Idén a Legenda Sörfőzde debütálása óta nem történt talán ekkora mozdulás a kisüzemi főzdék palettáján, mint mikor néhány hete hivatalosan is megnyitotta kapuit Domonyban a Big Foot. A 2005-ben épített Osterbräu idén új tulajdonost és nevet kapott (erről részletesebben FK-Tony tollából itt -->), és egy komoly beruházás is történt a főzdében. Az új, egyedien hűthető erjesztőtartályok nagy lehetőségeket rejtenek, hiszen, a teremhűtéssel ellentétben, itt minden sör a neki legmegfelelőbb hőmérsékleten erjedhet. A Big Foot rögtön kész szortimenttel és ötletes, 1920-as éveket idéző gengszter dizájnnal indult el a piacon. Filozófiájuk szerint egy olyan sörökből álló termékpalettát próbáltak piacra vinni, melynek a jól és könnyen iható alapsörökön kívül azért vannak különlegesebb darabjai is. Mivel ez az első főzetek ideje, a közönségigények alapján egy jó vállalkozás változtat, csiszolgat a termékein a visszajelzések alapján. Nem mintha a kiinduló darabok miatt szégyenkezniük kellene, sőt. A prohibíciós gengszterromantika-imázs ellenére a sörök közelebb állnak egy angolos világhoz, az alap ale, a Brand-Ale mellett, ami egy kellemes könnyed, pubokba való, egész este kortyolható Bitter, azért van itt IPA is, az Ale Capone, de ez is visszafogott, nem olyan vad citrusos komlóorgia, mint pl. egy Hopfanatic vagy egy Armando féle változat. Viszont közelít sítílben a klasszikusabb angol IPA-khoz, bár - ahogy kóstolás közben beszélgettünk a főzdében, - ezt az angolos világot erősítendő, a jelenlegi Saphyr helyett kifejezetten jót tenne neki egy kis East Kent Golding, vagy egy szlovén Styrian Golding és / vagy Aurora, ami belecsempészne némi barackos, körtés-birses gyümölcsösséget.

Örvendetes, hogy a Big Foot is főz búzát, amiben azért az utóbbi időben akad versenytársa (Kalász LE, Rizmajer), de a második főzet világos bajor búzájukkal a Silver Street-et még Bajorországban is bárhol szívesen csapra verné a helyi kocsmáros egy kis hegyi faluban. A barna búza, a Razzia meg egyenesen hiánypótló. Eddig csak a Zip's készített barna búzát itthon, ám a Big Foot-é - valószínű a weihenstephani élesztőtörzsnek is köszönhetően - kiforrottabb, szépen hozza a barna búzák banános aromáit, és a szokásos enyhe citrusokat, meg a szegfűszeget. Amikor felkértek, hogy a bemutatkozó sajtótájékoztatóra készítsek valamelyik sörhöz korcsolyát, majdnem ennél maradtam, hiszen remekül állna neki egy rozskenyér alapokra tálalt halkrém. Azonban az Alcatraz Portert kóstolva elcsábultam a desszert irányába.

Az Alcatraz egy közepesen erős, alapvetően kávés ízvilágú Robust Porter. Kóstoláskor - kicsit még hidegen - az első, ami eszembe jutott róla, a Wiener Eiskaffee, ahogy a vaníliafagylaltot és a tejszínt nyakon öntik egy pohár aromás, de kicsit vizes bécsies kávéval. A sör habja és az egyszerű kávésság krémes vaníliáért kiált. Persze melegedéskor kibomlik belőle egy csokis, kakaós vonal kevés mogyoróval és egy leheletnyi naranccsal, így az ízek nyomában össze is állt a kép. Egy könnyű, vaníliás-kávés pohárdesszert készült, melybe kevés narancshéj és roppanós, csokoládés zabfalatok kerülnek, és pont annyira édes, hogy a sör, - mely remekül asszisztál hozzá - kávésságát kidomborítsa, és a Hercules komló határozott kesernyés ízvilágát selymesen lekerekítse.