Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

II. Házisörfőző verseny

Március 15-én beszenvedtük magunkat a "katasztrófahelyzeten" át a városba, és a Spílerben, a Gozsdu udvarban üldögélve, gyanútlanul söröket kóstolva kaptuk a vész-sms-t 'BELÜGYMIN' nevű "régi ismerősünktől", hogyasszongya: "Segítünk, ne hagyja el a kocsiját"... Nem is tudtuk, sírjunk-e vagy nevessünk.foto.JPG

Szerencsére a horvát csapaton (és söreiken) kívül más nem akadt el a hóban, és mi 9-kor nekiláttunk a megamunkának. Jó, nem volt veszélyes, mert szívesen csináltuk, de azért kellett dolgozni. Én a Porteres csapatba kerültem, ahol 18 sört kellett bírálnunk. Ha azt vesszük, hogy 1 sör 10-15 perc alatt pontozható le optimális esetben, akkor - az irigykedőknek üzenem - 3,5 órát "gürcöltünk" csaknem lankadatlanul, némi technikai szüneteket közbeiktatva. Sőt én utána még az IPA-döntőben és a Grand Champion sör kiválasztásában is segédkeztem.

Az előző posztban a BJCP-ről már ejtettem szót, itt még pár személyesebb tapasztalatot szeretnék megosztani, hiszen annyian írtak már magáról a versenyről.

A szervezőknek még egyszer óriási gratula és respekt, hogy az előrendezvényeken (4 bírói továbbképzés - Rízmajer, Ferdinánd, Spíler, Rézhasú Bagoly) és a versenyen maximális profizmus uralkodott. A sörfőzőknek is csak gratulálni tudok, hiszen voltak nagyon szép és harmonikus főzetek a versenyen. Sajnos kifogtunk néhány hibás darabot is, de azt a borászatban sem lehet kikerülni, hogy egy-egy palacknál valami hiba be ne csússzon.

Szóval jó hanglatú volt a verseny, és a BJCP-ből származó előnyöket ezután kamatoztathatják csak igazán a házi főzők. Hisz avval lehet a legjobban fejlődni, ha nemcsak a fantáziánk után csapongva főzünk egy-egy sört, ami sohasem lesz ugyanolyan, hanem ha konkrét keretek közt, stílust, keserűséget, színhatárokat stb. betartva megoldunk egy vizsgafeladatot. És ezután a többi sörfőzőtől és tapasztalt kóstolótól még konkrét visszajelzést is kapunk, sőt profibbaktól javaslatot is, hol kellene változtatni a dolgokon. Hisz a BJCP bírói elvei szerint nem a leócsmázás a lényeg, hanem még egy közepes sörből is ki kell emelni a jó jegyeket, és konstruktív, semmiképp sem bántó kritikát kell adni a pontozólapon. Már csak azért is, mert a pontozólapon a nevünk és e-mailcímünk is szerepel, így utólag meg is kereshet minket a sörfőző egy - remélhetőleg - baráti beszélgetés erejéig.

Persze a dicséret és a jó sörök sokkal vidámítóbbak, így ismételt gratuláció a győzteseknek és a szervezőknek. Jövőre találkozunk!

sörcsapcsakajósör.JPG

Igaz lemaradtunk a Spílerben az after partyról, de azért nem volt vége az estének, mert Armando-val és Ogre-val megtekintettük - működés közben - a Csakajósör új csapját, majd belevetettük magunkat a doromboló pesti éjszakába, és a Rézhasú Bagolyban is sok tapasztalatot és TapaszTolatot szereztünk...

Ui.: A szervezők kérése volt, hogy a tisztánlátás és a félreértések elkerülése végett hangsúlyozzuk ki az alábbiakat: Mivel az Amerikai IPA kategóriát a nagy számú nevezés miatt két külön csoport pontozta, így a BJCP előírása alapján az első három helyezett kihírdetéséhez egy pontozó bizottságot kellett összehívnunk. A pontozó bizottság a két csoport legjobb három ipáját hasonlította össze és állapította meg a végső sorrendet függetlenül az első körben kapott pontszámoktól.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr705144978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gérard Duchemin 2013.03.20. 17:04:49

"Én a Porteres csapatba kerültem, ahol 18 sört kellett bírálnunk. Ha azt vesszük, hogy 1 sör 10-15 perc alatt pontozható le optimális esetben, akkor - az irigykedőknek üzenem - 3,5 órát "gürcöltünk" csaknem lankadatlanul, némi technikai szüneteket közbeiktatva."

Soha rosszabb melót!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2013.03.21. 10:37:20

@Gérard Duchemin: Azért volt olyan hibás palack, amit csak kötelességből kóstoltunk, mert már a szaga sem volt túl bizalomgerjesztő...

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása