Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Zip's? - Cíplek! (Tocc!)

Előre is bocs' a harmatgyenge szóvicc miatt, a tartalom azért, remélem jobb lesz...

A Zip Technologies egy 1993-ban alapított kis sörfőzdei berendezéseket gyártó manufaktúrából nőtt kis komoly palettával rendelkező nagyvállalattá, akinek például legutóbbi ügyfelei között a Calsberg csoporthoz tartozó, rigai Aldaris Sörgyár is, ami a legnagyobb a lett sörgyárak közül. 2012 óta Miskolcon egy Brew Pubban mutatják be saját söreiket, természetesen az általuk gyártott berendezéseken, így a Zip's Brewery egyfajta belső tesztüzemmód, de persze annál sokkal több.

zips03.JPG

A főzde sörei eleinte csak a saját Brewpubban illetve KEG-ben voltak hozzáférhetőek, így 2012 májusa óta minden Főzdefeszten keseregtem magamban, hogy a szenzációs Golden Ale-jük miért nem elérhető gyakrabban a fővárosban. A tavalyi Budavár Sörfeszten a Saisont magasztaltuk nagyon. Legutóbb a Jónásban kóstoltam meg a szintén nagyszerű gyömbéres sört (azóta egyik nyári kedvencem). Az Alltech sajtótájékoztatón, annak kapcsán, hogy karácsonyi sörükkel megnyerték az amerikai versenyt Kentuckyban, beszélgettem Turóczi József sörmesterrel, és örömmel hallottam tőle, hogy a hébe-hóba felbukkanó mintapalackok után végre lesz palackozott söre is a Zip's-nek, ami hamarosan a boltokba kerül. A várt őszi időpont helyett már most kaphatóak a Zip's sörök Budapesten is. Egyelőre a Különleges Sörök Boltját tudom és a Kredencnél is kapható biztosan, de ha más is tartja a söreiket, nosza, írjon és kiegészítem a listát rögvest.

A megjelenést a Zip's alapszínei és egy kis nonfiguratív pacácska uralja, melyek színe némileg a palackban zips02.JPGrejtőző sörre hajaz. Nincsenek még fantázianevek, ahogy a sörmester elmondta, a kísérletezés és a receptek kidolgozása közben a BJCP kategóriákat veszik alapul, és csupán sörfajta-megjelölés különíti el egymástól a söreiket. Jelenleg az amerikai stílusú Pale Ale, a belga alapokon nyugvó, illatos, nagyon gyümölcsös Golden Ale és a Stout kapható, de hamarosan érkezhet a Saison és más egyéb új sörök. Igaz csak halovány íz-emlékekből dolgoztam, megpróbáltam összehasonlítani a csapolt Zip's-ek emlékét a palackos nyújtotta élménnyel és - ugyan kicsit sterilebb a hatás, - szinte tökéletesen átmentették a frissen csapolt söreik világát a palackozott változatba, így most már nem kell sörfesztiválra várnia a hazai sörfanoknak, hogy egy jóféle Zip's sört kortyolhassanak. Külön öröm, hogy nem a komlóorgia és az IPA-hullám meglovagolása a cél, hanem a - látszólag - egyszerűbb simulékonyabb sörtípusok szerepelnek a palettán, mert, ahogy rántotthúst vagy somlói galuskát sem tol az ember nap, int nap az orcájába, kell néha egy kis üdítő szünet az alfasav-jakuzzi sörök között. Mi sem természetesebb, hogy - hisz ez egy sörblog, vagy mi? - rövid - távirati - lélegzetű leírás is következik a háromféle sörről.

Zip's Pale Ale - 5%-os klasszikus amerikai komlós világos újvilági ale, nagyon kellemes olajos citromillatal (citra?) és enyhe zöldalmás aromával keveredik. Később egy lágyan gyantás és kicsit vadkenderes gyógyfüvesség is felbukkan benne. Ez az a sör, ami forró nyáridőben kiválthat egy jóféle Pilst, csak ez gyümölcsösebb, üdébb, bujább, nem olyan férfiasan száraz. Múltkor a FB-n arról polemizáltunk, hogy a borosok mennyire más irányból közelítik meg a söröket. Nekik a borokkal sokkal nagyobb a tapasztalatuk, így sok ízt értelemszerűen az általuk ismert borokhoz kapcsolnak. Ha ezen az analógián indulunk el visszafelé, akkor ez a sörök Irsai Olivérje. Gyümölcsös, könnyed indítás, a komlója gyantásan kesernyés, de nem agresszorkodik sokat a garatunkon.

Zip's Golden Ale - 7,5% Ez már egy fajsúlyosabb belga alapokon nyugvó, gazdagon malátázott aranyló színű ale. Igazi virágos parfüm-orgia az illatában, kevés körtével birssel és kis naranccsal. Hagyni kell 12 fok körüli hőmérsékletre melegedni, akkor lesz igazán szép kerek az íze. Narancsos, fűszeres (vanília, koriander), enyhén karamelles, egy Schuss virágmézzel, kekszes malátával és egy lágy komlós lezárás. Ez már igazi kortyolgatós, elmélázós sör. Mindkét Ale-nek remek a szénsavja, ami a magyar kisüzemi színtéren még sajnos nem igazán általános. A Pale Ale-é enyhén szúrós, a Golden Ale-é krémesen apró, csámcsogható, jól illik a fűszerességéhez. Talán csapon még finomabb, de üvegben sem kell szerénykednie.

zips01.JPGZip's Imperial Stout - A főzde szerényen elhallgatja, de azért ez egy Foreign Extra Stout, méghozzá igen jóféle. Hidegen a meggyes-cseresznyés illat és a komlós-pörkölt malátás keserűség, ami szembe, azaz orrba jön. Melegedéssel megnyílik és menetrendszerű kávésság, csoki és (Unikumos) szilva, majd málna és szeder halmoz el. A király egyensúlyt tovább cizellálja az enyhe édeskés aszaltság és a kis gyógynövényes likőrösség, ahogy nyílik. Jó kis keserű-édes párharc ez, és kis rágógumi és tutti-frutti jön elő mellette az illatban. Kellemesen száraz stout, és megfelelően testes, hogy ne az enyhén fanyar, hanem az édeskés, gyógynövényes fűszeres ízek és tiszta csokis-kakaós, krémes enyhén tejszínes haboskakaós íz, és a már illatban is előretörő ágyas szilvás unikum kényeztet tovább. Ennek is remek a szénsavja, és ez nekem palackból még sokkal jobban ízlett, mint az eddig kóstolt csapolt főzet. Bár lehet, hogy azóta kicsit faragtak a Zip's-nél a recepten.

Úgyhogy eggyel gazdagodott a magyar palackos sörök palettája, méghozzá profi háttérrel és nagyon szépen, minőségileg is gondosan megkomponált darabokkal. Remélem, jönnek az újabb sörök a műhelyből...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr26504663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rambo13 2014.07.15. 13:56:08

ez nagyszerű hír! mondjuk nekem jobban tetszett a régi szitázott palackok dizájna (van is belőle 3 otthon), de egyrészt a nagy űrtartalmuk (0.75) illetve a baromi magas betétdíj kissé visszavetette anno a vásárlási kedvet. régen az azóta megszűnt sufni kocsmában lehetett kapni a wesselényi utcában, gyakorlatilag a teljes szortiment elérhető volt, remélem most is egyre több féle kerül majd palackba.a gyömbérest én is nagyon szeretem, illetve a schwarzbierjük még telitalálat (persza a saisonjuk is nagyon ott van).

nekem a zipről mindig a frankfurti braufaktum ugrik be, ők is hasonló alapötlettel főznek nagyon kellemes söröket.

a pale alet én miskolcon ittam, akkor nagyon rendben volt, kifejezetten szép sör.

a golden ale, is korrekt darab, csak hát nem vagyok a stílus nagy kedvelője

viszont örömmel látom, h a stoutjuk nem csak engem bizonytalanít el, hanem az oly rutinos bloggert is:):):)
nem arról van szó, h rossz sör, mert sztem nem volt még olyan fesztivál ahol az egyik kötelező kör ne ez lett volna, hanem, h valójában micsoda is ez a főzet...

ők imperial stoutnak mondják, de sztem egyáltalán nem illik abba a kategóriába. a markáns pörkölt, kávés íznek alig van nyoma, inkább a belga sörök likőrös, gyümölcsös ízjegyeit viseli magán. nagyon érdekes, ízgazdag, nem teljesen kiforrt , de annál izgalmasabb főzet...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.07.15. 14:09:24

@rambo13: legközelebb írj vendégposztot :)

rambo13 2014.07.15. 14:24:47

@pif: :)kevés vagyok én ahhoz, nem tudok ilyen szépen írjak sörökről, mint te...

egyébként ha jól mennek a dolgok, akkor lehet, h lesz egy útibeszámolóm a részedre...

rambo13 2014.07.15. 15:04:19

@pif: nem, bár roppant érdekes volt az ottani sörkultúra...
sajnos egyelőre még titok:)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.07.15. 16:09:00

@rambo13: köszi és nagyon várom a cuccot, bár a jövő héten nem leszek netközelben, de ne csüggedj :)

Bud Taste 2014.07.15. 20:52:56

@pif: " Ha ezen az analógián indulunk el visszafelé, akkor ez a sörök Irsai Olivérje."

Jó a hasonlat, szerintem a sok bükkfanyelvű "borértő" is egy lehetséges célcsoport a kisüzemi sörökre, ezért ha már elkezdted az analógiát a másik két sörnél is illene folytatni azt, mondjuk a Golden Ale egy sur lie másodtöltésű barik Chardonnay batonage ízjegyekkel:) és az imperial stout mondjuk egy alul-pörkölt, enyhén hordóhibás fajélesztős bordeaux-i blend, ahol a Cab. Sauv. nem érett be rendesen, ezért a többi fajtát hagyták kicsit betöppedni a kellő extrakt miatt (esetleg reverse ozmózis?)
Bocs a hülyeségért, de beindult az agyam a boros analógiára:)))

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.07.16. 07:53:52

@promontor: feltettem, köszi
@Bud Taste: Bort vagy sört ittál? :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.07.16. 12:38:20

@Bud Taste: sejtettem - a bor a remek savaktól lett ilyen maróan gúnyos a komment :)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2014.07.17. 16:06:57

Pif, átmegyek lektor Düsibe -
"A tavalyi Budavár Sörfeszten a Saisont magasztaltuk nagyon többen."
(ezt majd szedd le)

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása