Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Kelemen Ottó legyőzi önmagát - Grodziskie magyar módra

Nemrég beszámoltam a III. Házi Sörfőző Versenyről, majd a Grand Champ sörről, a Warriorról is, de akkor még Kelemen Ottó másik két főzete a harmadik helyezett pilzeni és a kategóriagyőztes grodziskije a hűtőmben várakozott. A hétvégén mindkettőre sort kerítettem.

A pilzeni - főleg azokhoz képest, amiket a versenyen illatoztam, kóstolni nem mindig volt merszem - egy teljesen korrekt darab volt, sok kisüzemi világos sörrel simán felvette a versenyt, de egy igazán jó cseh sörhöz nem ért fel. Hiányzott belőle az édes maláta és az elegáns, szárazan illatos komló utánozhatatlan egyensúlya, amit a csehek annyira, de annyira tudnak. A végére maradt a Grodziskie, -  a sörfajtáról már korábban értekeztem, és ami a budapesti verseny talán legizgalmasabb kategóriája volt, és még a lengyel "anyaországot" is megelőztük, mert a Bierofilia versenyen is versenykategória lesz.

DSCN1052.JPG

Egy füstös, gyenge alkoholú, üdítő búzasörről az embernek vajmi kevés fogalma van, amíg meg nem ízlel egyet. Mese habbal Zsomborral és Düsi kollégával a Komlókutató blog kedves felajánlása folytán még egy jó hónapja grodziskijeháziIMG_8316.JPGmegkóstoltunk egy lengyel házi grodziskijét és a Wöllnitzer Weissbiert, a Lichtenhainer e kései utódját, és hááát finoman szólva sem voltunk elragadtatva tőlük. A Wöllnitzer egy citrompótlóval teletömött kovászos uborkás folyadék volt, - KK úr ugyan ezt kicsit szofisztikáltabban írta le - a grodziskije, meg egy túl füstös, kesernyés valami, sok elhalt nagy darab élesztővel, ráadásul még hibás is volt, úgyhogy nem szerettem bele első látásra ebbe a történelmi sörbe.

Azaz most hétvégén mégis. Amikor kitöltöttem a pohárba a Nail'd fantázianévre hallgató sört, akkor máris megörültem a csodálatos habjának, és annak limonádés-sör színnek, ami a grodziskiék sajátja. Ez azonban nem egy citrommal dúsított bolti sörpancs volt, hanem egy szenzációs sör, csupa erénnyel.

Megcsapott a füstös (húsvéti sonka főzőleve) aroma, ami mellett jól elfért a kellemes citrusosság, kevés malátaédes, és egy jó adag kovásszal gyúrt nyers kenyértészta, kis zöldséges zárással. Egész apró gyümölcsös felhangokkal. 11/12

Emeletes kemény, tejszínhabszerű fehér habbal és autentikus limonádészín zavarossággal ömlött pohárba. 3/3

Ízeiben a füstösség volt az indító, de nem volt olyan malátásan telt és fűszeres, mint a Schlenkerlák bármelyike, hanem kifejezetten üdítő citrusosság, enyhe vizesség és pont kellőképpen érkező és egyensúlyt adó komlókeserű zárta le az ízeket. A kevés zöldésges komlós utóíz is a helyén volt. Nagy lecsengést egy ilyen darabtól hiába is várnánk. Egy kis ananászos búzás beütés volt csak idegen, de nem az ízkombinációban, hanem csak és kizárólag a BJCP-kánon szerint. Ezért kapott pár pont levonást. 17/20

Kortyérzetében a vizes, üdítő frissesség, a cseppet sem tapadós könnyű test a füst és a komló enyhe szárító érzete szintén a helyén volt. A fanyarság sehol sem szájösszehúzó, hanem megmarad az üde frissességnél. 5/5

Összességében egy nagyon szép egyensúllyal megkomponált, üdén friss, mégis izgalmas és férfias sör, egy apró pici "hibával". Azt hiszem a füstös sörök kedvelői ebben megtalálhatják azt, amit egy bambergi füstös sör nem adhat meg, a könnyedséget, hiszen ott még a Weizen is igen fűszeres és malátás. 9/10

Összesen: 45/50 A Warrior is remekül sikerült, és méltán kapta a verseny fődíját, de én ezt hoztam volna ki abszolút elsőnek az már biztos. A skót ale egy szépen megformált, tökéletes iparosmunka, ám ez a grodziskie egy világszínvonalú remekmű. Szívesen látnám a Főzdefeszten, és mindenképpen nevezném a Bierofiliára, ha legalább így sikerül a következő főzet. Gratulálok Ottónak még egyszer!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr235876458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ogreface 2014.03.25. 16:06:43

Ó grodziskije! Számomra ez egy olyan kategória, amiből eddig kettőt kóstoltam és úgy érzem, hogy hátralevő életemre ennyi pont elég is lesz belőle. Meghagyom a szuper kifinomult ízlésvilágú, gourmand császároknak. :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.03.25. 16:20:51

@Ogreface: Veszítesz. Kóstolás előtt én is kicsit ódzkodtam, de ez egy nagyon komoly sör lett, és nem csak a BJCP kritériumok szerint. Egy szabadtéri grillezéshez ideális sörnek gondolnám...

Bud Taste 2014.03.25. 20:31:48

@pif: "Egy szabadtéri grillezéshez ideális sörnek gondolnám..."

Volt 2-3 szép grodziskie a versenyen, az egyiknek az íze és az illata is oscypekhez hasonlított, érdekes lenne összekóstolni grillezett oscypekkel is.

hu.wikipedia.org/wiki/Oscypek

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.03.26. 15:55:18

@Bud Taste: Eddigi tapasztalataim szerint a füstös a füstössel általában elnyomja egymást. Zakopanéban a piacon vettem már oscypeket, de nem biztos, hogy összeillenek, a grillezésnél én inkább egy zaftosabb csirke felsőcombra és némi grill zöldségre (cukkini, padlizsán) gondoltam

-kk- 2014.03.26. 23:27:19

egy apró, félig releváns megjegyzés: grodziskie, J nélkül.

Lásd: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/archive/7/7b/20100919202722!Piwo_grodziskie.jpg/800px-Piwo_grodziskie.jpg

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (61) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (33) balkezes (6) baltika (1) balti porter (2) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (3) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (53) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (18) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (2) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (3) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (57) csíki (9) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (37) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (5) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (10) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (4) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (8) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (13) horizont (25) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (71) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (13) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (272) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (28) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (49) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (20) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (313) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (3) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (40) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (7) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (7) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (3) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) régi idők sörei (1) reketye (6) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (24) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (2) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (35) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (1) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (5) stgeorgen (1) stout (35) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (4) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása