Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Hideg borogatás, kizárólag belsőleg - Bemelegítő gyakorlatok a Főzdefesztre

A - kimondani is szép - 8. Főzdefesztre való előzetes gyúrás újabb állomása Kiss Tomi, azaz a Hopfanatic két új főzete, egy kamillás belga búza és egy American Pale Ale, amiket a keddi Sahti kóstolón az Élesztőben nyomott a kezembe Bart FK Dani, hogy vizsgáljam meg közelebbről.

hopfanatickamillasbelga.JPG

A hideg, nedves időre való tekintettel a kamillás cuccal indítottam az ismerkedést, már csak azért is, mert éreztem ez egy megosztó sör lesz, hasonlóan, mint a tavalyi Budavári Sörfeszten debütált homoktövises-bazaslikomos Kissler Fito, vagy a HBH Csalán Söre. Aki nem barátja a kamillának, ne fogjon hozzá, nem itt fogja megszeretni. Már illatában érkezik a kamillateák jellegzetes felhője, amibe a taknyos kisfiúknak a nagyi beletöffentett egy nagy kanál virágmézet, aztán mehet izzadni a dunyha alá. Azért ezt nem kell forrón inni - bár lehet, hogy ki kéne próbálni - mert az első lehengerlő kamillás kortyok és egy kis melegedés után szépen megérkezik egy belgás, frissítő búza, ami nem negédes, hanem enyhén száraz és fanyar, és egy idő után már nem a kamilla a domináns, bár végig ott törleszkedik. Nem az a csusszanós, 4-5 korsós darab ez a sör, de mindenképpen érdekes világ, úgyhogy nem kell elvetemültnek lenni, ahhoz, hogy valaki megszeresse.

hopfanaticapa.JPG

Aztán gyors ütemben kibontottam az - egyébként remekül dizájnolt címkével felszerelt - APA-t, amibe Simcoe és Citra komlók kerültek. Hát igen kérem, ez az, amire vártunk. Ahogy a Gólem a Repetával, a Legenda a Ponyval és a Pokerface-szel, Armando a Rastával ráérzett, hogy egy kicsit csökkentett keserűvel szélesebb rétegek meghódíthatóak, úgy Tomi sem maradt ki a sorból. Elképesztő citrusos, parfümös illatbomba áradt a pohárból. A Simcoe virágos aromája keveredve a Citrával mangós, maracujás gyümölcstállá változtatták a söröspoharat. Olyannyira, hogy meg is lepődik, aki megkóstolja, miért nem cukrosan édes a pohárban figyelő manna. Először egy száraz és a komlótól határozottan kesernyés ízvilág a meghatározó, de nyílva, melegedve olyan gyümölcsös lesz az utóíze, hogy csak csettinthet, aki megkóstolja. Semmi félrevivő körülményeskedés, kellemes, jól iható, közepes szénsavú ale, hihetetlen gyümölcsösséggel és szolid keserűvel. Bár sok új sört még nem érkezésem megkóstolni, de, szerintem, ez az egyik esélyes a fesztivál-söre címre. Remek lett, kóstolja, aki éri!

A Főzdefeszten így is számos újdonság lesz, nem is tudnám mindet emlékezetből fölsorolni, de az FB-n és az FK-n végigszaladhattok a listán. Térképpel mindezt itt lelitek. Szombatra meg gyúrjatok!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr726707751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beer Ninja 2014.09.18. 17:57:42

Már régen meg akartam kérdezni, de mindig elfejtettem. Hozzám (Szeged) közel van Kiskunhalas, így könnyen el tudnék ugrani (akár pl. Lilakutyákkal) Kiss Tomi söröket kóstolni. Van erre szerintetek lehetőség a helyszínen?
Egyszer arra kanyarodtam a Hopfanatic főzde felé, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy az szigorúan csak főzdeként funkcionál.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.09.19. 07:06:33

@dr. dodó: sztem hívjátok föl, és ha ott van, akkor egy főzdelátogatás keretében tuti összehozható...

exodusAttack 2015.04.16. 00:50:54

Pont most toltam be egy üveg Hopfanatic APA-t, nekem így elsőre nem túl meggyőző. Emlékeim szerint a Pokerface sokkal jobban ízlett, amikor ittam. Az elején túlárad a keserű és túl szénsavas. Talán kicsit pihentetnem kellett volna, a korsó második felére sokkal ihatóbbá válik. Az APA kategóriában nincs elég összehasonlítási alapom, de ittam én már ennél jó pár kiegyensúlyozottabb ale-t. Aztán lehet, hogy én gondolom rosszul.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (61) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (33) balkezes (6) baltika (1) balti porter (2) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (3) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (53) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (18) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (2) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (3) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (57) csíki (9) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (37) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (5) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (10) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (4) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (8) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (13) horizont (25) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (71) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (13) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (272) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (28) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (49) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (20) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (313) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (3) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (40) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (7) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (7) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (3) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) régi idők sörei (1) reketye (6) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (24) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (2) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (35) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (1) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (5) stgeorgen (1) stout (35) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (4) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása