Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

IV. Budavári Sörfesztivál - "Karamell malátával"

2014karamellmalátával.jpg

A Budavári Sörfesztivál mindig kicsit ambivalens érzelmekkel tölt el. Eleve nem szeretem a belépős sörfeszteket, a levitézlett 80-as 90-es évekbeli sztárok küszködését, a hazai média és popélet húzóneveinek valamint a dumaszínházas bugyuta humorkodásának összemosását a sörkultúrával. Azonban annyi előnye mégis van, hogy ez még mindig a legtöbb embert megmozgató magyar sörfesztivál, bár a fogyasztás egy jó része a kommersz sörök és ciderek körét öleli fel. Ám egy hétig hangos tőle a rádió, tv, internet és maga Budapest is, úgyhogy mindent összevetve azt hiszem inkább használ, mint árt. Hisz az Oktoberfestre se IPA-t kóstolni tódul a sokmillió látogató. Úgyhogy aki a jövő heti Főzdefeszten lemaradt valamiről, az az utána következő hétvégén még ismételhet és pótolhat. Ezért mindenképpen érdemes, a többi az ízlés dolga...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr906237031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.05.30. 17:44:53

@rambo13: copypaste különböző sörvacsorákról - www.facebook.com/events/441787399191210/permalink/445403202162963/?stream_ref=2
folyekonykenyer.blog.hu/2012/10/15/rizmajer_sorvacsora
https://mbasic.facebook.com/events/495478373819595?acontext={%22ref%22%3A22}&aref=22&_rdr

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2014.05.30. 20:22:24

Ezt a Budavári cuccot kötelező minden sörértőnek ekézni? Nem jobb és nem rosszabb mint a többi. Akinek ez a fesztiválozás a hobbija az örüljünk annak, hogy minden héten van sörfesztivál, így legalább a bloggereknek is van témájuk.
A népek meg szeretik a Majka-Curtist, hát miért ne szólna?
A belgán is rámsóztak egy 200 forintos poharat ezerért - mi volt ez, ha nem belépő? Bár nálam a műanyag pohár kizárja a részvételt.
Egyébként meg normális ember nem pénzt költ a fesztiválon, hanem keres rajta. Aztán elmegy egy rendes helyre és a fesztiválokénál sokkal kellemesebb körülmények között leissza magát.

etna 2014.05.31. 08:37:53

Árpa Jankó legtöbb állításával egyetértek. Azzal viszont nem, hogy e kis beírás ekézés lett volna. Másrészt meg hozzátenném, hogy egy efféle sörfesztivál olyan, mintha a borfesztiválon a kiállítók gerincét a kommersz, külföldi kézben levő nagypincészetek tennék ki (lásd Törley, melynek egyébként vannak organoleptikai szempontból jó borai). Ráadásul a nagyipar a sör területén megfojtani igyekszik a minőségi sörfőzést, ismerünk példákat. Profitcápák, akik nem akarnak mást élni hagyni. Ha úgy tetszik, a minőségi szektornak nem szövetségesei, hanem ellenségei.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.05.31. 20:25:59

@Árpa Jankó: "mindent összevetve azt hiszem inkább használ, mint árt." Sztem ez dicséret. Az ócska műsort Te sem szereted a sörhöz...

kieső 2014.06.01. 12:19:23

"Úgyhogy aki a jövő heti Főzdefeszten lemaradt valamiről, az az utána következő hétvégén még ismételhet és pótolhat."

Nem, sajnos egyáltalán nem pótolhat. Érdemes összevetni a listát :-/
Ettől függetlenül - mert hogy negatív hangulatú poszt végére kell egy pc megjegyzés is :-) - a Budavári megkérdőjelezhetetlen előnye a helyszín s a panoráma, ami az egyik legcsodálatosabb Budapesten.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.06.01. 21:37:30

@kieső: pont olyan sörök ott (is) vannak, akik nem nagyon elérhetőek a jobb sörözőkben. ( Fito, Elixir 18 stb) Amúgy rohadt drága a helypénz, nem véletlen, hogy sok főzde kihagyja. ( és a sör is drága, pont emiatt) Egyébként őszintén pozitívnak gondolom a Budavári feszt hatását, nem a sajtójegyért készült a poszt, de a körítést rühellem, azonban a sokezer ember más igényekkel megy oda, mint én.

alehunter 2014.06.01. 21:53:57

hát nekem ennek a budavári sznobfesztiválnak a sörlistája leginkább zip's+hopfanatic+néhány iható belga és cseh, ami azért nem csak itt kapható+a siralom - és ezért kérek ők nem keveset a belépését...hát a tarka f_szt! nem kevés pénzt költök el sörre; igazából fagyipénz lenne a belépő a havi költésemhez képest is akár, de már csak elvből sem!

kieső 2014.06.01. 22:39:43

@pif: persze pif, igazad van, nem is ágálok ellene, hiszen itt is nagy a választék; egyébként meg jó randihelyszín, fenti okok miatt is :-)
Fito és Elixir már tavaly is volt, viszont nagy kár, hogy az igazán innovatív kis főzdék nem jut(hat)nak ki, pld. az Élesztő sörműhely. De ahogy elnézem a FF listát, egy részükről (Guri, Hatodik íz, Horizont, Ikkona, Kecskeméti, Szarvasi, Zodiac) még nem is hallottam. Jó lesz a jövő hét vége, nagyon várom, hosszú a listám :-)

@alehunter: akkor csak a jó zene miatt menj ki :-) Csak vicc volt, bocs, tavaly már én sem mentem ki, de a 2012-es Red Nex vonzott >:>

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.06.02. 10:41:35

@kieső: @alehunter: Nem összemérhető a Főzdefeszttel ez egyértelmű. Olyan embereket viszont bevonz, akik úri huncutságnak tartják a Főzdefesztet. A helyén kell kezelni. Ha nem kapnék sajtójegyet, nem biztos, hogy felmennék, mert a "bulira" és a közönségére nem vagyok kíváncsi. Két éve a fótiaknál két tünci kis csaj vmi édes sört szeretett volna. Na ezeket úgyse lehet meggyőzni, de van egy 10-15%, aki "megtéríthető". Ez a lényeg.

ger. duchemin 2014.06.02. 11:22:07

@Árpa Jankó: "Bár nálam a műanyag pohár kizárja a részvételt."

Ízlések és pofonok eltérőek, de szerintem nincs az a rusnya műanyag pohár, amit ne aranyozna be egy igazi jó sör, és semmit se ér az üvegpohár, ha sopronit, vagy borsodit lehet belőle csak inni.

ger. duchemin 2014.06.02. 11:27:27

Amúgy nem igazán értem, miért lenne baj, ha az ember egy negatív véleményt ír a sörfesztiválon jelenlevő dumaszínháznak nevezett agygyilkoló szemétről. Demokrácia van, az ember leírhatja azt is, hogy mit utál, mint a szart.

ger. duchemin 2014.06.02. 11:29:02

@ringsider: Ott eddig műanyag pohár volt, gondolom most is az lesz. Nekem semmi bajom vele, sőt szeretem is, persze csak ha átlátszó, és nem fehér. Fontos látni a sör színét.

kieső 2014.06.02. 13:49:58

/OFF

@ger. duchemin: "Demokrácia van, az ember leírhatja azt is, hogy mit utál, mint a szart."

Ez most komoly? :-P
Ne hari, de muszáj, hogy idézzelek:

"Gérard Duchemin · sorbuvar.blog.hu 2014.03.06. 08:11:15
@kieső:

"a blogodon azt írsz le, amit csak akarsz; törvényes keretek között persze."

Ez egy mese"

serteperte.blog.hu/2014/03/01/india_pale_ale

Ogreface 2014.06.02. 18:23:01

@ringsider: Amilyet hozol vagy műanyag.

Ogreface 2014.06.02. 18:29:39

Menjen az, akinek ingyen jegye van, szereti a Soproni kézművest vagy muszáj, mert dolgozik! :)
Szerintem a helyszín sem az igazi, ez a rendezvény nem odavaló! Például teljesen megértettem azokat a külföldieket is, akik azon háborogtak, hogy eljönnek egyszer Budapestre, körülnéznének a Várban, erre belépőt kellene nekik fizetni érte, holott egyáltalán nem érdekli őket se a sör, se a dumaszínház, se a "nívós" zenei program...

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2014.06.03. 09:31:03

@Ogreface: nem lenne lassan jó megoldás vmi használható kóstolópohár?

Bud Taste 2014.06.04. 14:00:57

@Ogreface: "Például teljesen megértettem azokat a külföldieket is, akik azon háborogtak, hogy eljönnek egyszer Budapestre, körülnéznének a Várban, erre belépőt kellene nekik fizetni érte, holott egyáltalán nem érdekli őket se a sör, se a dumaszínház, se a "nívós" zenei program..."

Az a külföldi, aki nem szereti a sört az jobb ha otthon marad, lemegy a pincébe egy kötéllel...
Amúgy ha ezek után mégis el akar jönni Magyarországra, inkább szeptemberben jöjjön, mert akkor Borfesztivál van a Várban és azt biztos szeretni fogja:)

Gérard Duchemin 2014.06.04. 14:52:54

@kieső:

Ez most komoly? :-P

Természetesen. Azt írja le az ember, amit akar.

Gérard Duchemin 2014.06.04. 14:54:04

@Bud Taste:

Az a külföldi, aki nem szereti a sört az jobb ha otthon marad, lemegy a pincébe egy kötéllel...

Ez simán bunkóság. Vagy csak eljátszottad? ;-)

Gérard Duchemin 2014.06.04. 14:58:39

@Bud Taste: Bocsi, látom hogy viccféle. Csak úgy látszik, szar a humorérzékem.

Ogreface 2014.06.04. 16:35:11

@Bud Taste: Látom, hogy sikerült a mondandóm magját kikaparnod. :)

Ogreface 2014.06.04. 16:40:08

@ringsider: Szerintem a kóstolópohár = belépő, lásd a Belga vagy a Budavári fesztivált.
Én például két poharat is viszek magammal, egy kóstolót és egy vedelőt. Sőt, még vizet is viszek magammal poharat mosni, biztos ami biztos! :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.06.04. 19:33:55

@Bud Taste:@Ogreface: fakt, de jöhet a csokifesztiválra és a pálinkafesztiválra is, akkor sem tud ingyen bemenni, valamint augusztus 20-a környékén a kézműveskedés alatt, úgyhogy ha a patkolókovácsokat és a javasasszonyokat utálja valaki, az se jöjjön a Várba :)
Én is viszek idén kóstolópoharat, meg hozzá nyakbaakasztót (azt kaptam tavaly a borfeszten :)

Bud Taste 2014.06.04. 19:47:01

@pif: A csokifesztivált azért nem említettem, mert az tavaly már a Millenárison volt ha jól tudom, a pálinka meg zsákutca szerintem, 5-6 tételt végigkóstolsz aztán vége az ízlelőbimbóknak. Amikor egy jó pohár sörrel vagy borral a kezedben a kőkorlátról nézed a millió dolláros dunai/pesti panorámát a Várból, az megfizethetetlen...
Minden másra meg ott a Paypass/Mastercard :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.06.04. 20:13:36

@Bud Taste: Igen, a polgármester elérte, hogy a fesztiválok kiessenek a várfalon kívülre, havi egyre van engedély, és a panoráma tényleg megfizethetetlen. :)

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása