Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Útikalauz a Budavári Sörfesztiválhoz

korso.jpg

Bár a blog sörközönsége bizonyára jól tudja, kezdésnek térjünk ki rá, miért nem célszerű bármelyik szembe jövő sörre rávetni magunkat az e hét szerdától vasárnapig tartó II. Budavári Sörfesztiválon.

1.: mert borzasztó sörből is van kinn rengeteg;
2.: mert a nem-borzasztó sörök közül is van rengeteg, amit bármikor máskor is megkóstolhatunk;
3.: és mert az érdekes, ritka sörök közül is van elég ahhoz, hogy muszáj legyen egy kicsit tervezni a kóstolókört.

A fentiek figyelembe vételével az alábbiakban igyekszem tematikus körökbe foglalni a tegnap úgy-ahogy feltárt mezőnyt (ami tagadhatatlanul illuzórikus vállalkozás, hiszen csak a 3. kategóriába is tartozik - ingerküszöbtől függően - egy-két-három tucat sör, így a mezőny egy nap alatti feltárásának, nos, akadnak bizonyos korlátai). Néhány megállapítást azért így is könnyen tehetünk.

Ahová ne menjünk

Ez a legegyértelműbb kategória: a jelen lévő három nagyüzem söreihez. Amiket a soproni (Soproni, Soproni Fekete Démon-variációk, Heineken, Gösser), a kőbányai (Dreher, Dreher Bak, Arany Ászok) és a pécsi (kétféle Szalon, Pécsi Sör) sörgyár főz, egyfelől megkaphatjuk általában bárhol, bármikor, olcsóbban; másfelől eleve nem jó sörök, ezért ha már érdekel valakit annyira a téma, hogy eljött egy fesztiválra, ennél adhatja feljebb is. A külön ide készült "különlegességek" ugyan még számot is tarthatnának némi kíváncsiságra, mégsem éri meg foglalkozni velük, ugyanis mindegyik elég izmos bóvli lett. Ezen a téren már-már klasszikusak a Soproni szörpökkel összemixelt komolytalan Fekete Démon-variációi, amiket idén a Dreher is elirigyelt, és a pár kategóriával eleve gyengébb Arany Ászokat kínálja kávés, bodzás és gyömbéres ízben. Olyan is lett. A hasonló egzotikumként kínált szűretlen-pasztőrözetlen Dreher ráadásul egyszerűen éretlen.

Ahol megismerhetjük a hazai kisüzemeket

Idén, ha jól számoltam, tizenhat kisüzemi sörfőzde teszi tiszteletét Budán. Kifejezetten rossz söröket egyiküknél sem kapunk ugyan, de ha a behatóbb, a túlzott másnaposságot mégis mellőző ismerkedéshez öt főzdét kellene kiválasztanom ajánlásra, azok a következők lennének (véletlen sorrendben listázva):

- Fóti Kézműves Sörfőzde: Hammurapi Gold 18+, Barcagi Duplabak, Keserű Méz.
- Bors Serfőzde (Győrzámoly): Little John, Sherwood Ale, Tuck Barát.
- Rotburger (Pilisvörösvár): elsősorban az új Rotburger Teufel.
- Kissler Sörfőzde (Dombóvár): Ősforrás, Holló, fügés Ninkaszi Vágya.
- Zip's Brewhouse (Miskolc): (English Pale Ale, Golden Ale, Ginger, Stout)

Ezeken túl még alkalmi lehetőség adódik a Budapesten egyébként csak üvegesen vagy sehogy sem elérhető Palóc (Balassagyarmat), Domján (Kerekegyháza), Stari (Tapolca), Gyertyános (Miskolc), Serforrás (Felsőzsolca), Kapucinus (Magyarhertelend) és Blonder (Vonyarcvashegy) sörfőzdék köreiben való kóstolásra is. Közülük is többen hoztak alkalmi söröket a fesztiválra, mint a Stari és a Domján meggyese, a Serforrás almás söre, vagy a Gyertyános banános és tökös ízesítettjei.

Jelen van a fesztiválon, de Budapesten egyébként (és olcsóbban) is kóstolható a Brandecker (Ecser), a Rizmajer (Csepel), a Kaltenberg (Ferencváros) és a Kaltenecker (Rozsnyó) sörfőzde is. Utóbbi elhozta a B27 nevű nagyágyúját is, ami egyébként elég nehézkesen szerezhető csak be.

Minden más

Eljöttek a fesztiválra a főbb italnagykereskedők is, elhozva egyrészt olyan nemzetközi márkákat (Tuborg, Carlsberg, Radeberger, stb.) amik vagy eleve felejthetőek, vagy csak szimplán egyébként is széles körben hozzáférhetőek. Ha pedig már belépőt kell fizetni egy fesztiválon, érdemes azokra a sörökre koncentrálni, amelyek egyébként nem azok. A nemzetközi szekciót illetően ez a halmaz nem alkot túlzottan nagy metszetet az érdekes sörökkel, de azért van néhány kivétel. Cseh sörből például elég tisztességes a felhozatal (Postřižinské, Novopacké, Žatec, Bernard, Litovel, stb.), még ha az ismert budapesti cseh sörözőkben hétköznap is kóstolható szinte mindegyikük. A Dreher hozott egy állítólagosan cseh Kozel-sátrat, ami nekem kimaradt tegnap, így az nem derült ki, a világos Kozelt honnan hozzák. De mivel a világos azért cseh viszonylatban sem egy álomsör, a hír elsősorban a barnakozel-rajongóknak lehet érdekes, mivel azt egyébként is csak Csehországban főzik, így biztosan az eredetit hozta el a Dreher a fesztiválra.

Hasonló kérdések merülnek fel a Dreher HB-házával is, bár itt az Oktoberfestbiert mérik a feliratok szerint, ami így minden bizonnyal eredeti is, jó is. Felhúzott egy külön Oktoberfest-sátrat a Liquid Gold is; akik egyébként egy ír-angol sörházzal képviseltetik még magukat, benne az általában palackosan kapható Newcastle Brown Ale-lel, Bombardier-vel. Igazi bomba a szokásos stílusú sörök mezőnyében a Csakajósör BrewDog-standja a Savoyai-teraszon, ahol a Punk IPA és a 5 AM Saint kóstolható. Mindkettő az amerikai ihletésű, bár esetünkben skót newschool-sörfőzés iskolapéldája - de itt valószínűleg keveseknek kell külön bemutatni.

A Belgaco belgasör-standjaira szintén kár volna sok szót fordítani: tulajdonképpen a város belga sörözőinek kitelepülése, a szokásos kínálattal. A fő különbség, hogy jóval több sör érhető el csapolva. Az Oroszlános udvar bejárata előtt áll az úgynevezett Importsörök háza, mindenféle inkább csak ritka/távoli, mintsem jó/érdekes sörrel: horvát Karlovačko, orosz Baltika, és így tovább. Aki fogékony a műfajra, kétféle sörpárlatot biztosan kóstolhat: a Kisslernél saját sörből, a Nobilisnál Dreher Bakból készültet.

Sörlista itt, részletes fesztiváltérkép itt, a kisüzemi sörfőzdék elhelyezkedése pedig itt:

sorfeszt_terkep_kiallitok_jav.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr74743186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csehsorfesztival · http://pivo.hu 2012.08.31. 21:27:24

"a hír elsősorban a barnakozel-rajongóknak lehet érdekes, mivel azt egyébként is csak Csehországban főzik"
Egy kis pontosítás: Oroszországban évente 600 ezer hl Barna Kozelt főznek (ld. csehsorfesztival.com)
A budapesti Pivo Magyarországon valószínűleg először aug. 23-26 között Szombathelyen árusította csapolva a Barna Kozelt. Jelenleg is kapható csapolva a budapesti Pivo sörözőben (Hegedűs Gyula u.), valószínűleg a Pivo sörvendéglőben is lesz.

-kk- 2012.08.31. 22:02:23

@csehsorfesztival: köszönöm a kiegészítést

-kk- 2012.09.02. 10:27:41

Elsőre szégyenszemre kimaradt, hogy a miskolci Zip's Brewhouse is képviselteti magát a fesztivál egy kissé eldugott szegletében. Pótoltam a cikkben és a térképen is.

Egyébként tegnap - újdonságként - a Főzdebuszban a Békésszentandrási Szilvás sör, a Rizmajer-standon pedig a Hopfanatic-féle Angry Beast került csapra.

Vegyi Ali 2012.09.04. 23:39:30

Ugye az megvan, hogy a Baltika annyira szar, hogy sorra nyeri a wba címeket? www.worldbeerawards.com/beer/baltika_no6_porter-4670.html

-kk- 2012.09.05. 09:26:11

@Vegyi Ali: Ezzel két probléma van, mester:

a) én sem azt írtam, hogy szar, hanem hogy "inkább csak ritka/távoli, mintsem jó/érdekes".

b) te a Baltika Portert linkelted, ami tényleg jó sör és a saját blogomon én is dicsértem (komlo.blog.hu/2008/09/22/baltika_6_porter), viszont a fesztiválon nem az volt csapon, hanem a Baltika Classic. Az pedig szerintem soha nem nyert WBA-t, és nem is fog.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása