Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Budapesti főzdekalauz

A drámai feszültség kedvéért hadd kezdjem messziről a cím magyarázatát: az elmúlt években örvendetes fejlődésnek indult a magyarországi sörfőzés (persze nem a nagyüzemi). A kereslet és a kínálat párhuzamos minőségi emelkedésével egyre több kézműves főzde érzett rá arra, hogy nem árban, hanem minőségben kell versenyképes termékekkel előrukkoljon. Mindez a köztudatba is egyre inkább beépült; legalizálódott a házi sörfőzés, szaporodnak a sörfesztiválok, a legsikeresebb főzdék híre pedig egyre magasabbra szárnyal. Érdekes módon ez utóbbiak kivétel nélkül vidékiek, így a felületes szemlélő akár azt is gondolhatná, kisüzemi sörfőzdék csak olyan távoli helyeken üzemelnek, mint Békésszentandrás, Felsőzsolca vagy Győrzámoly - de legalábbis mint Fót vagy Csobánka.

Pedig Budapesten is főznek sört (most már közeledünk a címhez!), ráadásul kapásból hat helyen. Könnyen lehet, hogy ezek egy részét még a sörbuzoid hajlamú olvasók sem ismerik mind, így az alábbiakban végigszaladok a főváros sörfőzdéin, afféle lakóhelyi útikalauzt formázva. Hátha sikerül valami újat mondani.

Nagyüzemből egy van, amit természetesen mindenki ismer, a kőbányai Dreher, ugyebár, rá kár is több szót pazarolni. Foglalkozzunk inkább a kisüzemekkel, kerületenként szép sorjában. 

Lehmann

Elsőként a III. kerületben bukkanunk főzdére, valószínűleg a budapestiek legtitokzatosabbikára, az aranyhegyi Lehmann Serfőzde és Pékségre. Ez a szürreális kis üzem az óbudai temetőt Békásmegyerrel összekötő Aranyhegyi úton áll, gyárak és hétvégi házak között, látszólag a tökéletes semmiben. Bár igazából a semmi tökéletessége nem csak a látszat műve, hiszen a Lehmann amolyan klasszikus beszállítói üzemnek látszik: reggel négykor bizonyára beállnak a teherautók, széthordják a kenyeret és a kiflit, majd másnap újra jönnek. Ez a modell két ponton válik összeegyeztethetetlenné a valósággal: egyrészt az üzem oldalában üzemel egy közért is, hűen őrizve a hetvenes évekbeli berendezést (erről bővebb részleteket itt lehet olvasni, különösen a kommentek között, haszid arcú sörfőzővel, tizenöt éves, kirakatban felejtett borokkal és csirkehálós hűtőmotorokkal), ám többé-kevésbé vásárlóktól mentesen. Másrészt ez ugyebár nemcsak pékség, hanem sörfőzde is, söröket mégsem szállítanak sehová, kizárólag a saját, előbb említett boltjukban árulják Lehmannék. Ahol meg ugyebár vásárlók nincsenek.

A Lehmann-sörök amortizációjára tehát nincs kézenfekvő magyarázat. Pedig kétféle is készül, világos és barna, 0,5-1-2 literes kiszerelésekben, egyéni megjelenéssel és kellemesen őszinte, egyszerű ízekkel. Az Aranyhegyi Barnáról bővebben itt írtam értékelést. Ja igen, és mióta a kelenföldi Jäger beárt, a Lehmann az egyetlen sörfőzde Budán.

 

Kaltenberg

Most, hogy a legkevésbé dokumentált sörfőzde patronja el lett lőve, maradnak a már többé-kevésbé megírt, jól ismert példányok. Közülük az első, átérve Pestre, a ferencvárosi Kaltenberg, a német és japán turisták első számú brewpubja Budapesten. A Kinizsi utcai pincebirodalom tudniillik üzemszerűen fogad csoportokat. Persze egy igazi weltfremd elitistának már ez is elég ahhoz, hogy ne kedvelje a Kaltenberget, a Folyékony Kenyér vonatkozó interjúja bőven szolgáltat további muníciót is. Okosba' főző előző sörmester szapulja a mai színvonalat, ami TonyCaviar, illetve saját tapasztalatom szerint vizes-koncepciótlan, de a Ratebeer-értékelők szerint még egy kis csapkarbantartási hiányosságokból eredő besavanyodottsággal is gyakorta meg van fejelve. Mindezekből igen pontosan kirajzolódik a klasszikus magyar vendéglátóipari egység képe, ahová gulyákban terelik a turistákat (még külön beer tour is van a Kaltenbergbe), majd némi úgy-ahogy lefőzött sörrel le is tudják őket.

Az igazságosság jegyében persze érdemes megemlíteni, hogy időnként biztosan sikerül jót is főzni a Kaltenbergben, legalábbis olvashatóak erre utaló kritikák - de erre játszani azért nem tűnik sokkal biztosabbnak, mint a hely fizetési játékát megnyerni, amiben ha mindhárom kockával hatost dobunk, ingyen fogyasztottunk.

 

ER-PÉ

A következő releváns kerület Rákospalota-Pestújhely, ami a maga két főzdéjével igazi nagyhatalom budapesti viszonylatban. Sajnos ezek közül az, amelyik közelebb van a belvároshoz egyszersmind az egyetlen sörfőzde a városban, amit hiába látogatunk meg. Az ER-PÉ Serfőző Dembinszky utcai telephelye ugyanis egy bezárt bőrgyár területén működő "ipari park" tagja, ahol az égvilágon semmi nem utal arra, hogy odabenn egy sörfőzde üzemelne. Pedig az ER-PÉ igen kitartóan dolgozik - noha sokat fejlődött azóta, hogy még 2007-ben sikerült egyik legborzasztóbb sörélményemet nyújtania akkor még Peter's Black néven futó kreációjával.

A rákospalotai barna sör azóta Peters Schwarz lett, és iható, még ha nem túl emlékezetes minőségben. A portfólió tagja még a hasonló élményeket ígérő Petersbräu Special, valamint néhány vele egylényegűnek tűnő mutációja (mint a Palotai Ászok); illetve a titokzatos Petersbräu Gingerbier. Ez ugyebár egy gyömbéres világos sör akar lenni, amivel eddig csak armando629 kollégának sikerült találkoznia, de leírása szerint nem ígér túl sokat. Már ha az invenciózus angol-német keveréknévtől eltekintünk.

 

Mister

A XV. kerület második sörfőzdéje a város- (pontosabban Pest-) szerte saját márkasörözőkkel bíró, tehát budapesti viszonylatban igazi sörnagyhatalomnak tekinthető Mister Sörház. Egyetlen söre, a Mister (melynek inkarnációját Hunter's Gold néven a Pointer Pub-hálózatnál is viszontláthatjuk) igazi megosztó példány: a magyar sörértékelők többé-kevésbé egységesen érdektelennek tartják, az idelátogató külföldi sörbarátok ellenben markánsan jobb véleményt fogalmaznak meg róla. Kétségtelenül a magyar szemmel is belátható előnyei közé tartozik, hogy árban megfelelő alternatíváját jelenti a dobozos olcsósöröknek, így sokat javít a kevésbé válogatós fogyasztók horizontján.

Maga a Mister Sörház egyébiránt a külvárosi éttermek iskolapéldája: kilencvenes évekbeli vállalkozórusztikus udvarház, hasonló korstílust képviselő dizájnú zenélő étlap, sok fogással. Túlzottan nem éri meg meglátogatni annak, aki egyébként nem rákospalotai, ugyanis messze van, drágább benne a Mister, noha túlzott minőségi különbség nem vehető észre rajta. Egyrészt helyben is hordóról csapolják, nem tartályból, másrészt szemlátomást a franchise-kocsmákban is megfelelően pörög, tehát megelégedhetünk azokkal is. Listájukhoz katt ide.

 

Rizmajer

Kerületsorrend szerinti utolsó sörfőzdénk a csepeli Rizmajer, ami a Szebeni utca egyik igen egyéni stílusú családi házának pincéjében készül. Palackozott sört ugyan itt is vehetünk, ha épp nyitva találjuk, de a főzde első számú sörének, a Szebeni Ászoknak nem ez az első számú lelőhelye, hanem a tulajdonos, Rizmajer József bérelt kocsmái. Ezek közül néhány egészen közel van a forráshoz: saját kútfőből a Széchenyi és Kassai utcák sarkán álló Evezős söröző, illetve a Szebeni - Szent István sarkon működő Kapufa söröző rémlik fel.

És ha már úgyis ilyen személyes hangot ütöttem meg, érdemes megemlíteni, hogy az eddig megírt párszáz sörkritikám közül épp a Szebeni Ászok generálta a leghevesebb kritikákat. Ugyanis hiába szeretik tiszta szívből a csepeli lokálpatrióták, egyértelmű tény, hogy Rizmajer nem minőségi csúcsok megdöntését tűzte ki maga elé; mint ahogy a vonatkozó Folyékony Kenyér-riport is fogalmaz, elsősorban a nagy sörgyárakkal vív árversenyt. Ez pedig a Szebeni Ászok minőségén is tükröződik, ami szerencsésebb esetben egy jellegtelen, híg ivósör, szerencsétlenebb esetben (mint amit én kifogtam) pedig éretlen, mégis savanykás, kissé cefreszerű lötty. Bizakodásra adhat ugyanakkor okot, hogy a főzde a közelmúltban teljesen megújult, illetve - ezzel összhangban - Rizmajer úr is komolyan fontolgatja a minőségi verseny beindítását. Ennek félig-meddig első jeleként értelmezhető a főzde mézes-naracsos-gyömbéres söre, ami ugyan már korábban is létezett, afféle karácsonyi különlegességként, egy ideje azonban folyamatosan elérhető. Ebben ugyan megvan valamelyest a potenciál, a Szebeni Ászok túlzottan vékony alapja azonban még mindig benne kísért. Ha valaki kíváncsi rá, a Zichy Jenő utcai Opera Pubban mindkét sört csapolják állítólag.

Mára ennyi jutott budapesti sörfőzdékből. Noha a sort még bőven lehetne folytatni olyan, a közvetlen agglomerációban fekvő sörfőzdékkel, mint a Csobánkai Kézműves, az üllői Franzberger vagy épp a pilisvörösvári Rotburger, ezek egyelőre talonban maradnak. Szakértők szerint az eddigi 8200 karakter úgyis bőven sok már egy olvasható cikknek.

(Képek forrása: kaltenberg.hu; norc.ro; obudakocsma.blog.hu; pivni.info)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr634043566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mattphilips 2012.02.03. 07:24:46

Már régóta el szeretnék ugrani ebbe a bizonyos Lehmann Pékségbe, de mivel nekem baromi messze van (kinek nincs?), így nem szívesen mennék potyára. Nem tud valaki esetleg egy pontos nyitva tartást?

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2012.02.03. 10:49:58

Én a Fűrész utcai kocsmában szoktam inni Szebeni Ászokot. Történt ilyen már idén is velem. Többszörös tapasztalatom alapján nem híg és nem savanyú, fogyasztható ivósör és remek kísérő a rövidekhez.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.02.03. 11:36:22

hiánypótló írás - eltartott egy ideig míg a kék csillag leesett...
@Árpa Jankó: Bár Csepel útba esik néha, a Rízmajer az nem alternatíva. Akkor már a Duna parton a Nádfedelesben jobb inni, ott Kárpit csapolnak a Hungaro-Kozel mellett.

-kk- 2012.02.03. 13:20:28

@Árpa Jankó: én háromszor ittam eddig Szebenit, ebből egyszer frissen palackozva, és az kifejezetten rossz volt, savanykás mellékízzel. Kétszer csapoltan, ebből egyszer egy kicssé szezámos volt (=éretlen), és csak egyszer tapasztaltam azt, amiről te írsz, tehát hogy "fogyasztható ivósör" minőségű lett volna - de különösebben finom akkor sem volt, csak iható.

Talán ahhoz lehet köze a dolognak, hogy a két rosszabb kóstolás már több éve volt, és ugye állítólag nemrég fejezték be a felújítást, tehát most sejthetően jobban tudják már tartani a minőségét.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2012.02.21. 12:02:21

A Kaltenberget már felvittem a kezmuvessorok.hu adatbázisába, a Mistert a weboldaluk alapján meg tudom csinálni. Ha valaki megszánna a Lehmann, az ER-PÉ és a Rizmajer főzdék és söreik alapadataival, legalább egy logóval, de még jobb lenne a sörök címkéjével (150px szélesre kicsinyítem majd), azt nagyon megköszönném, és igyekeznék minél gyorsabban felvinni, hogy legalább a budapesti főzdék listája teljes legyen. Előre is kösz! (lilakutyak@indamail.hu)

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2012.02.22. 09:08:05

@-kk-: Köszi, miután rákattintottam, rájöttem, hogy ismerős az oldal, csak én mindig Google Imagesből szoktam oda jutni. Na, majd a poszt alapján átnézem, és feldolgozom.

er.pé ser 2012.03.14. 23:12:24

Hoppá ez a er.pé sörfőzde a nemzetközi sör versenyen2012 03. milyen jó eredmény t ért el akkor hogy is van ez kedves bloggerek???????????????

-kk- 2012.03.15. 10:01:12

@er.pé ser: "Pedig az ER-PÉ igen kitartóan dolgozik - noha sokat fejlődött azóta, hogy még 2007-ben sikerült egyik legborzasztóbb sörélményemet nyújtania "

hol itt az ellentmondás?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.03.15. 10:24:10

@er.pé ser: Ez az, hajrá! Cél a Monde Selection, az Arany Ászoknak már megvan. Ez aztán a kihívás! Én drukkolok!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.03.15. 11:11:10

@er.pé ser: Amúgy figyelmedbe ajánlanám az alábbi írást. Nyugodtan behelyettesíthető sörrel...
borbandi.postr.hu/nem-az-eremtol-lesz-jo-a-bor

szanisz 2012.03.17. 16:50:45

@pif: A talán joggal sokat szapult szebeni ászok után (nekem szimplán unalmasnak tűnt, de különösebb ízhibákat nem találtam benne) a Rizmájer porter elég nagy felüdülés, ajánlom mindenkinek..

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.03.19. 08:59:25

@szanisz: Köszi nem is tudtam, csak a gyömbéresről. Sztem vmelyik nap benézek hozzájuk, és veszek egy szortimentet, mert azért az ő ászoksörük sem volt, hmm, az egekig dicsérve...

-kk- 2012.03.19. 09:24:27

@pif: a miskolci Főzdefeszten debütált két új sörük: egy porter, meg egy 55% kukorica alapra épített sör.

én is elég kíváncsi vagyok, milyenek lehetnek

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.03.19. 09:27:05

@-kk-: köszi, közben láttam az FK-n én is. Ha megyek megcsörgetlek, és ha még nem volt meg, akkor szívesen bevásárlok Neked is.

-kk- 2012.03.19. 13:25:57

@pif: végül akadt pár üres órám, úgyhogy kinéztem a főzdébe és vettem (likviditási okokból csak magamnak :)

a literes kukoricás 550,
a literes barna 600

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.03.19. 14:39:13

@-kk-: míly' gondtalan az egyetemista élet...
:o]

-kk- 2012.03.19. 17:36:36

@pif: főleg hogy nem is vagyok egyetemista ;)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2012.03.20. 15:03:08

@-kk-: hm, pedig asszittem, hogy a brünni kiküldetés az egyetemi volt...

-kk- 2012.03.20. 15:45:24

@pif: ez így is van, de Brno már csak a záró felvonás volt.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) ale (61) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (33) balkezes (6) baltika (1) balti porter (1) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (3) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (50) belga (41) berlin (1) berlinerweisse (2) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (13) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (6) brewdog (2) brewyourmind (2) brno (2) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (20) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (3) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (55) csíki (7) csobánka (8) csupor (1) dán (5) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (33) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (5) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (8) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (2) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (4) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (3) hacker-pschorr (1) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (19) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (1) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hoptop (9) hordó (9) horizont (24) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (68) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (12) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (259) kőbánya (7) kocsma (2) koktél (1) kollab (1) kölsch (3) komló (27) korzika (1) kősör (1) kozel (10) kraft (42) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (19) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) luxemburg (1) madscientist (17) mad scientist (2) magy (1) magyar (295) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (8) mecénás (1) meggyes (3) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (1) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (36) münchen (3) nelson sauvin (1) német (39) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (3) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (4) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (6) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (7) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (3) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) régi idők sörei (1) reketye (6) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (20) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (15) sörfőzés (3) sörgasztro (1) sörgyár (2) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (2) sörkorcsolya (37) sörkultúra (16) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (8) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (33) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (1) sörverseny (30) sour (5) spontán erjesztés (2) staropramen (5) stgeorgen (1) stout (34) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (3) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (1) zipsbrew (12) zirc (2) Címkefelhő