Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

III. Házi Sörfőző Verseny - A Grand Champ

Hiába a nagy sörforradalmi bumm, azért a szakmai sörös rendezvényeken egy kb. 50 fős "kemény mag" jelenik meg rendre. Legalábbis eddig ez volt a gyakorlat. Az elmúlt két évben azonban dicséretesen felzárkózott egy új nemzedék, akik már "beleszülettek" a jóba, hisz azóta engedélyezték a házi sörfőzést, új blogok indultak és rengeteg kisüzemi söröző és bolt nyitott. Egy ilyen blog, Drajkó Zsombor Mese habbal-ja már be is számolt egy szintén ilyen, viszonylag új bolt a Beerodalom pultja mögött diákmunkásként dolgozó, élelmiszermérnöknek tanuló fiatal sörfőzőről, Kelemen Ottóról. Aki 1,5 éve tűnt fel sörbemutatókon, rendezvényeken és persze beleszeretett a sörfőzésbe.

kelemenottoIMG_8436.JPG

Az idei sörversenyről szóló beszámolóban érintettem már, hogy mennyi hibás versenytétel volt, így - Ottó ezt meg is erősítette - egy viszonylag korrekt, technikai hiba nélkül való sörrel esélyes lehetett valaki a győzelemre. És pont egy leendő élelmiszermérnök ne ismerné ezeket a buktatóit a sörfőzésnek?! Azért ez kicsit kevés volna. Valami más is kell a győzelemhez. Egy félórás beszélgetésből persze nem lehet messzemenő lélektani következtetéseket levonni, de a győzelem nem változtatta meg Ottó hozzáállását a világhoz. Figyel, tanul, tapasztal, és reménykedik, hogy a közelgő szakmai gyakorlatát egy olyan kisebb, de komoly sörfőzdében végezheti, ahol még többet tanulhat. Persze a CV-jébe most újabb sor került, ami azért pozitívan befolyásolhat bármilyen leendő gyakorlati helyet vagy éppen munkaadót a döntésében. A söröket se csilivili főzőszetten főzi, hanem egy tetőtéri lakásban, ahol hűteni a kádba dobja a forró sörlével teli fazekat. Próbálkozik sok mindennel, kísérletezik, próbálgatja a szárnyait. Ahogy a többieknek, neki is kicsit beletört a bicskája a cseh pilzeni kategóriába. megpróbálkozott vele, de nem igazán elégedett és mint mondta sokezer forintnyi desztillált vizet használt el a 16 liter kész sörhöz, így nem volt egy kifizetődő vállalkozás. Az alsóerjesztésű sör szerintem nem a házi sörfőzés útja, esetleg télen, tartós hidegben. A Grodziskijével és az Erős Skót Ale-lel viszont megnyerte a kategóriát is a fődíj mellett. Mivel kaptam tőle mindhárom sörből egy ajándék-palackkal, igyekeztem "lepontozni" a söröket, hogy egy kis "versenyhangulatot" is teremtsek. Az vesse rám az első követ, aki nem a Grand Champ, a Warriorral kezdte volna. A Grodziskije még odébb van.

Az Erős Skót Ale vagy skótosan Wee Heavy a legerősebb, legtestesebb skót sörkategória. A skótok - nomen est omen - mily meglepő, a sörök elnevezését az áruk (shilling) alapján kategorizálták. Így lett a könnyű (Light - 3,5% alatti alkohol) sör a 60-as, a nehezebb (Heavy - 3,5-4,0%) a 70-es, az Export (4,0-5,5) a 80-as, és a legtestesebb, a 6,0% alkoholtartalom fölötti a 90-es, vagy Wee Heavy. Ez a skótok jellegzetes strong ale-je, ami a kánon szerint egy enyhén odakapott pörkölt karamellízű, nehéz, zamatos, édeskés sör, viszonylag kevés komlóval és aszalt gyümölcsös aromákkal. Érdekes, hogy a 'wee' skótul önmagában "kicsi"t jelent. Így nagyjából így lehet "mű"fordítani a wee heavy-t, hogy 'kiccsít erős', de a nyelvészkedés helyett, inkább iszom, az jobban megy és látszik is...

Nem szervesen ide tartozik, de eszembe jutott erről a skótos attitűdről egy régi élményem. A skótok  - magyarokhoz amúgy hasonlóan - rebellis nép. Csak ők az angolokra néznek úgy, mint mi magyarok az osztrákokra. 1998-ban pont a foci-vb idején voltnk Edinburgh-ban, és beültünk egy pubba megnézni az angol román meccset, és természetesen erősen angolellenes volt a hangulat. Majdnem meglincseltek, amikor Owen a 79, percben belőtt egyenlítő góljánál a barátom önkéntelen és cseppet sem szomorúan felugrott, hogy góóóól. Eltartott egy ideig, mire megmagyaráztuk, hogy hm, hát izé, öööö Trianon, meg Burns a skótok Petőfije, és miért az angoloknak drukkolunk jelen esetben. Aztán a lehiggadt és végül örvendező skótokkal együtt búsan megittunk sok-sok Tartan Bittert, mert a románok a 90. percben belőttek még egyet...

A Warrior címkéjéről, egy vad, vörösre mázolt fejű felföldi harcos néz szembe, tipikus házi munkacímke. Nem kérdeztem ugyan rá, de olyan 8,0% körülire tenném az alkoholját. Először kifejezetten gyümölcsös illat csapja meg az orrom, majd jön a menetrendszerű karamelles pörköltség, édes maláta és mézes keksz. Melegedve enyhe likőrös, alkoholos aromák lépnek be, majd jönnek a prtóis, Oloroso sherrys felhangok, amik diós, enyhén hordós aromákat is villantanak. Még tovább melengetve már a gyomorkeserűk édes gyógyfüves likőrössége és meggymagos, stoutos, sötét baksörös párhuzamokat éreztem. A harmónia az édes alkohol irányába mozdult, a karamelles pörköltség a háttérben maradt. - Illat: 12/10

kelmenottoIMG_8438.JPG

A pohárban szép sötétbarna, tükrös ital érkezett, kellemes és tartós bézs habbal, úgyhogy itt mindenben megfelelt az előírásoknak. - Megjelenés: 3/3

Édes, kicsit grillázsba hajló karamell, kondér aljára kozmált szilvalekvár és aszalt szilva az indítás az ízekben. Elég komoly komlós lecsengés és gyümölcsmagos keserű vad zamatok jönnek elő. Gyors a lecsengés, viszonylag rövid, édes-kesernyés utóízzel. Még sokat finomodhatna, de nincs bántó kilógás, mellékíz, teljes a harmónia, csak még nyers, mint William Wallace a Braveheartban a hegyi faluban. Benne van az ígéret, hogy nagy harcos lesz belőle, de kell még neki idő. - Íz: 20/14

A nyelvszéleket és a nyelvközepét, meg a lágy szájpadlást is összehúzza, az enyhég égett keserű komlósság, ami kicsit tapadós. A szénsav némileg szúrósabb, de nem bántó, azonban egy lágyabb formában szebb lenne. Kellemesen telt, közepesen krémes test. - Kortyérzet: 5/4

Összességében egy nagyon szép, kicsit fiatal erős skót ale, kicsit több gyümölcsös észterrel az illatában és kicsit markánsabban jelen lévő komlóval az ízeiben. Enyhe stoutos és kis balti porteres jegyekkel. Idővel még jobban összeérne, ha maradna belőle. Megkóstolnék egyet 3-4 hónap múlva. - Összbenyomás: 10/8

Végeredmény: 50/39 - Azaz a BJCP szerint a 'Nagyszerű' kategória (38-44 pont), ami jó példája a típusnak, csak kis módosításokat igényel.

Gratulálok Ottónak minden Sörbúvár nevében, és remélem, ahogy az előző évi győztesekről, még róla is sokat hallunk, és kóstolhatjuk az újabb, nagyobb volumenben lefőzött söreit. Akár már a nyár eleji Főzdefeszten.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr285870589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.03.20. 10:36:59

@Pável: A kislányom készítette nekem Karácsonyra, úgyhogy jól gondold meg, hogy folytatod :)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2014.03.20. 10:38:36

afelől nincs kétség hogy cuki!

Bud Taste 2014.03.20. 23:05:00

@pif: és még én offolom szét a bejegyzéseidet...

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2014.03.21. 10:20:20

@Bud Taste: na de tudós kollega uram! egy sörnyitó ügye sosem lehet szétoffolás...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.03.21. 10:29:12

@Bud Taste: Na, az egyik kötekedő elutazott Svájcba, mingyá' akad másik a helyébe :)

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (61) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (33) balkezes (6) baltika (1) balti porter (2) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (3) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (53) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (18) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (2) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (3) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (57) csíki (9) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (37) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (5) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (10) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (4) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (8) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (13) horizont (25) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (71) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (13) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (272) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (28) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (49) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (20) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (313) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (3) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (40) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (7) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (7) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (3) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) régi idők sörei (1) reketye (6) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (24) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (2) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (35) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (1) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (5) stgeorgen (1) stout (35) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (4) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása