlegi trendiségét, kénytelenek lesznek előbb vagy utóbb lépni egy minőségibb termékpaletta irányába, hogy visszaszerezhessenek a rohamosan szűkülő piacból. Hiszen a prémium kategóriájú sörök szintjén óriási csökkenés volt itthon észlelhető a 2013-as éveben, és ennek csak egyik oka, hogy szegényedik a magyar, a másik ok - legalábbis remélem, mert statisztikám ere vonatkozóan nincsen - a kisüzemi főzés előretörése. Elképzelésem szerint a magyar sörgyárak - ha értelmesen gondolkodnak, és miért ne tennék? - is előbb-utóbb el fogják készíteni a maguk 'Special' sorozatát, egy-egy nagy sörfesztre kilátogatnak valamilyen kis szériás próbafőzettel, aminek a reklámértéken túl van némileg biztatóbb beltartalma is. Természetesen - ahogy már megszoktuk tőlük - minimális kockázatvállalással és tőkeráfordítással mindezt, de lépniük kell lassan. Reméljük mernek kicsik, azaz nagyok lenni, és a kőbányai, bőcsi vagy soproni sörfőzők szemében újra ihletett alkotói fény csillan... (és felébredek, és bilibe lóg a kezem, de olyan szép gondolat!)