Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Fekete bársony - De Molen: Hel & Verdoemenis Misto

Ugyan nem hiszek a babonákban, de azért mégis jó néha belegondolni, hogy Újév napjának eseményei előrevetítik az egész év történéseit. Már csak azért is, mert rögtön az éjféli koccintás után az alábbi De Molen főzettel (a Sörspecialistánál vettem, akiket a De Molen az oldalán, hivatalos budapesti viszonteladóként tüntet fel egy ideje) köszöntöttem a 2014. évet. demolenhelandverdoemenismistoIMG_8171.JPG

A Hel & Verdoemenis, azaz a Pokol és Kárhozat névre hallgató Imperial Stoutot már kóstolta a KK, de a Malom (De Molen) főzdének ez a kiadása egy kicsit meg van bolondítva. A kult főzdékre általánosan jellemző, hogy egy-egy sikeres receptet főzés után különböző hordókban (whisky, sherry, portói, vörösbor stb.) érlelnek, amelytől természetesen az amúgy is finom alapfőzet új ízekkel, illatokkal , játékokkal telik meg, fogyasztója nagy örömére. Egyébként ez a technika a whisky-lepárlóknál és borászatoknál is bevett szokás, úgyhogy nem a sörösök találták fel a spanyolviaszt. A Misto a jól ismert Bourbon-márka, a Wild Turkey hordóiban, illetve újraégetett bourbonos-hordókban érett hosszan, és ezeket keverték a sörmesterek úgy, hogy a megfelelő karakterek ne legyenek túl harsányak (újraégetett hordó), de azért kellően karakteresek maradjanak. Az összetevőkről annyit, hogy a pale, barna, karamell és pörkölt maláták mellett chocolate maláta is van benne, a 102-es - azaz keményen keserű - EBU értéket meg egy magas alfasav-tartalmú zateci komlóból nemesített hibriddel, a Premianttal és sima Saaz (zateci) komlóval érik el. A Premiant alfasavtartalma kb. a duplája (7,5 %) a normál Saaz komlóénak (3,5-4%), és a leírásokban kiemelik, hogy nagyon elegáns és semleges keserűséget és jellegzetes ízt biztosít a felhasználáskor az adott sörben. Mindehhez 24-es Balling és 11% alkohol csapódik. Egy jó lágernél szükségtelen ekkora körítést csapni egy 0,33-as palacknak, de ennél az imperial stoutnál mindenképpen fontos egy kis előzetes szakirodalmi bevezető, hogy kellő tisztelettel önthessük ki a nagy konyakos kehelybe (én a kis tulipán, vagy snifter helyett ezt preferálom, mert a kézmelegtől jobban és könnyebben szabadulnak fel az illatok). És most, hogy egészen elszálltam a sörsznobság egy felső elefántcsontszín toronyszobájába, lássuk azt a sört. Amiből - csak úgy a borosoknak küldvén egy szurka-furkát - 7,5 deci is 5000 Ft-on belül van. Egy ilyen szintű borért simán elkérik bárhol a négy-ötszörösét, pedig ezt a sört is el lehet tenni nyugodtan - még a címke szerint is - 25 évre a pince mélyére. De az én palackomat "unokáink sem fogják látni"...

demolenhelandverdoemenismistoIMG_8172.JPG

A hab jellegzetes bézs, foszlányos, ristrettós, és olajos, koromfekete (297 EBC - újfent csak magasztalni tudjuk a De Molen címkefeliratainak informatív gazdagságát) színű a sör. A buborékok mikroszkópikusan aprók, és krémesen pezsegnek, ha megjáratjuk az italt a pohárban. Elsődleges illatában csoki, csokilikőr, intenzív vanília, kávé és egy adag mille feuille, meg némi szilvás, mazsolás jegyek az irányadóak. Melegedéssel lassacskán kiszabadulnak az emlegetett bourbonos hordók enyhén füstös jegyei, likőrös olajosság és telt, olajos whisky-maláta illat, dohány, kakaó, kevés sült alma, és apró fanyarsággal málna és galagonya.

Az ízekben édes, tejszínes és cukros kekszes sütemény, karamell, csoki, kicsit fanyar és halványan a kondér aljára kapott, órákig főzött szilvalekvár, majd a lágy szájpadlásnál és a garatnál a kakaólikőrös, minden savasságtól mentes csodás kávés ízek az uralkodóak. Tiszták és áradóak az ízek. Mint egy szimfónia főtémája, nincs eleje, vége, csak gyönyörű dallamok összekapcsolódó sora, ha kottáznánk, ez a stout nem egy-két hangjegy, nem pár ütem, hanem egy korty az egész partirtura. Egyszerre adagio, allegro és maestoso. Ha Beethoven sörfőző lett volna, ez lenne a X. szimfóniája.

Kortyérzetében meg olyan lágy és selymes a sok apró buborék, mint egy hosszú csodás csók.Nyelvem felső részének egész felületét bizsergeti az édes vaníliás kekszet ellensúlyozó lágyan füstös, száraz komló, mely a szájpadláson is megjelenik, de ott is csak azért, hogy tökéletes egyensúlyba billentse az ízharmóniát. Ha lehunyom a szemem, egy feszes keblű, illatos bőrű és hajú lány sejlik fel, akiről lassú, kéjes mozdulatokkal húzom le a selyem alsóneműt, és ott áll előttem a maga tökéletes valójában. Mielőtt duplán kitehetném a 18-as karikát, és átkerülne a poszt egy másik blogra, gyorsan abba is hagyom. Az elvarázsolt állapotból a lecsengő, legjobb ültetvényekről származó kávékat idéző espresso-orgia ébreszt föl, és az, hogy sajnos lassacskán kiürült a poharam. Nem csak az alkoholtartalom miatt nem iszom ilyen sört korsószámra, hanem mert kizárólag különleges és ihletett pillanatokra való ez a főzet. Szinte perverz gyönyörűséget és isteni tökélyt ad a fogyasztójának. És egybe kapcsol avval, aki valaha velem együtt átérezte ezeket a gyönyöröket. Nemhiába írja a De Molen is erről a söréről, hogy az ízlelőbimbók elleni halálos vétek kihagyni ezt a sört, és - ezt már én teszem hozzá, - aki elutasítja, az bizton a pokol kénköves fenekén fog elkárhozni...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr115720158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása