Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Sörvacsora a János Étteremben

Főzdefeszti kihelyezett gasztropróbánk után már a jó melegben próbálgattuk tovább a sör és a finom ételek kapcsolódását. A sörvacsora-özön tovább hömpölygött. Október 21-én a forradalmi hétvége előestéjén sörvacsorára invitáltuk a közt a János Étterembe. A dolgot persze nem bíztuk a véletlenre, már tavaly bepróbáltuk az ételsort, és - döccenéseiken okulva - egy kicsit módosított sörsort vetettünk be, még nem annyira avantgard, hanem amolyan fél-úttörő szellemben, hiszen a Sörspecialista bajor söreiből válogattunk a négy fogáshoz.

Mivel nemcsak a sörsort állítottam össze, hanem az egyes sörökről rögtönzött referátummal is szolgáltam az estén, ezért csak pár ételfotó készült. (néhányat illusztrációként a tavalyiakból loptam) Az ötletekből valóra váló fogásokat véglegesen az étterem sörszerető séfje, Kelemen Gábor készítette el, és előre bocsájtom, nem csalódtunk.

1. Kacsmáj mignon hagymalekvárral és friss csírákkal - Riedenburger Historisches Emmerbier (Bio)

A középkori kétsoros ú.n. tönkebúzából, valamint árpa-, tönköly- és búzamalátából főzött szűretlen sör a búzától enyhe savanykás ízeket, a tönkebúzától és az árpától malátás, enyhén édes teltséget a bio-komlótól pedig egy határozott, de nem tolakodó keserűséget kap. Ez remekül illett a már-már szilvának tűnő hagymalekvárhoz, és szépen harmonizált a keserűje a májpástétom ízeivel. Bár a vacsoraközönségnek ez volt az egyik kedvence, nekem talán egy kicsit kevésbé volt testes ez a sör. A máj ízei talán egy picivel teltebbet kívántak volna meg.

 

2.Tésztában sült lazacfilé zöldfűszeres krémsajttal és sáfrányos kagylómártással - Scheyern Kloster-Weisse Dunkel

A scheyerni kolostor - a kedvenc bajor főzdém - barna búzája szépen odasimult a tésztában sütött lazachoz. A fanyar búzás ízek jól harmonizáltak a hallal, a banános, pörkölt malátás felhangok pedig jól kísérték a tésztaköpeny ízeit. A kagylómártásba idén pedig belefőzött a séf egy kis sört, így az ízek még jobban összeforrtak. Nagyszerű páros volt.

 

3. Bárány Hufsteak krémes polentával, mediterrán zöldségekkel és sörös pecsenyelével - Hacker-Pschorr Oktoberfest Märzen

A bárány zamatos, omlós volt, a natúr hús-ízek domináltak benne, a hozzá szervírozott mediterrán zöldségek kellemes frissességet, a pecsenyelé zamatos teltséget adott mindehhez. A Hacker-Pschorr köztudottan a legsötétebb, legfűszeresebb, legédeskésebb a 6 müncheni sörgyár Festbierjei között. Ennek a malátás, karamelles ízvilágnak remekül állt a bárány, és persze a sörrel és a húslével főzött pecsenyelé. Nekem a legjobban azonban az tetszett, hogy ezeket az ízeket krémesen teltté és zamatossá tette a háromszög alapú gúlába formázott polenta, ami szelídítette és kiteljesítette az ízeket.

 

4. Morzsás szilvatorta mézes Mascarpone krémmel - Weltenburger Asam Bock

A vacsoraközönségből elhangzott a főétel után a kétkedés, hogy erre aztán már igazán kíváncsiak, hogy lehet egy sörhöz desszertet kínálni. Persze az Asam Bock-kal biztosra mentem, de az utolsó fogás után nem csak számomra vált bizonyossá, hogy a sörök remek kísérői a desszerteknek, és nem csak könnyű gyümölcsös söröket lehet ehhez alapul venni. Tavaly már készült egy Tiramisu alapú desszert az Asamhoz, mely az őszibarackos ízvilágát volt hivatott kiemelni. A szilvás torta a pörkölt maláta karamelles, enyhén likőrös édességét és persze a sörben rejlő szilvás zamatokkal igyekezett harmonizálni. Mindehhez a mézes, zsíros Mascarpone adta a telt krémes alapot és megágyazott a nehéz, de alkoholos ízeit csak a háttérben jól elrejtve csillogtató remek sötét duplabakkal.

Külön öröm volt számomra, hogy a vacsoravendégek közt ketten is mondták, hogy új dimenziókat nyitott meg a vacsora a sörökről alkotott nézeteikről. Valaki még azt is hozzátette, hogy soha többé nem iszik ezek után Drehert...

Már ezért is megérte. És remélem itt folytatjuk. Legközelebb a Borssó Bisztróban október 27-én, csütörtökön este.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr933326156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsombibacsi · http://www.gaultmillau.hu/mese-habbal 2011.10.25. 18:20:37

Egyrészt szeretnék gratulálni, nagyon jó összeállítás volt ez az este, remélem még sok ilyen szervezés lesz a jövőben, ahol meg lehet mutatni, hogy mi is az igazi sör, és mennyi lehetőség rejlik benne, cseppet sem kevesebb, mint a borokban (ahogy azt oly sokan gondolják).
Az első fogáshoz egyszerűen tökéletes volt a társított sör, nem is kellett ennél testesebb, mivel a máj önmagában egyáltalán nem volt nehéz, és a hozzá kínált hagymalekvár tovább könnyített rajta.
A második fogáshoz adott Scheyern-Weisse Dunkel is jó választás volt, nekem szintén egyik kedvenc sörfőzdém, a lazachoz remekül passzolt, bár szerintem a kagylómártáshoz annyira nem illett.
A harmadik fogáshoz adott Hacker-Pschorr szerintem leginkább a polentához illett, a bárányhoz kevésbé.
Az utolsó fogás pedig egy remek zárása volt ennek az estének, bárkinek szívesen bemutatnám, aki azt mondja, hogy sör ugyan hogy passzolhat desszerthez.
Gratulálok a sörvacsorához még egyszer, mindenkinek ajánlom, hogy egyszer látogasson el egy hasonlóra.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.10.26. 06:48:19

@zsombibacsi: :o] Köszönöm, a szakácsok nevében is! Remélem, lesz még hasonló. És úgy látom azért kezd a sörvacsoráknak is trendje lenni. Már nem csak csülök mellé próbálják odatenni a söröket...

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.11.04. 16:30:28

igazán sajnálom, hogy erről lemaradtam

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (61) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (33) balkezes (6) baltika (1) balti porter (2) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (3) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (53) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (18) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (2) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (3) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (57) csíki (9) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (37) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (5) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (10) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (4) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (8) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (13) horizont (25) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (71) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (13) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (272) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (28) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (49) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (20) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (313) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (3) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (40) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (7) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (7) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (3) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) régi idők sörei (1) reketye (6) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (24) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (2) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (35) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (1) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (5) stgeorgen (1) stout (35) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (4) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása