"Wieck brigádvezető sokszor vendégeskedett a XIV. kerületi étteremben, Szabó úr elég jól ismerte őt. A zongoristát már nem ismerte. Mire jöttek a németek, ő már halott volt. De a műve nagyon is élt, és Wieck gyakran játszatta esténként. Sokszor fel is kiáltott, hogy ez a világhírű darab itt született ezen a helyen.
Volt egy kedvenc étele is. A következő módon készült: a vékonyra vágott, alaposan kiklopfolt sertésszeleteket vajon, fokhagymával megpirították, majd újra kiklopfolták. Meglocsolták egy kevés citromlével, majd rákerültek a vékonyra szelt főtt sonkaszeletek az apróra vágott keménysajttal. Az egészet úgy, ahogy volt feltekerték, majd a hengereket rövid ideig olajban sütötték. Pirospaprikás tejfölös mártással vagy paradicsommal tálalták, de nem ám akárhogy! A paradicsomot előbb meg kellett hámozni, félbevágni, jó alaposan megszórni metélőhagymával, meglocsolni citrommal, erre aztán jöhetett a só, a végén a tetejére egy kis tejföl. Fejes salátát is adhatunk mellé, a sörtésztában sült sárgarépa pedig igazi ínyencfalat. De vastagon szelt savanyított dinnyével (ahogy azt a Duna melletti Vásárcsarnokban árulták) is kiváló."

Felismertétek? A filmváltozatba mindig kevesebb kerül be, mint amennyit a könyv elmesél... Készítettetek már sörtésztában sült répát?!

Elméseket ír ez a Barkow a gasztronómiáról (Escoffierről, stb.), ráadásul - és szerencsére - elég sokat,  főleg ahhoz képest, hogy a vészkorszak a témája.

"– Megmondom én magának, az életnek vannak furcsa elhajlásai, és tudja hol lehet ezt észrevenni? A fazekakban. Ott látja először az ember, hogy merre tartanak a dolgok. A társadalom mindenfajta elváltozását – mondta Szabó."

Részlet: Nick Barkow: Szomorú vasárnap