Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Monyó - Sör (Austin Powers) - Új kőbányai főzde a láthatáron

A Monyó Café a budapesti sörszeretők egyik kedvelt helye, melynek tulajdonosa Pein Ádám - aki egyébként a közeli Ráday utcában a Kézműves Csemegét (sörös és más delikát áruk kis kincsestára) is jegyzi - addig addig gondolkodott, míg Németh Antival (Hedon, Sernevelde) közösen tető alá hozott egy saját sörfőzdét. Méghozzá nem is akármilyet...

De ne szaladjunk előre ennyire! Aki látott már James Bond-filmet, az valószínű ismeri a Mike Myers-féle paródiát is, amiben szerepel az a bizonyos "monyó (mojo)", a szexepil és a vonzerő e különös keveréke. Hát erről kapta a nevét a kávézó-söröző, és nyitás óta folyamatosan változó izgalmas kínálattal várja a nagyközönséget a központban.

Kőbányán a Dreher előtt több kisebb-nagyobb sörfőzde működött a 19-20. század fordulóján. Aztán a Dreher és végül a kommunista államosítás összeolvasztotta egy nagy sörgyárrá az egészet, és, ahogy Kovács András blogunkon megjelent írásából sokan megtudhatták, a különböző ágazatokat különböző szocialista vállalatokká alakították át. Egy ilyen, 1912-ben épült sörgyárat vett meg 1943-ban a Dreher, majd a Rákosi-korszaktól kezdve egész 2009-ig a magyar konzervgyártás büszkesége a Globus kapott itt helyet. Ezen a gyártelepen vert tanyát ay Monyó, úgyhogy a SAB-Miller kezdhet reszketni, mert, ha minden jól megy, lesz még azaz már van jó kőbányai sörünk megint. Ehhez kellett Németh Anti a Hedonból és a Serneveldéből megismert tudása, profi tapasztalata és Ádám minőség iránt való elkötelezettsége. Komoly befektetéssel és - részben felújított - részben új tartályokkal és főzőberendezésekkel beindult a sörfőzés és el is készült az első három főzet. A címkevilág az 1940-es évek USA-ját idézi megspékelve egy kevés Sin City-s hangulattal, művészi igényű plakátok, amiket a címkegyűjtők nagyon fognak szeretni. A kedd esti bemutató előtt Ádámmal beszélgettünk egy jót, bemutatta a jelenleg kész 3 sört, és elárulta, hogy a "kötelező" IPA még egy búzasör is érik a tartályban.

monyoamerican.jpg

American Beauty - APA, azaz American Pale Ale - Egy virágzó mező illatát varázsolja elénk a Mosaic-kal és kevés Chinookkal hidegkomlózott sör, amelybe - bár nem IPA - szájzsibbasztóan masszív adag zöldségesen harapható komló került. e nem brutál keserű, hanem rendkívül jól egyensúlyoz a könnyed ihatóság, a komlós illat és keserű, és a vajas kekszes malátásság halmazok metszetében. Nekem rögtön a Camba Bavaria remek Pale Ale-je ugrott be, és tartja vele a versenyt.

monyobruce.jpg

Brewsk Willis - Imperial American Brown Ale - Egy robusztus opálosan rozsdás erős brown ale, amiből a Maris Otter maláta dióssága és - az élesztővel karöltve - málnás, fekete ribizlis erdei gyümölcsös (mini dobozos lekváros) aromája mellé érkezik a komlókeserű. Bár még kicsit fiatal, de a 7,7 % alkohol ellenére jól iható, testes téli darab.

monyobikini.jpg

És a végére hagytam a kedvencem az Invisible Bikini fantázianévre hallgató Portert. Pável kolléga szösszenete, hogy a "Porter az új IPA", értve ezalatt, hogy kezd olyan népszerű lenni, mint 2-3 évvel ezelőtt az IPA volt. Van itt Horizont Porter, a Legenda bemutatta a Teleportert, a Hedonnál is küszöbön a Madame Porter, és úgy hallottam, hogy Csepelen is készül valami... Szóval a láthatatlan Bikini egy meglepően, negédesen süteményes illattal indít, kicsit túl parfümösnek is hat, szinte félve kóstoltam meg, mert nem vágytam egy konyakosan, meggyesen likőrösen nehéz, édeskés ízre. És ekkor jött a meglepetés, egy csodásan csokis, enyhén kávés íz mellett egy igazi angolos Portert kaptam, picit vizesen, nagyon lágy szénsavval, úgyhogy behunyt szemmel egy londoni pub pultja elé képzeltem magam, mert arrafelé ittam utoljára ilyen jóféle Portert. A Fullers Black Cab-et London Portert simán veri, kortyérzetében a Samuel Smith Porteréhez hasonlít, csak ez sokkal csokisabb, és mellőz minden fanyarságot, száraz és elegáns. Úgyhogy már van is kedvencem a Monyótól.

A Monyóval egy újabb, a magas minőség iránt szintén elkötelezett főzde lépett színre és remélem, hamarosan nem csak a Kálvin téren, hanem szerte a városban összefuthatunk majd a Monyó söreivel Ádámnak és Antinak gratulálok és sok sikert kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr76988203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rambo13 2014.12.17. 11:27:13

"A Fullers Black Cab-et simán veri", ami nem csoda, hiszen az egy stout...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.12.17. 14:25:41

@rambo13: Miért, egy porter mindig simán ver egy stoutot? ;-)

rambo13 2014.12.17. 14:37:03

@promontor: nem, de ha porterként hasonlítod őket össze, akkor általában igen :)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.12.17. 14:41:59

@rambo13: Mondjuk én gátlástalanul összekóstolok egy portert meg egy stoutot, mert szerintem ezek értelmezése annyira átlapolt ma már, hogy max. egy főzdén belül lehet értelmesen különbséget tenni...

rambo13 2014.12.17. 15:08:58

@promontor: őőő...nem. bár az imperial porter az tényleg értelmezhetetlen:)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.12.18. 07:23:38

@rambo13: Ha lehet belga IPÁt vagy Indian Pale Lagert főzni, akkor szerintem Imperial portert is lehet. ;-)

Amúgy tényleg azt gondolom, hogy a külömbségtétel nem egyszerű, szerintem azt, hogy

"egy csodásan csokis, enyhén kávés íz mellett egy igazi angolos xxx-t kaptam, picit vizesen, nagyon lágy szénsavval, ... ez sokkal csokisabb, és mellőz minden fanyarságot, száraz és elegáns."

simán le lehet írni egynémely stoutra, amit kóstoltam életemben.

Bud Taste 2014.12.18. 08:08:49

@rambo13: "@promontor: őőő...nem. bár az imperial porter az tényleg értelmezhetetlen:)"

Mi a baj az imperial porterrel?
Az én kedvencem sok-sok éve a Grand Imperial Porter, ami a lengyel Auchanban kb. 200 Ft és azt hiszem 8% körüli alkohollal egy gyönyörű darab!

www.chmielowisko.pl/2013/01/31/odlezakowany-grand-imperial-porter-z-browaru-amber/

rambo13 2014.12.18. 08:30:27

@promontor, @Bud Taste:
persze, h semmi baj, és amit belinkeltét az talán tényleg a legjobb balti porter amihez életemben szerencsém volt. én vagyok a hibás, mert persze a balti portereket sokan imperial porternek hívják, de én nem arra gondoltam, hanem a mostanában futó erősebbre főzött porterekre, ahol a sok alkohol és az,h a főzők öntik bele a pörkölt árpát rendesen, nem beszélve a zabpehelyről,sokkal inkább elviszik ris irányba a dolgot, rengeteget veszítenek a porterességükből...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.12.18. 10:48:27

@rambo13: Te hogyan definiálod a porter és a stout közti különbséget? Mi az a porteresség?

rambo13 2014.12.18. 11:29:35

@promontor: a poter és a stout közötti legfőbb különbség a pörkölt árpa és egyéb magasabb hőfokon készült pörkölt jegyekkel bíró festőmaláta használatból adódik. az alap brown porterekre egyáltalán nem jellemző a savas, kissé égett, vagy karcosan pörkölt,erőteljes kávéíz, és a szárazság, inkább lágyan csokis valahol egy nagyon jó minőségű tej csoki és egy jó minőségű alacsonyabb kakaótartalmú étcsoki határán, megtámogatva jó adag diós karamelles malátássággal. Az erősebb portereknek jól áll, ha van már egy kissé erősebb pörkölt jelleg az ízben, már egyérteműen étcsokis sőt kávés jegyek is megjelennek, de még mindig nem veszi át a főszerepet az erőteljes pörkölés.

míg a stoutoknál a kulcs a pörkölt árpa döntő jelenléte és a belőle adódó kávés, savas íz. ami persze fajtától függően lehet más és más, pl a dry stout olyan mint egy americano, a zabpelyhes és édes stoutok olyanok, mint a tejeskávé stb.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2014.12.18. 12:36:47

@rambo13: OK, értem, köszi.

Mondjuk azt továbbra is fenntartom, hogy sok a keveredés, tudtommal még az se igaz, hogy stoutban mindig van pörkölt árpa és porterben sosincs, és gyakran nehéz eldönteni egy konkrét itóka esetében, hogy most éppen a pörkölt jelleg az erősebb vagy a csokis.

rambo13 2014.12.18. 12:42:48

@promontor: az erősebb porterekben általában van pörkölt árpa, nem is mondtam, h nincs, de nem az dominál, míg a stoutoknál nagyon hangsúlyos a kávésen pörkölt ízek szerepe és tény h vannak akik stoutban is a legsötétebb festőmalátákat szeretik használni a pörkölt árpa helyett, de azok is magukkal hozzák a kávés, savas jelleget

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.12.19. 10:39:49

@rambo13: @promontor: a Guinness a dry stouttal még rá is játszik egy kis savankás friss sörlevet is tesznek hozzá... (kicsit mint a Kranz-okhoz teszik)

er.pé ser 2014.12.19. 12:37:33

Tisztelt pif. szeretném meg kérni, az ön által minősített sörökről tényszerű adatokat írjon le mivel az oldalán rengeteg téves az adott sörökre vonatkozó információk jelennek meg, amelyek méltatlanok a munkák értékének a meg ítéléséhez. Tisztelettel er.pé serföző bt.

rambo13 2014.12.19. 14:26:37

apa kezdőőőőőődik!!!

er.pé ser 2014.12.19. 20:06:01

@rambo13: Mi kezdődik? nem a sörök minőségéről van szó hanem hogy hol és hogyan készülnek bizonyos sör márkák!!!!!!!!!!!!

Gérard Duchemin 2014.12.22. 13:03:01

@er.pé ser: "meg kérni, meg ítéléséhez"

Figyu, kedves RPser! Azt a szót hogy megkérni, vagy megítélés hogyan mondod ki, ha néha hangosan kimondod? Ugye hogy egyben! És nem így, külön: "meg ítélés". Nos, leíráskor is így egybeírva köll leírni a papírra, vagy a számítógépbe.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.12.23. 12:24:14

@Gérard Duchemin: Düsi! Köszi! hagyd ezt rám, kérlek!
@er.pé ser: Nem tudom, miről van szó, de épp a mai posztban említettem meg - pozitív kicsengéssel az ER-PÉ-t, és emlékeztem meg mindenkiről, akinek a neve nem szerepel a "címlapokon". Azon felül, konkrét kérdésre tudok csak válaszolni. Filozófiai fejtegetésekbe nem tudok beszállni.A további kommentháború helyett jó olvasgatást kívánok. sorbuvar.blog.hu/2014/12/23/sorok_telire_es_karacsonyra - Békés Karácsonyt!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.12.23. 16:10:18

@Gérard Duchemin: amúgy a magyarban a határozatlan számnév után álló főnevet egyes számban használjuk (rengeteg információ), ellentétben pl a némettel (viele InformationEN) vagy angollal.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.12.23. 16:13:48

@Gérard Duchemin: persze ezt a nyelvtanórát nem Neked szántam.

er.pé ser 2014.12.23. 18:57:19

@pif: Köszönöm a helyreigazítást, igaza van, de csupán a kapkodás eredménye volt a hiba.Az nap volt egy bántó történet, amely a nálam dolgozó sörfőzőt járatta le a barátai előtt és ezért lehet, hogy rossz címzéssel írtam azt amit. T Péter erről elmondta a véleményét, és lezártuk a történetet, bízom benne, ezután a nálunk készült sörök megfelelő tálalással kerülnek forgalomba. A legutóbbi közös sörünk nagyon jó kritikát kapott, amit nem kívánok elrontani egy felesleges negatív üzengetéssel. Tisztelettel Ludas Péter

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.12.26. 21:39:43

@er.pé ser: Örülök, hogy pozitív felhangokkal szólhatok bárkiről, aki jót tesz/tehet a hazai sörkultúrának, és remélem, a jövőben ezt az ER-PÉ-vel kapcsolatban is egyre gyakrabban tehetem majd meg. Üdvözlettel Vásárhelyi István

er.pé ser 2014.12.26. 22:59:22

Köszönöm, igyekezni fogunk továbbra is hasonló főzeteket készíteni Üdv: Ludas Péter

alehunter 2015.03.12. 20:52:58

most kóstoltam a brewsk willis téli kiadását és végtelenül felhúzott! hogy a náthásba' lehet az, hogy egy sörfőző kiad valamit úgy a kezei közül, hogy meg se kóstolja?! mert ha ő ezt a forraltbor és egyéb karácsonyi fűszerekkel teleb_szott szart meg tudja inni, vesszek meg! nekem egy árva korty nem ment le belőle, a számból kifordult! így 'sörrel' még nem jártam! egy szégyen ezért a félrefűszerezett szarért egy vagyont elkérni!
na ezért fog az ember lassan leszokni arról, hogy magyar kisüzemit vegyen, mert így egy akár olcsóbb bármilyen ismeretlen, akár noname belga, vagy német sörrel sosem fog járni...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.03.20. 15:23:57

@alehunter: írj a főzőnek (Németh Anti) vagy a tulajnak (Ádámnak) - mindkettő elérhető, nem tudok hozzászólni, nem kóstoltam, csak a simát - mondjuk a 4 általam kóstolt sörük közül ez jön be a legkevésbé. Nekem a Bikini a favoritom

alehunter 2015.03.20. 21:36:53

@pif: nem fogok már csak elvből sem. pont úgy, ahogy a borsodinak sem fogok, hogy sz_r amit főznek - nem az én dolgom, hogy a tudtukra adjam. én nem a minőségbiztosítójuk vagyok, hanem a fogyasztójuk. és ha nem tetszik, amit kapok, vagy úgy ítélem meg, hogy nem éri meg az árát, hát nem veszem többet. kishazánkban is ezer fölötti az elérhető sörök száma, ugyan miért kéne nekem jelezni bárki felé, ha elszabott valamit? az én dolgom, hogy saját magamnak jó söröket biztosítsak - és ha ezt úgy látom garantáltnak, hogy ne próbálkozzak többet egy adott főzde söreivel, hát nem fogok. megjegyzem: mindez azért is sajnálatos, mert a többi ezzel együtt vett főzetük egészen ígértes...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.03.21. 08:29:57

@alehunter: Én nem így gondolom, szerintem pont az viszi előrébb a dolgokat, hogy az ember szól, ha vmilyen problémát tapasztal. Mivel már jó ideje turizmus-vendéglátásban dolgozom, tudom, hogy a jó vendéglátó, szolgáltató odafigyel a kapott jelzésekre, sőt szüksége is van rá, hogy objektívebben megítélhesse, hiszen van benne egy egészséges elfogultság a saját termékével szemben. A "legrosszabb eset" az ilyen vendég-fogyasztó, aki nem szól, ha egy - amúgy jó - helyen problémát tapasztal, és magában tartja, így egy korrekt szolgáltató nem tud rajta segíteni. Pont a személyes hozzáállás és nem egy ISO-xxxx minőségbiztosítás teszi emberközelibbé a kistermelőt. Persze én vszínű máshogy látom a két oldalt, meg alapból kompromisszumra és megoldásra törekvő a hozzáállásom a világhoz.

Bud Taste 2015.03.21. 09:09:50

@pif: "Én nem így gondolom, szerintem pont az viszi előrébb a dolgokat, hogy az ember szól, ha vmilyen problémát tapasztal."

Ez a probléma minőségétől függ. Például, ha azt tapasztalod, hogy a hiba szándékos, nincs értelme szólni, mert aki elkövette tudatában volt annak, hogy mit csinál. Például én sem szóltam, mikor egy folyóparti halászcsárdában a harcsa halászlében a szeletek pangásiusból voltak, mivel nem tudom bebizonyítani, akkor meg minek konfrontálódjak...
Akkor van értelme szólni, ha a hiba nem tűnik szándékosnak, van értelme a figyelmeztetésnek/visszajelzésnek. Feltételezem @alehunter: jelen esetben úgy gondolja, hogy a megcélzott fogyasztói körnek ez így tökéletesen megfelel, ezért nem látja értelmét szólni, mivel nem neki szánták ezt a sört. Persze, lehet, hogy tévedek, ez csak az én véleményem.

udi111 2015.03.21. 10:08:34

@alehunter: Azt kell mondjam, hogy teljesen igazad van, ez a sör szar és pont, egy ideje már nem is adunk belőle senkinek.
Persze éreztük mi is, hogy elqrtuk, de néhány tesztkóstoltatás alapján az a vélemény született, hogy kiadható (magyarul volt akinek ízlett). Na itt megszületett egy rossz döntés, amit utólag nem is ért az ember, hogy akkor hova tette az eszét, mire gondolt, pláne ha eredetileg úgy álltunk neki, hogy mi pedig nem adunk ki szart. Hát de.
Persze utána ezt az ember nem szellőzteti, próbálja elsunnyogni, szép csendben visszavonni, de addigra a kár már megtörtént.
Na kb ezeket nem gondoltuk végig előtte, most pedig már csak szégyellhetjük magunkat :)
Hát így.

Mindenesetre, a többi sör jó, mármint, lehet véleményt fűzni egyikhez-másikhoz, de elqrva nincs egyik sem. Ezért, ha az téged (és a sorstársaidat) kiengesztel, meghívunk egy üzemlátogatásra, ahol megfelelő kártalanításban részesülhetsz :)
üdv
adam
MBC

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.03.21. 10:43:02

@Bud Taste: amúgy abszolúte én is így gondolom. Csak ott érdemes panaszkodni, ahol azt látod, hogy komolyan vesznek. Egy multi személytelensége (bár vannak kivételek, csak az munkás levelezésbe és sok időbe telik), egy szándékosan olcsósított termék esetén nincs értelme, csak annak, hogy megjegyezzük, ide bizony nem jövünk többet.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2015.03.21. 13:55:23

@udi111: Erről van szó?

kezmuves-csemege.hu/brewsk-willis-the-winter-job-winter-warmer-ale-monyo-brewing-co-mon107

Ha igen, akkor lehet, hogy a Kézműves Csemege honlapról is le kellene venni, jelenleg az első sör a listán.

udi111 2015.03.21. 14:07:05

Kinyírtam azt is :)

alehunter 2015.03.23. 21:34:42

@udi111: tiszteletre méltó az őszinteséged, nagyra értékelem. azt kell mondjam, ennyi elég is kárpótlásként. :-)
a többi sörrel kapcsolatban, ahogy fentebb írtam is, egy véleményen vagyunk - amiket eddig kóstoltam (az egyetlen inkriminált darabot kivéve) tényleg egészen kifogástalanra sikeredtek. a meghívásnak egyszer köszönettel eleget tennék, mert magyarországi kis sörfőzdében még sosem volt szerencsém látogatást tenni, ami lassan szégyenletes :-)
további sikerekben gazdag, ám fűszerekben szegény sörfőzést kívánok nektek!
A.

alehunter 2015.03.23. 21:42:48

@pif: továbbra sem értünk egyet! egyáltalán nem dolga egy fogyasztónak a készítőt nyomozni. úgy gondolom, egy gondos sörfőző (vagy bármely más áru készítője) pontosan tudhatja (és véleményem szerint kell is tudnia), hol találhatja a fogyasztói visszajelzéseit és ha érdekli, hát követheti őket. nincs ebből túl sok sör esetén, pláne Magyarországon: néhány blog, mint ez is, meg a ratebeer/beer advocate féle oldalak releváns értékelései. amint a jelen példa is mutatja, az érintett főzde ezt meg is teszi, sőt, támadás helyett választ, magyarázatot is szolgáltat.
úgy gondolom hát, hogy aki szeretné, meg tudja találni a kritikát, én pedig továbbra sem tartom fogyasztói feladatnak elérhetőségek keresgélését.

udi111 2015.03.23. 21:53:52

@alehunter: örülök ha megenyhítettelek :)
ha találsz majd egy alkalmas időpontot, mindenképpen szívesen látunk.

azért azt hozzáteszem, hogy a kommentet nem egyedül találtam meg, véletlen hogy eljutott hozzám.
nem tudom más hogyan áll hozzá, én szívesen fogadom a visszajelzéseket, akkor is ha azok negatívak, sőt, azok fontosak igazán. ha ezek nem jutnak el, azt hihetnők, hogy minden rendben van :)

alehunter 2015.03.23. 21:59:03

@pif: nos, személyesen nekem kistermelőkkel sokkal több problémám adódott eddig, mint multikkal, amikor egy termékük problémás volt. mert kistermelők esetén vannak az itt látott teljesen korrekt és kultúrált úriemberek, ugyanakkor vannak azok a maguk tökéletességének megingathatatlan hitében lebegők, akik ha szerencsés vagy nem ordenáré stílusban küldenek el a náthásba egy kritika után, hanem csak egyszerűen megsértődnek és közlik, hogy ha az ő fenséges terméküket nem tudod értékelni, hát vegyél ócska multit. ezzel szemben egy multi esetén jobbára udvarias válaszban és megoldásban részesülsz. és nem azért, mert ott az alkalmazottak tisztelettudóbbak, hanem mert létezik rá utasításuk, hogy hogyan kommunikáljanak a fogyasztóval és hogyan fogadják a reklamációját. volt már olyan, hogy kidobott blokk mellett vittünk vissza rossz illatú, ámde igen drága bébitápszert tescoba és mégis mindent ők intéztek, felvették a kapcsolatot a gyártóval, aki meg velünk a nekünk okozott kellemetlenségekért sűrű elnézések közt ajánlott fel egy tucatnyi tápszert a pénzvisszatérítés mellett (ami végül elfogadva nem lett, mert tényleg nem ez volt a reklamáció célja).
most nemrég meg az amazon küldött el nekünk ismét egy csomagot (DHL-lel, másfél nappal a reklamációnk után!!!) amit elkevert a posta. nem mutogattak a postára, nem húzták az időt, hogy hátha meglesz még, hanem kifejezték a sajnálatukat, hogy nem tudták teljesíteni az elvárásainkt, meg a reményüket, hogy legközelebb sikerül. szóval egyáltalán nem értek egyet a multik szidalmazásával. jóval inkább érdemes náluk reklamálni, mint egy kistermelőnél, mert a reklamációd megítélése nem egy adott személy vérmérsékletétől, egojától, meg pillanatnyi hangulatától függ, hanem objektív szabályoktól, amit a beosztottjaik jobbára követnek (tőlünk nyugatabbra gyakrabban, de idehaza is többnyire).
mindezek mellett a Monyó hozzáállása teljesen korrekt ks tiszteletet érdemlő, ebben egyetértek.

alehunter 2015.03.23. 22:00:11

@pif: én ezzel lehetőségemmel nem élnék :-)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.03.23. 22:02:04

@alehunter: szíved joga, én csak arra mutattam rá, hogy egy felelős fogyasztó egy jó környezetben befolyásolhatja a véleményével a kereskedőt, sörfőzőt. Én szeretem az ilyesfajta párbeszédet, persze ehhez az is kell, hogy komolyan vegyenek, mint fogyasztót.

alehunter 2015.03.23. 22:05:30

@pif: rengeteg negatív tapasztalatom volt már agyonhype-olt mgyar főzdékkel is akárcsak egy negtívabb ratebeer értékelés után is és jóval ritkább volt az ilyen jellegű korrekt hozzáállás (eddig talán csak a Legenda részéről tapasztaltam a mostani mellett). szóval úgy gondolom, jóval inkább dolga egy gyártónak a felelős viselkedés, mint a fogyasztójé. az én felelős viselkedésem a sörök kapcsán meg addig terjed, hogy már egyetlen korty után sem ülök volán mögé aznap :-)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2015.03.23. 22:08:55

@alehunter: és igen, van olyan hely, ahol én is inkább befogom a szám, és nem megyek vissza, mert nem érdemes vitatkozni. A multiknak meg pontosan kifigyelhető a minőségbiztosítási rendszere, és egy átlagosan intelligens ember, el tudja érni náluk, hogy orvosolják a panaszát. 15 éve a húgom volt ELMÜ-s telefon-ügyfélszolgálatos és folyamatosan mesélt a köcsög telefonálókról, úgyhogy az éremnek két oldala van. Ha mész a Monyóba, írj, becsatlakoznék, mert én sem voltam még... :)

alehunter 2015.03.23. 22:10:37

@udi111: örülök, hogy végül meglelted a megjegyzésem (és nem csak a felajánlott főzdelátogatás miatt :-)). szerintem egy főzde számára mindenképp hasznos lehet ezen blogok látogatása, illetve a ratebeer féle oldalak időszakonkénti megtekintése - még jobb, ha utána nem kívánnád a vérét ontani egy-egy kritikus véleményezőnek (z nehezen enyhíti a kialakult véleményüket) :-)

alehunter 2015.03.23. 22:23:45

@pif: @udi111: tényleg szívesen mennék és próbálnék alkalmazkodni a főzde munkarendjéhez, hogy ne legyek nagyon láb alatt. szóval szívesen látnám, hogy ez általában mikor van, melyik napszakokban, melyik napokon. utána már csak sikerül egyeztetni valami konkrétat :-)

alehunter 2015.03.23. 22:33:22

@alehunter: csak a korrektség kedvéért egy kiegészítés: amikor a Távoli Galaxis egy-két tételével volt problémám, akkor is teljesen korrekt hozzáállást tapasztalhattam sörfőzői részről

udi111 2015.03.24. 21:04:57

@alehunter: nagyjából itt töltjük az életünket, úgyhogy majdnem bármikor jöhetsz/jöhettek, csak szóljatok előtte.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2015.04.01. 18:21:58

@alehunter: ezzel a kommenttel akkor most kezdetét vette egy üzemlátogatás megszervezése?!?

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása