Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Két skalp a Dél-Alföldről

A héten egy konferenciából kifolyólag Szegeden töltöttem két napot, természetesen bőven ellátva olyan unalmasabb programpontokkal is, amik helyett nyugodtan lehetett alföldi sörturistáskodni is. Mindez sajnálatosan nem tett ki olyan időmennyiséget, hogy a régió egészét szabadon feltérképezzem, így fel kellett állítani bizonyos prioritásokat - elsőként azt, hogy mivel a legkézenfekvőbb helyi sörforrás, a Szögedi Sörfőzde termékeiről már bőven volt módom alaposabb benyomásokat szereznem, inkább a mindeddig teljesen ismeretlen főzdékre fogok koncentrálni.

Annyira azért futotta persze, hogy legalább a Szent István téri márkasörözőbe betérjek; de csak annyi haszna volt az alkalomnak, hogy megállapíthattam: csapolva egészen fogyasztható a zöldcímkés Szögedi Sör (de mindenképp sokkal inkább, mint amilyen legutóbb palackozva volt). A hely hiába afféle Nagybetűs Mintakocsma, csapon csak egy sör van, de üvegesen is csupán ugyanaz a négy, ami Pesten is gond nélkül beszerezhető (név szerint a Sör, az Ászok, a Nyári Boszorkány és a Red Devil). Egyébként egy korsó, ha jól emlékszem, 210 forint, az egység ennek megfelelően nem tartozik a legmagasabb presztízsűek közé a városban, hogy finoman fejezzem ki magam - a gyönyörű víztorony uralta tér délnyugati szélén, egy apró vasajtó rejtette sötét szuterénben üzemel.

Így inkább a Szeged központjától hozzávetőlegesen 20 kilométerre fekvő Zsombó községet céloztam meg, ahol a Fenyves Sörház kínálja Häfen nevezetű világos és vörös söreit. Ezek sorrendben 4,7, illetve 5,2 alkoholszázalékosak, de élvezeti értékben is egyértelműen az utóbbi emelkedik ki közülük. Míg a világos csupán egy rendben, de némi tétova ízzavaroktól sem mentesen összerakott pilseni, addig a vörös egy meglepően intenzíven vaníliaízű, karamellmalátás pszeudomärzen, amit egyértelműen érdemes kipróbálni. Maga a sörház egy nem túl nagy, Nóta TV-vel és békésen fogyasztó helyiekkel ellátott kocsma, de söreiket, mint az a tulajdonosközelinek tűnő pultos asszony elmondásából kiderült, még több tucat további régióbeli egységbe is szállítják (szemben a Szögedivel, ami elsősorban a palackozásra koncentrál, hordósan csak két-három helyere visznek állítólag). És ha esetleg valaki ettől tenné függővé a látogatást: helyben a sör korsója 170, illetve 200 forint.

A második célpont a visszaút során érintett Kiskunfélegyháza volt, aminek grandiózus városházáján kívül egyéb látnivalója is akad: egy, a vasútállomástól bántóan távoli részén üzemel a Bäder Sörfőzde. Itt meglehetősen hasonló a kínálat, mint Zsombón, világos és félbarna sör szerepel a árlistán (noha ez utóbbi színbesorolásához bizonyára kellett egy kis jóindulat, ugyanis nem sokkal sötétebb az alapsörnél). Az előbbi itt is abszolút iható, könnyű ászoksör ugyan, de azért hordoz hibákat: a magam amatőr módján mintha némi tejsavasságot véltem volna kitüremkedni belőle. A szintén 11 Balling-fokos félbarna jóval profibb munka, a markánsabban komlózott ízek visszafogott gyümölcsösséggel lépnek interakcióba a malátásabb alapokkal, illetve - mintegy visszautalásként - a Bäder félbarnájában is megbújik egy gondolatnyi vanília. Biztos az alföldi víz teszi.

Mivel Kiskunfélegyházán maga a sörfőző állt a pultban, kiderült, nyaranta citromos, illetve meggyes változatokkal is kísérletezik, melyek közül állítólag az utóbbi okoz nagyobb technológiai fejtörést. A Belle-Vue Kriek mintájára próbált már lambic-irányba is mozogni, természetesen nem nyitva hagyott erjesztőkáddal, hanem előregyártott lambicélesztővel, de mivel hamar kiderült, a megfelelő minőséghez több évnyi érlelés volna szükséges, inkább leállt egy idő után a próbálkozással. Nyáron most is lesz valamilyen gyümölcsös sör, úgyhogy akit érdekel az ilyesmi, május-június körül látogasson Kiskunfélegyházára. Maga a sörház egyébként egy átlagos megjelenésű és méretű kocsmaként manifesztálódik az egyszeri látogató számára, 165 forintos korsóegységárral - egyszersmind az egyetlen hely, ahol a Bäder sörök elérhetőek, ugyanis pillanatnyilag egyik viszonteladói kapcsolat sem aktív. Ráadásul a www.badersor.hu weboldal is csak a Google gyorsítótár-emlékezetében létezik.

Címek:

Szögedi Sör Mintabolt - 6721 Szeged, Szent István tér 14.
Fenyves Sörház - 6792 Zsombó, Móricz Zsigmond utca 21.
Bäder Sörfőzde - 6100 Kiskunfélegyháza, Szentesi út 7.

Az első kép forrása a norc.ro, a többiért én kérek utólagosan is elnézést.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr964289132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2012.03.06. 15:34:15

Zsombói sörök vannak a Szegedi piacon is egy Faloda nevű büfében az Anna vagy az Irén csarnokban. A vörös nekem is ízlett, és örülök ennek a vaníliának, mert én csak odáig jutottam, hogy a cukrászdából az az íz, amelyikben nincs gyümölcs, de hogy vanília, karamell vagy cukrozott tejszín, esetleg vaj, annak eldöntésére képtelen voltam.

Más: a Bädernek van bármi logója? (A kezmuvessorok.hu miatt kérdezem.)

-kk- 2012.03.06. 15:47:47

@lilakutyak: szerintem karamell is, nemcsak vanília, de az utóbbi a szokatlanabb :)

létezik Bäder-logó, holnapra igyekszem prezentálni.

-kk- 2012.03.06. 19:29:26

@lilakutyak: nem a legszebb eredmény, de egy névjegykártyáról befotóztam a Bäder-logót. Kicsit ferde, de remélem, megfelel:

kk.atw.hu/baeder_logo.JPG

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2012.03.07. 09:10:16

@-kk-: köszi, némi forgatás meg kicsinyítés után egész jó lett. Igyekszem összerakni ma az oldalt, elvileg a telszámuk is megvan.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2012.03.07. 14:20:24

@-kk-: köszi, felvittem mindkét főzdét. Ha van kedved összedolgozni (összeszednéd nekem a főzdék/sörök adatait, hogy nekem csak a kódot kelljen írnom), írj egy mailt a lilakutyak@indamail.hu-ra, és megbeszéljük.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása