Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sörbúvár

Férfiak cukrászdája

Sör 2018 - A kitörés éve

Most már nyugodtan leírhatom, hogy szokás szerin (2017 és 2016 után)t idén is összeszedtem egy pár gondolatot, mit várok az idei sör-évtől Magyarországon, milyen trendek, milyen sörpiaci mozgások lesznek a meghatározóak - legalábbis szerintem.

img_3789.JPG

1. Kisüzemek, gerillák: A tavalyi év tapasztalata az, hogy egyre többen igyekeznek beszállni a sörfőzés-üzletbe. Több új, feltörekvő kisebb vállalkozás (pl. a hamarosan megnyíló gyulai sörfőzde) mellett egy igencsak komoly szereplő, a Matolcsy-rokonsághoz köthető vállalkozók égisze alatt "kisüzemivé" avanzsáló (ehhez a kisüzemi főzdék jövedéki adókedvezményének drasztikus és irreális emelése - 20e hektoliter / évről 200e hektoliter / év - a 2017-es teljes magyar kisüzemi sörgyártásnak mintegy 4-5 szöröse) régi-új Pécsi Sörgyár is beléphet a sörpiacra. Az ugyan kérdés, hogy a kormányzati hátszéllel, és a nagyüzemi sörgyártók termékeinél csak alig jobb termékekkel a Csíki Sörgyár mellett mennyire torzíthatják a piacot, de az nem igazán lehet kérdés, hogy ők nem a magas minőségű söreikkel, hanem a még mindig leginkább keresett olcsó(bb) lágerekkel igyekeznek berobbanni a sörös köztudatba.

img_2520.JPG

A Sörbúvár nem is oly rég megejtett sörkörképe és a Beerporn-Beerselection kérdőív eredményei mindenképpen azt mutatják, hogy egyre inkább megtalálta a KKK-sör azt a fogyasztói réteget, akik hajlandóak a hosszú érlelésű és/vagy drága alapanyagokból készült sörökre viszonylag magasabb összeget (800-1000 Ft / 0,33 l) is kifizetni. Evvel párhuzamosan a Kraft és a hozzá köthető újabb felfogású főzdék hajlandóak is komoly beruházásokra, hogy ezt a réteget kiszolgálhassák olyan sörökkel, amelyek már a nemzetközi sztárfőzdék söreivel is versenyképesek.

Ez a szegmens egyre inkább kiépíti a nemzetközi kapcsolatait, és a környező országoktól kezdve, Nyugat-Európába és az USA-ba is eljutnak a főzeteik, valamint a tavalyi Borefts-fesztiválhoz hasonlóan idén is várható, hogy nemzetközi kalandozásra indulnak főzdék és egyre több collab főzet készül itthon lengyel, szerb, orosz stb. főzdékkel karöltve. De a Főzdefeszt "megüresedő" helyét átvevő Kraft-feszt mellé idén a BP Beer Week is bejelentkezett, ráadásul egészen elképesztő vendégfőzde listával.

A megnövekedett erjesztőkapacitás miatt idén is sok izgalmas gerilla-főzetre számíthatunk. A gerilla főzőkről (Brew Your Mind, Balkezes, Tuff Buzz, Dimbo Lab, Rothbeer stb.) is elmondható, hogy egyre tudatosabban használják ki a lezajlott technikai fejlesztéseket, és a minősége ezeknek a főzeteknek is kiváló.

A nem-Kraft kisüzemi főzdék három nagy táborra oszthatóak. A hagyományos vonalat képviselő főzdék, akik megmaradtak a világos-barna alapvonalon. A lágereket, gyümölcsös söröket és egy két speciálisabb főzetet (IPA, búza, Stout stb.) gyártó, régebbi gyökerekkel rendelkező főzdék (Fóti, Kapucinus, Stari, Szent András, Rizmajer, Gyertyános, Palóc stb.), illetve azok a főzdék, akik már az új-hullámos vonalon indultak el, és fiatalosabb arculattal és kínálattal jelentkeztek (Yeast Side, Ugar, Zentus, Reketye stb.) a közelmúltban. Inkább a Kraft-hoz sorolható a Zip's Brew és az országban elsőként Zips-rendszert használó, tavaly nyitott First Brewing, akiknél szintén nagyon magas szintű a rendelkezésre álló technológia és tudás. A már említett sörteszt is bizonyította, hogy magas minőségben csak komoly, új befektetéssel lehet megmaradni a piacon, és ha valaki nem pasztőröz - ami már egyfajta kompromisszum a minőség kérdésében - és nincs vákumos palackozógépe, az nem tud tartós és biztos minőségi sört előállítani, tehát szűkülnek a piaci lehetőségei, amellett, hogy a szavatossági idejükön belül lehetnek ezek is remek sörök.

pilsner1140805istvan_004.jpg

2. Multik: A három nagy sörgyár (Heineken, Dreher, Borsodi) + a forgalmazó Carlsberg már tavaly is egyre inkább próbált megtelepedni a "minőségi" szegmensben, új termékeikkel (Soproni IPA, Borsodi Nitro) és a már bejáratott nemzetközi márkákkal (cseh sörök - Krusovice, Pilsner Urquell, Staropramen; belga sörök - Mort Subite, Affligem, Leffe, Hoegarden, BelleVue, Grimbergen), és a magyar brandek maradtak az olcsóbb szegmensben. A SAB-AB InBev fúzió miatt az Asahi-hoz átkerült Drehernek tűnik csak szegényesebbnek a termékpalettája, kérdés, hogy idén az Asahi sajátmárkás sörei mellett bevezetnek-e valami újabb izgalmas már a magyar piacra.

nitroimg_3115.JPG

A 2016-os számadatok bizakodásra adnak okot, ráadásul a fizetőképes kereslet erősödése miatt ismét a Premium-, Szuperprémium-szegmens eladásai nőttek. Bár a marketing és a szlogenek egyaránt a minőségi söröket helyezik előtérbe, a cseh-osztrák-német átlagsöröktől még nagyon messze vannak a szupermarketek, közértek polcain található magyar tucatsörök. A Sör mi több eseménysorozat programjai ettől függetlenül egyre szélesebb körben eljutnak fogyasztókhoz, és ez hozzájárul az általános sörkultúra emelkedéséhez, ami a fogyasztói ízlést sokban pozitívan befolyásolhatja. A tavalyi év elejére a Csíki-Heineken jogi hercehurca rányomta ugyan a bélyegét, de alapvetően inkább pozitív kihatása volt, hiiszen folyamatosan sörről szólt a hírek egy része, vagyis a sör "újra téma" lett. És idén a nyári meleg mellett vélhetően nem fog ártani a fogyasztásnak a közelgő foci VB sem...

3. Sörözők - Az ország még mindig jelentősen fejnehéz, Budapesten koncentrálódnak a komolyabb kisüzemi sörözők, még mindig csak egy-két vidéki nagyváros (főképpen Pécs) tud felmutatni komolyabb sörös életet. Budapesten 2017-ben két komolyabb craft-söröző nyílt meg, amik új lendületet hoztak a söréletbe. A Dob utcában, a bulinegyed kapujában található First BBQ a First Brewing márkasörözője, és Németh Grabowszky Gábor irányításával remek csapolt és üveges kínálattal várja a vendégeit. A Neked csak Dezső régi helyére a Kuzin Bár érkezett a Dohány utcában, mert az új Dezső a Rákóczi útra költözött és az egyik legnagyobb kínálattal. 32 csappal rendelkező multitap bárban várja a vendégeket, remek arányban keverve a magyar és a nemzetközi sztár főzdék craft söreit. A Beerselection megnyitotta a József Krt-on az eddigi legnagyobb bottle shop-ot, ahol komoly kínálatra talál a betévedő sörszerető és szerencsére már nem csupán a Csakajósörben lehet igazán komoly nemzetközi főzeteket találni. A cseh vonal, illetve a hagyományos belga sörök iránya továbbra is erős a városban, és örvendetesen tapasztalható, hogy sok kisebb hely is megengedte magának, hogy ne a multik cseh-belga portfóliójából válogassa a csapolt söreit, hanem kisebb főzdéktől tegyen csapra, kevésbé kommersz söröket.

Örvendetesen megnőtt azoknak az eseményeknek a száma, ahol egy étterem vagy söröző tematikus sörvacsorát (Pl. Jardinette) szervezett. A Krak'n Town új séfjével szintén ezt a vonalat erősíti, és az utóbbi hónapokban egyre inkább gasztrokulturális oldalát mutatja be. (sörjóga, Fehér Nyúl sörvacsora stb.) A csapfoglalások mellett trend lett, hogy több kis főzde saját helyet nyitott, ahol a kísérleti főzeteit folyamatosan bemutathatja. Jó példa erre a Labor, ami a Mad Scientist "házi játszótere", de az Élesztő helyett a bemutatók zöme átkerült Neked csak Dezsbe. A Horizont és a Brew Your Mind is rendszeresen ide hozza az új söreinek a bemutatóját.

4. Trendek - A 2017-es évben debütált a magyar dobozos craft-sör, mely a jövőben egyre népszerűbb lesz. Jelenleg az - úttörő - Reketye mellett a Brew Your Mind készít dobozos sört matricázott dobozokba, illetve a First Brewing gyártat komolyabb minőségű dobozokat Szerbiában, emlyből 0,33-as és 0,5-ös kiszerelésben is kaphatóak a söreik, most már széles körben az Intersparban is. A doboz előnyeiről már tavaly szóltunk, és Amerikában és Európában is egyre népszerűbb lesz ez a forma.

362.JPG

Az IPA letaszíthatatlan a craft-sör trónjáról, továbbra is nagyon népszerű lesz, de az atomkeserű példányok helyett egyre inkább a New England style és főleg a melegebb hónapokban a gyümölcsös és a sour IPA-k és APA-k is hódítanak majd. Kisebb mértékben, de szintén a nyári hónapok slágere lesznek a fanyarabb, "fröccsösebb" világú sörök, a Gose, a Saison és a Wild Ale, Sour Ale-ek. Amúgy az USA-ban, a craft beer bölcsőjében ez sokkal komolyabb trend már, mint a lágerek és a stoutok iránya.

Népszerűek maradnak az extremitások, az extrém fűszerezések (teák, kávék, egzotikus fűszerek), a speciális hozzávalók (gyümölcsök, zöldségek de akár a hamburger, chips, édességek stb. a sörben) és a különleges eljárások (hordós érlelés - még több borászat száll be a kísérletezésbe, fachips, blendelés musttal, borral, egyéb alkohollal)

Egyre több a kísérleti főzet, mellyel a főzdék arculatot építenek és egyben kísérleteznek, mire fogékonyabbak a fogyasztók, illetve néhány főzde - pl. Horizont - a hagyományos szortiment mellé tudatosan és hangsúlyozottan bemutat extrém főzeteket, amikkel a rajongói ízlésvilágát is formálja, szélesíti. Egyre inkább - sztárséfekhez hasonlóan - megjelennek ezek a sztársörfőzők, akiknek az egyedi főzetei miatt a sörrajongók képesek sorban állni, elmenni egy-egy sörözőbe az új főzet miatt.

A 2018-as évben még inkább finomodik a fogyasztói ízlés, nagykorúsodnak a fogyasztók, már egyre többen meg tudják különböztetni a minőségi sört a tucatdaraboktól, és ez visszaszoríatja a gyengébb minőséget a trendi sörfajtáknál. Egyre nemzetközibb lesz a magyar KKK-sör, és egyre jobban megveti a lábát a régióban. Ilyen szempontból is 2018, a kitörés éve lesz...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr5913581619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apuska · http://kocsma.blog.hu 2018.01.26. 15:11:00

Dreher kapcsán eszembe jutott egy ismerősöm 2017. november 16-i Facebook bejegyzése:
"Akad néha előnye, ha megáll a Nagykörúton bóklászó ember a leszólítgatós néninek. Mondjuk éppen premier előtt kóstolhatja meg a Dreher Ipát. Délelőtt. Máris szebb ez a fostalicska november."
Ergo valamin biztos dolgoznak ott is! ;)

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2018.01.27. 00:33:03

Asszem emlékszem erre a commentre, de sztem a Dreher nagyot a Meantime sörökkel robbantana, mert az is az Asahié

Utolsó kommentek

Címkék

2015 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2bratanki (1) 3 fonteinen (1) 50/33 (1) 50/46 (1) 50/47 (1) 50/48 (2) 50/49 (1) a (1) AB-Inbev (1) Abdij Averbode (1) áfonya (1) ale (62) alefried (1) álhír (5) alkoholmentes (4) alltech (7) altbier (1) amerika (4) amszterdam (1) andechser (1) Anderson Valley (1) angol (16) apa (5) apátsági (3) Apátsági (2) aréna (1) armandootchoa (3) árpabor (2) arthurbdumpling (1) asahi (2) aventinus (3) bajor (30) bak (34) balkezes (7) baltika (1) balti porter (4) bamberg (7) bandusz-köleses (1) barleywine (7) barna (4) bécs (6) bécsi ászok (4) beercorner (1) beerfort (2) békésszentandrás (56) belga (42) berlin (1) berlinerweisse (3) bevog (3) bierzauberei (1) bigfoot (3) bio (1) bisztro (1) bitburger (1) bjcp (2) bors (2) borsodi (21) BorsodiBevilaqua (1) boza (1) brett (7) brewdog (2) brewyourmind (3) brno (3) buda (3) budapest (10) budapestbeerweek (4) buli (1) burgenland (1) búza (40) búzasör (21) camba (1) cantillon (1) carlsberg (2) cerna hora (3) chilis (1) cider (4) címke (2) cinkota (1) craftbierfestwien (3) csakajósör (10) csalános (1) csalás (1) csapolás (1) csatorna szigetek (1) cseh (59) csíki (10) csobánka (8) csupor (1) dán (5) dealbreaker (1) debrecen (1) demolen (10) De Ranke (1) diabetikus (1) dimbolab (2) dombóvár (1) dreher (39) Dupont (1) edelweis (1) eggenberg (1) Einbock (1) Élesztő (2) életkép (8) ERPÉ-Ludas (1) etyeki (3) fehérnyúl (6) feröer szigetek (1) fesztivál (49) fifty shades of (1) firstbrewery (11) flamand vörös (1) fót (14) főzdebusz (1) főzdefeszt (32) frank (1) fullers (1) füstölt sör (12) Fűtőház (4) gasztro (5) gasztrotop (1) gerilla (3) gluténmentes (1) goldenblog (1) gólem (8) gose (2) gösser (1) grabanc (9) greensheep (1) grimbergen (1) grodziskie (4) Gueuze (3) guinness (5) gyárlátogatás (1) gyertyános (2) gyógysör (1) gyömbér (1) győrzámoly (1) gyümölcsös (10) hacker-pschorr (2) hal (1) harapunk (4) házisör (32) hbh (1) hedon (2) heineken (22) hekkelberg (1) hermelin (1) hoegarden (2) hofmann (1) hofstetten (2) hofstettner (2) holland (12) homebrewer (3) hopfanatic-kisstamás (23) hopláger (1) hoptop (10) hordó (14) horizont (26) horvát (3) hrabal (4) hrabal100 (5) hübris (5) hunyadi (1) hutyánzoli (1) Huyghe (1) il capriccio (1) ipa (72) írók (2) Jandrain-Jandrenouille (1) japán (1) jégbak (1) k (1) kabinet (2) kaiser (1) kaltenecker (5) kapucinus (2) karácsony (14) kecsekmétisörmesterek (2) kelemen ottó (7) keserű méz (1) kézm (1) kissler (2) kisüzemi (279) kőbánya (8) kocsma (2) koktél (1) kollab (3) kölsch (3) komló (29) konrad (1) korzika (1) kősör (1) kóstolás (1) kozel (10) kraft (50) kraken (2) kroisbrewery (2) krombacher (1) kukorica (1) kulmbach (1) kulmbacher (1) lager (11) láger (22) lambic (6) lammsbräu (1) lapirata (1) la chouffe (1) legenda (18) lengyel (5) lexo (1) lichtenhainer (1) liechtenstein (1) limomádé (2) Lindemans (1) lipcse (1) löwolf (1) Luther (1) luxemburg (1) madscientist (20) mad scientist (3) magy (1) magyar (321) málta (1) maltman (1) man sziget (1) marino (1) marionett (1) márkanév (1) märzen (9) mecénás (1) meggyes (5) memminger (2) merlin (1) mexikói (1) mézsör (2) michael jackson (2) mikkeller (2) miskolc (1) Monyó (42) münchen (4) neipa (1) nelson sauvin (1) német (42) newengland (2) nitrogén (1) nógrád (1) norvég (2) novapaka (1) Nøgne Ø (1) oedipus (1) ogre (4) oktoberfest (5) olasz (3) orosz (3) országsörtesztje (1) osterbräu (1) osztrák (15) oysterstout (1) palóc (3) pannonhalma (1) paracelsus (1) párkány (2) pécs (1) pécsisör (5) pelicon (2) permon (1) pils (12) pilseni (8) pivo (2) Plzeň (1) porter (21) pozsony (2) prága (8) primator (3) purkmistr (1) pyraser (3) quadrupel (2) radler (4) rage (1) rebaktibor (1) reczerser (5) Reformáció (1) régi idők sörei (1) reketye (7) rétság (1) rigó (1) rízmajer (26) rodenbach grand cru (1) román (3) rotburger (3) róthzoli (11) rozs (2) rozsnyó (1) sahti (1) saison (12) samuel smiths (1) san (1) scheyern (2) schlenkerla (6) schneider (4) schwarzbier (2) sernevelde (2) sierranevada (1) skót (2) soltvadkert (1) soproni (25) Sör (1) söralátét (2) sörfesztivál (60) sörforradalom (16) sörfőzés (4) sörgasztro (2) sörgyár (4) sörjövedék (1) sörkoktél (10) sörkönyv (3) sörkorcsolya (37) sörkultúra (17) sörlottó (1) sörmitöbb (2) sörmúzeum (2) sörnyitó (1) sörökamöszjövödréből (4) söröpohár (1) sörösapp (1) sörösdoboz (1) söröző (9) sörpiac (10) sörrally (1) sörsajt (1) sörspecialista (6) sörszörp (1) sörtörténet (39) sörturista (5) sörturizmus (3) sörvacsora (8) sörvers (2) sörverseny (30) sour (6) spontán erjesztés (2) staropramen (6) stgeorgen (1) stout (37) strong (2) stubnaágoston (1) suarez (1) svéd (2) svijany (1) synthesisbrewlab (1) szakbolt (1) szalon (1) szarsör (6) székely (2) szerb (2) szlovák (6) szlovákia (2) szlovénia (7) szüretlen (2) tabán (1) takácspéter (14) tank (1) tankönyv (1) távoli galaxis (1) teve (1) thehumanfish (2) thomasmenner1701 (2) thornbridge (1) Tibeer (6) tívíszerep (1) tökmag (3) tomiesjef (1) tomm (1) To Øl (2) trappista (3) treehouse (2) tréfa (4) tripel (3) tudomány (1) tuffbuzz (2) tumblr (1) turbacci (1) ugarbrewery (2) uradalmi (1) USA (4) usa (3) utassyrolli (1) v4 (1) vágott (2) valentins (1) vandálbrewing (1) vaskakas (1) vasököl (1) vélemény (1) vintage (1) vizir (1) vonat (1) webáruház (1) weihenstephaner (3) weltenburger (2) wernesgrüner (1) wheat (1) witbier (5) worldbeerawards (1) yeastside (2) zatec (1) zentus (2) zipsbrew (13) zirc (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása