Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Kulmbach - tanulmányi túra, 1. rész

 

Eleget téve a Kulmbacher gyár képviselője meghívásának, néhányan felkerekedtünk, hogy megnézzük a német sörtermelés eme központját. Csak a miheztartás végett: az éves termelésük több mint 1,2 M hektoliter. Ebben benne van az EKU, Kulmbacher, Mönchschof és Kapuziner gyárak együttes kibocsátása.


A nagy négyes


A résztvevők között ismét megtalálhatjátok Janit, az elkötelezett sörcikk-gyűjtőt, és vélhetően Magyarország legmotiváltabb sörturistáját, és Rollit, aki ezúttal vállalta a sofőrködést - örök hála neked, de nem emiatt került be a keretbe, hanem azért mert ő működteti a soromok.blog.hu-t, ily módon a kapcsolat és közös nevező adott.
 


A város: Kulmbach


Tehát Kulmbach. ’Felső-Frankónia’ egy (számomra) ipari jellegű városa, aminek szép bel- és egyben óvárosa, ipartelepei és ezenkívül még külvárosa is van. Az igazi, városszintű központ valahogy hiányzott belőle. Amolyan (kert)város-(üdülő)falu - iparipark hibrid. Ezen túlmenően viszont rendkívüli hagyományai vannak a sörfőzésben és fogyasztásban, és minket elsősorban ez érdekelt. Meghívásunk a Bajor Sörmúzeumba és a Mönchshof régi főzőházába, illetve annak sörözőjébe szólt. Érkeztünk is majdnem időben, előzékeny vendéglátónk pedig nem zavart be minket rögtön a múzeumba, hanem kezdtünk az ebéddel és néhány sörrel.
 


gasztro csendélet


Mindenki mást rendelt, ami az étkeket illeti, viszont első körben mindenki az un. Museumsbierrel akart megismerkedni, amit helyben főznek, szűretlen és csodálatos. Pont a megfelelő felvezetés egy ilyen hétvégéhez. Szép testtel, gyönyörű habbal és pörköltmalátás ízekkel, no meg persze az elmaradhatatlan élesztő által adott aromákkal kényeztetett minket. Exportbiernek készül, és van valami félig nedves föld hatása úgy az orrban, mint a szájban. Hamar el is fogyott.
 


Kóstolgatunk


Én másodikra egy csapolt Kapuzinert Hefe-t választottam, mivel nem volt még csapolva szerencsém hozzá. És milyen jól tettem: ilyen frissen fantasztikus élmény. Palackból valahogy jobban érvényesül az élesztő és laposabb is, itt nyilván nincs úgy felkavarodva, azt gondolhatnánk az élesztő hiánya elvesz, de inkább hozzáad. Ittunk még egy Mönchschof Pilst is, ami a szokásos és átlagos német színvonalat hozza: jó sör, szinte hibák nélkül, viszont nélkülöz minden meglepetést. Érdekessége, hogy jó ideje már az Original, ami egy lágyabb, malátásabb, de szintén pilsner, vette át a helyét a szortimentben, ezért a sima verzió ritka mint a fehér holló, vagy mind a Maibockjuk, aminek beszerzése szintén kalandosra sikerült: az utolsó 4-es pakkot ragadtuk el a getrankeből. Emberünk, Oskar, meg is mondta előre, hogy kicsi az esély. Nos, éppen elég volt.
 


Isten áldásával

A következő körünk a múzeumba vezetett. Itt szakavatott kísérőnk egy rövidített előadást tartott a szomjas utazóknak. Amit kiemelnék, az a mozi. Igen: külön mozi és külön kisfilm (ok, nem mozgókép, hanem diákból összevágva) a sörkészítésről, a sör istenítéséről és a ráépült kultúráról. Vallomás, vagy hittétel egyfajta ’bayerisches überalles’ felfogásban, ami kissé megmosolyogtató az USA-BenNe(Lux)-Skandináv államok produkcióira kacsintva. A régió erős sörben, de ez inkább a múlt dicsősége, mint a jövő ígérete. A jelen arról szól, hogy a nemzetközi háttér nyomására egy a jelszó, ami nem a tartós béke, hanem a költségtakarékosság a nagy gyárak számára. A kicsik pedig..de erről majd később.
 


ein museum

A nagyok ma hozzák azt minőséget amivel azonosítjuk a német söröket, de ki tudja holnapután mi történik? A borúlátásomat gyorsan félreteszem, és folytassuk a biztató dolgokkal.

A múzeum szép, jó és alapos. Több különböző megközelítésben kínálja az áttekintést: történetileg, földrajzilag, és az ipari forradalom után már kézzelfoghatóan a technikai fejlődést kiemelve, ráadásként pedig a kapcsolódó szakmák rejtelmeibe is betekintést nyújt, pl. a kádárokéba. A sörük kiváló, van búzájuk is (még nem kóstoltuk, palackban rejtegeti magát) és vannak szezonális söreik, amelyekhez sajnos nem volt szerencsénk. A végén kapunk kis bemutatót a gyárcsoport termékeiből palackból: a Mönchshof feketéje (ezen a hőmérsékleten-elég hidegre hűtötték) visz mindent, csak a múzeum saját pincesörét nem nyomja le.
 


Jégkészítő eszközök

 

korsógyűjtemény


Aztán elveszünk a shopban. Kiegészítők, korsók miegymás. Sok-sok pénzt el lehetne itt költeni, én egy könyvvel szemezek, amit végül nem veszek meg, drágállom. Később persze még ennek is története lesz.

Néhány adat még a várossal és a régióval és persze a sörrel összefüggésben. Az elmúlt években az egy főre eső fogyasztás mintegy 10 litert csökkent. A számok mások mint nálunk: 160-ról, 150 literre. A több mint 1300 német főzdéből, 600 körüli szám található a bajoroknál, ebből 300-as nagyságrend a régióban működik. Nem rossz. Én nem vonok párhuzamokat területre, vagy népességre vonatkozóan hazánkkal történő összevetésben, majd megteszitek azt ti.

Még visszatérünk megkóstolni a szűrt Kapuziner búzát a sörözőbe, ami viszont nem az igazi, a hőmérséklete sem. Gyorsan javítjuk az élményt egy fekete búzával, ami viszont az. Mi több: egyedülálló. A végén a Museumsbier-rel búcsúzunk, egyikünk sem tudja úgy otthagyni, hogy nem kortyolt belőle még egyszer.
 


készül a Museumbier


Később átlátogatunk a másik kulmbachi főzdébe, ami egy brewpub (ott főzik, ahol fogyasztod) és rátérünk az igazi sörturisták legfőbb foglalatosságára: kóstolunk. A Kommunbraeu szinte minden hónapra más szezonális különlegességet kínál, júniusban a sommerbiert. Ezen kívül a hell és a bernstein áll még rendelkezésünkre. Semmi különös sajnos, a hétvége terméséből csak azért nem kerül a sor végére, mert lesz még hely ami alulmúlja. Egyedül a sommerbier villant valamit: fanyar, kicsit csípősebbre komlózott, enyhén alkoholos szomjoltó, de semmi több. Ezzel az élménnyel a napot le is zárjuk. Másnap még felkapaszkodunk a hegyre, és megnézzük a várat. Az eső esik, a szél vág, erős motivációt érzünk, hogy elinduljunk a jó öreg Bamberg városába, a füstölt sörök hazájába és feltérképezzük azt.
 


Régi főzőház


egykori palackozó


 


otthonra egy ilyen szépséget!


Mint kiderült (főleg Bamberghez képest) Kulmbachnak nincs különösebben erős turizmusa, pedig minden olyat kínál amire időnként az embernek szüksége lehet: erdő-mezőt, dombot, jó levegőt, hozzáértéssel elkészített ételeket, látnivalókat, egy múzeumot amit egyszer mindenkinek látni kell, aki a témában érdekelt, vagy járatos, és persze sört. Sok(féle) sört, amelyek többségét az ember megsüvegeli nem lévén más választása.

 


Sör és Porsche

Az, hogy emellett még egy veterán autókiállítás résztvevőit is sikerült megcsodálnunk, csak hab - a sörön.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr193003978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.06.29. 07:36:23

Ez szép lehetett! A Mönchshof Schwaezbier valóban nagyon finom. Múltkor kitaláltam hozzá egy jó kis desszertet. lehet, hogy majd meg is írom...
:o]
Bamberg lesz a 2. részben?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.06.30. 15:34:30

Gondoltál rám, és hoztál véletlenül - Schlenkerla Eiche-t? De jó volna!!!

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.06.30. 15:59:21

@pif: gondoltam, de még a saját boltjukban sem lehetett kapni. a második részből kiderül mi ennek a története. vígasztalásul szolgáljon, hogy időközben már meg is egyeztem a főzdével. novemberben lesz, ha minden jól megy.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.06.30. 16:24:15

@Mantlesorrow: Jól hangzik! Legalább 2 üvegre előjegyzést tennék!
:o]

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.07.04. 17:36:12

@pif: arra a desszertre nagyon kíváncsi lennék, amit erre külön kidolgoztál. lehet majd kóstolót rekvirálni belőle?

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.07.05. 08:28:30

@Mantlesorrow: jó, akkor megírom, és mivel elég egyszerű, legközelebb meg is csinálom...

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása