Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Kis komlóhatározó III. - Kenttől Stíriáig, angol és szlovén komlók

A komlótörténetet az orosz síkságokon hagytam abba, és most átrándulhat velem a nyájas olvasó a távoli Britanniába és a szomszédos szlovén komlómezőkre is. Ahogy az előző poszt elején kifejtettem, hiába fekszik Szlovénia Közép-Európában, az ott termesztett komlók sokkal inkább az angol-amerikai sörkultúra vonalába illenek tulajdonságukat és felhasználási területüket nézve, ezért került ebbe a fejezetbe a szlovén komló.

Az angol az egyik legnagyobb hagyományos sörkultúra a német, a cseh és a németalföldi (belga-holland) mellett. sovereign-cones.jpgÁm míg cseh és német földön viszonylag korán elkezdték komlóval főzni a söröket (lásd erről korábbi írásaim a Reinheitsgebot előzményeiről és a Grutról), Angliában csak 1412-ből származik az első forrás, hogy egy Agnes Smyth nevű német származású sörfőző komlóval készített sört, míg a 15. század során Anglia nagy részén maradt a Gruttal főzött sör. Csak a 16. század első harmadában (1511-25 között valamikor) létesítették az első komlóültetvényt Kentben, Canterbury közelében, és Kent azóta is a legfontosabb komlótermelő terület. 20-30 évvel később már a nyugat-angliai Herefordshireben is telepítettek komlót és sokáig ez a két terület volt a meghatározó. A 18. századig a komló mellett még használatban volt a cirok és az üröm is a sörfőzésnél, de 1727-re már kb. 20 millió font, azaz 10 ezer tonna komlót termesztettek Anglia szerte. A kereskedelem is fokozatosan a londoni Southwark negyedbe tevődött át Canterbury mellől. Annyira fontos volt a városnegyedben a komló, hogy az első világháború előtt Southwark 3 betűs telefon-előhívójelzése a HOP volt. Már a 19 század derekára megtalálható forrásokban több komlófajta, a Flemish, a Canterbury, a Golding stb., ám a ma is ismert legrégibb fajtákat a viktoriánus korban írják le fajta és tulajdonságok szerint is. A 20. században meg az angol agrár-kutatásokban is megindul a komlónemesítés és több új komlófaj terjed el széles körben.

I. Angol komlók - A ma is használatos két legrégibb fajta az angol ale-ek két alapkomlója, a Goldings, melyet már a 18. század végétől leírtak és használtak. Jellegzetes, könnyed, enyhén édeskés gyümölcsös karaktere adja az angol ale-ek csodás gyümölcsös illatát, és kellemesen enyhe keserű utóízét. Ha Kentben terem Kent Goldings illetve ha annak keleti részén, akkor East Kent Goldings a neve. Az angol alap ale-ek szinte mindegyikében megtaláljuk. A másik alap aromakomló a Fuggle, melyet 1861-ben egy kenti komlóskertben találtak, de ez egy "vadon" termő alfaj volt. 1875-ben egy Richard Fuggle nevű helyi úr mutatta be a fajtát, és így a komlón rajtamaradt a neve. Kicsit földesebb és kevésbé édeskés karakterű, mint a Goldings, némi füves jelleggel. Bitterek, de akár Barleywine-ok jellemző komlója, sokszor a földes karaktere miatt részben keserűkomlóként is használják.

komlóbrit3.jpgAz ipari forradalommal és a technikai fejlődéssel párhuzamban a kémiai és biológiai ismeretek jelentősen bővültek, és elhozták a növénynemesítések időszakát, melyben Anglia az élen járt. A kenti Wye College, mely ma már Londonban az egyetem égisze alatt működik, indította be a 20. század elején azt a növénynemesítő programot, melynek fontos része volt az új komlófajtáknak a nemesítése. Ernest Stanley Salmon professzor volt ikonikus alakja ennek a programnak (Wye-program) és ő kezdeményezte azt, hogy az USA-ból vadon termő komlókat hozzanak, melyek tulajdonságait elemezve indult meg a komlónemesítés, nemcsak Angliában, hanem hamarosan az USA-ban, Németországban, Csehországban és még Japánban, a sapporoi egyetemen is megkezdték a kutatásokat. Ezeknek a kutatásoknak az eredménye a Manitoba-ban talált vadkomlóból nemesített két ikonikus új komló a Brewer's Gold (1918) és az első kifejezetten magas alfasav-tartalma miatt nemesített komló a Bullion (1938), mely 8-12 %-os alfasavtartalmával az akkori super-alfakomló volt. A Bulliont előszeretettel használják sötét söröknél, porternél, stoutnál, nehéz skót aleknél. A Brewer's Gold más szempontból is jelentős, hiszen olyan komlóknak az egyik őse, mint a Nugget, a Galena vagy a Centennial.

Ugyancsak Salmon nevéhez fűződik a Northern Brewer egy fás, földes és gyümölcsös aromájú inkább komlóbrit.jpgkeserűkomló és a Bramling Cross (1951) nemesítése, mely egy kettős felhasználású komló, mely közepes alfasav-tartalma és aromás illó olajai miatt egy igazi jolly joker, akár keserűkomlóként, akár aromakomlóként vagy hidegkomlózásnál használják a sörfőzők. A Fuggle-féle kesernyésebb, földesebb, szárazabb vonalnak is megszülettek az új komló-alfajai a Wye College égisze alatt, ez a Progress és a komolyabb 9-12%-os alfasav tartalmú Target. Nagyon jellegzetes és kifejezetten angolos komló az 1972-ben bemutatott Challenger, mely az angol ale-ek, bitterek, ESB-k jellegzetes tejkaramellás, lekváros, erdei bogyós ízvilágát hordozza a határozott keserű lezárás mellett.

A nemesítéseknek, mint a német Hüll intézetben már látható volt, az aroma és / vagy az alfasav-tartalom növelése mellett fontos momentuma volt a növény ellenállóságának a növelése a különböző gombafertőzések és egyéb kórok ellen. Ennek a kutatásnak tipikus eredménye a Northdown, egy különösen ellenálló fajta, mely a Goldingsnak az aromáit ötvözi komolyabb alfasav-tartalommal, illetve a Phoenix, mely a  a Challenger tulajdonságait hordozza, ötvözve a 9-13% alfasavval. Ugyanebbe a sorba illik az 1998-ban bemutatott Admiral, mely akár 16% alfasavat is tartalmazhat és a 2000-ben debütált Pilgrim, mely citromos jegyeivel és magas alfasav-tartalmával szintén kettős felhasználású alfaj.

A komlóknak nemcsak az ellenállóságával kísérleteznek, a könnyebb művelhetőség is egy fontos költséghatékonysági szempont. Angliában a Wye-College-ban is megkezdték a kutatásokat, hogy "törpekomlót" nemesítsenek. A komló normál állapotában akár 8 méter magasra is felkúszik, de ezek az új fajták csak 2-3 méteres magasságig kúsznak fel, így jóval egyszerűbb a gondozás és a betakarítás. 1995-ben kezdték nagyban termelni a First Gold komlót, mely egy törpe alfajnak és a Whitbread Goldin Variety-nek, a (Whitbread, Anglia egyik legrégibb cégének - 2001-ben eladta a pubjait és sörgyárait - "házi komlója"), az  East Kent Golding egy változatának a keresztezéséből született meg. Ez a komló az East Kent Golding és a Challenger tulajdonságait ötvözi és közepes 6,5-8% közötti alfasavval bír. Ilyen törpekomlók a Herald és a Pioneer, melyek genetikai nagymamái a brit ale-ekben és bitterekben a Goldingot kiegészítő, 4,5-6% alfasav-tartalmú Souvereignnek. 2002-ben jelent meg a Pilot, ami egy kettős felhasználású komló, remek ellenállósággal, jó terméshozammal. Igazi joker-fajta, mint a 2004-től forgalomban lévő Boadicea, mely az első olyan komlófajta, amely ellenálló a levéltetvekkel szemben, és azt írják róla, hogy ideális a hidegkomlózáshoz.

II. Szlovén komlók - Szomszédunk, a kis Szlovénia igazi komló-nagyhatalom. A Maribor és Ljubljana közti humanfishIMG_7726_1.JPGhegyes-dombos vidéken, Zalecben található a komlótermelés és a kutatás központja is. A szlovén komlók az angol-amerikai ale-ekhez IPA-khoz a legideálisabbak. Az alap-komló a - neve ellenére a Fuggles-szel rokon alfaj, a Styrian (Savinjski) Golding, mely remek alapanyaga erős angol és belga ale-eknek. Ennek változatai és nemesítései a Super Styrian vagy Styrian Aurora, mely jóval komlósabb keserűbb ízvilágú a magasabb 7-9,5%-os alfasav tartalma miatt, és a könnyedebb Styrian Celeia, mely az Aurora és egy szlovén vadkomló keresztezéséből jött létre, illetve a Styrian Bobek, (Styrian Golding B), mely a Northern Brewer egyik leszármazottja és hasonlóan lágy aromás, elegánsan kerek, mint a Styrian Golding, és alfasavban is 3,5-7%-kal bír. A szlovén komlók nagyon jó minőségűek, olcsók, és a közelség miatt, akár privát úton is könnyen beszerezhetőek. Szlovéniában a Human Fish Pale Ale-jében illetve a bécsi 1516 BC pubban ismerkedhetünk meg igazi aromás karakterükkel. Természetesen a történetnek még messze nincs vége. Jön az amerikai komlók szélesvásznú, több részes fejezete.

A szép képek ezekről az oldalakról (---> , --->) érkeztek, a maradék meg az én netes almáriumomban lapult...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr656562907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása