Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Made in Csepel - Rizmajer Szűretlen Búza(bak)

rizmajerbúzaIMG_7903.JPGA napokban olvashattuk a hírt, hogy a 2012-es Csepel Örökség díj elnyerése után a Rizmajer Kézműves Sörház esélyes a Budapest Márka cím viselésére is. Mielőtt bárki retrós, kádárromantikás felhangokat hallana ki a címből, gyorsan kiábrándítjuk, hogy csak vegytiszta és a legjobb értelemben vett lokálpatriotizmus a palackokon is feltűnő felirat, semmi több. Józsi sem ma kezdte a sörkimérést és a főzést, több novelláskötetet meg lehetne tölteni a kocsmai sztorikkal, amiket legutóbb a Maibock és a csülök mellé kaptunk nála. És az apropó most is az, hogy a szokásos szortiment (Meggyes, Ászok, Gyömbéres, Kukurica, Cingulus Porter) mellé felkerült már több, mint 1 hete a csapra a főzde új szűretlen búzasöre. A "hivatalos" bemutatóra sajnos nem tudtam menni, így Józsival egy délelőtti rövid beszélgetést és természetesen egy ízpróbát beszéltünk meg. Mikor odaértem, épp az új sör plakátját igazgatta a főzőmester, és hamarosan a csapról is kaptam egy kóstolót.

Klasszikus bajor szűretlen búzasörrel van dolgunk, melynek szép szalmasárgás, virágmézes színe és krémes fehér habja van. Az összetevők sem formabontóak, 50% fölötti búzamaláta, pilzeni, müncheni, bécsi maláta és rizmajerbúzaIMG_7905.JPGegy kis crystal maláta adja a testet, amit a Hallertau Mittelfrüh komló tesz enyhén illatossá és virágosan, lágyan (herbfrisch mondaná a német) keserűvé. Az első illatozás egyértelműen a szegfűszeg dominanciáját hozza, majd egy kis melegedéssel előbújik egy enyhén banános aroma, meg a búzasörök túlérett ananászhoz hasonlító illata. Ezen felül egy élesztős, frissen dagasztott kenyértészta és az ananászos vonal mellett mézcukor és egy kevés virágos komlóillat. Idáig minden rendben.

Ízében nem annyira citrusos, hanem a fűszeresebb, szegfűszeges vonalat hozza, megint csak kevés banánnal és inkább ananásszal, no meg egy határozott, robusztus kenyerességgel karöltve érezteti a 15-ös Balling fokot és a bizony már bak-kategóriájú 6,5%-os alkoholt. Igazi harapható, testes búzabak a Rizmajer Búza, nem is nyárra készült, hanem erre a borongós őszidőre esik jól, mert bár nem lóg ki belőle az alkohol, határozottan átmelegít, és még az 2 deci is kellemesen ellustított. Nem pilsesen, de azért érezhetően működik a virágos komlózás is a kortyok végén.

Rizmajer Józsi a beszélgetésünk alatt elmondta, hogy év közben az alap-szortimentre koncentrál, (már csak az erjesztők véges száma miatt is) de évente háromszor-négyszer felszabadít egy tartályt, amibe sokkal komolyabb, drágább alapanyagokból főzött sörkülönlegességeket készít a köznek, hogy a hétköznapi sörök mellé akadjon egy kis ünnepi különlegesség, aminek pont az adja az értékét, hogy nincs mindig. A Búza olcsóbb literes PET és igényesebb 0,5-ös üvegpalackban is kapható. Úgyhogy keressétek a Rizmajer Búzát, amíg van (én a Csepelen kívül jelenleg a  Hopfanaticról és az Élesztőről tudok, de vélhetően lesz még máshol is - például Pécsett a Művész kávézóban, ahogy most jelezte a FB-n), és mivel itt a év vége, már nem kell sokat várni, hogy a főzde tavaly is finomra főzött Karácsonyi söre is újra csapra és palackba kerüljön...

rizmajerbúzaIMG_7904.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr55648115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rambo13 2013.11.22. 07:11:07

Szóval ez igazából egy alsóhangos (mmint alkoholban, nem minőségben) búzabak? húh,erre nagyon kíváncsi vagyok...

Bud Taste 2013.11.22. 08:02:11

@rambo13: Nem igazán annak készült, sem színében, sem komlózottságban sem testben.
A cél az volt, hogy a piacon lévő búzáktól különböző, nagyobb testű, merészen komlózott, de a hagyományoktól nem eltávolodó, újvilági stílusú legyen, de a hagyományos alapanyagokból.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.11.22. 08:16:55

@Bud Taste: Sztem ennyire azért nem lett formabontó, de jelenleg a legizgalmasabb kisüzemi búza (Kárpi, Stari, Palóc és Bors viszonylatban) A Zip's barna búzája mellett...

Bud Taste 2013.11.22. 08:46:05

@pif: A Zip's-ét nem ismerem, hol kóstoltad?
A Palóc búzából is hamarosan lesz egy izgalmas Limited Edition, majd viszek mintát.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.11.22. 08:59:29

@Bud Taste: Élesztőben van csapon, egész ígéretes, bár azért van rajta finomítani való, de mindenképpen hiánypótló...

rambo13 2013.11.22. 16:14:20

@Bud Taste: hát a malátaprofil (persze pontos arányokat nem ismerek) pont hogy búzabaknak felel meg :)

Bud Taste 2013.11.22. 17:12:09

@rambo13: Nem igazán annak készült, sem színében, sem komlózottságban sem testben.
A cél az volt, hogy a piacon lévő búzáktól különböző, nagyobb testű, merészen komlózott, de a hagyományoktól nem eltávolodó, újvilági stílusú legyen, de a hagyományos alapanyagokból.

Kortyondiak 2013.11.22. 22:21:06

@pif: Megint fillére egy a véleményünk :))Én még ilyen jó magyar ( de szerény tapasztalataim alapján k.- európai ), búzasört nem ittam ! A Rizmajer úr limitált szériái pedig nekem nagyon bejönnek! Lehet, hogy újra meg kéne nézni az alapokat is ?!

Kortyondiak 2013.11.22. 22:41:46

Pif, mennyi az ára kint Csepelen az üvegesnek ill. a petnek ?

Impavidus Mortalium 2013.11.22. 23:48:06

Csak ismételni tudom:
www.facebook.com/photo.php?fbid=328046384004125&set=a.130207280454704.28288.100003962976449&type=1&theater

"Jól sikerült, megvan a típusos bajor búzasör hatás, frissítő, a magas alkoholtartalom ugyan a Weizenbock (búzabak) stílusba predesztinálja, de én legalábbis, nem éreztem határozottan malátásnak, vagy sötét gyümölcsös jegyekkel rendelkezőnek, ami a búzabakok sajátossága, de ez csak a nagyon kekec sörértőknek tűnhet fel, és nem is válik hátrányára.

Markáns, tipikus búzaillat, citrusos jegyekkel a gabonaillatban.
A megjelenése előre jelzi "zavaros"ságában a 15-ös Plato-t. Narancsos sötét arany szűretlen homály, egy gyönyörű és egészen tartós habbal.
Ízében ugyanez köszön vissza, gabonás citrusosság, kellemes keserűséggel, (palackba csapotan pár óra múlva fogyasztottam, mégis megfelelő szénsavassággal).
A hatalmas test kortyérzete telt, krémes, kissé csípős szénsavval, nem okoz csalódást, megvan a száraz hatás."

Impavidus Mortalium 2013.11.22. 23:51:41

@Kortyondiak: Ha jól emlékszem 1000 pénz volt a liter.

rambo13 2013.11.23. 09:02:07

@Bud Taste: jóvanna:) elsőre is megértettem :)

Bud Taste 2013.11.23. 09:34:40

@rambo13: Akkor mit bakolsz meg profilozol itt:))
Sem a színe, sem az OG, sem a komlózás nem bak, a profilt meg legyen szabad úgy megválasztani, hogy előtte az ember nem kér engedélyt a BJCP-től:)
Nem kéne mindent élből skatulyázni...

rambo13 2013.11.23. 10:24:53

@Bud Taste: szánom-bánom...pedig józsi lehetne a magyar siebenstern, a szezonális bakokkal :)
abbahagytam...

Bud Taste 2013.11.23. 12:08:24

@rambo13: OK engem meggyőztél, rábeszélem Józsit egy Sommerbockra és egy Herbstbockra is. A Winterbock helyett meg ott a karácsonyi söre ami idén már le lett főzve, de jövőre beugorhat a Winterbock is a szortimentbe. Ha megvalósul, mint ötletgazda számíthatsz a természetbeni juttatásra!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.11.23. 12:49:59

@Kortyondiak: :) Az árat nem tudom sajna, de ha van facebookod a Józsi meg a főzde is fönn van.
@rambo13: @Bud Taste: Pont erről is váltottunk szót a Józsival. Én egy barna búzát mondtam neki, de sztem január-februárban nagyot robbanna egy finoman füstös sötét baksör...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.11.28. 13:24:36

@Bud Taste: Tudtam, hogy van egy hasonló íz-emlékem, bár az Erdinger cukrosabb, nem olyan kenyeres, mint ez, de nagyon hasonló sorbuvar.blog.hu/2012/12/29/karacsonyi_sorok_561

alehunter 2013.11.28. 21:20:37

@pif: én 800-ért szereztem náluk a pet palackos literest :-)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.11.29. 09:25:43

@Kortyondiak: @alehunter: Köszi az infot, Kortyondi úr nevében is, ha még nem járt volna arra...
Az üveges ezért valószínű nem a felébe kerül...

Kortyondiak 2013.11.29. 22:43:38

@pif: Végül csak a Hegedűs Gyula utca lett belőle :))

rambo13 2013.12.21. 13:28:14

@Bud Taste: No most sikerült megkóstolni, valóban nem búzabak, de határozottan a legjobb kereskedelmi forgalomban kapható búza ami eddig magyarországon készült, gratula hozzá Józsinak is, remek darab
holnap rákóstolok a karácsonyira sörére is...

blash 2014.01.02. 22:14:30

@pif: "sztem január-februárban nagyot robbanna egy finoman füstös sötét baksör..."

Múlthéten azt mondták a riziben, hogy január első heteiben már csapon lesz a füstös sörük.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.01.03. 15:39:15

@blash: Köszönöm! Az a vicces, hogy én is a komment után tudtam meg, hogy mi van készülőben, úgyhogy öntelten megállapítottam, nagyon érzem a trendet :)
Természetesen lesz majd róla beszámoló. Annyit azért azt hiszem elárulhatok, hogy ez nem a bambergi fajta bükkfán füstölt maláta lesz, hanem egy lágyabb illatosabb fán füstölték meg a hozzá használt malátát. Én is nagyon kíváncsian várom.

blash 2014.01.03. 23:10:30

@pif: micsoda megérzés, tőzsdézned kéne (:

Annak örülök, hogy nem akarnak túlzott füst ízt, egyik főzdefeszten ittam ilyet, de a mellől már csak a főtt tojás hiányzott...

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.01.06. 07:40:17

@blash: Ez ízlés dolga. Gondolom a Kaltenecker füstös sörét mondod 2,5 éve. Az nagyon vékony volt, egy Schlenkerlának azért sokkal szebb teste van, de megértem, hogy a húsvétisonkalé-illat nem jön be sokaknak. Én szeretem. Bár a németeknél is van kevésbé füstös - Veldensteiner Rauch. És ami nagyon szép - bár az tőzegen füstölt Isle-whiskymaláta - a De Molen Hemel & Aarde

rambo13 2014.01.06. 09:20:15

@blash: @pif: nekem a visszafogottabb füstösök közül ez a kedvencem:
komlo.blog.hu/2011/01/31/eggenberg_nakoureny_svihak

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.01.06. 09:22:49

@rambo13: A Széltoló? Szeretem, hoztam is egy zsugorcsomagot Krumlovból márciusban. :)

Gérard Duchemin 2014.01.06. 13:57:54

@pif: Szerintem az az eggenberg felveszi a versenyt a schlenkerlákkal. Máshogy jó, de ugyanannyira jó.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2014.01.06. 14:25:54

@Gérard Duchemin: Az Eggenberg sztem nem annyira markáns, éppen ezért befogadható egy szélesebb körnek. A füstössége messze nem olyan átható, mint a Schlenkerla Märzen, aminek nagyjából megfelel, bár sztem a bambergi egy kicsit testesebb...

blash 2014.01.09. 17:27:06

ma mar csapra kerult a rizmajeres fustos sor, tenyleg nem lett zavaroan fust izu, 425 vagy 475 egy fel literes uveggel.

blash 2014.01.09. 17:29:01

@rambo13: gondolom itthon nem lehet beszerezni...

rambo13 2014.01.09. 17:32:28

@blash: már h a viharba ne lehetne!!!!
a wesselényi utcai pivo sörvendéglőben szinte mindig van, sokszor csapon is!!!
www.csehsorfesztival.com/

blash 2014.01.09. 17:42:39

@rambo13: o, erre nem is szamitottam, ideje ujra arra jarnom, koszi

Gérard Duchemin 2014.01.10. 08:47:11

@rambo13: OFF: El nem tudom képzelni, miért éri meg a "hogy a viharba ne" helyett "h a viharba ne"-t írni. az "..ogy" leírása olyan sok időbe telik? :-)

rambo13 2014.01.10. 08:52:31

@Gérard Duchemin: nem, ez csak egy rossz beidegződés, még amikor hivatalos szöveget írok (munka) ott is nagyon kell ügyelnem, h (sic!) ne rövidítsek...a meglepő az, h(sic!) ez csak a "hogy"-nál fordul elő....

Gérard Duchemin 2014.01.10. 10:07:02

@rambo13: Igen, ez egy elterjedt jelenség (rágógumikultúra mellékterméke), de szerintem érdemes ellene küzdeni, mert kurvára igénytelen dolog, kb. annyira mint a kocsma padlójára köpködés. ;-)

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása