Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Borsodiról tabuk nélkül

Tegnap este megtörtént az, amit az elmúlt 2 évben alig hittem volna magamról. Borsodiba kóstoltam. Na de ne vágjunk a dolgok elébe. Egy kedves bloggertársunk jóvoltából a Borsodi Sörakadémia meghívott minket egy oldott hangulatú sörkóstolásra.

A cég trade marketing szakembere látott minket vendégül, a nálam okosabb bloggerek majd elmesélik, mit is takar ez az elnevezés. Kimerítő előadást hallhattunk a csapolás helyes módjáról, és arról, hogy egy pohár frissen csapolt borsodi sört hogyan tehet tönkre a szakértelem hiánya.

Annak megvitatása, hogy az úgynevezett core-lager kategóriába tartozó fapados sör miért olyan amilyen, és hogy egyáltalán tényleg annyira elfogathatatlan-e a minősége, ahogyan azt mi látjuk, már nehezebben indult.

Kis egymás melletti elbeszélés, apró tiszteletkörök után bátrabban mentünk bele a vitába, és a védelem is kissé összezárni látszott: Értsük meg, a hozzáadott adalékanyagokra szükség van, mert szükség van rájuk, és ez van, ilyen a világ. Igen ám, érveltünk tovább, de más országokban is vannak fapados termékek, és bár ezek is sokszor seíze-sebűze jellegűek, de legalább mégsem nyomatják tele őket oda nem illő anyagokkal (gondolok itt pl. aszkorbinsavra, kukoricagrízre, kénre stb.) Az az érvelés is elég körben forgónak tűnt, hogy megfelelően megválogatott sörbírálókkal tesztelik le a termékeket, de a bírálók közé valahogy nem kerülnek minőségi sörre áhítozó sörbarátok, mert a minta akkor reprezentatív, ha a meglévő, hazánkban igencsak igyénytelen sörfogyasztó társadalmat tükrözi. Szóval nehezen mozdultunk ki a holtpontról.

[ ... ... ... ...

 

                               ... ... ... ...

... ... ... ...

... ... ... ...                              

 

... ... ... ... ]

 

 

[ ... ... ... ... ... ... ... ...

... ... ... ... ... ... ... ...

... ... ... ... ... ... ... ...]

No de azt le kell szögeznünk, fantasztikus vendéglátásban részesültünk, megkóstoltunk 9 márkát, ezeket: Borsodi világos, Beck's, Stella artoise, világos Staropraman, Borostyán, barna Staropramen, Hoegarden, Leffe-blonde, Borsodi bivaly. Ínycsiklandozó sörkorcsolyákkal kényeztetett a szintén jókedélyű, kedves séf, én pedig kaptam ajándékba egy..., na de erről majd máskor. :-)

Tényleg nagyon hangulatos beszélgetés zajlott a parázs vitákat mintegy megkeretezve, sok szép élménnyel lettünk gazdagabbak, de most csak egy rövid ízelítőt tudtam adni mindebből.

És most lássuk a képeket:

 

Tony C. kollega írása

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr391925204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2010.04.16. 07:29:26

Nekem csak az fájt, hogy a sok ott hagyott sör "mi még a csatornát is kényeztetjük" felkiáltással a lefolyóba került. Volt köztük Hoegarden, Leffe és Staropramen is...

Gérard Duchemin 2010.04.16. 09:23:42

@Árpa Jankó: Az tényleg kár. És érzek itt egy nagy ellentmondást. Azt mondani, hogy semmi körülmények között nem szabad valamit másnapra eltenni a hűtőbe, de közben dicsérni a Borsodit, mert szép tükrös, na hát ez számomra durva. És lássuk be, van itt egy nagy képmutatás is. Saját maga jól tudja, mi a jó, és mi szar, és a saját gyártmányok egy részét soha meg nem issza, de azért kifele dicséri.

Serpocak 2010.04.16. 09:28:47

Azt hiszem a magyar sörivók nagy részét is megsérted, amikor kvázi hülyének nevezed őket, hogy az általad szarnak minősített, legnépszerűbb magyar sört isszák. Én azért éreznék még bloggerként is felelősséget azért, amit leírok!

Gérard Duchemin 2010.04.16. 09:46:41

@serpocak: Nem nevezem hülyének őket. Az a személyes véleményem, és érvelek is mellette, hogy a borsodi világos ihatatlan. Ha valaki issza, sőt szereti, hát tegye. Miért sértek meg ezzel bárkit is? És hogy a legnépszerűbb egyben szar is? Ez talán nem lehetséges? A barátok közt című műsor is nagyon népszerű, és szerintem szar is. Én nem látok ebben ellentmondást.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.04.16. 09:54:16

@Árpa Jankó: Egyetértek, bár azért árnyalnám, nem inni, kóstolni mentünk. Ha nem töltünk tele egy poharat sörrel, akkor nem látjuk teljes valójában.
Egy borkóstoláson is kiöntik a bor nagy részét, de ott nem kell teletölteni a poharat.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.04.16. 10:57:17

@serpocak: az alapvető kérdés, hogy mit innának szívesen a magyar sörfogyasztók. Ha könnyen elérhetővé tennének jó minőségű söröket, elfogadható áron, akkor is azt vennék-e, ami egy összehasonlításban elhasal? Mennyire reprezentatív a minta, aminek alapján belövik bármelyik alapsör ízvilágát?
A sör szerintem rosszul értelmezve Magyarországon. Egyfajta hiedelem a férfi és sör összefüggésében ami meghatározza ezt. Ezen kellene változtatni, de ez csak kevés embernek érdeke. Gérard elkötelezettsége előtt megemelem kalapom, akkor is, ha véleményét nem csomagolja díszes cukorkáspapírba, hogy könnyebben fogyasztható legyen. Hidd el nekem, ezzel nem a többi sörfogyasztó fölé helyezi magát, csupán a jó minőséget kezeli kellő alázattal.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.04.17. 16:01:37

nincs is azzal baj, ha a tömegsöröket isszák a tömegek. Szórakozóhelyen, buliban én is ilyen söröket iszom(persze amennyire lehet, ott is válogatok). Hajrá. Én csak azt nem értem, hogy azt a ritkán behozott, egyegy raklap Hoegaarden Virbidden Vrucht-ot,Grand Cru-t és Leffe Tripel-t és Radieuse söröket miért nem hozza be a Borsodi Sörgyár? óriási anyagi teher lehet ennek a sörgyárnak, gondolom majd belerokkannának...Csak azért nem hozzák be, mert nincs tömeges forgalom belőle, s leszarja a gyár, hogy szélesítse a sörkultúrát. Egy a lényeg:profitmaximalizálás... csak azt a sört forgalmazzák, amiből a forgalom többezer hektot tesz ki... számomra ez egyszerűen érthetetlen....

Gérard Duchemin 2010.04.18. 13:08:49

@főzdevadász: "számomra ez egyszerűen érthetetlen...."

Hogy lenne ez érthetetlen, érthetően elmagyarázom. Az ilyen viselkedéshez bunkó, paraszt állatnak kell lenni, az meg könnyű. Érthetően elmagyaráztam neked?

Ogreface 2010.04.19. 18:12:51

@Gérard Duchemin: Valószínűleg ezt a Borsodi előtt kényszerűségből tett térdre hullás tette... :)

mateangi 2010.04.20. 07:27:29

@Pável: se Pável, se csakramentum, hová lettek?krrrrrrrr.

Gérard Duchemin 2010.04.20. 09:30:34

@főzdevadász: Egyébként a G-Roby-ban régebben láttam, Leffe Tripel-t és Radieuse-t, Hoegaarden Verboden Vrucht-ot, és Grand Cru-t pedig vettem, igaz túléretteket. Ezeket a borsodi hozta be?

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.04.20. 12:11:13

Mindet anno a borsodiak hozták be, hiszen igazából egy cég voltak...

mateangi 2010.04.20. 16:15:08

@Pável: megkerült.bocs, hogy itt.

Ogreface 2010.04.20. 17:27:45

@Gérard Duchemin: "A „Beer Café” koncepció a belga Interbrew sörgyár franchise ötlete, mely a belga sörkultúrát hivatott a világon népszerűsíteni."
Erről bővebben a "Mosselen Café" tulajdonosával tudnál érdemben társalogni.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.04.25. 13:55:33

Kicsit OFF: tőletek is megkérdezem: iszogattam egy üveges Staroprament, pompás volt, mint mindig. Utána kénytelenségből váltottam dobozos Kozelre. Te jó ég! A dobozos Kozel a Staropr. után undorító, édeskés szagú, íze nincs, kivéve némi hánytató édeskésséget. Ennyire számít, hogy dobozolva van egy sör? Vagy a kozel ennyivel szarabb? Vagy a Staropr. ennyivel markánsabb, és agyoncsapta a Kozelt? Kérlek titeket, világosítsatok fel.

Gérard Duchemin 2010.04.25. 14:22:44

@G.d.Magister: Az a helyzet, hogy a Staropramen (akár dobozos, akár üveges, akár barna, akár világos) Csehországban készül, de a Kozel itthon, és bár azt hazudják az eredetinek megfelelő minőségben, de ezt nem szabad elhinni, mindenki érzékeli hogy ez hazugság. A dobozos Kozel a vonalkódja alapján elvileg eredeti cseh, de én ezt nem hiszem. Tehát nem az a fontos hogy dobozos vagy üveges a sör, hanem az hogy hol készült. A magyar nagy gyárak sörhamisításai (Lövenbrau, Spaten, Kaiser, Kozel stb. mind botrányosak, ihatatlanok és súlyos fejfájást gerjesztenek, a külföldi nagyobb hasonló márkák általában rendben valóak, némelyikük egyenesen kiváló. Jók ezek az írások, remélem a nagy sörgyárak, élen a Borsodival, Kőbányaival felhagynak a gyalázatos sörhamisításukkal. Ha középkorban és Németföldön élnénk, akkor ezen gyárak vezetőit sajnos máglyán sütnék meg. Remélem kimerítő volt a válasz.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.04.26. 08:52:30

@Gérard Duchemin: elképzelhető, hogy cseh gyártású, csak nem belpiacra készül..hanem magyar 'liszensz' alapján hozzánk :)
én azért látok különbséget dobozos és üveges között, bár az egyes termékek tárolásán, szállításán, kezelésén nagyon sok múlik.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.04.26. 09:18:29

@Gérard Duchemin: @Mantlesorrow: köszönöm a válaszokat! De én is azt mondom, hogy vonalkódot csak nem hamisíthatnak! Kiváncsi lennék, hogy a Kozelt hogyan értékelik Csehországban... lehet, hogy ott a Kozel a legalja.

Gérard Duchemin 2010.04.26. 10:00:59

@G.d.Magister: Furcsa ez. Nekem a Kozel, amikor először megismertem, hatalmas élmény volt. Igaz hogy az erősebbet ittam, azt hiszem zöld címkés, de a 10-es sem lehetett túl rossz. Ha a vonalkód alapján nekünk készül, direkt szarként, akkor a csehek ezt csak akkor látják, ha idejönnek turistáskodni. Szóval tényleg újság címlapra való botrányt kéne csapni ebből, ahogy Pável úr javasolta nekem.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2010.04.26. 14:24:03

@G.d.Magister: nem lehet, hogy szlovák? (Rég nem láttam Kozel-es dobozt-üveget, csak messziről.) A cseh kód 859, a szlovák 858 és a tótoknál már van SAB Miller gyár, ahol a Kozel eredeti honlapja szerint igenis gyártanak exportra szánt Kozelt.

Gérard Duchemin 2010.04.26. 14:46:01

@pif: Megnéztem annó a vonalkódot, és összevetettem a budvaréval, meg még két biztosan cseh sörrel, és egyezőnek tűnt

Gérard Duchemin 2010.04.26. 14:46:36

de majd ujból megvizsgálom

Ogreface 2010.04.26. 23:00:17

Tök mindegy hogy a világ melyik szegletében csinálják,szerintem a tízes Kozel úgy szar ahogy van...

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) láger (22) lager (11) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása