Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Oldszkúl vagy nyúvéjv

Már a palack vásárlásakor nézegettem erősen, hogy egy sör egyszerre hogyan is lehet Tripel, ami ugye az ezeréves belga sörfőző hagyomány egyik stabil tartóoszlopa, és IPA, mely az űrkorszak amerikai sörforradalmának ikonikus darabja. A ratebeer-en apátsági Tripelként a Csakajósörben, ahol megvettem a kóstolásra szánt sört, Imperial Double IPA-ként van nyilvántartva. Maga a főzde is IPA-nak titulálja. A belga Brasserie d'Achouffe-nak összejött ez az első blikkre talán furcsának tűnő stílusegyesítés. Méghozzá nem is akárhogy. Olyannyira remek volt, hogy - szokásunkhoz híven - készítettünk hozzá egy kis finom reggeli falatot, ami ebben a nedves, zord időben feltölti az embert életkedvvel. De lássuk először a kóstolót.

A La Chouffe sörös címkék kis törpéje ott figyel a Houblon-on is. És mivel a houblon franciául komlót jelent, természetesen egy komlós kiskertben szorgoskodik. A főzde meghatározása Dobbelen IPA Tripel. Azaz dupla vagy imperiál IPA (erősebben malátázott és komlózott, nagy alkoholtartalmú IPA) Tripel-be (erős, világos, ale) csomagolva. Kitöltve narancssárgás színnel kombinált sejtelmes - élesztős - opálosság jellemzi. Szép fehér, közepes habbal terjeszkedik el a pohárban. A hab paplanossága hamar elillan, és megmarad az erős sörök sajátja, a sejtelmes fehér fátyol a felszínen.

Illatában lágy őszibarackos komló, élesztős tripeles fuvallat után megindul az IPA-s citrus-attak. Először narancs és mandarin, majd - ahogy a komlós illatok is bekapcsolódnak - ez átcsap egy mangós, grapefruitos illatba, amihez csapódik egy kis tejkaramella a távolból.

Megkóstolva nyelvünk hegyén egy pillanatra elsuhan egy mézes, narancsleves, curacao-likőrös édesség, de utána rögtön kibomlik a kicsi, játékos buborékok nyomán a mennyei keserű. Először csak a nyelvcsapunkat legyezgeti meg, majd - én ilyet még sörnél nem tapasztaltam - a nyelvünk két oldalán - ahol a sóst és a savanyút kéne normál esetben érezni - ver tanyát a keserű és tanninosan összehúzza a nyelvünket. A 9% alkohol ellenére - csakúgy mint a De Molen Amarilloban - ebben a sörben sem érezni semmi likőrös alkoholos ízt, szeszes bumfordiságot. Koriander jön még, majd enyhe vajas ízek, némi olajosság, és határozott angosturával bolondított békebeli Jaffa szörp. IPA-nak túl konzervatív, Tripelnek túl komlós, citrusos. Valahol a határon egyensúlyoz, de mindezt nagyon izgalmasan és végtelenül elegánsan teszi.

Számítottam valami hasonlóra és még kóstolás előtt elkezdtem csinálni hozzá egy kis villásreggelit. A vasárnapi sörös pecsenyezsírból (csirkét készítettem alacsony hőfokon mangalica zsíron némi sörrel nyakon öntve) egy keveset lábasba tettem és kis lángon egy gerezd apróra vágott fokhagymát pirítottam benne. Hozzáadtam camembert sajt darabkákat és amikor elkezdtek olvadni egy kis narancs levét belecsavartam, meg némi tárkonyos mustárt adagoltam hozzá. Meghintettem még egy kis zöldfűszer-keverékkel és beleaprítottam egy keveset a narancs héjából. Amikor elkészült, egy kis friss borsot őröltem a tetejére és enyhén pirított rozskenyeret vettem mellé. Az étel és a sör között remek volt a párhuzam. A sörös pecsenyezsír és a rozskenyér jó alapot adott az olvadt penészes sajtdarabkáknak, a narancslé meg a mustár és a kis friss bors pikánssá tette és kikerekítette az ízeket. A citrusos ízek és a sajt enyhe keserűje az IPA-vonalat erősítették, míg a fűszeres mustár és a camembert jellegzetes penészes krémessége az élesztős Tripel ízeit hordozták a vállukon. A krémes zsíros teltség és a rozskenyér pedig megágyazott a mennyei keserűnek és a tekintélyes 9% alkoholnak. Egy ilyen reggeli után lesz csak igazán pozitív az életszemléletünk...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr423422376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.12.01. 16:11:53

@Mantlesorrow: Mintha Te is vettél volna ilyen "mókacsomagot". Ajánlom elkészíteni hozzá...

Serkoptató 2011.12.01. 18:57:47

Bármennyire is kedvelem, én azért az IPA-t nem tartom az űrkorszak sörének, bevált régi darab az.
Őszintén szólva kicsit már unom is, hogy most, amikor a jenkik egy kicsit lecsiszolták, felpolírozták és egy feed backkel visszapöckölték, mindenki erre izgul Ejropában, és minden sörbe dömperrel tolják a komlót.
Mértékletesség -- harmónia -- változatosság!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.12.01. 20:32:17

@Serkoptató: Én már tavaly a 3 IPA-ból is a Bengal Lancerre szavaztam a BrewDog Punk IPA ellenében, úgyhogy részben egyetértek. Az űrkorszak az a 60-as 70-es éveket volt hivatott jelölni, amikor az amerikai sörforradalom elindult. És azért valljuk be a La Chouffe se véletlen csinál IPA-t, hanem meglovagolja ezt az irányzatot.

Kortyondiak 2011.12.01. 20:54:44

Más is észrevette !
Nagy kedvencem !
Elő is szedek egyet :)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.12.01. 21:14:18

@Kortyondiak: Bengalt, Punk IPA-t vagy Houblon-t?

Serkoptató 2011.12.01. 22:45:29

@pif: Pedig a BrewDog Punk IPA-ja minden marketingrizsa ellenére igazi konzervatív, vagy ha úgy tetszik oldszkúl IPA!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.12.01. 22:55:18

@Serkoptató: Az lehet, de semmiképp sem visszafogott, ők is ezt írják róla:

"This fresh, full flavour natural beer is our tribute to the classic IPAs of yester-year. The post modern twist is the addition of amazing fruity hops giving an explosion of tropical fruit flavours and a sharp bitter finish." - A Fuller-féle verziók sokkal hm, izé viktoriánusabbak...

Kortyondiak 2011.12.02. 08:07:38

@pif: Houblon!
Érdekes tegnap este sokkal kevésbé volt gyümölcsös mint vártam!

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása