Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Főzdefeszti körkapcsolás + Great American Beer Festival eredmények

Ezt a Főzdefesztet én is keményen végigfagyoskodtam, bár nem egy sörcsap mögött, hanem a János Étterem és jómagam képviseletében. Merthogy a Grabanc és a sörfőző, Armando standjának tőszomszédságában a Grabanc-szútrát és a Grabanc-Kebabot szerettem volna megismertetni a nagyközönséggel. Meg persze azt is szerettem volna tudatosítani, hogy a sör-étel párkapcsolatnak magasabb dimenziói is léteznek, mint az occsóláger-sósmogyoró. Ennek remélem, lesz valamilyen folytatása jövőre is.

Azért nekem is volt időm bosszankodni és lelkesedni egyaránt. Kezdjük a negatív dolgokkal, mert szerencsére az a rövidebb lista, és így a jó sörtől lesz a végén csak keserű a szánk íze. Csütörtökön borzalmasan nyögve nyelősen indult a feszt. Aki nem hozott saját bódét, az csak késő délután tudott kinyitni. Ez a csütörtöki jó időben kifejezett nagy érvágás volt minden árusnak, hiszen a többi napon az esős idő és a hideg már korlátozta a látogatók számát. Egy másik - szerintem súlyos - szervezési hiba, hogy a pálinka és kolbász fesztiváljának hétvégéjén volt a feszt. Ez bizton elcsábított jó néhány potenciális érdeklődőt. A helyszín bár gyönyörű volt, kicsit szétszabdalva találtuk meg az egyes standokat, így például a Lőrinc pap téri árusok teljesen a perifériára kerültek.

És akkor jöjjenek a sörök, ezekből már csak néhány csalódás volt, és annál több pozitív élmény.

A Kárpitól a világost már korábban ismertem, egy remek ivósör, nagyobb élményt azonban nem nyújt. A búza sajnos messze elmarad a német-osztrák vonal színvonalától, a borsodit persze veri, de ez nem egy nagy dicséret.

A Borstól a Tuck Barátot kóstoltam. A Robin Hood sztoriból ismert jóságos ám kemény Tuck Barát név, akár a névadója. Egy erős, ám kerek, gyümölcsös ízvilágú szép ale, remek színnel, karbonációval és testességgel. Néhányan azonban egy kis zavaró utóerjedést véltünk felfedezni benne, mintha a sok cukor még nem nyugodott volna meg teljesen.

Két nagy és egy kis csalódás még, és akkor már tényleg következzenek a pozitív élmények. Nagyon kíváncsi voltam a nagykátai Drakulára, de sajnos a fesztiválra érkező brutál erős főzet - számomra - csupán likőrösen erős volt, de széteső ízei nem adtak semmi további harmóniát. A másik nagy csalódás a Paracelsus volt. A beharangozás ellenére ez a sör egyszerűen nincs még kész. Teljesen kellemetlen volt az összhatás kóstoláskor, nem is emlékszem csak malátás és gyógyfüves ízek összevisszaságára. Rehabilitálom viszont a Kissler barnát, amit tavasszal a kapott kóstoló alapján eléggé leminősítettem, és utána nem sikerült a tolongás miatt csapról is megkóstolnom. Viszont a Ribizlis sör csapról is sajnos pont ugyanazt a "szappanos" mellékízt produkálta, amit a tavaszi pillepalackos minta. És akkor most már tényleg jöjjenek a mosolygós élmények.

A tavaszi debütálás óta már egy újabb főzet Grabanc volt a csapon. Ez talán egy kicsit kevéssé vad és zabolátlan, mint a tavaszi főzet, hanem egy kicsit szárazabb, elegánsabb. Nekem - és nemcsak azért mert az én kezem is benne volt - kifejezetten az édességgel ízlett nagyon a hozzá gyártott falatkák közül. A Salvator - bár az egész más ízvilág - tud ennyire elegánsan édességekhez simulni.

A nagyközönség előtt most debütáló Csobánkai Serfőzde sörei egytől egyig szakértelemről és szerető, értő gondos sörmesterről zengenek. A feszt-söre cím esélyes Fekete Bárány mellett a főzde portere a Good Night Porter is remek pörkölt malátás kávés zamatokat, és csodás, elegáns gyümölcsösséget vonultat fel. A Pastorale egy picit mintha fanyar lett volna, ezt többektől hallottam vissza, ám szerintem a visszafogott szénsavasság az oka. A Lupus in lupulus egy remek hidegen komlózott bitter ale, amibe Majoros Gábor sörfőző-mester elmondása szerint egy kis csobánkai vadkomló is rejtezik az angol komlók mellett. Jelenleg ezt a főzdét tartom a leginnovatívabbnak a kisüzemi palettán.

A jászdózsai főzde a könnyű, enyhén édeskés Köleses és a Dupla Köleses söre mellett bemutatkozott egy Hajdinás sörrel, melybe kakukkfű is került a komló mellé. Az ötlet remek, bár én kb. felére csökkenteném a fűadagot, mert így túl markánsan érződik a kakukkfű a sörben. A mellékíz még így sem kellemetlen, de elegánsabb volna egy kicsit visszafogottabb változat. Ugyancsak ez érvényes a Pivovarski dum Csalános sörére.

Megkóstoltam a két kávésat is a Kaltenecker és a Pivovarski Dum főzeteit is. Mindkettőnek finom kávés-cappuccinos illata volt. A rozsnyóiaké azonban egy kicsit túl harsány, amolyan automatából folyó nescafes porízeket produkált, a prágai verzió visszafogott szárazabb változata nekem sokkal többet adott, de mindkettő remek bemutató a nem-gyümölcsös ízesítésből. A Kaltenecker füstölt búzája egész kellemes, de pechjére nálam a Schlenkerla a mérce, annak meg egyelőre nyomába sem ér.

Járkálásunk során persze kóstoltunk a fóti Keserű Mézből is,ami hozta a tavaszi formáját, harsány, formabontó, izgalmas.

A békésszentandrásiak sörei közül a Szilvás volt az ismeretlen és abszolút kellemes élmény. A többi sörüket már jól ismertem, de ez olyan kellemesen üde gyümölcsös vonalat rejtett a könnyű világosba, hogy az egyik kedvencem lett. Kompótosan, lekvárosan és friss gyümölcsösen szilvás és nem érződik rajta az aromaözön, mint például a Kissler ribizlisén, vagy a Soproni Démon ízesített sörein.

A Hofstettner Sündenbockja tavasszal palackból messze nem volt ilyen szép és izgalmas, mint most csapról. Tavasszal agyonnyomta a mézcukor illata a sört, most vidám tavaszi rét és a friss akácméz illata keveredett, és támogatott meg egy testes malátás, kicsit édeskés világos baksört. a Russian Stout súlyos testességébe pedig remek áfonya-meggy illat vegyült és a pörkölt ízben is ott lapult ez a kellemes fanyarság.

Végére hagytam a varnsdorfi Kocour két IPA-ját. A Catfish egy igazi száraz ütős IPA, nem annyira gyümölcsös, mint a Grabanc, de stílusában nagyszerű. A Samurai már nem ennyire meggyőző, inkább egy nagyon jó bitter, de IPA-nak már nem elég agresszívan keserű. Vélhetően a komló sokkal visszafogottabb benne.

És zárásként egy másik fesztivál, a Great American Beer Festival győztesei. Ebből is látszik a sörivők elvágyódása. Ami van, az sose elég jó. Budapesten az angolszász stílű IPA-k és az ale-ek arattak, a GABF-en pedig a kis főzdék kategóriában például egy olyan főzde nyert, akinek a szortimentje tele van európai stílusú sörökkel.

Akkor legkésőbb jövő tavasszal újra a Főzdefeszten...

ui: Vizuális típusúak meg ITT mazsolázhatnak...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr653296693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2011.10.14. 08:48:23

Amerikában nyilván az izgalmas, ami a "távoli" Európában hétköznapi. Egyébként meg sörben is a divatok jönnek és mennek.

szanisz 2011.10.14. 19:53:09

@Árpa Jankó: Hát szerintem sörszempontból nem olyan távoli az USA. Úgy értem mármint,h ott is az egyen-, mainstream lagerek tengerében éltek pár évtizeddel ezelőttig, aztán minden érdekes most ott, ami nem az. (kb mint nálunk, Kelet-Európában).

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása