Egy korábbi posztunkat követő vita során kialakult egy közelítőleges konszenzus azon sörök nomenklatúrájáról, melyeket az igazi sörrajongó csak kivételes esetben vesz kézbe (sörbírálat, nagy meleg, mazochizmus), pénzt pedig pláne ritkán ad ezekre.

Ezek szerint 3 többé-kevésbé jól elkülöníthető kategóriát rögzítettünk:

A szarsörök emberi fogyasztásra nem méltók, általában külföldi márkák felismerhetetlen hamisításai, vagy németesen hangzó nevet viselő moslékszerű álsörök: (ál-Kozel, ál-Löwenbaru, Giebelhof, Adambrau, stb.)

A gagyisörök nem teljesen ihatatlanul-szörnyűek, ám kiérződik ízükön a rengeteg adalékanyag, és meglehetősen jellegtelenek: (Dreher, Borsodi, Soproni stb.)

A harmadik kategória (tahósör) a legérdekesebb, mert bár van köztük egészen tisztességesen összerakott példány is, mégis a fő célközönséghez azon fiatalok tartoznak, akik valamiért méltóságukon alulinak érzik a nőies partiitalok fogyasztását, azonban keresik a kevésbé karakteres "könnyen iható" söröket, mondván "nem szeretik a sör keserű ízét".

Általam érthetetlen okból ezen sörpótlékok rendszerint színtelen palackkal hívják fel a trendi fiatalság figyelmét, bár én ebben semmi begerjesztőt nem látok.

Természetesen maga az átlátszó üveg nem jelez feltétlenül tahósört, így aztán pl. a Newcastle Brown Ale, a Gaffel Kölsch vagy a remek Scottish Stout semmiképpen sem az.

A kategória legegyértelműbb képviselői a nagyobb cégek, általuk is kimondottan a fiatalságot megcélzó, divatos (yuppie) sörei, pl. Amstel Pulse, Rolling Rock, Miller, Corin(it)a, Sol, stb.

Kissé ezzel az előítélettel vettem meg a holland Bavaria Claro-ját is, pláne mert már ittam ennek a cégnek jópár förmedvényét. Csalódnom kellett, ezúttal kellemesen. Egy majdnem Zipfer kategóriájú kellemes lager ez, és meglehetősen komlós, száraz utóízű.

A szlovén Smile (Uniontól) ugyancsak kellemes meglepetés, 25 fokosnál melegebb nyári napokon kiváló szomjoltó, amúgy sokkal jobb, mint a szintén szlovén Lasko Club, vagy Lasko Zlatorog, a sima Unionról nem is szólva. Csak ajánlani tudom

Néhány gyümölcsös ízesítésű hasonló műfajú sört is kipróbáltam, ezek közül messze a legjobb a Schöfferhofer grapefruitos búzasör, az oettinger epres búzasöre még éppen elmegy, de a citromos Zipfer már csak a hazai radlernek csúfolt szörnyűségekkel összehasonlítva nem vall szégyent, de úgy viszont könnyű.

A Veltinsnek kapható volt nálunk (szerencsére már csak múlt időben beszélhetünk róluk.) egy Veltins+ nevű termékcsaládja, meggyőződésem, hogy ebből is a legrosszabbat sikerült kifognom, a Curuba amúgy is szerintem előbb méreg, mint ehető anyag.

Gyakran előfordul, hogy a gyártó meg van arról győződve, egy sör akkor igazán ütős, ha valami tömény italt is belerejt. Na ez már tényleg a műfaj legalja, igazi undorítóság. A német tequilás és mojito-s Salitos is katasztrofális, de a tequilával összekotyvasztott Desperados (francia), olyan gyomori reflexeket váltott ki nálam, hogy csak az üveg egyharmadának legyűrését kellett megvárni a csapba öntésig. Ettől óva intek mindenkit, akinek nincs a gyomra tökéletesen vegyszerálló gumival bevonva.