Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Tanulmányi túra, 2. rész: Bamberg


Velencei utánérzés

Tudják milyen élvezet a St. Georgen Kellerbierjét csapolva kóstolni? Egy olyan városban, amely a német Velence címére bízvást számíthat, részben a Regnitz folyóra épülő csodálatos óvárosával? Csak mindenképpen tisztább és talán cicomásabb, netalán autentikusabb annál. No, de ide nem a Szt. György pincesörért jöttünk, hanem a számtalan füstölt verzióért és egyéb különlegességért.

Meg sem merem említeni, hogy eddigi utunk során három italszakboltba is betértünk. Jani négy híján 100 sört gyűjtött össze, de aki egy rekesznél kevesebbel megússza, az egyszerűen csal. Vagy megissza útközben. Így aztán az automobil már érkezésünkkor roskadozott kissé, mi viszont nem tudtunk lemondani a jobbnál jobban hangzó sörfőzdék főzeteiről.

Kétségbeesve kerestünk parkolóhelyet, de viszonylag olcsón (kb 10 óráért fizettünk 7,5 eurót, lenne még mit tanulni idehaza) akadt egy mélygarázsban az óváros kapuja közelében. Mielőtt leparkolunk, megpillantjuk a legnagyobb kapacitású főzdét Bambergben, a Kaiserdomot. Annak alapján ami hozzánk eljutott a termelésükből, ők nem kerülnek a célkeresztbe. Amivel egyből a kapun kívül szembesülök, az az áhított könyv, immár 20 Euro alatt. Ez az összes frankföldi főzdét tartalmazza 672 oldalon, térképpel, az összes általuk gyártott sertípussal, kontaktokkal. Aranybánya a magamfajtának. Ráadásul (A/5-nél kisebb mérete ellenére) olyan súlyos, mint valami bencés kódex. Most megveszem, aztán belépünk a sörturisták Mekkájába, hogy a Kába kő elé járuljunk.

 
Kinyitották, csak nekünk

Mint a flipperben a golyók úgy csapódunk ide-oda. Nagy segítség, hogy végre van GPS, bár a program ügyetlen (vagy a térkép pontatlan), azért gyalogosan is elvisz az áhított címekre, de legalábbis a közelükbe. Azok meg ott vannak egymás hegyén-hátán: Fassla, Spezial, Schlenkerla, Klosterbrau, Mahr és még sokan mások. Világosan látszik, hogy nem lesz mindenre időnk, energiánk, pénzünk. Nem baj, valahol hozzá kell látni, van néhány Szt. György tallérunk, ezt kívánjuk beváltani (akciós fizetőeszköz a gyár termékeit csapoló vendéglátóhelyeken). Az első helyen elhajtanak, ők ugyan be nem váltják, ingyen semmi nincs egy ilyen felkapott, jól menő étteremben. A második helyen üveges sörökkel kábítanak, ami nem az igazi, de milyen jól járunk mégis: olyan sörhöz jutunk hozzá, ami csapon vélhetően sehol nincs, talán csak Buttenheimben. A Sárkány Vére még a Ratebeer-en sem szerepel. Aztán testvériesen megosztozunk hárman egy csapolt kelleren és egy búzán, majd továbbállunk.

Mindenütt pörgés, az ajtókban ki-beáramló emberek, a csaposokról-felszolgálókról szakad a víz, mi lehet a konyhában? Mi legyen a következő célpont? A Schlerlenka adja magát, de itt a szomszédba’, a közvetlen közelbe valami kis helyi hatalmasság méri söreit az Ambraeusianum.de. Nos, ide ne menjetek, ha nem akartok feleslegesen időt vesztegetni. Nem szívesen mondok ilyet, de vagy totálisan félresikerültek a sörök, vagy mi fogtunk ki egy rossz szériát. A világos büdös mint egy vedlő hüllőkkel teli állatkereskedés, a többi is csak egy fokkal jobb. Szót se rájuk, (bár itt van egyedül kóstolóadag) szaladjunk át a szomszédba, ahol végre révbe érünk és megpihenhetünk.
 


Ezekből inkább ne 


Itt (mint Bambergben oly sok másik helyen) nincs szén-dioxid palack. Döntött, hasukra fordított fahordókból csorog az éltető nedű, és olyasmihez van kedvünk, ami nem tipikus, úgyhogy egy enyhén füstölt sör mellett döntünk. Schlendriánság, de számomra a mai napig nem derült ki, hogy pontosan mit is ittunk.
 


Ahogy régen


Vélhetően egy turistacsalogató amolyan ’félfüstölt’ (update: vélhetően ez volt a Krauzen), aminek pont az a támadható pontja, hogy se nem normál világos sör, se nem füstölt. Kicsit mind a kettő, azoknak akiknek az Echte Marzen túl sok. Kilóg belőle a sör, ami a Marzen alatt jól muzsikál másodhegedűsként, és nem elég füstölt, hogy elvigye a kellő irányba. Ehhez még érnem kell, elvonatkoztatni az intenzív ízektől. A sör nem lehet rossz.
 


A Schlenkerla bejárata

Közben felfedezzük a shopot, reménykedve állunk az ablakhoz, hogy lesz még valahol pult alól Eiche, de nincs. Van viszont 5 literes partihordó igazi füstölttel csurig töltve, ezúttal azonban ennek sincs hely. Bevásárlásunkat a Schlenkerla világosára korlátozzuk, közben betévedek az irodába, szavát veszem a Gasthof vezetőjének, hogy idén Magyarországon is lesz Eiche, aztán továbblépünk (update: az elvi megegyezés már megvan). Már érezzük, hogy valamit elszúrunk, a rohanás, az izgalom, sokat akar a szarka, hol fogunk megpihenni és ellazulni?

Nos, soha jobbkor nem jön az ihlet, mint most. Menjünk a klosterbraeu.de/Bambergbe. Az előbb még itt volt, nyomorult GPS, hát nem tudunk tájékozódni nélküle? Végre egy hely, ami megérdemli a cécót: ahogy egyre-másra rendeljük a csapoltakat, a pincérhölgy szemfüles és rákérdez, hogy akarunk-e esetleg palackból Maibockot is? Persze, hogy akarunk asszonyom, nincs amit jobban akarnánk.

Itt aztán gond van kérem, ugyanis nem tudjuk eldönteni, hogy melyik remekműből hagyjuk az utolsó kortyot. A feketéjük isteni, amolyan igazi többdimenziós, ahogy a CO2 tartalom és a hőmérséklete változik, mindig új arcát mutatja. És mindegyik tetszik. A maibock mazsolás-mézeskalácsos sűrű kényeztetése verseng vele, de ott van és harmadiknak fordul a búza, azonban a többieket sem lehet teljesen leírni. Mindent beleadtak a versenyzők, aztán megosztott dobogót kapott a Schwarzla és a Maibock. Ez van kérem, az óra nem hazudik. Áldja az ég a kobakomat, hogy a feketéből üvegben is hoztam. Ez a főzde az erősen javasolt kategória. Kissé kiesik a legnagyobb nyüzsiből, de közel a legszebb városrészhez, kint és bent is egyszerű, de kellemes. Azért a Schlenkerla szebb volt: kis (világító?)udvar középen, az épület meg szinte köré rendezve.

Akkor irány a következő cím. Sőt mitöbb, címek: a Fassla és a Spezial egymással szemben a Felső Király utcán. A Spezial nyitására várni kell. Bár szeretnénk az első vendégek lenni (új hordó, ráérő pincérek), az idő nagy úr, úgyhogy kóstolunk kettőt a Fassla-nal. Itt is középen kis udvar, hátul meg még egy, tán pihenő a dolgozóknak, de ők most amúgy sem pihennek, úgyhogy mi birtokba vesszük. Bambergator nincs (akkor minek írjátok ki), van viszont Gold-Pils és Lager. Ezt a két sört, a cseh sörök fanatikusainak ajánlom, hasonlóan ízes, mintha más vízből főznék mint a többi helyit (persze valószínűbb az élesztőbeli különbség). Egyszerű, de rendkívül élvezhető sörök. Lám, ilyet is tudnak a németek.

Akkor most szaladjunk át a Spezialba, ahol előbb hiába csengettünk. Sajnos most is hiába tesszük. Az a fránya német makacsság, hogy képesek pont szombaton zárva tartani. Velünk azonban nem lehet már kiszúrni, elkapott a gépszíj. Bambergben vagyunk és Spezialt fogunk inni. Rátenyerelek a csengőre, aztán kissé akadozó angolsággal, illetve németséggel mentegetőzünk, hogy ha valaki, hát mi megérdemeljük a kiszolgálást. A néni igazi saleswoman, beüt a gépbe pár üvegest, aztán kitessékel. Még nem kóstoltuk, szombatonként helyben ti sem fogjátok.

Mivel a nagyokkal (nem termelésben, hanem névben) már megvagyunk, most jön a német sörboltos ajánlása, a http://www.mahrs.de/ , kissé távolabb a belvárosból, de igazi instant get, függetlenül a ratebeer pontszámaitól (úgy értem még annál is jobb). A búza egyedi módon fűszeres és érett, kissé penészes sajtos és cseresznyés (vagyis inkább: harapott már valaki cseresznyemagra? na pont olyan) jegyekkel, a pincesörük pedig csak simán istenkirály. Itt kajálunk is, aztán eluralkodik rajtunk a minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve hangulat.
 


naplemente

Pár helyre, ahol az adatok többszöri nekifutásra sem pontosodtak: mi volt a neve a minket kiválóan útbaigazító ’talponállónak’, és végül hol ittunk Spezialt csapolva (a Schlenkerla épületének közelében), most szándékosan nem térek ki, nem szívesen adnék fals információt.

Hogy mi a konklúzió? Például az, hogy (a sörkódexből is kiderül) sokkal változatosabb a német sörpaletta mint korábban gondoltam. Egyáltalán nem lehet még temetni az innováció hiánya miatt. Szinte minden alkalomra külön sört főznek, ezernyi fesztivál és ünnep biztosítja a stabil minőséget. Az érdeklődés megvan, a tehetség is. A könyvből legalább 4 főzdét szűrtem ki, akik Bambergen kívül maguk is főznek füstöltet, és nem is mind sima lagert. Részben igaz az is, hogy a kicsik érdekesebbek mint a nagyok, de nincs akkora különbség mint nálunk. Egy Schlenkerlanál ugyanolyan odafigyeléssel törődnek az emberrel, mint a megriasztott Spezialnal, pedig a kettő között zongorázható a különbség ami a volument illeti. Az is egyfajta következtetés azonban, hogy így szemre még ők sem aknázzák ki az ebben rejlő lehetőségeket, legalábbis nem minden vendéglátóhely. Az biztos, hogy én másképp fogom inni itthon a füstölt sört, most, hogy már azt is tudom mi van mögötte. Magasabb életszínvonal az igaz, de sok és áldozatos munka. Ha pedig valaha visszamegyek, az igazi füstöset fogom kérni, nem pedig kísérletezni. :)
 



Enteriőr

 

*

A német sörtúra előző része: Kulmbach

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr33030526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.07.06. 16:12:23

köszi a szerkesztői munkát Pávelnek (a szóviccel egyetemben) :)
Janinak a kiváló fotókat
Rollinak és Janinak pedig az infokat. ők jegyzeteltek-én nem

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.07.06. 16:32:23

"büdös mint egy vedlő hüllőkkel teli állatkereskedés"
ezt ki volt képes mondani? :DDD

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.07.06. 16:36:46

@Pável: ez volt az első dolog ami eszembe jutott róla-így hát kimondtam

düsi 2011.07.06. 20:43:24

@Pável:

ezt ki volt képes mondani? :DDD

Bocsi, ez nem túl értelmes, ez most az akar lenni, hogy
1. Ezt ki volt képes kimondani?
vagy
2. Ezt ő képes volt kimondani?
Mert
1. nem derül ki a szövegből
2. nagyon más az értelme

:-) (ha lehet, ezt ne töröld, köszi)

düsi 2011.07.06. 20:43:59

@Mantlesorrow:

Hihetetlenül jó ez a cikk is, köszi érte.

Kérés: Vasárnap kérlek hozd el a német serlexikont (ha elbírod), piszokul szeretnék belenézni. Köszi :-)

düsi 2011.07.06. 20:48:45

@düsi: Bocsáss meg Pável, 5 perc tipródás után rájöttem az értelmére. Törölheted azt is, ezt is. (OFF volt)

Ogreface 2011.07.06. 21:16:13

Szép kirándulás lehetett, gratulálok!

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.07.07. 08:25:02

Ez aztán igen jó lehetett!
Az Eiche-t meg nagyon várom!

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2011.07.07. 09:19:14

Nekem az egyik kedvenc városom és a füstízű sör a nagy favoritom. Kilenc sörfőzde egy százezres városban? Mindennap sörfesztivál!

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.07.08. 12:10:49

köszönöm az összes résztvevő nevében :)

szanisz 2011.07.08. 13:54:14

ejj...el kell jutnom ide egyszer.

Ogreface 2011.07.08. 14:39:15

Bambergben én is szívesen eltöltenék pár napot...

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.07.08. 14:58:59

az Eiche beszerzésekor lehet hogy szervezek egy utat ide :)

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.07.11. 16:25:58

ha megvalósul majd közzéteszem itt

Kepkocka · http://zenelokepkockak.blog.hu 2011.07.18. 19:53:34

Sziasztok, ma reggel jöttem haza Frankföldről, Bambergre egy délelőtt+délután jutott, sörfronton csak a Schlenkerla meglátogatása fért bele. De az valami csodálatos volt, bár csak kétfélét tartottak csapon (Märzen + Weizen), de ahogy a Märzen egyesült a frissen sült báránycomb/babsaláta kombóval, azt tanítani kellene.

Nürnberg (ahová igazából mentünk) egyébként figyelemre méltó sörkultúrával rendelkezik, egyrészt a Schlenkerla oda is szállít csapolnivalót (csak a Märzent) egy helyi étteremnek, az ottani tömegsörnek számító Tucher sör is nagyon finom, de a hab a tortán a Hausbrauerei Altstadthof, ahol minden a sörről szól az előételektől kezdve a desszertekig (!). Külön erősségük az igen kellemes Rotbier, meg a rágcsálnivalónak minden asztalra kitett pörkölt maláta.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.07.19. 15:45:35

@Kepkocka: megnézzük őket, köszi a javaslatot.
ezek szerint nem csak a sörök miatt mentetek. kicsit túl kevés az egységnyi időre jutó sörfőzde :)

Utolsó kommentek

  • pif: @kocsmablog: hát azért az elég cseh volt - a gyártás is (2021.12.02. 09:33) Borsodi lesz a Guinness!
  • Árpa Jankó: Hosszú-hosszú éves kihagyás után nemrég ittam egy Guinnesst. Nem tudom hol főzött volt, de nagy-na... (2021.11.30. 14:46) Borsodi lesz a Guinness!
  • kocsmablog: A Borsodi nitro már majdnem Hop House 13 volt. Vagy nem? :) (2021.11.25. 15:27) Borsodi lesz a Guinness!
  • gigabursch: Csak remélem, hogy kukoricamentes marad. (2021.11.25. 11:46) Borsodi lesz a Guinness!
  • Árpa Jankó: Azért a nácik bármennyire harcos antialkoholisták is voltak, a sörrel kivételt tettek! drinkunion.... (2021.11.11. 14:52) A sör és a nácik
  • szanisz: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: :D:D Most már mindenkinek egyértelmű lesz az első kommentem alapüzenet... (2021.09.16. 12:48) A sör és a nácik
  • ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @szanisz: Teljesen érthető, hogy mint liberális irtózol az orosz elnöktől. (2021.09.16. 12:46) A sör és a nácik
  • Utolsó 20

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (6) baltika (1) balti porter (3) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (54) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (20) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (2) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (3) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (58) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (38) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (5) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (10) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (9) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (25) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (71) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (276) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (28) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (49) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (317) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (4) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (24) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (2) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (1) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) usa (3) USA (4) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása