Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

400 sör sok vagy kevés?

Az attól függ! Ha egy ültő helyben kell meginni, akkor rengeteg. Persze itt nem erről van szó, hanem azokról az üveges és dobozos importsörökről, melyek ma Budapesten beszerezhetők. És a szám is csak kerekítve ennyi, én valójában 401-et számoltam össze, de a valós adat még néhány tucattal biztosan emelkedni fog a napokban, a sörspecialista, a csakajósörök és a Kaledónia étterem áldásos tevékenysége következtében. És akkor is, ha újabb, üveges söröket is árusító pub nyílik a pivo sörözőhöz, és a nemrég nyílt Puskin utcai kocsmához hasonlóan.

A számbavétel kicsit önkényes alapokon történt. Kizárólag teljesen importsöröket számoltam be, de azokat nem, amelyeket licensz alapján más országban (nem hazánkban) gyártanak. Ez alól egy kivételt tettem. A japán Asashi Csehországban készül, angol cég megrendelésére, de az eredeti száraz karaktert jól képviseli.

Kihagytam a limonádéval, vagy egyéb szörppel vegyített radler-szerűségeket, de a valódi gyümölcsös söröket nem. Bekerültek az alkoholmentesek is kivétel nélkül, ezek között nem egy, egészen vállalható is akad.

A számbavétel kissé érdekes módon történt. Az 5 budapesti valódi sörbolt (Sörspecialista, Csakajósörök, Különleges sörök boltja, Belga sörök háza, Belga sörök boltja) esetében a weblapokat használtam, két szupermarket (budaörsi TESCO és AUCHAN) kínálatának felmérése notesszel történt, helyben.

Ezekhez hozzávettem még az összes sörimportőr jelenlegi kínálatát, de nem feledkeztem meg a kubai és orosz sörök speciális forgalmazójáról sem, valamint a drinktech kft-ről sem, amely a Paulanerekkel foglalkozik.

A kapott számadatok alapján meglepően (vagy épp ellenkezőleg, várhatóan) az derült ki, hogy kis fővárosunk importsörellátása nem a nagy imortőrcégeken alapul, hanem 3 sörszakbolton: a sörspecialistán (német sörök főleg), belga sörök háza (nevében van a szakterület), és legfőképpen a csakajósörökön, mely egyedüliként forgalmaz amerikai és dán különlegességeket.

A több mint 400 importsör rendkívül egyenlőtlenül oszlik meg a nemzetek közt. Az még nagyjából elfogadhatónak tűnik, hogy két nagy sörös nép (belga, német) mindent tarol (bár német vezetésnek jobban örülnék), de az angol, osztrák, és holland sörök gyászosan alacsony számban jelennek meg itthon. Az meg végképp érthetetlen, hogy mindössze néhány szlovák, és nulla román kapható (gondoljunk a román Silva, és Ursus sörökre), valamint Lengyelországot is csak a gyászos Karpackie sörök képviselik. Színfoltnak érdekes a pár japán, kubai, és izraeli cucc is, de azért távolabbi országokból jobb söröket is be lehetett volna hozni.

Nos tehát sok, vagy kevés. Szerintem elég, már csak az aránnyal, árral vannak a bajok, de legfőképpen azzal, hogy nálunk sokak számára a külföldi sörök egyet jelentenek a nagy sörgyárak licensz-tevékenység leple alatt elkövetett hamisítványaival.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr822665347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2011.02.16. 15:42:27

Húú! Ez igen! A "sörök Keleti Károlya" címet már postázzuk is...
:o]

Gérard Duchemin 2011.02.16. 15:50:42

Nagyon köszönöm. De ehhez nem kellet semmit tenni, csak számolni. Piszokul izgatott a számadat, feltételezéseim szerint a Magyarországi sörök teljes száma kb. ennek a 1,5-2-szerese. De ki a fenét izgat a pécsiek különféle német feliratú dobozba csomagolt ugyanazon ipari vize? :-)

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.02.16. 16:07:45

"A "sörök Keleti Károlya"
:DDD
ja, és Düsi feltalálta a 400-as számrendszert!

Serkoptató 2011.02.16. 16:14:12

@Gérard Duchemin: kövezz meg, de az a 2 darab skót hogy jött ki, amikor a Kaledóniában 11-féle van?

+ az üzletek közötti átfedéseket figyelembe vetted?

+ a Liquid Gold kb. 10 féle német sörét?

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.02.16. 16:48:10

ki az a hasonszőrű beteg elme, aki gyűjti az üvegeket?

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.02.16. 17:24:15

"nem feledkeztem meg a kubai és orosz sörök speciális forgalmazójáról sem"

Viszont az elérhetőségük közkinccsé tételéről már megfeledtkeztél...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.02.16. 17:31:28

Illetve ezt ( www.arbat.hu/index.php?option=com_virtuemart&page=shop.browse&category_id=89&Itemid=72&lang=hu ) biztosan nem számoltad, mert csak itt 11-féle sör van, és ők Baltikát nem is forgalmaznak (sajna), ami akkor is tútesz a fenti listán, ha esetleg némelyik arbatsörről kiderülne, hogy ukrán...

Egyébként van valami lista is a 401 sörröl, vagy csak a számadat?

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.02.16. 17:39:43

Csak hogy folytassam az kommentáradatot, van a British Store is, nem tudom, az benne volt-e:

www.britishstore.hu/index.php?categoryID=171&show_all=yes

Bár mondjuk ezeket nagyrészt lefedik más források.

Gérard Duchemin 2011.02.16. 21:40:24

@Serkoptató:

"kövezz meg, de az a 2 darab skót hogy jött ki, amikor a Kaledóniában 11-féle van?"

Inkább te kövezz meg. Úgy jött ki, hogy kizárólag csak a mai állapotot vettem figyelembe, és tudtam, hogy csak 20-án jön be az új szállítmány, de az a mostani skót helyzetben nem 100 %, hanem csak 99. Ezt jeleztem is a szövegben, hogy a napokban tucatnyival nő. Köszi.

Gérard Duchemin 2011.02.16. 21:41:18

@Serkoptató:

+ az üzletek közötti átfedéseket figyelembe vetted?

Yes.

+ a Liquid Gold kb. 10 féle német sörét?

Yes.

Gérard Duchemin 2011.02.16. 21:42:40

@főzdevadász: Én :-)@promontor:

Erre holnap visszatérek. Ma túl erős volt a Szentandrás könnye :-)

Gérard Duchemin 2011.02.16. 21:44:46

@promontor: Én ma hívtam fel a fény utcai Arbatot, ők 7 orosz és 2 ukrán sört jelentettek, abban bíztam, hogy ez nem nagyon tér el a teljes választéktól. Mindenesetre köszi szépen a helyesbítést.

Gérard Duchemin 2011.02.16. 21:46:24

@promontor: A British store-t néztem, de attól félek, a king fishert angolnak számoltam indiai helyett, bocsánat.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2011.02.16. 21:51:57

az én üveglerakatommal találkoztál már? akár csak fotón? Hasonló jellegű, csak egész lakást beterítő...
picasaweb.google.com/armando629/SR#5109618338423501906

ezek már régi képek, azóta csak nőtt

ezek újabbak, fészbúkon

www.facebook.com/album.php?id=1484372357&aid=106119

kb 600 van kinnt a falon, a többi 1100 rekeszekben...

Kepkocka · http://zenelokepkockak.blog.hu 2011.02.17. 10:27:16

Szeretem az ilyen utánajárós cikkeket, sok minden kiderül ilyenkor. Például, hogy aki akar az tud minőségi söröket inni, a választékkal egyre kevesebb gond van, már csak a mélyen tisztelt publikum arányának kéne növekednie.
A hazai sörivási szokásokról egyébként sz utcán eldobált sorösdobozok viszonylag hű képet adnak. Sajnos ezek legnagyobb részét még mindig a germán (nem német!) borzalmak adják, kézben is csak ilyeneket látok (esetleg Arany Ászokat) még sosem találkoztam London Pride-dal, de még csak Krusovice-vel sem.
Lengyel barátaink nemcsak a Karpackie-vel vannak jelen nálunk, sajnos főleg az ipari víz kategóriában indulnak, többek közt a DeHelder nevű remekművel...

Gérard Duchemin 2011.02.17. 10:44:05

@Kepkocka: Igen. Sajnos ennek az az oka, hogy az emberek zöme az árra megy rá. De nem csak a sörben. Pl. nagyon népszerűek a Tesco-k, Auchanok úgymond házi pékségei, amelyek 8-10 Ft-ért teljesen ehetetlen zsemleutánzatokat sütnek.

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) Apátsági (2) apátsági (3) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása