A Sertepertén megjelent egy írás az 1516-os bajor sörtisztasági törvényről, amihez szeretnék néhány kiegészítést írni. Először csak kommentet írtam volna, azonban végül olyan terjedelme lett, hogy inkább ezen a felületen írok le pár gondolatot.

Sajnos a szép gót betűk ellenére lemaradt az utolsó bekezdése a rendeletnek, amelyben a herceg úr fenntartja magának a jogot, hogy rossz termés, más egyéb ok miatti piaci drágulás esetén, további korlátozó intézkedéseket vezessen be. Azonban az árpamaláta, víz, komló szentháromságot ez nem igazán érinti, úgyhogy nem is erre fókuszálnék.

Árpa Jankó a rendelet utóéletére koncentrál írásában. Külön kiemeli annak az antagonisztikus ellentétnek a magyarázatát, hogy a derék bajorok az árpamalátás szigorú rendelet ellenére, hogy főzhettek továbbra is, meghasonlás és hercegi irgumburgum nélkül búzából is sört.

Én inkább a rendelet előzményeire szeretnék röviden kitérni, és a teljesség igénye nélkül, meg a német wikipédia segítségével fölsorolnék néhány korábbi rendeletet, ami jóval megelőzte és elő is készítette az ominózus Reinheitsgebot-ot. Néhány ismeretében kicsit érthetetlen is, miért ragaszkodnak a németek úgy az 1516-os dátumhoz, hiszen jóval korábbra is visszanyúlhatnának időben.

Már 1156-ban Rőtszakállú Frigyes Augsburg városában hozott egy rendeletet, amelyben leírja, hogy a sörfőzőt, aki rossz sört főz, vagy nem rendes mértéket használ, azt meg kell büntetni.

1363-ban Weimarban (Thüringia) az alábbi rendeletet hozták a városban - a serfőzők csak árpamalátából, komlóból és vízből főzhetnek sört. Az külön érdekesség, hogy ekkor még sok birodalmi város - különösen a Rajna vidékén - egyenesen tiltotta a komlónak, mint adalékanyagnak a használatát.

1393-ban Nürnbergben egy éhínség miatt rendeletet hoztak, hogy sörfőzéshez csak árpamaláta használható föl. Tehát a búza (és a rozs) csak kenyérgabonaként használható föl.

1434-ben a thüringiai Weissenseeben többek között arról rendelkeztek, hogy a sörfőzéshez csak maláta (árpát nem említenek külön), komló és víz használható.

1447-ben München városa hozta azt a rendeletet, hogy sörfőzéshez árpa, komló és víz használható, ezt 1487-ben Albrecht bajor herceg tartományában is megerősítette.

És végül 1493-ban Gazdag György herceg is hozott egy rendeletet, hogy a sörfőzők csak malátát, (itt sincs külön megjelölve az árpa) komlót és vizet használjanak.

Ezek alapján láthattuk, hogy német (azaz bajor és szász földön) már a 12. századtól kezdve egyre jobban és egyre körültekintőbben szabályozták a sörfőzést és a sörkimérést. Az egyik alapvető okon, a sörkereskedelem tartományokon belüli piacvédelmén ez két rendkívül fontos dologra vezethető még vissza. Számtalan forrásból tudjuk, hogy tiszta ivóvíz hiányában a vizet leginkább a sör helyettesítette a középkori városokban, így közegészségügyi létkérdés (is) volt a sörfőzés szabályozása. A másik közvetlen oka a szabályozásnak élelmezési kérdés. Rossz termés, háborúk stb. esetén adott termőterületen nem állt rendelkezésre több kenyérgabona, így szintén elsődleges volt, hogy rendeletileg szabályozzák a gabonatermés felhasználási körét, nehogy súlyos éhínség törjön ki.

IV. Vilmos és tanácsdói - miután a herceg győztesen került ki a landshuti örökösödési háborúból, és egy kézbe kerültek a kis bajor hercegségek - már bizton nyúlhattak a jól bevált rendeletekhez, és 1516-ban hercegségi szinten, átfogóan szabályozhatták az eddigi helyi rendelkezéseket.

(az illusztráció a koelner-brauerei-verband.de weboldalról származik)