Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

A baráti Csehszlovákia

Nos, a címben szereplő ország már pár évtizede nem létezik, de Csehországban és Szlovákiában járva még ma is érzékelhető hogy a két ország a történelem során  - többször is - egy volt.

Ennek egyik jele a sörkultúra kifinomult volta, természetesen Szlovákiában részint cseh hatásra.

A nyári szünetben olyan szerencsém volt hogy meglátogathattam mindkét ország fővárosát. Prágába elkísért Jani is, a lelkes sörturista, vélhetően ő az egyik legodaszántabb sörélmény-, és üveggyűjtő országunkban, ezidáig 1756 sört kóstolt 62 országból, és 1500 db. palackkal osztja meg a lakását.

Következzenek hát a rövid útibeszámolók:

 

 

Pozsony

Nem először jártam itt "szakmai" céllal, de most már alaposan felkészültem a ratebeer honlapjáról, merre vannak sörboltok és kisüzemi főzdék. Nos az előbbiből 2 van (és mint utóbb kiderült egyik már bezárt rég). Sörfőzde elvileg 3 van Pozsonyban (amúgy a néhai Stein gyár sem üzemel már), és ebből a Richtar Jakub egynapos túra alatt meglátogathatatlan (későn nyit), a Patrónsky Pivovar meg nagyon kieső helyen van, így maradt az óvárosi Meštiansky Pivovar.  

De előtte még ellátogattam a külvárosi Carrefour-ba, felbuzdulván a Krakkói hasonló áruház nagy sörválasztékán. Hát ez ahhoz képest nulla, még a neve alapján sokat ígérő "pivomania" részleg is csak a szokásos készletet tartja, igaz jóval olcsóbban mint a Tesco vagy a Billa.

Visszafelé jövet a Spitalska-n (közvetlenül a Presposrska Pivoteka mellett) újonnan nyílt sörözőbe botlottam, a Nova Paka-i gyár termékeit lehetett kóstolni, és elég nagy választékban: 

 

 

Szóval Presposrska Pivoteka... Úgy tűnik, ez is nemrég nyílhatott, és nagyon érdekes a termékskála. Az igényesebb belga sörök mellett, egy kevésbé ismert angol főzdének, az Oxfordshire-i Ridgeway-nek a szinte teljes kínálatát kapni, és ezen kívül még egy Nagyszombati kis szlovák főzde (Sessler) söreit is. Ez utóbbi erős lágersörét már megittam, igen jó! 

 

 

Az ebédet (egy fantasztikus jó sztrapacskát) az óváros melletti Szlovák sörözőben ettem, persze csak Zlatý Bažant kíséretében: 

 

A Meštiansky Pivovar-ra inkább illik az érdekes, mint a nagyszerű jelző, alapsörük kb. annyira jó, mint a Krakkói CK-Browar-é, vagyis jó szomjoltó, nem több:

 

Még egy várnézésre jutott az időből, de a sörökkel rakott hátizsákom alig engedett felmászni a dombra:  

 

Ja és íme az elmaradhatatlan trófealista:

 

Prága

Hasonló alapossággal készültem most is, hogy egy nap alatt minél több különleges sört meg tudjunk kóstolni, valamint vásárolni. Prága azonban kemény dió. A majd' tucatnyi kis főzde mellett jó néhány olyan speciális sörboltja is van, ahol nem csak cseh sörök kaphatók, hanem jobbnál jobb finomságok a világ minden részéből.

Nagyon korán, már fél ötkor megérkeztünk, sötétben vágtunk neki a Nové Město utcáinak, és a pirkadat a Károly hídon ért minket. A várban már világos volt, de rajtunk kívül senki, így ingyen nézhettük meg az Arany utcácskát, majd magunkban róttuk a várudvarok kövezetét.

Jani tudott egy smíchovi kocsmáról, amely hajnalban is nyitva van. Itt akartunk friss pilzenit inni tankból, de sajnos már átálltak reggel 10 órai nyitásra. És mivel a Staropramen Na Verandach sörözője is csak 11-kor nyit, visszavillamosoztunk Dejvice-be, majd megnéztük a Valdštein palota kertjét, annak is a híres fehér páváját.

Végre eljött az idő, és visszamehettünk Smíchovba.

A friss pilzeni után megkóstoltuk utunk első különlegességét, a csak a sörgyár éttermében fogyasztható szűretlen Staroprament. Ihattunk volna ezen kívül még félbarna Granat-ot, vagy Velvet-et is, de inkább kipróbáltuk a nemrég kifejlesztett búzasörüket. Nagyon más mint a német, vagy belga típusú búzák, kissé édeskés, de teljesen rendben van. Mindkettőnknek ízlett:

 

Következő állomás a Pivní galerie. Mivel csak én vásároltam, és csak két üveggel (köztük az Eggenberg füstölt sörét, melyre régóta várok) kevés esélye volt a már más beszámolókból elhíresült kapatos bácsikának többet számolni, amúgy is a neje kezelte a kasszát - már kora reggel tetemes nyomás volt benne.

Ezután irány a Strahovi kolostor, a várat megkerülő 22-es villamossal.

Mindketten a híres IPA-ból rendeltünk, én azonban vérig sértettem a pincért, mert csak az étel (pivovarsky gulaš) kihozása után akartam sört kérni, de ezt annyira zokon vette, hogy 5-szöri proszimozásomra sem akart észrevenni. Végül azért megszánt, megkaptam az ebéd mellé a sört is, sőt kértem egy búzasörrel készített banánfagylaltot is, még mindig a számban van az íze:

 

 

A Pivovarsky Klub-ból némi töprengés után semmit nem vettünk (a Pivovarsky Dům-ba mások lesújtó tapasztalatai miatt eleve nem is mentünk).

Ezután következett utunk fénypontja, az U Slovanské lípy. Prága egyetlen olyan kocsmája, mely a Kout na Šumavě söreit csapolja. Nem akármilyen itókák ezek, többségük Csehország ratebeer-listájának dobogós helyein állnak.

Kár, hogy a Strahovi kolostor knédlis gulyása annyira megfeküdte a gyomrom, hogy alig tudtam ezeket élvezni, de az illatuk tényleg csodás volt. A szűretlen világos 12°-os és a 18°-os barna bakot kértük (középső csapok):

 

Hogy a söröket lemozogjunk, az U Slovenské lípy-ből gyalog jöttünk el, végig a Husitská-n. És milyen jól tettük! Teljesen véletlenül botlottunk bele a 37. szám alatt egy kis sörboltba, amely nemrég nyithatott, a Pivotéka Pivní Rozmanitost-ba. A cseh, német és angolszász választék mellett nagyon jó, és ritkán fellelhető holland és lengyel söröket is tartanak, némelyiket egész olcsó áron. Én főleg itt vásároltam, de Jani még mindig a Zlý časy-ra tartogatta koronái nagy részét: 

 

Majdnem el is felejtettem, még bementünk a Beer Museum-ba is, főleg Jani kedvéért, ő nagyon jó emlékeket őrzött a helyről.

Itt fotót nem is készítettünk, mert amennyire különbözött a két sör jellegében, annyira azonosan nézett ki külsőre, ráadásul nem a saját poharukban érkeztek. Különösen a csokoládés ízesítésű Opat Chocolate nyerte el mindkettőnk tetszését (a másik sör a Starokladenské Black Miner volt), úgy véltük magasan veri a Young's csokis stout-ját.

Az esti órákban aztán tényleg eljutottunk a Zlý časy-ba. Először a boltrészlegükbe, ahol Janit csekély 2000 koronával könnyítették meg, cserébe innen kezdve cipelhette a 26 üveget (erről kép később), majd a sörözőjükbe, ahol 3 félét kóstoltunk (Pivovarsky Dvůr Zvíkov Malinový Rarášek, Kocour Hoppy Cat, és Pivovarský Dvůr Chýně IPA).

Na itt már jelentős nézetkülönbség támadt köztünk. Janinak mindhárom sör csalódás volt, különösen a málnás. Nekem pedig nagyon ízlett, úgy volt átható málnaíze, és illata, hogy közben egy pillanatig sem keltett szörpös hatást, de sörszerű maradt annak ellenére, hogy alig jelentkezett benne a komló. Persze itt sem a saját poharukba kaptuk a söröket, de ez valahogy most nem volt zavaró:

 

 

Két merőben ellentétes hangulatú képpel búcsúzzunk el a száztornyú várostól:

 

 És akkor lássuk a hadizsákmányokat.

Ez Janié:

 Ez itt az enyém:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr43164742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.08.22. 10:12:58

bizonyára
jó mulatság, férfimunka volt!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.08.22. 17:17:00

A cím helyes. Ez Csehszlovákia és az is marad. Szép kis túra volt mindkettő. p.

Gérard Duchemin 2011.08.23. 10:08:53

"Ez Csehszlovákia és az is marad."

Hát lehet :-) Bár ehhez nem tudom mit szólnának a szlovákok ;-)

Gérard Duchemin 2011.08.23. 10:09:53

@Pável: "jó mulatság, férfimunka volt!"

Az! És milyen fárasztó!! A sörivás nem szórakozás, hanem nehéz fizikai munka :-)

szanisz 2011.08.23. 16:02:23

@Gérard Duchemin:

inkább a csehek. Ők sajnálták le mindig a szlovákokat, hiszen az ipar, a magasabb életszínvonal náluk volt, és a két "nyelv" (dialektus) közötti különbség is pont arra volt elég, h jókat derüljenek a tótokon, de persze ez oda-vissza meg volt.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.08.23. 16:47:28

Pif, te épp valami 'Benes' sört iszogatsz...?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.08.23. 17:28:58

@Pável: nem, de ez már csak így maradt meg. Csehszlovák tornacipő, csehszlovák korona stb.
:o]
Na jó a sörben azért a csehek jobbak.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.08.23. 17:31:06

akkor csak ők hívják Porternek a 18° sörüket? egyébként bak volt?

még, hogy kis sörbolt!! hiszen kirakata is van. akkor mit lehet mondani rám?! mini? midi? :)

Ogreface 2011.08.23. 17:32:41

Nagyon szép a Jani sörsora! János, nincs nálatok véletlenül felvétel? Úgy oszlatok, mint egy isten!

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása