Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

A Kék Üstökös

Közismert - és az efféle blogokon régóta sérelmezett - tény, hogy a magyarországi sörgyárak nem igazán hajlanak az alkalmi és időszakos sörök gyártására. Pedig nem volna előzmény nélküli a dolog, még a szocialista söriparban is megmaradtak olyan márkák, mint a Márciusi, a Májusi, a Tavaszi vagy a Téli Sör, mint ahogy évfordulósokra is több példa akad. Sőt, még a privatizáció után is maradt - egy ideig - néhány hírmondója a műfajnak, mint a pécsi Három Királyok. Szokás mondani, hogy a multik nemtörődömsége természetes, hiszen soktízezer hektoliteres üstméretek és technológiai adagok mellett nem éri meg apró főzetekkel bíbelődni (merthogy a nem-hétköznapi sörök úgysem fogynának el nagy tételben, tartja a gondolatmenet). Ennek ellenére azoknak a nagy sörkonszerneknek, amelyek a magyarországi sörgyárakat is tulajdonolják (Heineken, StarBev, SABMiller, Ottakringer, ugyebár), mégis rendszeresen sikerül. Csak nem nálunk.
 

Mindehhez egyszerre szolgál apropóként és illusztrációként a Heineken csoportba tartozó cseh Starobrno legújabb akciója, amellyel Brno hokicsapatának, a HC Kometának (illetve annak rajongóinak) tisztelegnek a csehországi hokiidény kezdete alkalmából. A csapat nevét parafrazáló sörben egyébként semmi izgalmas vagy gasztroértelemben irigylendő nincsen: sima világos ászoksör, amit papíron erdei gyümölcsökkel és gyógynövényekkel festenek csapatszínűre. Ízre épp olyan, mintha fruttis vattacukrot harapnánk a sörhöz, nyelvfestő hatását konstatálva pedig egy morzsányit el tudtam bizonytalanodni afelől, véletlenül sem nyúlt-e senki az ételfestékes bödön felé a Starobrno titkos vegykonyhája táján. 

Tehát nem maga a Modrá Kometa az irigylendő, hanem a mentalitás, amit a Magyarországon is jelen lévő sörkonszern más fíliáiban láthatóan gond nélkül képes képviselni: abszolút helyi jelentőségű események kapcsán alkalmi sört készít. Mintha Sopronban a Voltra készülne külön sör - gondolnám, de hamar visszaránt a realitás: a Soproni-portfólióban beállt legutóbbi változások között épphogy a helyi különlegessénként egészen tavalyig fennmaradt Kinizsi megszüntetése illik a valóság magyar vetületébe. Meg persze a helyette pancsolt Soproni Narancs-féle borzalmak, amiknél még a Modrá Kometa is komolyabban vehető termék. Pedig az sem egy B27 éppen, de - amit itthon sörmultinak még nem nagyon sikerült felmutatnia - legalább van gesztusértéke.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr343235060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2011.09.19. 10:53:47

Ha már említetted a Három Királyokat... Az jutott eszembe, hogy a Pécsi Sörfőzde, a nagy vesztese a hazai söripar privatizációjának, mivel nem egy erős multi, hanem az Ottakringer vásárolta meg. (Igaz a multiknak viszont áldozatául esett a nagykanizsai és a komáromi sörgyár.
Kár, hogy a Három Királyok helyett ma a Nádorral és a hozzá hasonló fosokkal próbálnak meg felszínen maradni.

szanisz 2011.09.19. 12:00:45

@Árpa Jankó:

Éles verseny csak a "ki tud szarabb,
ER- re végződő sört eladni" című versenyben van a multik között.

Mármint idehaza. (Nem sokára megyek Szlovákiába, ahol azért felpakolok a Master barnából (porter), és félbarnából, mert most már nem csak Csehországban árulják.)

ger. duchemin 2011.09.19. 19:08:13

Fantasztikus ez a kékség. Várom, hogy mikor lesz ibolyaszínű, vagy bíbor sör, a citrom-, és narancssárgáról nem is szólva. :-)

szanisz 2011.09.20. 10:49:48

@Kortyondiak:

Igen, az is korrekt, de valahogy a másik kettőben több pluszt érzek a versenytársakhoz képest. Erős világos lagerben persze nagyon nehéz nagyot dobbantani, a műfaj behatároltabb.

Kortyondiak 2011.09.20. 20:05:45

@szanisz:
Érdekes nekem pont a barnával volt bajom!
Egy kicsit melegedett és olyan nyúlós édeskés lett!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.09.20. 21:15:55

Biztos túl konzervatív az énem, de én Düsivel ellentétben némileg viszolygok ezektől a csinálmányoktól. De hát kell a parti-sör is...
:o]

szanisz 2011.09.21. 09:57:10

@pif: dettó..ez a zöld színű Fradi sör szintje (nem a mezei Fradi sörre gondolok, ami világos lager). de attól KK üzenetével egyetértek.

@Kortyondiak:

szerintem ez a balti portereknél gyakori, valószínűleg azért nem tetszett mert sima barna sört (dunkelt) vártál. ettől függetlenül persze ezért szép az egész,h mindenkinek más jön be.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.09.21. 16:12:03

@szanisz: gondolom a Stari zöld csodájára értetted?

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása