A sörforradalom elmúlt 3-4 éve alatt eljutottunk oda, hogy megjelentek a hazai sörszínpadon is olyan sörfőzők, akiknek egyértelmű és összetéveszthetetlen stílusa van. Eddig csak borászok körében emlegettünk ilyesmit, éppen ezért is örvendetes, hogy sörös körökben is ennyit fejlődött a hazai környezet. Ne sértődjön meg senki, én jelenleg három ilyen serfőzőt tudok felsorolni. Az egyik Kővári Gergő - Armando, akinek a Grabancos vonala, egy olyan professzionalitást tükröz, ami megtartja a punk vonal nyerseségét. Hopfanatic - Kiss Tomi söreiben a jó értelemben vett amerikai határok nélküliség és kísérletező kedv párosul - néha egy extra adag komlóval. Németh Anti - Sernevelde pedig az aprólékos gonddal felépített, építészi pontossággal megtervezett sörök irányzatának tipikus képviselője. Anti a legutóbbi Főzdefesztre főzött Napalm-jából is áradt a tudatosság és a megkomponált szép egység és a visszafogott elegancia, nem véletlenül lett a Főzdefeszt söre. Legutóbb egy Russian Imperial Stoutot készített, melyet Kiss Tomi Importerével együtt az Élesztő mutatott be nemrég, és rögvest el is fogyott persze az a pár hordó, ami készült. Szerencsére azért a palackos változat elérhető.

A  Katalin Cárnő címkéje ismét egyszerű, de a fekete alapra applikált orosz címer óvatosan elegáns, oda lehet állítani egy Michelin-csillagos étterem asztalára is akár. A hátoldal az összetevőkön kívül az Antitól megszokott - szerintem üdvös lenne kötelezővé tenni - informatív adatokat - alkohol (8,1%), IBU: 64 (masszív keserű) és szárazanyag: 21 Balling - sorolja. Az alap sörösszetevőkön kívül jó stoutos módin került a sörbe egy adag pörkölt árpa is, ami egyrészt a fanyarságát, másrészt a kávés-kakós keserűséget optimalizálja. A hosszúra nyúlt bevezető után meg jöjjön a lényeg!

Kibontva,  - 12 fok körül - kicsit meglepő, de először nem a várt kávés-csokis vonal mutatkozik meg, hanem egy kellemes, enyhén likőrös felhangú gyümölcsösség. Várt meggyes, szilvás aromák, kevés málna és vörös áfonya és nem várt, de nagyon izgalmas, narancslikőrös (Cointreau) illatok csillannak meg. Csak utánuk bomlik ki a kávés pörköltség (csersavas érzetnek nyoma sincs) és a szintén rendkívül elegáns kakaós-csokis vonal sem nyers étcsokoládésan, hanem párlatszerűen jelentkezik. Mint egy bundákban a szalonba besuhogó nagyvilági orosz dáma egzotikus parfümje, ami a kandallóban lángoló tűz melegétől kellemesen szétárad a szobában. Még a megjelenés is erre enged asszociálni, vöröses fekete, elegáns ruha vékony, őzbarna prém-  azaz habgallérral. Azért lassan kibomlanak a stoutok olajos, málátásan-komlósan kesernyés megszokottabb illatai, de még ez is mintha tejszínes csokival volna leöntve.

Ezután az illatorgia után telt édesen, olajosan csordogáló, nehéz ízeket várjuk, aszalt gyümölcsökkel, de ez a sör meglepően száraz, leginkább az esszenciális kávésság és pörkölt ízek dominálnak az első kortynál, az édes cukros, malátás és a gyümölcsösebb ízek - egyelőre - a másodhegedűs szerepét töltik be. Kortyérzetében kellemesen krémes, bár nem ragacsosan, és apró buborékjai is finom bájról és eleganciáról üzennek.

Bevallom, igencsak tudatos kóstoló volt ez, mert hamarosan sörbemutatót tartok, és a Katalin cárnő az egyik darabja a sörsornak. Készítettem is hozzá - megelőlegezve a Russian Imperial Stoutok ízvilágát - egy krémes, narancsos, szilvalekváros, kávés browniet, amivel össze is kóstoltam. Sok sörnél eleve úgy ülök neki, hogy írni fogok róla, ilyenkor az ember egész másként iszik, másként figyel dolgokra, mint amikor egyszerűen csak élvezi a finom sört, és nincs előtte papír és ceruza. Ritka, áhítatos pillanatok azok, amikor a rákészülős kóstolás közben is elragad a sör, és a kóstolójegyzet félrehuppan, én meg átadhatom magam a sörnek és a hozzá készített sörkorcsolyának. A Katalin cárnő és a brownie igazi telitalálat volt egymás mellé. A sör kávés pörköltsége jó kontrasztot adott indításként az édes csokinak, majd a csokiba tett kávé felzárkózott a kávésság mellé, de addigra a sör már a gyümölcsös vonalat domborította ki, és mire a szilva-narancs-málna a brownieban ezt is elérte volna, a komló száraz elegáns keserűje kontrázott az egészre. Akár egy udvari etikett szerinti, szigorú elegáns ruhában, a szalonban ülő, fölényesen arisztokratikus cárkisasszony, akihez a titkos ajtón belép egy nyalka cári testőr, és a Zimníj Dvarec nyugati szárnyában teremről-teremre évődve kergetőznek, majd vadul csókolózva megpihennek a selyemkanapé és a kandalló között egy puha medvebőrön...

Ha a Tolsztoj-regényt újra becsuktuk, egyetlen egy megjegyzés, szerintem ez a cárnő, még igencsak cárkisasszony, bár így is üde és tökéletes, de pár hónap után még komplexebb, letisztultabb lesz, úgyhogy a Chateau-Margaux-k mellé érdemes belőle eltenni az almáriumba egy pár üveggel.